2021. május 6. csütörtök

máj. 6
9:54
Ez a helyzet járványfronton Csehországban (Blikk)
Kétezer alá csökkent az új igazolt fertőzések napi száma Csehországban, egyúttal folyamatosan emelkedik a koronavírus elleni vakcinával beoltottak napi száma – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból.
máj. 6
9:54
Zidane is a Chelsea-t méltatta (Infostart)
A londoniak edzője nem tart a BL-döntős ellenfél Manchester Citytől.
máj. 6
9:54
Elhúzott a kormánypárt a baloldal mellett (hirado.hu)
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint hat százalékra nőtt a kormánypárt előnye a baloldallal szemben.
máj. 6
9:54
Nem is annyira rózsásak a kínai gazdaság kilátásai idén (Portfolio)
Kína idei gyors gazdasági növekedését nehezíti a beruházások visszaesése a nagy súlyú feldolgozóiparban, amihez a szektor vállalatainak tavalyi gyenge profitja mellett a kormány kibocsátás-csökkentő törekvése is hozzásegít - emlékeztet a Citigroup. Az exportőrök beruházásai a magas munkaerőköltségek, a birítékolhatóan lassuló exportnövekedés és a k
máj. 6
9:54
ITM: Márciusban ismét rekordot döntött az online kiskereskedelem (Növekedés)
Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon. A tavalyi áprilisi 114 milliárdos csúcsot novemberben 137 milliárddal adta át a múltnak az e-kereskedelem. Idén márciusban a megelőző évhez képest 62 százalékos növekedést produkálva már mintegy 140 milliárd forintot tett ki az
máj. 6
9:54
Tények és számok az újraindítás költségvetéséről (Magyar Nemzet)
Jövőre minden kiemelt területre több forrás jut – részletezi a 2022-es büdzsé tervezetét legújabb Facebook-videójában Varga Mihály.
máj. 6
9:56
Horváth Ferenc: A bennmaradás nem siker, de elkerültük a szégyent (Magyar Nemzet)
A Bp. Honvéd meghosszabbította a szerződését, ő marad a vezetőedző a következő idényben.
máj. 6
10:00
Lakótársa darabjait egy erdőben, bőröndökben próbálta elrejteni a visszautasított férfi (HírTV)
Az elkövető az eset után is úgy tett, mintha az áldozata még élne.
máj. 6
10:00
Könyörtelenül megbüntetik a világ egyik legnagyobb országát, amiért elkezdett készülni a háborúra (Portfolio)
Kína határozatlan időre felfüggeszt mindennemű magas szintű gazdasági egyeztetést az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerével, Ausztráliával – írja a CNBC. A lépésre azt követően került sor, hogy az ország fegyverkezésbe kezdett annak érdekében, hogy hatékonyan fel tudjon lépni a csendes-óceáni régióban tapasztalható feszültségek kezelésében.
máj. 6
10:00
Drámai pillanatok: a bíróságon találkozott zaklatójával Xantus Barbara (BorsOnline)
A színésznő nem fogadta el a férfi bocsánatkérését.
máj. 6
10:00
Családjától kér kölcsön Tordai Bence, hogy ki tudja fizetni a Kövér László által kiszabott 8,2 milliós büntetést (SzMo)
Az ellenzéki képviselő hónapokig csak minimálbért fog kapni az országgyűléstől, négygyerekes családapaként is át kell gondolnia kiadásait.
máj. 6
10:00
Yvonne Dederick újra szerelmes - Ő maga mesélt párjáról (Life)
Válása után két évvel újra komoly kapcsolatban él Yvonne Dederick. Párját már régóta ismeri, de a kapcsolatuk most fordult komolyra.
máj. 6
10:00
Munkaügyek és irodapiaci helyzet a BrandManiában (MMonline)
Az elmúlt egy évben teljesen felforgatta a munka világát is a COVID-járvány, sokak számára a home office lett az új normális, és egyre több cégnél azzal számolnak, hogy a pandémia után is marad a hibrid munkavégzés. A BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogyan változott meg a munkavégzés, de arról is szó lesz a műsorban, hogyan hatott a hel
máj. 6
10:00
Újabb fordulat az uniós vakcinabotrányában (Demokrata)
Az EU-s biztos már évekkel korábban szoros üzleti kapcsolatban állt a vakcinagyártókkal.
