A dögös anyuka testét szinte mindenhol tetoválások fedik, de nem is akármilyenek! Kisfia kedvéért szuperhősöket varratott magára, így Pókember, Amerika Kapitány és Vasember figurák virítanak rajta.
Mark Wahlberg a Father Stu film kedvéért szedett fel magára tíz kilót – a látvány egészen meglepő. A titkos receptekről most a szakácsa árult el részleteket.
Ideológiai szempontokat félretéve fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinák beszerzését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Portóban, az EU-csúcson.
A 21. Század Társaság arra gyűjt, hogy közösen állítsunk méltó emlékművet a koronavírus-járvány áldozatainak. Így emlékezhetünk meg azokról, akiket elveszítettünk a járvány ideje alatt.
Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport vezérigazgatójává, az új vezető korábban már dolgozott négy évig a K&H-nál.
Imádja a kertészkedést Bódi Sylvi, így gyakran meg is mutatja követőinek, hogy mi minden terem meg nála a kiskertben. Most, tavasz lévén még az előkészületekre koncentrál, és büszkén újságolta idei terveit.
A nem mindennapi látványt sikerült egy éppen arra járó turistának megörökítenie. A lélegzetelállító videót a guatemalai Fuego vulkánról készítette egy turista az Acatenango vulkánról nézve. A felvételen pedig láthatjuk, amikor az épp kitörő tűzhányóba egy óriási villám csap. A vulkánkitöréseknél egyébként nem ritka eset, hogy a s
A következő másfél évben legalább annyi vállalkozáshoz kell eljutnia a kormány gazdaságfejlesztési programjainak, mint az elmúlt harminc évben összesen – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen.
Több mint egy éve tologatja a kormány a rozsdaövezetek kijelölését. Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen még inkább felpörgetné a lakásépítést, új körzeteket lehetne bekapcsolni a városok vérkeringésébe és munkahelyteremtésnek sem utolsó. Az előzményeket és a lehetséges eredményeket mutatja be Mester Nándor A hét videójában.
„Szeretnék egy olyan élhető, európai Magyarországot, amely felismeri végre, hogy a legnagyobb értéke maga az ember” – írja a miniszterelnök-jelölt Facebook-oldalán.
Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását - jelentették be Genfben, a szervezet székhelyén.
A Budapesti Közlekedési Központ Igazgatósága jóváhagyta a Göncz Árpád városközpont és a Határ út metrómegállókhoz kapcsolódó, fővárosi tulajdonú gyalogos-aluljárók felújításáról, valamint felszíni akadálymentesítéséről szóló feltételes kivitelezési közbeszerzési eljárás megindítását. Sikeres eljárás lefolytatása és a forrás biztosítása esetén a mun
Május második felétől tizenkét országból és térségből lehet karanténkötelezettség nélkül Angliába utazni - jelentette be pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter. A zöld kategóriás országok listájára egyelőre nem került fel Magyarország, amely a sárga, továbbra is karanténkötelezett országok között van.
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) pénteken jóváhagyta a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.
Tóth Andi Zámbó Jimmy rokona lenne? Erről a meglepő összefüggésről beszélt a fiatal énekesnő néhány nappal ezelőtt, azóta pedig milliók kíváncsiak rá, hogy valóban fűzi-e rokoni szál Andit a királyhoz?
Megjelent pénteken délután a kormány hivatalos uniós pályázati társadalmi egyeztető felületén két nagy keretösszegű, a 2021-2027-es ciklushoz tartozó uniós gazdaságfejlesztési pályázat, amelyek a nyári hónapokban nyílhatnak meg és összességében 336,7 milliárd forintnyi forrást kínálnak a vállalkozások nagyon széles körének sokféle fejlesztési célra
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/07/4134/
Spanyolországban vasárnaptól ismét bárki szabadon utazhat a tartományok között, miután lejár a koronavírus-járvány miatt tavaly október vége óta érvényben lévő szükségállapot.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottságda lezárta a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek összefüggésében indított vizsgálatát, és kiemelte: az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások k
Ha valaminek igazán nagy mestere Kate Middleton, az akkor bizony a kabátok megválasztása. A cambridge-i hercegné magas fokra fejlesztette a kabátruhák viselését, teljesen mindegy, hogy milyen idő van vagy éppen milyen alkalom, Katalinnak minden esetre van egy jól bevethető kabátja, ami instant stílusossá varázsolja a megjelenését.