2021. május 5. szerda

máj. 5
8:46
160 millió felnőtt kaphat oltást az Egyesült Államokban a nemzeti ünnepig (HírTV)
Július 4-éig 160 millió felnőtt amerikai kapja meg a koronavírus elleni védőoltást - jelentette ki az Egyesült Államok elnöke.
máj. 5
8:48
A tesztek magas találati aránya is azt mutatja, sok a rejtőzködő fertőzött Romániában (Infostart)
Meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzésből felgyógyultnak nyilvánítottak száma az országban, így a csaknem húszmilliós országban a lakosság legalább öt százaléka hivatalosan is átesett a fertőzésen – a hivatalos statisztikák szerint is.
máj. 5
8:48
Véget érhet Xavi katari kalandja (Infostart)
Visszatér a Barcelonához?
máj. 5
8:48
Fenyegetőzés! Fel akarta robbantani a III. kerületi önkormányzatot a férfi (Metropol)
A 48 éves férfi nem bírta elviselni az elutasítást, ezért úgy döntött megfenyegeti az Óbudai Polgármesteri Hivatal.
máj. 5
8:48
Elfogytak a Pfizer-oltásra az időpontok (Portfolio)
A koronavirus.gov.hu oldalon elérhető tájékoztatás szerint jelenleg Sinopharm és AstraZeneca vakcinákra lehet online időpontot foglalni, illetve az SMS-ben értesítettek számára még a Szputnyik V is rendelkezésre áll. A Pfizerre viszont már nincs időpont.
máj. 5
8:48
Jobban szeretjük a futárcégeket és webáruházakat: felmérés (ATV)
Jelentősen javult az elmúlt két évben a futárcégek és a webáruházak megítélése, a Comnica országos, reprezentatív kutatásában ezek a cégek, valamint az étel-házhozszállítók érték el a legnagyobb tetszésnövekedést 2019-hez képest - közölte a cég az MTI-vel.
máj. 5
8:48
Horner több pontot osztana a sprintkvalifikációkon (m4sport.hu)
És a fordított rajtrácsos versenyeket is kipróbálná.
máj. 5
8:48
Egyre jobb a futárcégek és a webáruházak megítélése (vg.hu)
Jelentősen javult az elmúlt két évben a futárcégek és a webáruházak megítélése.
máj. 5
8:48
Turisztikai ügynökség: kisfilm készült a biztonsági szabályokról (Demokrata)
A Magyar Turisztikai Ügynökség a következő napokban intenzív oktató kampányt folytat.
máj. 5
8:48
Klímasemleges tankolás az Rwa kínálatában (Agrárágazat)
Az Rwa Magyarország Kft. ettől az évtől kezdve nagyobb hangsúlyt fektet a környezetkímélő megoldásokra.
máj. 5
8:48
“Le kell fejezni minden baloldalit!” - Nem áll le a Kálmán Olgát halálosan megfenyegető Fidesz-szavazó (Nyugati Fény)
Keresztény értékrend.
máj. 5
8:54
Így vehetik fel a 16–18 évesek a védőoltásaikat (Metropol)
Az oltás felvételéről szóló részleteket Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára egy videóban mondja el.
máj. 5
8:54
Elon Musk még meg sem szólalt, máris elszállt a Dogecoin (Portfolio)
Csak az elmúlt egy napban több mint 40 százalékot emelkedett a viccnek indult kriptodeviza, a Dogecoin árfolyama, ezzel idén már 12 000 százalékot ralizott. Idén. Tizenkétezer százalékot. Tegye fel a kezét, akinek nem hiányzik a portfóliójából!
máj. 5
8:54
Mindenki gyűlöli a CIA woke-kampányát (444.hu)
Pár lépésre lehetünk attól, hogy megtudjuk, milyen növényi alapú étrenden vannak az afgán falvakat bombázó drónok pilótái.
máj. 5
8:54
Szerdától vehetnek Eb-jegyeket a magyar szurkolók (m4sport.hu)
A belépők megvételéhez UEFA-fiókra van szükség.
máj. 5
8:54
Kiderült, kell-e védettségi igazolvány a foci Eb-re - ma indul a jegyértékesítés (BorsOnline)
Szerdán (ma) 14 órakor indul a jegyértékesítés a labdarúgó Európa-bajnokságra a magyar szurkolók számára.
máj. 5
8:54
Jelentősek változások a Golden Globe-ot odaítélő szervezetnél (MMonline)
A Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) jelentős változtatásokat jelentett be a szervezettel kapcsolatban. Az újságírószervezet közlése szerint a következő 18 hónapban számos fekete tagot vesznek fel, és 50 százalékkal növelik a tagságot. A HFPA (Hollywood Foreign Press Association) az utóbbi hó
máj. 5
8:54
Küszöbön a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismerése (Demokrata)
Kelemen Hunor szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a megállapodást.
