Járműbiztonsági szempontból az önvezető járművek rendelkezésére álló információk késleltetett feldolgozása élet-halál kérdése lehet. A Honda és a Verizon azonban nemrégiben bejelentették, hogy összefognak és közösen fogják fejleszteni a biztonsági számítástechnikát a járművekben.
A legjobb európai gyakorlatot is figyelembe véve áprilistól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módosítja a maginfláció számításához használt termékek és szolgáltatások körét: a jövőben a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását már nem veszi figyelembe a mutatószám meghatározásához - tudatta a KSH az MTI-vel kedden.
Egyre gyorsabban halad a koronavírus elleni oltások beadása az Európai Unióban, az európaiak egynegyede már megkapta a vakcina első adagját - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében kedden.
Az elektronikus aláírás, e-hitelesítés széles körű elterjedésével a klasszikus ügyfélszolgálati irodák többsége tíz éven belül eltűnhet - állítja a Netlock.
Akár 61 százalékos adókulcsot is a nyakába akasztana az amerikai szupergazdag családoknak Joe Biden. Az amerikai elnök ugyanis megemelné a legnagyobb örökségekre vonatkozó terheket – írja a Telex.hu a CNBC tudósítása alapján.
Az elmúlt években az ázsiai ingatlanpiac alternatív szektorai egyre nagyobb érdeklődést váltottak ki a befektetők körében. A pandémia kezdete óta azonban mégis egy másik szektor ugrott az első helyre a legnépszerűbb befektetési területek körében. Ezek az adatközpontok, melyek a felgyorsult digitális átállásban nagy segítséget nyújtottak raktárszerű
A világjárvány beköszöntével a szervezeteknek át kellett tervezniük informatikai rendszereiket a biztonságos működtetésért, hiszen a megnövekedett internetes fenyegetések miatt az eddiginél is fontosabbá vált az adatok megfelelő védelme. Ezzel párhuzamosan növekedett az Európán belüli informatikai biztonsággal kapcsolatos beruházások száma is, amel
Az elmúlt évek során az adóbevallással kapcsolatos tájékoztatás széleskörűbbé vált, a kapcsolódó folyamatok egyszerűsödtek, azonban a bevalláskészítés során érdemes a bevallási tervezettel, az igénybevehető adókedvezményekkel vagy épp a nem munkaviszonyból származó jövedelmek adózásával kapcsolatban tájékozódniuk az adófizetőknek. A Deloitte szakér
Az évszázad végére 2,4 Celsius-fokkal fog melegedni a Föld a legújabb becslések szerint, ha minden tervezett klímavédelmi intézkedés megtörténik. Ez jóval magasabb érték, mint a kitűzött 1,5 Celsius-fokos emelkedés.
Eleinte szkeptikus volt a vírussal szemben a 45 éves, egészséges férfi, őt is megdöbbentette, hogy így leterítette a fertőzés. Most már teljesen más a hozzáállása.
Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával, ám a visszatérő rakéta a szakértők szerint bárhova becsapódhat.
Kylian Mbappé nincs „kilencvenperces” állapotban, nélküle próbál meg a Paris Saint-Germain a párizsi 2-1-es vereség után fordítani a Manchester City vendégeként a labdarúgó Bajnokok ligája 2020–2021-es idényének elődöntőjében.
Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 34 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A 2220 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves Növeke
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta: a fővárosnak van önálló bevétele, ebből a működését meg kell tudni oldania, amellett, hogy támogatásokat is kap a kormánytól.
A turizmus, mint oly sok más iparág, folyamatosan innovatív megoldásokat keres a COVID-19 járvány okozta zűrzavar kezelésére. A korlátozások és bezárások a turisztikai iparágat érintették a leginkább. Az amerikai szállodaiparban közel 870.000 munkahely szűnt meg az elmúlt egy évben, és a kihasználtság 32 százalékkal csökkent.
A hitelkeret várható kimerülése miatt kevesebb, mint egy hetük maradt a nulla százalékos lakossági energiahatékonysági hitel igénylésére az érdeklődőknek - hívta fel a figyelmet az MTI-hez kedden küldött közleményében az MFB. Az ügyfelek legkésőbb május 10-én 12:00 óráig nyújthatnak be hitelkérelmet.
A háromgyermekes édesanya egyik pillanatról a másikra lett rosszul, kislánya azonban nem esett kétségbe, pontosan tudta, mit kell tennie. Elmesélték, mi is történt pontosan.
Jóváhagyta a lengyel alsóház kedden az Európai Unió 2021-2027-es költségvetési keretéhez és a 750 milliárd eurós, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó uniós helyreállítási alaphoz fűződő saját források ratifikációjáról szóló törvénytervezetet. A törvény most a szenátus elé kerül.
Nem készít többé természetes gyémántokkal díszített ékszereket a Pandora dán cég, a jövőben megfizethetőbb, fenntartható módon, laboratóriumban előállított drágaköveket használ.
Egyelőre hatásosnak tűnnek a vakcinák az indiai variánsok ellen, viszont a tehénvizelet nem gyógyítja a Covidot. A rengeteg hamvasztás miatt csak kicsit lett rosszabb a levegő Indiában.
A The.Ink interjút készített Alec MacGillis oknyomozó újságíróval a ProPublica című könyvéről. Ebben átfogóan bemutatja az Amazon vállalat működését, a kiskereskedelmi monopolhelyzetének hatásait, és hogy mit tesz a cég a kisközösségekkel. Elénk tárja, milyen hatása van a hattérben az azonnali teljesítés és kielégülés iránti csillapíthatatlan vágyu
Nagy Károly 2019-ben még a Momentum színeiben lett önkormányzati képviselő a 18. kerületben, március 31-e óta azonban függetlenként politizált. Mostanáig.
Holnap: 85-90km/h-s szélviharral tör be a hidegfront! A szerdáig egyszerre lesz nyári nap és tartogat hidegfrontot erősen viharos szél kíséretében.A nap első felében sokat süt majd a nap és gyorsan melegszik a levegő. A leghamarabb nyugaton kezdődhet felhősödés, ahol délutántól már zápor, esetleg zivatar is lehet. A front előtt még ugyanakkor orszá
Idén 384 ezer védettségi igazolvánnyal kapcsolatos tartalmat tettek közzé a magyar netezők, ennek 60 százaléka, azaz 239 161 említés az elmúlt egy hónapban született. A Sentione adatelemzése alapján április 23-án volt a legtöbb, 37 000 beszélgetés, amikor is kiderült, a 4 millió beoltott után mire tudjuk majd használni az igazolást.