Délután az amerikai tőzsdéken látott fordulatra az európai tőzsdék is ledolgozták a korábbi mínuszokat, így a BUX is szépet javított a korábbi eséshez képest, a hazai blue chipek pedig szinte kivétel nélkül emelkedéssel zártak.
Ugyanannyi gyereket vehetnek fel, mint korábban, ugyanúgy öt osztály indulhat, de a korábbi három helyett csak kettő két tannyelvű osztály. A döntést a tankerület nem indokolta.
Az amishokról számtalan sztereotípia él az emberekben, gyakran összekeverik őket más hasonló közösségekkel, például a mormonokkal vagy a mennonitákkal. De kik ők valójában, és miért állt meg náluk az idő?
A munkavállalók több mint 80 százalékának elvárás a munkáltató felé, hogy biztosítsa az otthoni munkavégzés lehetőségét, a legtöbben pedig az eszköz- és a rezsitámogatást tartanák ideálisnak a foglalkoztató részéről a jelenlegi helyzetben, derült ki a MISZ Iskolaszövetkezet online kutatásából. A felmérés szerint csak körülbelül minden kilencedik vá
Péntek hajnalban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán, hogy a két napos, maratoni EU-csúcson sikerült a kormánynak a magyar érdekeket érvényesítenie az újabb, energetikai csomag megvitatásakor. A kormányfő délután újra üzent a magyaroknak.
Szinte tökéletes évet zárhat Max Verstappen a Forma–1-ben – mondta a kétszeres világbajnok holland pilótáról Wéber Gábor. A magyar közvetítés vezető kommentátora beszélt a Ferrariról és az Egyesült Államok Nagydíjáról is.
Az euróövezetben szezonálisan kiigazítva az államháztartási hiány az idei második negyedév végén a GDP 2,1 százalékára csökkent az első negyedév végi 2,5 százalékról, az EU-ban pedig a hiány 1,8 százalékra süllyedt a negyedévvel korábbi 2,3 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken nem végleges adatként – közölte az MT
Az ukránok azt mondják, hogy Herszon megye felszabadításának kezdete óta 156 háborús bűntettet dokumentáltak a régióban, Harkiv megyében pedig 1685-öt.
A Párharcban nagy meglepetés érte a megmérettetésről hazatérő versenyzőket: új lakók érkeztek. Gáspár Evelin és párja költöztek be, akik körbejárták a szobákat, amíg egyedül tartózkodtak a villában.
Rendhagyó műsorok, közönségsikerfilmek, dokumentarista alkotások és a forradalom inspirálta zeneművek idézik fel egész napos műsorfolyamban az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúinak hőstetteit a közszolgálati csatornákon október 23-án.
Péntek hajnalban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán, hogy a kétnapos, maratoni EU-csúcson sikerült a kormánynak a magyar érdekeket érvényesítenie az újabb energetikai csomag megvitatásakor. A kormányfő délután újra üzent a magyaroknak.
Inkább dicsérjük meg azt, aki Orbán jövő hónapban esedékes látogatására már most odakészítette a Köszönjük néked Rákosi elvtárs című dalt és a Szulikót.
2021. június 4. óta öt helyszínen négyezer pedagógus vett részt azon a 30 órás, ingyenes, akkreditált képzésen, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány szervezett a trianoni békeszerződésről a diktátum századik évfordulója alkalmából. A kurzus záróeseményét pénteken tartották Ráckevén. Schmidt Mária történé
A hasfájásnak számos különböző oka lehet, és sokféle formában nyilvánulhat meg. Mivel néhány hasfájással járó betegség sebészi kezelést igényel, akut hasfájás esetén mindig keressük fel gyermek háziorvosunkat.
A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1579 forint volt, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1429 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary pénteken az MTI-vel.
Kevesebb mint két hét múlva kamatdöntő ülést tartanak az amerikai jegybankárok. A friss felmérések és nyilatkozatok arra utalnak, hogy a Fed ezúttal 75 bázispontos kamatemelésről dönt, de már meg fogják vitatni annak a lehetőségét, hogy hogyan kezdjék el kommunikálni, hogy decemberben már kisebbet emelnének. A vitának hatalmas jelentősége van, ez u
Az Allianz 10. alkalommal szervezte meg Allianz Motor Day nevű rendezvényét. Az esemény egyik fő megállapítása, hogy ha 2 százalékponttal növeljük a környezetbarát autójavítások arányát, Európa-szerte évente 30 000 tonnával csökkenthetjük a CO2-kibocsátást. A biztosító fenntarthatósági előírások bevezetését sürgeti az autószerelő műhelyeknél. Az Al
Hollandiában már az utcán is a Forma-1 hivatalos dalát játszák. TikTokon lett felkapott az a videó, amin egy zenekar az utcán adja elő a jól ismert dallamot a járókelők legnagyobb örömére. 2018-ban hallhatta a nagy közönség a sportág hivatalos dalát először, mára-már pedig elképzelhetetlen a közvetítés nélküle. A dallamot Bryan Tyler alkotta meg. A
Az ukrán védelmi erők eddig 551 települést szabadítottak fel az orosz megszállás alól Harkiv megyében, 88-at pedig a déli herszoni régióban – közölte Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője pénteki tájékoztatóján az Ukrinform hírügynökség tudósítása szerint.
A kínai tulajdonú cég tagadja, hogy egyes amerikai felhasználóinak földrajzi helyzetét folyamatosan követné - a Forbes számolt be arról, hogy ezt teszik.