A 964,2 millió forintot meghaladó összköltségvetésű beruházásból egy mesterséges intelligenciával támogatott, gépi látáson alapuló, automata raktárleltározó robotrendszer jön létre.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség parancsnoksága hétfői, székesfehérvári rendkívüli állománygyűlésén bejelentette: Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot javasolta a Magyar Honvédség parancsnokának.
A járvány rontotta mindhárom magyarországi autógyár bevételét, de a győri Audiét és a kecskeméti Mercedes-Benzét arányaiban kisebb mértékben, mint az esztergomi Suzukiét. Az idén a csiphiány okoz nehézséget a szektor szereplőinek.
Nemrég a Pfizer vakcinájáról kiderült, hogy 12 éven felüli gyermekeknél is hatásos, Magyarországon egyelőre a 16-18 év közöttieket oltják ezzel az oltóanyaggal. Kacskovics Imre úgy látja, ez egy biztonságos oltás, és szerinte a többi vakcina is hatékony, csak még nem vizsgálták gyerekeken.
Jövőre is versenyezhetnek az Oscar-díjért olyan filmek, amelyeket mozik helyett a streamingszolgáltatók mutatnak be – közölte az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Ampas), amely bejelentette azt is hogy a 94. Oscar-gálát az eredetileg tervezettnél egy hónappal később rendezik – írja az Origó.
Dömötör Csaba emlékeztetett: a munkaadói adócsökkentést, a 13. havi nyugdíj visszaépítését és a 25 év alatti fiatalok adómentességét sem támogatta a baloldal.
Két helyen is elmaradt a mai oltás AstraZeneca-vakcinával, mert nem érkezett meg az oltóanyag – írta a 24.hu. A Koronavírus Sajtóközpont közlése szerint azonban a vakcina rendelkezésre áll, adminisztrációs hiba miatt alakult ki ma egy kisebb zavar az egyik oltóponton.
„Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon a farkashelyzet odáig jut, hogy akár ember életét is veszélyeztetheti” – mondta el videójában Győrffy Balázs, a Magyar Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A klasszikus céges csapatépítőket ötvözi akár home office-ban, akár szabadtéren játszható saját online játékokkal magyar fejlesztésű Flinkit!, amivel többek között olyan cégek dolgozói is játszanak, mint a Coca-Cola, az Apple, a Nike, a Microsoft vagy épp az Uber. A fejlesztők komoly HR-es tapasztalatokra építve dolgozták ki a platformot, ami külön
A buszsofőrök képzését és a szurkolók szállítását is magában foglaló együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Volánbusz Zrt a Hungaroring Sport Zrt-vel, valamint a mogyoródi létesítmény területén található vezetéstechnikai tanpályával.
Féltucatnyi bankban vizsgálta a Magyar nemzeti Bank (MNB), hogy mennyire tartják be a babaváró kölcsönre vonatkozó szabályokat. Két pénzintézetben túllépték a maximális elbírálási időt, szintén kettőben pedig az előírt maximumot meghaladó kamatot rögzítettek.
A kapuk egymástól többszáz kilométerre lévő idegeneket kötnek össze, mintha csak egymás előtt állnának. A projekt célja, hogy arra ösztönözze az embereket, hogy újragondolják az egységről alkotott képüket.
Először is a cellulitisz, vagyis a narancsbőr egyáltalán nem szégyen, és szerencsére egyre több nő mutatja meg büszkén a közösségi médiában is. Az évek során azonban biztosan te is nagyon sok teóriát hallhattál a cellulitisz kialakulása körül, de egy új kutatásnak ezeknek a tévhiteknek legalább a nagyrészét sikerült megcáfolnia.
Ideiglenes a Johnson & Johnson koronavírus elleni oltóanyagának az európai uniós tagállamokba történő szállítási késedelme, az uniós bizottság arra számít, hogy a vállalat hamarosan pótolja a kieső adagokat - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn, a brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján.
A folyamatos, tömeges cégalapítással újra 60 ezer felett lehet az építőipari társas vállalkozások száma Magyarországon.Az ágazat utoljára kilenc éve produkált ilyen számokat.
A gallér eredete a 16. századig nyúlik vissza, amikor is az arisztokraták viseletének fő kiegészítője volt és lelkesen próbálták túllicitálni egymást a minél nagyobb és nagyobb csipke csodákban. Némelyik gallér olyan méretesre és merevre sikerült, hogy szinte mozogni is alig tudtak bennük, szerencsére ezeket a státusz szimbólumnak számító darabokat
Oroszország kész az egyenrangú együttműködésre az Európai Unióval, de feltétlenül válaszolni fog Brüsszel újabb barátságtalan lépéseire – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy, az orosz-uniós kapcsolatokról hétfőn Moszkvában tartott tanácskozáson.
Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.
Nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára a külügyminiszter szerint, hogy a most épülő Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is.
Egy brüsszeli think tank kutatói összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a tagállami RRF-tervekről. Az első gyorselemzésből már látszik: bár az uniós kötöttségek miatt hasonló témák mentén költik majd el a tagállamok a pénzeket, a konkrét projektek valójában nagyon nagy változatosságot mutatnak. Itt vannak a részletek.
Az Oldás-áldás – zenés (lelki)torna 16 ráfutásban című monodráma bemutatója június 11-én lesz. Otthonról, streamen és a továbbiakban, július 10-ig felvételen láthatja majd a közönség.
Júniusban jelentősen változnak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain. Szigorúbbá válik az ellenőrzés, és ezentúl egyebek mellett az aranyérmék, aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzé tett tájékoztatóban.
Magyarország jól áll az elektronikus fizetésforgalmi infrastruktúra fejlettségét tekintve, ugyanakkor a felhasználók még sokat fejlődhetnek az elektronikus fizetésekkel kapcsolatos tájékozottságot és a használatot tekintve - derül ki a Mastercard napokban bemutatott Digitális Fizetési Index tanulmányából. Az index célja, hogy iránytűként szolgáljon