2021. május 6. csütörtök

máj. 6
9:26
„A sors akaratából nem született gyermekünk” – Brunner Márta elárulta, hogyan éli meg, hogy nem alapítottak családot (Blikk)
Annak ellenére, hogy a színésznő nem vállalhatott gyereket, nem tört össze. Úgy gondolja, mindent, amit a sors elvett tőle, azt vissza is adta sok-sok öröm és élmény formájában.
máj. 6
9:26
Koronavírus: szokatlanul sok az új fertőzött, de még így is szépen szorul vissza a járvány (Portfolio)
Az utóbbi napokhoz képest szokatlanul magas napi új fertőzéses esetszámról közölt adatot csütörtök reggel az operatív törzs: 1680 új fertőzöttet találtak, de a múlt csütörtöki adattal összevetve ez még mindig 35%-os esés. A halálozások száma is közelebb van a 100-hoz: 124 honfitársunk hunyt el sajnos a járvánnyal összefüggésben az elmúlt 24 órában.
máj. 6
9:26
Visszatér az adósságcsökkentő politika (vg.hu)
Számítások szerint a kormánynak 2024-ig kell folytatnia a koronavírus-válságot követő anticiklikus politikát – mondta a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkára.
máj. 6
9:28
60 évesen újra apa szeretne lenni Galambos Lajos (Blikk)
Mindhárom gyermeke kirepült már a családi fészekből, ezért az örökbefogadást fontolgatja Galambos Lajos: a trombitaművész 60 évesen újra apa szeretne lenni.
máj. 6
9:30
Kevéssel nőtt a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékos az emelkedés, az egy évvel korábbihoz képest viszont csökkenést mért a KSH.
máj. 6
9:30
„Sári kedvéért beadnám a derekamat” – Nem házasságpárti Fördős Zé, de a kedvesét feleségül venné (Blikk)
Már három éve él boldog párkapcsolatban Fördős Zé, s bár nem tartja házasságpártinak magát, A Konyhafőnök műsorvezetője fiatal kedvese, Sári kedvéért beadná a derekát.
máj. 6
9:30
Egy új-zélandi súlyemelő lesz az olimpiák történetének első transznemű sportolója (Blikk)
Laurel Hubbard 35 évig Gavin Hubbard néven, férfiként élte az életét, és addig a férfiak között is versenyzett, komolyabb eredmények nélkül. 43 évesen ő lesz minden idők legidősebb súlyemelője az olimpiai játékokon.
máj. 6
9:30
Bitcoin vagy Ethereum? Mindkettő? Egyik sem? (Portfolio)
A Bitcoint szinte már mindenki ismeri, az Ethereum pedig egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, már a kriptoközösségen kívül is, ami meg is látszik az árfolyamon. De melyiket érdemes választani a kettő közül? Milyen kitettséget ad a Bitcoin és milyet az Ethereum?
máj. 6
9:30
Brutális vihar csapott le Budapestre, és még nincs vége! (Háziállat)
Szerdán egy hidegfront erős szélviharral tört be az országba, a nagy vihar fákat csavart ki, porvihart és havat hozott magával.
máj. 6
9:30
Szembenézett zaklatójával Xantus Barbara: „nem fogadtam el a bocsánatkérést” (Ripost)
Xantus Barbara a bíróságon találkozott zaklatójával.
máj. 6
9:30
Felszámolják a kétes eredetű webáruházakat (vg.hu)
A hatóságok határozottan lépnek fel a szabálytalanságokkal szemben.
máj. 6
9:30
A magyarok felének fontos a fenntartható otthon megteremtése (Mandiner)
A magyar lakosság felének számít a környezetvédelem, mikor építkezésbe, felújításba kezd, közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél – közölte az újHÁZ Centrum az MTI-vel.
máj. 6
9:30
A regisztráltak nyolcvan százaléka már felvette az oltást (Magyar Nemzet)
Ezerhatszáznyolcvan fővel emelkedett az új fertőzöttek száma, elhunyt 124, többségében idős, krónikus beteg.
máj. 6
9:32
Megközelítette a fedezeti pontot az Uber (vg.hu)
A gyorsjelentés után beadták az utazásmegosztó részvényt, mert kétséges, hogy idén már profitot termeljen a társaság.
máj. 6
9:33
Brexit: kiéleződött brit-francia halászati vita – hajókkal demonstrálnak Jersey partjainál (Adózóna)
Két haditengerészeti járőrhajót küld a brit kormány Jersey partjaihoz a „helyzet megfigyelésére”, miután kiéleződött a vita Franciaországgal a térség vizeire vonatkozó halászati szabályozásról.
máj. 6
9:34
Piacra léphetnek a háztáji naperőművek (vg.hu)
Már két társaság üzletileg életképes portfólióba szervezné a kis áramtermelőket. A puding próbája Székesfehérvár és Balatonfüred térségében lesz.
