Talán nem ez volt a fő célja, de mindenképp ijesztő mellékterméke a Google Earth új frissítésének az, hogy mindennél jobban mutatja meg, hogyan formáljuk át mi és az általunk felerősített klímaváltozás a bolygónkat.
Az oltást kapó személy kora, neme és aktuális (általános) egészségi állapota hatással lehet arra, hogy nála mekkora eséllyel fog a COVID-19 elleni vakcina felvétele nem várt tünetekkel, mellékhatással együtt járni. A fiatalok immunválasza többnyire erősebb, mint az idősebb csoportok tagjainál kiváltott, így az sem meglepő, ha esetükben jóval kellem
A KSH adatai szerint idén márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint tavaly. A KSH főosztályvezetője szerint az elmúlt hetek koronavírus-adatai alapján ez nem meglepő, és úgy véli: tudván, hogy a harmadik hullám március végén-április elején tetőzött, az áprilisi adatok még rosszabbak lesznek.
Egész országra kiterjedő előválasztási showműsort terveznek az ellenzéki pártok, állítván, a népre bízzák, kik legyenek az egyes választókerületekben a közös jelöltjeik. A Mandiner sok helyi példa és értesülés segítségével tekinti át, mi sülhet ki ebből idén ősszel.
Az elmúlt évben is növekedett az önkéntes tűzoltók száma: hiába veszélyes hivatás, akár a hivatásos, akár a nem hivatásos tűzoltók is nagy tiszteletnek örvendenek.
Délutántól egyre több gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja a napsütést, de csapadék nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.
Évente többezer köbméter szerves hígtrágyát juttat ki földterületeire a sertéstartással is foglalkozó Bácsalmási Agráripari Zrt. Ennek a feladatnak a hatékony elvégzésére vásároltak egy a Fliegl Vfw 25 000-es tartálykocsit, ami megbízhatóan végzi el a rábízott feladatot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/04/4100/
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának vasárnapi, 33. fordulójában a III. Kerületi TVE idegenben játszott a Komárommal. A találkozó feszült hangulatúra sikerült, 0-1-ről végül 2-1-re hozták fel a hazaiak.
Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.
A magyar Európa Tanácsi elnökségről hallgatták meg a külügyi bizottságban a minisztert. Varga Judit - amikor a szocialista Mesterházy Attila az oltási igazolványokról és a mesterséges intelligenciáról kérdezte - az érdemi válasza után ironizált is: “amikor a kártya találkozik a vírussal...”
Tíz százalékkal nőtt a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír cégcsoport árbevétele, és elérte az 52 milliárd forintot, adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) hat milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban még 2,5 milliárd forint volt. A vállalat az idén a belföldi és az exportpiacokon is enyhe n
A Nápolyi-öbölben található Procida az első olasz sziget, ahol a tizennyolc év alattiakat kivéve a teljes lakosság kapott koronavírus elleni védőoltást - jelentette be Dino Ambrosino polgármester hétfőn.
A mai napon a matematika érettségivel folytatódik a 2021-es év érettségi folyamata. A mintegy 68.000 diák középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak matekból. Az érettségi 9 órakor kezdődik és 180 perces lesz középszinten, míg 240 perces emelt szinten. Így az izguló szülők kb. 12 órára menjenek gyermekükért, ha középszinten éret
Dr. Apostol János és kollégái úgy vélik, ha kötelezővé tennék Magyarországon a koronavírus elleni védőoltást, augusztus végére le lehetne szerelni a Covid-osztályokat, és az ott dolgozók visszamehetnének az eredeti munkájukhoz, végre lenne más beszédtémánk is, mint a vírus, és visszatérne a régi életünk.
Januárban ugyan ellaposodni látszott az indiai járványgörbe, de mára ismét drámaivá vált a koronavírus helyzet a 1,3 milliárd lakosú országban. Joshi Bharat naponta beszél ott élő rokonaival, akik közül többen is orvosként dolgoznak.
Újabb termékekkel bővült a mobiljegyrendszer – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK közleménye szerint a felhasználók 71 százaléka a telefonon elérhető termékeket ugyanolyan jónak, vagy jobbnak tartja, mint a papíralapú jegyeket, bérleteket. A társaság ügyfélelégedettségi kutatásából kiderült, a fővárosban közlekedők nyitottak a mob
Az Ipari Tárgyak Internete (IIoT) forradalmasítja az ipari automatizálási piacot. Korábban csak egyszerű kapcsolási jeleket cseréltek lokálisan egy vezérlőpanellel, de napjainkra az olyan technológiák segítségével, mint az IO-Link és az OPC UA már a részletes állapotadatok is világszerte elérhetővé válhatnak a felhőben. Az ebből adódó, az érzékelői
A legendák komoly céllal tértek vissza Dominikára… Egy dolog biztos, minden eddiginél komolyabb küzdelemre lehet számítani. ÖSSZEFOGLALÓ CIKK: Döbbenetes fordulat: Kempf Zozo és Böjte Dave új szerepben tértek vissza https://tv2play.hu/exatlon/dobbenetes_fordulat_kempf_zozo_es_bojte EXATLON HUNGARY- ADÁSBÓL KIMARADT: Hivatalos: Somhegyi Krisztiá
Válóperük napján érkezett feleségéhez és annak új élettársához a dunavarsányi D. Sándor és fia, Sanyi. Apa és fia brutális bosszúhadjáratra indult: K. Gyulát saját udvarán több szúrással megölték, majd elmenekültek. A sebesült férfi utolsó erejével még kimenekült az utcára, ott esett össze.
Az elmúlt hét időjárását a kismértékű felmelegedés és a folyamatos szeles idő jellemezte. Az éjszakák változatlanul hűvösek, némi felmelegedés csak május első napjaiban érzékelhető, mert az éjszakai felhősödés következtében kevéssé hűlt le a hőmérséklet. Nappal 16-20 Celsius fok között alakult a hőmérséklet, de így is hidegebb van, mint ilyenkor le