máj. 6
10:00
Emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon (Mandiner)
Meghalt 124 beteg, 1680-al nőtt a fertőzöttek száma. Eddig 4 153 038 embert oltottak be, közülük 2 315 428-an már a második adag vakcinát is megkapták.
máj. 6
10:00
Új milliárdos: Melinda Gates máris saját jogon a listán (Forbes)
Melinda Gates 1,8 milliárd dolláros részvénypakettet kapott Billtől, ezzel saját jogon is fent van a Forbes-listán. Még ki sem mondta a bíróság a válást, de Bill Gates máris a (leendő
máj. 6
10:06
A járvány előtti csúcson is túl az ipar (Infostart)
A járműgyártás kiugróan nőtt.
máj. 6
10:06
Koronavírus: Montenegróban tízezer embert oltottak be egy nap alatt (Blikk)
A tömeges oltások elkezdése után egy nappal, szerdán valamivel több mint tízezer embert oltottak be Montenegróban, ahol eddig 57 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját.
máj. 6
10:06
Botrány az oltóponton! Ezért üvöltözött a férfi a dolgozókkal (Metropol)
Munkatársunk egy egészen megdöbbentő esetnek volt szemtanúja, miközben sokadmagával arra várt, hogy ő is megkapja az első oltását.
máj. 6
10:06
Hamarosan több száz amerikai bank vezetheti be a bitcoin vásárlás lehetőségét (Kripto Akadémia)
A NYDIG az egyik legnagyobb amerikai bitcoin befektetési alap, ami elsősorban intézményes ügyfelek számára biztosít kriptovaluta vásárlási lehetőséget. Márciusban számoltunk be arról, hogy a cég több olyan piaci szereplővel kezdte meg az együttműködést, akik a hétköznapi emberek számára is megkönnyítenék…
máj. 6
10:06
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség (ProfitLine)
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
máj. 6
10:06
Nem ütötte meg a kiskereskedelmet az újabb lezárás - Vagy ez csak a látszat? (Portfolio)
Vegyes képet festett a kiskereskedelem alakulásáról a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése. A korlátozások megviselték a szektort, de nem olyan jelentősen, mint ahogy azt az elemzők gondolták. Az adatok mélyére nézve azonban látható, hogy az üzemanyag-kereskedelmen kívül sehol sem alakultak igazán jól a dolgok.
máj. 6
10:06
A MOL Bubi legkorábban május közepén indulhat el (ATV)
A BKK egyelőre még nem üzemelte be a gyorsabb és könnyebb bicikliket.
máj. 6
10:06
Tőzsde – Vegyes, többnyire erősödő kezdés az európai tőzsdéken (GazdaságPortál)
Vegyesen alakultak a főbb árfolyamindexek az európai tőzsdék csütörtöki nyitásakor. A piacok többsége indexemelkedéssel kezdett. A páneurópai a Stoxx Europe 600 index 0,02 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,09 százalékkal csökkent a nyitáskor. Londonban 0,16 százalékkal kezdett magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX
máj. 6
10:06
Meghan hercegné pert nyert az apja levelét megjelentető bulvárlap ellen (hirado.hu)
A bíróságon azt kellett bizonyítani, hogy a levél kizárólag Meghan tulajdona.
máj. 6
10:06
Ekkora emelésre számíthatnak az idős magyarok: a 13. havi nyugdíj visszaépítése is folytatódik (Pénzcentrum)
A 2022-es költségvetés tervezetében több olyan információt található, amely bíztatóan hangzika nyugdíjasokra nézve. A kormány büdzsétervében emelésről, a 13. havi nyugdíj visszaépítéséről, sőt még prémiumról is szó van.
máj. 6
10:06
146 éves üzenet: erről szól a mai nap Magyarországon (Ripost)
Különleges évfordulót ünneplünk május 6-án. Dr. Szabó Tünde sportállamtitkár szerint máig egyetemes a Magyar Sport Napja üzenete.