máj. 6
9:35
Tállai: visszamenőleg is érvényesíthetők a veszélyhelyzeti ágazati adókönnyítések (Adózóna)
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
máj. 6
9:36
Győrfi Pál videóban mondta el, hogyan lehet idén nyaralni (Blikk)
A Magyar Turisztikai Ügynökség edukációs kampányt folytat.
máj. 6
9:36
Az európai tőzsdék többsége pluszban nyitott (ProfitLine)
Vegyesen alakultak a főbb árfolyamindexek az európai tőzsdék csütörtöki nyitásakor. A piacok többsége indexemelkedéssel kezdett.
máj. 6
9:36
Kucsera Gábort anyósa figyelmeztette, gondolja meg, elveszi-e lányát (Life)
Az egykori kajakos nagyon jó viszonyt ápol anyósával. Kucsera Gábor elárulta, anno az asszony megkérdezte tőle, hogy alaposan átgondolta-e, hogy elveszi a lányát feleségül.
máj. 6
9:36
A fővárosiak 90 százaléka elutasítja a kínai spicliképző megépülését, de a kormány kicselezi őket (Nyugati Fény)
Mindenre van megoldás, csak akarni kell.
máj. 6
9:37
Márciusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest (Adózóna)
2021. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – a március 8-ától hatályos, kiskereskedelmet is érintő újabb korlátozások hatásának és a tavaly kezdődő járvány miatti bázishatás eredményeként – a nyers adat szerint 1,5, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, közölte a KSH. Az előző hónap
máj. 6
9:42
Oltás: lehagytuk Máltát, a középkorúak oltásában a legjobb Magyarország (Infostart)
A Pfizer népszerűsége töretlen. Izland teljesítménye figyelemreméltó, Bulgária és Lettország kapaszkodhat.
máj. 6
9:42
5 szokás, amit el kell hagynod, ha 30 felett is szép bőrt szeretnél (Habostorta)
Minden nő szeretné a lehető leghosszabb ideig megőrizni feszes, kisimult arcbőrét, azonban az idő múlásával sajnos ez nem mindig egyszerű. Igaz, a titkos,
máj. 6
9:42
A Pfizer tervei között szerepel a 2-11 éves gyermekek beoltása is (Blikk)
A Pfizer kedden közölte, hogy sürgősségi engedélyt kér a COVID-19 vakcina 2-11 éves gyermekek számára történő beadásához szeptemberben.
máj. 6
9:42
Hivatalos: meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot (Pénzcentrum)
Április 30-án lejárt, de a kormány most a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. A hitelfelmondási és a törlesztési moratórium június 30-áig tart, de még ez is változhat.
máj. 6
9:42
Kereszténydemokrata Intézetet alapít a Fidesz (444.hu)
A cél a párt nemzetközi szerepének és megjelenésének erősítése és a kereszténydemokrata értékek népszerűsítése. A székhelyük Sólyom László egykori rezidenciája lehet.
máj. 6
9:42
Egy felmérés szerint a döntő többség ellenzi a Fudan Egyetemet (ATV)
Az Opinio Intézet reprezentatív kutása alapján a megkérdezettek kilencven százaléka nem ért egyet, hogy a kormány ötszázmilliós kínai hitelt vegyen fel az intézmény megépítésére. Sokan inkább a Diákváros ötletét támogatnák.
máj. 6
9:42
Ők Bujtor István gyerekei: Balázs édesapja kiköpött mása (Femcafe)
Fotókon Bujtor István gyerekei, Balázs és Anna. Nem követték édesapjukat a színészi pályán, de a mai napig őrzik és ápolják az emlékét.
máj. 6
9:42
Piac, sütögető és fitneszpark is lesz a szegedi Vértó környékén (Travelo)
Várhatóan jövő tavaszra készülnek el a fejlesztések.
máj. 6
9:42
Megfejtették a hosszú élet titkát (Hamu és Gyémánt)
Nem csupán az egészséges életmódjuknak köszönhetik a rendkívül idős emberek a korukat: a különleges genetikai hátterük is befolyásolja azt, hogy egyesek akár több mint 105 évig is elélnek.
máj. 6
9:42
Indiában továbbra sem csillapodik a járvány (Mandiner)
A kórházak túlterhelődtek, súlyos ágy-, gyógyszer- és oxigénhiány alakult ki.
máj. 6
9:42
Megérkezett a legújabb táncos edzés (Magyar Nemzet)
Az Abba zenéjére mozogni egyszerűen magávalragadó és szórakoztató. Vegye fel a sportcipőt és mehet!
