Korábban már írtunk róla, hogy a Reef Finance és az Elrond közös projekten dolgozik. Ennek a kapcsolatnak az első fontos mérföldköve volt, hogy a Reef Finance 2021. május 28-án elindította saját fejlesztésű blokklánchálózatát, a Reef Chain Mainnet Canary változatát. A…
Már elérhető a PASO Kids - Karibi gyerekbuli album, amely karib zenei köntösbe öltöztet klasszikus magyar műdalokat, Kaláka slágereket, magyar szöveggel vértez fel jamaicai folk számokat, és felvonultat saját szerzeményeket is.
Két héten belül kezdődik a 2021-es foci eb, amelynek három mérkőzését is Budapesten tartják meg. A tornán ismét részt vesz a magyar válogatott, így kiemelt érdeklődés várja a Puskás Arénában tartandó teltházas mérkőzéseket. Ezt a néhány napot már fél lábon is ki kell bírnunk, azonban hogy megkönnyítsük a helyzetet, készítettünk egy ötös listát olya
A nemzetközi gyermeknap alkalmából rendhagyó Kormányinfó Plusz készült. A gyerekek kérdéseire a magyar kormány tagjai válaszolták, köztük a miniszterelnök is. Orbán Viktor elárulta, mit jelentett, ha az ellenőrző füzetbe piros tollal írtak.
Lőw Zsolt, a friss Bajnokok Ligája-győztes Chelsea másodedzője úgy véli, hogy a labdarúgás legmagasabb szintjén vannak, ahonnan neki nagyon nehéz lenne egyet-kettőt visszalépni.
A nemrég útnak indított, egy évig tartó kollektív ötletbörze az Unió jövőjéről felettébb vonzó gondolat. Az állampolgárok véleményét kikérve és becsatornázva a tervek szerint az EU reformjához – s ki tudja: akár a szerződés módosításához – vezet majd. E szimpatikus forgatókönyvet azonban rögvest árnyalni érdemes. Először is: a konklúziókat már most
Hamarosan a mozikba kerül a Halálos iramban 9., aztán jön még finálé gyanánt a tizedik rész két mozifilm képében, mert a sorozat lezárása annyi akciót tartalmaz majd, amennyi egy filmbe nem fér bele. .
Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, a lakosságot és a vállalkozásokat - közölte Tállai András.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,6 milliárd euró után, az adózás előtti 41,6 millió euró nyereség elmaradt a 2019. évi 97,8 millió eurótól - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsdén közzétett 2020. éves beszámolóban.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 233,29 ponton zárta a négynapos kereskedési hetet pénteken, ami 163,58 ponttal, 0,35 százalékkal alacsonyabb az előző heti záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 233,29 ponton zárta a négynapos kereskedési hetet pénteken, ami 163,58 ponttal, 0,35 százalékkal alacsonyabb az előző heti záráshoz képest.
Kiderült, hogy településekre lebontva hány áldozata volt a járványnak március 4-ig. A harmadik hullám felíveléséig 1990 település szenvedett emberveszteséget, összesen 15659 honfitársunk hunyt el.
Hogyan hatnak egymásra az irodalmi szövegek és hogyan hatnak a szövegekre az írók közötti kapcsolódási pontok? A Hálózatok Hetére készült videónkban Szolláth Dávid irodalomtörténész és Simon Márton költő mesélt arról, hogy szerintük mi a jelentőségük a hálózatoknak az irodalomban. Szó esett Mészölyről, hagyományról, intertextuális hálóról és a nagy
Már az Alföldön kialakultak az első záporok A következő órákban eleinte északon, majd a délutáni óráktól délebbre is kell számítani záporokra, zivatarokra. Hevesebb zivatarok is kialakulhatnak az ország középső részén , felhőszakadást (30mm feletti csapadék) és nagy mennyiségű jeget okozva. Legkisebb esély zivatarokra a keleti és a nyugati határ me
Több fontos statisztikai jelentés várható a jövő héten, köztük a GDP első negyedévi adatának második becslése, az első negyedéves beruházási adatok, valamint az ipari termelői árak áprilisi adata is.