máj. 6
10:06
Balzsam után sampon - csodát tesz a hajaddal, ha fordítva mosod meg (Femcafe)
Az általános projekt úgy néz ki, hogy a sampont használjuk először, majd a balzsamot, de mi lenne, ha megfordítanánk? A következőkben elmagyarázzuk, miért javasolják a szakértők, hogy előbb nyúljunk a kondicionálóért.
máj. 6
10:06
Koronavírus-szövődmények: ezekre a tünetekre figyeljen (vg.hu)
Megtízszereződött a Post-Covid szövődményekkel orvoshoz fordulók aránya.
máj. 6
10:06
Ősbemutató, Libri-díj és Attenborough-születésnap (Könyves Magazin)
Bár lassan már személyesen is részt lehet venni a kulturális programokon, mostani ajánlónkban még az online rendezvények vannak túlsúlyban.
máj. 6
10:06
Horváth Éva: Jó érzés végre beülni valahova (BorsOnline)
Horváth Éva terhessége az első időszakban aggodalommal teli volt, hiszen a koronavírus-járvány javában tombolt, amikor megtudta: a második gyerekét várja. A modell-műsorvezető mindennapjai mára gondtalanul telnek, hiszen túl van az első oltásán.
máj. 6
10:06
„Vannak mentálisan rosszabb napjaim” - Molnár Anikó nincs jól (Life)
Molnár Anikó gyakran küzd azzal, hogy rátelepedik egyfajta mély szomorúság. Érzelmi hullámvasúton ül, és egyelőre nem látja, hogyan tudna ebből kijönni.
máj. 6
10:06
Erre vártak a Trónok harca rajongói: Hivatalos fotókon a Sárkány háza (Mafab)
Az HBO végre hivatalosan is közzétett néhány fotót a készülő Trónok harca előzménysorozatából.
máj. 6
10:06
Sikeres integráció Szerbiában: OTP Bank két szerbiai leánybankja olvadt össze (Növekedés)
Sikeresen zárult az a több mint másfél éve megkezdett integrációs folyamat, amelynek eredményeként az OTP Bank két szerbiai leánybankja, a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija mától összeolvadva, egy bankként működik tovább. A régióban még nem volt példa ilyen összetett banki integrációra, amely stratégiai mérföldkövet jelent a legnagyobb szerb
máj. 6
10:06
A járvány alatt különösen fontos a testmozgás, állítja az orvosi egyetem (Mandiner)
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete azt vizsgálja, miként lehetne rávenni az embereket arra, hogy többet sportoljanak.
máj. 6
10:06
Beltéri falfestékek: melyiket válasszuk? (Magyar Nemzet)
Egyszerűnek tűnik, de alapos utánajárást igényel, akár a nappalit vagy a fürdőt, akár egy fém- vagy fafelületet szeretnénk átfesteni.
máj. 6
10:08
Gazdit keresünk: rejtélyes bitcoin bálna segítheti a Dogecoin emelkedését (Kripto Akadémia)
Másfél hete adtunk hírt arról, hogy egy televíziós show műsor miatt ismét növekedni kezdhet a Dogecoin árfolyama. Az ezt követő napokat egy 50%-os emelkedés követte, így arra is felhívtuk a figyelmeteket, hogy a szombati adáshoz közeledve már érdemes lehet bebiztosítani…
máj. 6
10:08
Koronavírus: jövő héten már a 16-18 éveseket oltják itthon, szépen szorul vissza a járvány (Portfolio)
Az utóbbi napokhoz képest szokatlanul magas az új igazolt fertőzöttek száma Magyarországon (1680 fő), de heti szinten vizsgálva még mindig erőteljesen (35%-kal) esett az esetszám és a többi lényeges járványügyi mutató is mind a járvány visszaszorulását jelzi, ami örvendetes. Jövő héten az írásbeli érettségik után már a 16-18 éveseket oltják, amelyr
máj. 6
10:08
Kína elvágja a gazdasági köteléket Ausztráliával (vg.hu)
Szerintük egyes ausztrál tisztségviselők hidegháborús beállítottságtól vezérelve megzavarták a két ország közötti kapcsolatot.