máj. 5
8:54
Dobrev Klára: Tudtam, hogy rettegnek tőlem, na de ennyire? (Mandiner)
Polt Péter gyorsan meghálálja gazdája bizalmát: szorgalmasan nyomoz ellenem.
máj. 5
8:54
Engedjünk ki: digitális Spa készült az ellazuláshoz (Magyar Nemzet)
Online gyakorlatok és relaxációs technikák segítenek a digitális stressz és a szorongás kezelésében.
máj. 5
8:56
Ősfás parkot enged beépíteni az újbudai zöld baloldal (Mandiner)
Urbanisztikai, etikai és jogi szempontból is roppant aggályos, hogy a DK-s László Imre vezette önkormányzat jókora lakópark-tömb beépítésére adja el építési engedélyestül az Ulászló utca 58. alatti ősfás telket, amelyen a helyiek parkot szerettek volna létesíteni. A környékbeliek fel vannak háborodva, László és alpolgármestere, a momentumos Orosz A
máj. 5
8:56
Új kommunikációs csatornát indított Donald Trump (Magyar Nemzet)
Az előző amerikai elnök fiókjait korábban a Twitter és a Facebook is elérhetetlenné tette.
máj. 5
9:00
Mától vehetünk jegyet a magyarok Eb-meccseire (Infostart)
Szerdán 14 órakor indul a jegyértékesítés a labdarúgó Európa-bajnokságra a magyar szurkolók számára.
máj. 5
9:00
Az asztmás betegeknél komolyabb lefolyású lehet a koronavírus-fertőzés (Portfolio)
A súlyos vagy nem megfelelően kezelt asztmás betegek esetében a COVID-19 fertőzés komolyabb lefolyású lehet, és nagyobb kockázattal is járhat, ezért nekik kiemelten fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele – hívja fel a figyelmet a május 5-i Asztma Világnap alkalmából dr. Tamási Lilla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pu
máj. 5
9:00
Szerdától újra lehet jegyet venni a foci Eb-re (vg.hu)
Személyenként négy-négy jegy váltható a találkozókra.
máj. 5
9:00
Az RTL arcot adott a koronavírus névtelen áldozatainak, és megmutatta, mennyi csodálatos élet tört ketté (SzMo)
A Házon Kívül négy történetet dolgozott fel a több mint 27 ezerből. Felfoghatatlan a veszteség.
máj. 5
9:00
Jól halad az éves adóbevallások és beszámolók beadása (Magyar Nemzet)
A koronavírus-járvány miatt nincs mulasztási bírság, ha június 30-ig beérkezik az igazolási kérelemmel együtt a bevallás és a fizetendő adó is.
máj. 5
9:02
Vártnál jobbat jelentett a randicég (vg.hu)
A tisztított EBITDA soron 34 százalékos emelkedést riportált a Tinder anyavállalata.
máj. 5
9:06
Indiában közelít a negyedmillióhoz a vírusban elhunytak száma (Menedzsment Fórum)
Továbbra is nagyon súlyos a járványhelyzet Indiában, a fertőzöttek száma már átlépte a 20,2 milliót.
máj. 5
9:06
Összevertek egy idős férfit Zuglóban, mert nem volt nála pénz (Blikk)
A 23 éves elkövető azért emelt kezet az áldozatára, mert utóbbinál nem volt pénz, amit elrabolhatott volna.
máj. 5
9:06
Így nőtt a fizikai dolgozók órabére (ProfitLine)
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t szerdán.
máj. 5
9:06
Asztma - fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele (WebBeteg)
A súlyos vagy nem megfelelően kezelt asztmás betegek esetében a COVID-19 fertőzés komolyabb lefolyású lehet, és nagyobb kockázattal is járhat, ezért nekik kiemelten fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele – hívja fel a figyelmet a május 5-i Asztma Világnap alkalmából dr. Tamási Lilla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pu
máj. 5
9:06
Készül a megállapodás a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről (Portfolio)
Kelemen Hunor szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást. Románia miniszterelnök-helyettese a Krónika erdélyi magyar napilap szerdai számában nyilatkozott erről.
máj. 5
9:06
Autósok, figyelem! Ismét emelkedik a benzin ára szerdától: ennyit kell fizetni a kutaknál (Pénzcentrum)
Mától ismét emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára.
máj. 5
9:06
Botrány a BL-ben, a bíró mocskos szájára kenik a kiesést a PSG sztárjai (Ripost)
„Ha mi ezt mondjuk...” – dohognak. Botrány a BL-ben: a párizsi játékosok szerint sportszerűtlenül videlkedett velük a világ egyik legjobb játékvezetője.
