A WHO európai igazgatója világított rá, nagyon messze vagyunk még attól, hogy tényleg fellélegezhessünk: az átoltottságnak jóval magasabbnak kell lennie.
A részvényesek rendkívüli közgyűlésén, egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, melynek értelmében a Total, TotalEnergies-re változtatja a nevét. A névváltoztatással párhuzamosan, a TotalEnergies új vizuális arculatot is kap. Emellett megszavazták a társaság stratégiai átalakulását is, azzal a céllal, hogy a jövőben egy széleskörű energetikai vál
Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy az OTP néhány éve komoly versenyben van azért, hogy megszerezze az egyik legnagyobb szlovén pénzintézetet, a Nova KBM-et, ami az OTP történetének legnagyobb értékű bankvásárlása lenne. Az már korábban kiderült, hogy az OTP mellett az Erste is érdeklődik a második legnagyobb szlovén bank megvásárlása irá
Ha szép a bőröd, több önbizalmad van. Sminkkel elfedheted a nem kívánt pattanásokat, vagy megszabadulhatsz orcád pirosságától, azonban ez csak átmeneti megoldás, amíg a nap végén le nem mosod az alapozót. Bármit megtennél, hogy megszabadulj az aknéktól? Akkor itt tartós megoldásra van szükség!
Igaz, fogalmunk sincs, hogy ki lehet a Nakamoto Szatosi neve mögött rejtőző ember vagy emberek, de ez nem akadályoz meg egy csoportot abban, hogy szobrot állítson neki.
A digitális innovációkban Európa alulmaradt. A jövő viszont a zöld megoldásoké lehet, s e téren Európa nem áll rosszul. Megnyerheti a következő innovációs versenyt az öreg kontinens? A Makronóm cikke.
Az indiai gazdaság az idei első negyedévben a várakozások felett nőtt, az elemzők azonban pesszimisták a további kilátásokkal kapcsolatban, látva a tavaszi súlyos járványhullámot.
A koronavírus-járvány jelentősen növelte a magánegészségügyi szolgáltatások iránti keresletet és a piac szereplői örömmel nyugtázzák, hogy a felhasználói oldal egyre tudatosabb – a magánszemélyek és a munkáltatók is egyre nagyobb arányban választják az egészségpénztári befizetést, mint megtakarítási formát. A pénztártagságnak ugyanakkor nem lehet a
Bár április végén már gyülekeztek a viharfelhők az amerikai és a globális részvényindexek felett, végül a sokak által várt 10-15 százalékos esések elmaradtak. Sőt, a hónap végére a vezető globális részvényindexek szinte mindegyike pluszban zárt. Az esés nem a részvénypiacon jött, hanem ahogy február és április között is, a vezető indexeken kívüli t
Akár 130 képviselője is lehetne az Európai Parlamentben egy új jobboldali erőnek. “ID, ECR és EPP, Orbánnal: itt az ideje, hogy a három csoportból a legjobbakkal szövetkezzünk, hogy meghatározóak legyünk az Európai Parlamentben" - ezt Salvini mondta egy portugáliai konferencián.
A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága javasolni fogja a kabinetnek, hogy kezdje meg a 12 évnél idősebb gyermekek koronavírus elleni oltását - közölte hétfőn Bojana Beovic, a szakbizottság elnöke.
Az európai szövetség (UEFA) újabb belépőket tett elérhetővé a jövő hét pénteken rajtoló labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire, így a budapesti találkozókra is.
Az Assicurazioni Generali SpA, a legnagyobb olasz biztosító 1,17 milliárd eurós vételi ajánlatot tett kisebbik helyi riválisára, a Cattolica cégre, hogy tovább erősítse piacvezető helyét Olaszországban.
A miniszterelnök az azonnali kérdések órájában komédiásnak nevezte a Jobbik elnökét. A DK-s Arató Gergely kérdésére Orbán arról beszélt, az ellenzék a járvány alatt azon dolgozott, hogy ő elveszítse a munkáját. Szabó Tímea lehazaárulózta a miniszterelnököt, ezután a levezető elnök tőle is elvette a szót.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/31/4359/
Már lassan a csapból is az folyik, hogy mit kell tenned, ha el akarod érni a céljaidat az életben. Arról viszont kevés szó esik, hogy mik azok a rossz szokások, amik csak hátráltatnak minket az előrehaladásban. Most összegyűjtöttünk 7+1 ilyet, hogy mindenki tisztában legyen vele, mi húzza vissza őt az életben.
Az 1871-es párizsi kommün idején történt mészárlásban elhunyt Georges Darboy érsek, vértanú emlékére szervezett menetet a katolikus egyház, de a francia kommunisták nem bírtak magukkal.
Javította idei gazdasági növekedési előrejelzését Magyarországra vonatkozóan az OECD a járvány során nyújtott gazdaságvédelmi támogatások és a magas átoltottság pozitív hatásait nyugtázva.
Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.
Helyi adminisztrációs hiba és nem vakcinahiány miatt alakult ki kisebb zavar - az operatív törzs a Telex.hu kérdésére ezt válaszolta, hozzátéve, hogy ők is megfogják kapni az második oltást, az ehhez szükséges vakcina rendelkezésre áll.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezése - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.
Nem csupán csökkent 2020-ban a foglalkoztatási ráta az EU-ban, de az uniós munkaerőpiacon az unión kívülről érkező bevándorlók is egyre nagyobb kihívást jelentenek.
A Pick Szeged Zrt. tavaly 5,3 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 4,2 milliárd forint után - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett 2020. évi jelentésében.