máj. 6
9:44
Trombitás Kristóf: Mexikó és Dél-Afrika jóval demokratikusabb, mint Magyarország (Mandiner)
A Freedom House szerint Kolumbia, India, Ukrajna is hazánk előtt – ami már nem is demokrácia.
máj. 6
9:44
Európa legnagyobb medvéjét lőtte ki a herceg (Magyar Nemzet)
Az Artur nevű óriási hím medve 17 éves volt. A vadásznak valószínűleg nem volt engedélye.
máj. 6
9:48
78 éves korában meghalt a kokaincsempész, akinek Johnny Depp is a bőrébe bújt (Blikk)
George Jung fiatalon Pablo Escobar egyik kokain csempésze volt, ő segített drogot teríteni a hírhedt kartell főnöknek Miamiban.
máj. 6
9:48
Hatalmas bejelentest tett Meghan Markle – erre senki sem számított (Metropol)
Meghan Markle, úgy tűnik, nem bír magával, és most ismét egy új ötlettel rukkolt elő. Mindent megtesz, hogy valamivel mindig a figyelem középpontjában maradjon.
máj. 6
9:48
Az Intrum és a GKI szerint jórészt helyreállt a magyar családok fizetőképessége (Portfolio)
Tavaly áprilishoz képest nagyrészt helyreállt a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben, az Intrum és a GKI adataiból kiindulva 4,5 százalékos GDP-növekedés várható 2021-ben. Tovább növekszik a lakosság pénzügyi vagyona, bár ezt a tendenciát megállíthatja a hitelmoratórium vége.
máj. 6
9:48
Dow Jones – rekordmagas zárás (TőzsdeFórum)
Rekordmagasan zárt a Dow Jones index szerdán, az indexnek idén ez volt a 22. rekorddöntése.
máj. 6
9:48
Washington is támogatja a vakcináknál a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését (ATV)
Az amerikai kormány is csatlakozott szerdán ahhoz a felhíváshoz, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány mielőbbi megszüntetése érdekében közkinccsé tegyék a világon a vírus elleni vakcinák gyártástechnológiáját. Ezért már Washington is támogatja a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését e vakcinák esetében.
máj. 6
9:48
Gyászidőszak: Ezt javasolja a haláltan szakértő, ha nem enyhül a fájdalom (Ripost)
Halmozottan nehéz időszak ez azok számára, akik most élnek át veszteséget, hisz a gyász mellett sokunknak egyéb problémákkal is szembe kell néznie. Gondoljunk a személyes kapcsolatok hiányára, vagy épp a munkahely elvesztésére. A történtek feldolgozásához most minden eddiginél többen kérnek segítséget – tudta meg a Metropol egy traumakutatótól.
máj. 6
9:48
Folytatódik a fejfájás: még egy hidegfrontra számíthatunk a héten - mutatjuk, mikor (Noizz)
Ha túlélted a tegnapi erős fronthatást, akkor szólunk, hogy még ne pakold el a fájdalomcsillapítót, mert újabb hidegfront érkezik.
máj. 6
9:48
Svájci gazda a magyar földeken – talajművelés nélkül (Agrofórum)
Reto Stocker egy fiatal gazdáknak tartott rendezvényen ismerte meg magyar feleségét, így került hazánkba, ahol azóta talajművelés nélkül termel.
máj. 6
9:48
Újabb baba érkezik Kökény Attila családjába (Life)
Kökény Attila hatalmas örömhírt osztott meg: hamarosan bővül a családja, és érkezik a harmadik unoka. Ám azt nem árulta el, melyik gyerekénél jön a baba.
máj. 6
9:48
Exatlon Hungary: Kocsis Lilkó lerántotta a leplet, őszintén elmondta (Promotions)
Kocsis Lilkó nem kertelt, kerek perec kimondta.
máj. 6
9:48
Szakdoga, fogfájás, Pinot és a közelgő Giro - ESB podcast Valter Attilával (Eurosport)
ESB podcast Valter Attilával (04.28)
máj. 6
9:48
Puzsér Róbert: Cseh Katalin facebookozással többet keres, mint 1000 magyar férfi közül 999 (Mandiner)
Mellette kávéscsésze, előtte notebook – így hisztizik egy úrinő.
máj. 6
9:50
Lezárul a SET GROUP konszolidációja (TőzsdeFórum)
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezik a SET GROUP Nyrt.
máj. 6
9:50
Meseélet: nyolcvanöt éve született Lázár Ervin (Mandiner)
Magyar és cigány, értelmiségi és paraszt, pesti és tolnai, fröccsöző barát és alkotó ember: Lázár Ervin meseíróra emlékezünk születésnapján.
máj. 6
9:54
Elfogyott Mészáros Lőrinc türelme, feljelentette a durván beleszálló Fekete-Győr Andrást (Blikk)
Feljelentést tett Mészáros Lőrinc a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András ellen.

Keresés