máj. 5
9:06
Vidéken már kitört az építkezési láz (vg.hu)
Budapesten bezuhant, vidéken viszont berobbant az építési kedv az év elején. Az átadott lakásszám harmadával nőtt.
máj. 5
9:06
Curtisnek köszönhetően újpesti ultra lett Szabó Ádám (BorsOnline)
Szabó Ádám együtt drukkolt Curtis családjával a Magyar labdarúgókupa döntőjén hétfő este. Ádám büszke arra, hogy most már ő is hozzátartozik az újpesti “kemény brigádhoz”, és együtt szurkolhat velük.
máj. 5
9:06
Ennyi követő kell ahhoz, hogy évi 30 millió forintot keressen egy influencer (Hamu és Gyémánt)
Nem kell szupersztárnak lenni ahhoz, hogy jó pénzt szakítson az ember pár fényképpel.
máj. 5
9:06
Teljesen újjászületett a Puskás Aréna környezete (Mandiner)
Százezer négyzetméteres, új parkkal gazdagodott Budapest.
máj. 5
9:08
Részvénylázban égnek a magyar alapok - Itt vannak a friss hozamok (Portfolio)
Érdemes volt idén eddig nagyobb kockázatot vállalni, aki részvény, nyersanyag vagy abszolút hozamú alapba fektetett, akár 10% feletti hozamnak is örülhet. A legnagyobb lakossági, forintos alapok hozama egyelőre nem ilyen meggyőző, és az OTP Supra is tovább gyengélkedik.
máj. 5
9:12
Fenyegetőzés! Fel akarta robbantani a III. kerületi önkormányzatot a férfi (Metropol)
A 48 éves férfi nem bírta elviselni az elutasítást, ezért úgy döntött: megfenyegeti az Óbudai Polgármesteri Hivatalt.
máj. 5
9:12
Elakadt az erősödés, nem tud 360 alá menni a forint (Portfolio)
Egyelőre nem tud tovább erősödni a forint, technikailag a 200 napos mozgóátlagnál torpant meg. Így továbbra is 360 körül jár az euró jegyzése, ezt a lélektani szintet kellene előbb áttörnie a forintnak, hogy további tér nyíljon lefelé az árfolyamban. A közeljövőben elsősorban a jövő keddi inflációs adat lehet lényeges a forintárfolyam szempontjából
máj. 5
9:12
Mezőgazdasági gépárverés! Több száz tételre licitálhatsz online (Agroinform)
Ismét agrárárverések az Intergavelnél!
máj. 5
9:12
"Erős férfiak? Ugyan már!" - Dobrev Klára nekiment Poltnak és Budai Gyulának (ATV)
Vasárnap bejelentették a hírt, Dobrev Klára a DK miniszterelnök-jelöltje. A politikus azóta számos reakciót kapott, amelyek között akadnak kevésbé pozitívak is. Dobrevet azonban nem rázzák meg a hírek.
máj. 5
9:12
Elszórtan eső is lehet ma (Háziállat)
A nap első felében főleg vékony magasszintű felhőzet lesz az égen, de a keleti határszélen és északon több lesz a felhő. Délelőtt fokozatosan megvastagszik a felhőzet, kora délutántól pedig északnyugat felől többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A Dél-Alföldet és a Tiszántúlt csak az esti órákban éri el a csapadék, itt várható a legkeveseb
máj. 5
9:12
Betett a járvány a bérnövekedésnek (Azenpenzem)
A járvány miatt nagyot lassult a bérnövekedés. Idén az első negyedévben 1388 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami mindössze 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A középvezetők fizetése pedig csak 1,5 százalékkal nőtt.
máj. 5
9:12
Már ősszel szigoríthat az angol jegybank (vg.hu)
A Bank of England már a mennyisági lazítás befejezését mérlegeli. A csütörtöki kamatdöntő ülésen még nem valószínű a bejelentés.
máj. 5
9:12
Fordulat az egészségszájtok látogatottságában: az EgészségKalauz.hu átvette a vezetést (Márkamonitor)
Több mint 2,5 millió egyedi látogatójával az EgészségKalauz.hu áprilisban nem csupán beérte, de meg is előzte versenytársai látogatottságát.
máj. 5
9:12
Telefonon keresztül adták a mentősök az utasítást, hogy a fiú újra tudja éleszteni az apját (Promotions)
A történet hála égnek jól végződött, szóval a sok rossz mellett kapunk egy pozitív hírt is a nagyvilágból.
máj. 5
9:12
Popcornsalátával állt elő a népszerű gasztronómiai szerző (Magyar Nemzet)
Texasi háziasszonyok már 1920-ban is gyakran készítettek popcornsalátát banánnal és salátalevelekkel.

Keresés