máj. 6
10:08
Horrorisztikus vége lett a fenékfeltöltésnek: rothadásnak indult az anya hátsója (Life)
Kerek feneket szeretett volna a 46 éves Ronilza Johnson, de a beavatkozás után nem sokkal elhunyt egy kórházban.
máj. 6
10:10
Norvég startup is betörne a kelet-európai piacra: elindult a Design Terminal Mentorprogramja (Portfolio)
Hitelbírálat személyre szabottan, adatvédelmi incidensek egyszerű kezelése, rugalmasabb coworking kultúra: a Design Terminal Mentorprogramjának csapatai most is sokféle problémára keresik a választ.
máj. 6
10:10
Ezeket a filmeket ajánljuk a nyitás utáni első mozizáshoz (Life)
Nyitnak újra a mozik, és ritkán látott filmdömpinggel várják vissza a nézőket májusban. Hogy megkönnyítsük a döntést, mindenféle alkalomra ajánlunk néznivalót – a cikkünkben jelzett bemutatódátumok pedig nincsenek kőbe vésve, sok filmből már korábban is tartanak premier előtti vetítéseket.
máj. 6
10:12
A halottbúcsúztatási szokásokon is változtatniuk kell az indiaiaknak (Infostart)
Az ellenzék országos lezárást követel az országban, ahol a döntéshozók hamis reményekbe kapaszkodva bíznak abban, hogy épp jobbra fordul a járványügyi helyzet.
máj. 6
10:12
Elszabadult kínai rakéta: szombaton lesz a becsapódás, az amerikai űrhadsereg is készül (Portfolio)
A hétvégére várható a múlt héten fellőtt kínai rakéta ellenőrizetlen visszatérése a Földre, amelyet nyomon követ az amerikai űrparancsnokság - közölték szerdán amerikai katonai illetékesek.
máj. 6
10:12
75 kilót bír ez a Porsche (Auto Pult)
A Porsche legújabb fejlesztése 212 cm hosszú, 92 cm széles és 44,5 cm magas. Ára 1150 euró, vagyis alig több 400 ezer forintnál. A szélcsatornás tesztek mellett vallatták a cég Weissach melletti fejlesztési központjában is, így bátran állítják róla, hogy 200 km/h-s sebességig üzembiztos.
máj. 6
10:12
Gyors segítség az egységes kérelmek beadásához és a családi gazdaságok adózási kedvezményei (Agroinform)
Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével készített interjúnkból megismerhetjük az egységes kérelem beadását megkönnyítő új applikációt és a családi gazdaságok adózási kedvezményeit.
máj. 6
10:12
Bod Péter Ákos: mit üzen a magyar konvergenciaprogram? (Portfolio)
Lassan a múlt homálya fedi, hogy miért készítenek konvergenciaprogramot az Európai Unió azon országai, amelyek még nem csatlakoztak az euróövezethez. A magyar konvergenciaprogramban nem találunk választ a dokumentum eredeti céljára, azonban kiderül belőle, hogy a költségvetési hiány csak lassan csökken. Milyen következtetéseket vonhatunk le a progr
máj. 6
10:12
Megtartaná amerikai videójáték-részvényeit a Tencent (vg.hu)
Az amerikai szakhatósággal tárgyal a kínai techóriás.
máj. 6
10:12
Egymillió dollárért kelhet egy bordeaux-i vörösbor, amelyet az űrben érleltek (Igényesférfi.hu)
Eladásra kínálnak egy bordeaux-i vörösbort, amelyet 14 hónapig a Nemzetközi Űrállomáson érleltek. Szakértők szerint a végső ár elérheti az egymillió dollárt.
máj. 6
10:12
Janikovszky Éva, Dekameron-projekt és A nomádok földje (Könyves Magazin)
Márciusban új sorozatunk indult a a Civil Rádióban, amiben arra vállalkoztunk, hogy havonta 10-12 percben összefoglaljuk, hogy szerintük mi volt a hónap legfontosabb könyves vagy irodalmi témája, a hónap könyve és a beszélgetés végén még egy adaptációt is ajánlunk.

Keresés