Nem csak a terasz, az erkély vagy a kertkapcsolat szerepe értékelődött fel az ingatlanválasztásoknál – a járvány más szempontokat is előtérbe helyez akár vásárlásnál, akár felújításnál.
Teljesen kiégett egy emeleti lakás szombat este Budapesten, a tűzoltók tizenegy embert menekítettek ki a házból - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Bőven a szegmens összes hirdetési kiadására becsült 4 százalék feletti ütemben, éves szinten 7 százalékkal növelhetik a digitális csatornákra fordított reklámköltéseiket 2023-ig az FMCG szektorhoz tartozó étel- és italmárkák: Ezt állapítja meg az FMCG Food and Drink elnevezésű, 12 meghatározó piacra
A következő évek egyik fontos trendje lehet a mikrochipek még szélesebb körű felhasználása, ez pedig befektetésként is vonzóvá teheti a szektort. A hosszútávú trendek szinte kivétel nélkül abba az irányba mutatnak, hogy még több félvezetőre lesz szüksége a világnak, amiből a gyártók is jelentősen profitálhatnak - vélik az Aegon Alapkezelő szakértő
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 064 204 fő, közülük 2 016 350 fő már a második oltását is megkapta. 1593 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 782 892 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 802 főre emelkedett.
Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.
Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.
Hidegfront befolyásolja a mai nap időjárását. Az Északi-középhegységben jelenleg is záporeső, zivatar van. Napközben északnyugat felől egy hidegfront érkezik. A szél északnyugatira fordul és erős, viharos lökések kísérik. A legerősebb széllökések elérhetik az óránként a 70-80 km/h erősséget is. A nyugati országrészben a front vonalon elszórt zápore
Joe Biden amerikai elnök és kormánytagjainak nyilatkozatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik Észak-Koreával szemben, amire Phenjan megfelelő választ fog adni - tudatta a kommunista ország külügyminisztériuma vasárnap.
Az utóbbi napok eseményei megmutatták, hogy milyen egészségügyi katasztrófát tud okozni a koronavírus-járvány. A világ most Indiára figyel, ahol naponta dönt rekordokat az új fertőzöttek és a halálesetek száma. Az indiai kormány látványosan nem tud úrrá lenni a helyzeten, amelyet egy új vírusmutáns megjelenése is súlyosbít. Képes összeállításunkban
Összecsaptak a rendőrökkel szombaton Brüsszelben egy nem engedélyezett tüntetés résztvevői, akik a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett intézkedések ellen tiltakoztak. A köveket hajigáló és kukákat gyújtogató rendbontók csoportját vízágyúkkal oszlatták fel, legalább tizenöt embert előállítottak - közölte a helyi sajtó szombaton.
Versace. Egy erőteljes név, amely ma a legbefolyásosabbak közé tartozik a divatiparban. A sikerhez vezető út azonban sokszor akadályokkal és veszteségekkel tűzdelt - erről a ma 66 éves Donatella is tudna mesélni. Mi tette a márkát ilyen népszerűvé, és hogyan vált az alapító nővéréből a világ egyik legnagyobb brandjének feje - születésnapi portré Do
Anyák napján nem csak virággal lepheted meg a legfontosabb nőt az életedben, hanem sokkal jobb program annál például egy közös filmnézés. Összegyűjtöttünk néhány alkotást, amelyben az anyukák vannak a központi szerepben.
A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt 3 százalék körüli volt a rendszeresen otthonról dolgozók aránya összevetve az irodai dolgozókkal. A tavalyi korlátozások elrendelésekor sokan váltottak otthoni munkavégzésre, amely kockázatokkal is járhat. Pláne, ha a cégtől kapott, komolyabb értékű informatikai eszközök is „hazaköltöztek”. A K
Főként az északi és északkeleti megyékben lehet záporokra, zivatarokra számítani, de az ország egész területén lehetnek erősebb széllökések. Az érkező hidegfront némi lehűlést is hoz magával. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap délelőtt délnyugat, nyugat felől átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet, és általában több
Légy őszinte magadhoz: mikor hazudtál utoljára? Mint sok más jellemvonásra, a hazugságra való hajlamra és annak megvalósítására is hatással vannak a csillagok. Na de mi a helyzet veled? Te is gyakran hazudsz, vagy inkább arra kell vigyáznod, hogy mások ne tudjanak átverni téged?
Megérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a SpaceX amerikai magánvállalat űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik 168 napot töltöttek a világűrben. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette.
Ha valamit megtanultunk az elmúlt évek során, akkor az az, hogy senki sem tudja megjósolni a jövőt, de egy-két bizonyíték alapján okunk van azt hinni, hogy a nyár már egészen a nyakunkon van. Sorra nyitnak ki a teraszok és az éttermek. Előkerülnek a legfinomabb koktélok és a régi klasszikusok is, mint például a Cosmopolitan.A koktélok királynőjét a
Erősödő üzleti bizalom, a hazai befektetők dominanciája az ingatlanpiacon és az ipari ingatlanok iránti töretlen bérlői kereslet – ezek jellemezték 2021 első negyedévét a CBRE kutatásai alapján. A gazdaság teljesítményének növekedése nagymértékben függ az átoltottságtól, az irodapiacon pedig határozott növekedés indulhat el a második negyedévben. C
A volt olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi pénteken elhagyta a kórházat, miután 24 napot töltött orvosi felügyelet alatt a koronavírus hosszú távú hatásai miatt, írja a Guardian.
Május 2. világszerte bír jelentőséggel minden Harry Potter rajongó számára, hiszen 2012-ben David Cameron korábbi brit miniszterelnök ezt a napot hivatalos nemzetközi ünnepnek nyilvánította J. K. Rowling munkájának tiszteletére. A választás pedig nem véletlen, ugyanis a történet szerint ezen a napon vívta meg végső ütközetét a fiatal mágus és Volde
A 2030-ig tartó évtizedben kétféle láthatatlan ellenség is veszélyezteti a befektetőket, amire érdemes rendkívüli figyelmet szentelni: 1. A koronavírus, ami több milliárd ember egészségét veszélyezteti. Miközben a védekezés a társadalom mentális tűrőképességét teszi próbára, a korlátozások a gazdaságot pedig fiskális szempontból fenyegetik. 2. Az i
Hétfőn reggel - a járványügyi szabályok betartásával - országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.