Bár a covid elleni védekezés első eszköze a védőoltás, vannak terápiák, amelyek úgy látszik, remek hatékonysággal működnek a megelőzésben és a betegség kezelésében is. Egy ilyen magyar gyártmányú terápiás eszköz tudományos vizsgálatát sürgeti Csókay András idegsebész. Vele és az eszköz gyártójával, Szentmarjai Tamás villamos-üzemmérnökkel beszélget
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a szektorok közül magasan a mezőgazdasági cégeknek jelenti a legnagyobb kihívást az áremelkedés.
Új kutatások szerint a terhesség alatt átélt hőség és a légszennyezettség koraszüléshez vezethet és életre szóló egészségkárosodást okozhat a születendő kisbabáknál.
Megadja Gábor eszmetörténész szerint a woke, az úgynevezett „haladó” ideológia vezérli Németországot, míg Kiszelly Zoltán politológus úgy véli: Berlin saját migránspolitikáját erőltetné a többi államra. Többek között ez hangzott el abban a vitában, melyre a „48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás” az M1 és a hirado.hu közös hírháttér műsorában került so
Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint huszadikára sok helyen minden hónapban elfogy az a munkaidőkeret, amelyen belül az orvosok ügyeletre kötelezhetők, attól kezdve már lényegében szívességet tesz az, aki vállalja a szolgálatot.
Az északi országrészt érte el csütörtökön a Szlovákiában jelentősebb havazást okozó hidegfronti felhőzet, több centi hó hullott a magasabban fekvő hazai részeken.
Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de délután lehet átmeneti felhőzet-csökkenés is. Az ország déli felén elszórtan várható eső, zápor, a keleti határ mentén havazás, majd ez a csapadékrendszer elhagyja dél felé hazánkat.
Bár a vendéglátósok nem örülnek annak, hogy februártól Szép-kártyával is lehet élelmiszert venni, a vásárlók egy részének ez a lehetőség könnyítést jelenthet.
Oktatási programjában valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom, azért, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen
Banánnal is lehet fogyni? A válasz igen. És erre a legjobb bizonyíték a japán Hitoshi Watanabe története, aki mozgásszegény életmódja miatt túlsúllyal küzdött, ám gyógyszerész felesége, Sumiko Watanabe ezt nem hagyta annyiban. Azt javasolta a 31 éves férfinek, hogy próbálja ki a banándiétát, aki ennek köszönhetően 6 hónap alatt 13 kilótól szabadult
Pakisztáni sajtóértesülések szerint a magyar miniszterelnök várhatóan még februárban az ázsiai köztársaságban tehet hivatalos látogatást, amiről Fazekas Béla nagykövet is említést tett egy diplomáciai megbeszélésen.
A mai napon a Városliget Zrt. kiírta a tendert a Kós Károly sétány átépítésének terveire, melyek a mai aszfaltozott autóút helyett valódi parki sétánnyá alakítják vissza a Városligetet kettévágó főtengelyt - tette közzé Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója közösségi oldalán.
„Nem fogok sportállásokat létesíteni csak azért, mert valaki a haverom” – fogalmazott Pikó András 2019 novemberében. Másfél hónappal a cikk megjelenése után számos tanácsadó jelent meg a Polgármesteri Hivatalban – fogalmaz cikksorozatának első írásában az Adatradar.
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Márki-Zay Péter népszerűsége - miniszterelnök-jelöltté válása óta - folyamatosan zuhan. Januárban a hódmezővásárhelyi polgármesterrel a megkérdezettek 33 százaléka szimpatizált, ami a tavaly decemberben mért adatokhoz képest 3, 2021 októberéhez viszonyítva pedig összesen 9 százalékpont
A brit kormányfő a német kancellárral tartott egyeztetésen hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a NATO-szövetségesek összehangolt válaszintézkedéseket dolgozzanak ki erre az esetre.
Az EB tavaly fontos lépést tett a bíróságon a 2017-ben kiszabott, 2,4 milliárd eurós büntetés behajtása felé, de a Google szerint így is problémák vannak a jogi egyértelműséggel.
Bár a vendéglátósok nem örülnek annak, hogy februártól Szép-kártyával is lehet élelmiszert venni, a vásárlók egy részének ez a lehetőség könnyítést jelenthet.
Idén az energia és az alapanyagok árának változása határozhatja meg a járműalkatrész-gyártók eredményességét, legalább 10, de akár 20 százalékos drágulás is történhet a szektorban.
Hiába a szigorú járványügyi korlátozások, Új-Zéland megújította a leggazdagabb külföldieknek szóló vízumprogramját. A program keretében vállalni kell legalább 3 millió dollár befektetését négy év alatt (vagy három év leforgása alatt 10 millió dollárt). Emellett például egy bizonyos időt az országban kell tartózkodni. Ha a feltételek teljesülnek, má
A terméktanács szerint – az élelmiszerárstoptól függetlenül – csak a feldolgozói átadási árak emelése adhat lehetőséget a termelőknek juttatott felvásárlási árak emelésére, egyben költségnövekedéseik kompenzálására.