Ha azt a szót halljuk, hogy „napégés”, rögtön egy forró, száraz nyári kánikula jut eszünkbe, és nem is sejtenénk, hogy a jelenség télen is utolérhet bennünket. Pontosabban nem is bennünket: a kertünkben magasodó fákat, amelyek bizony komoly károkat tudnak elszenvedni egy-egy hideg éjszakát követő szikrázó nappal után. A jó hír az, hogy ennek egysze
Elfyn Evans, Takamoto Katsuta és Dani Sordo is defektet szedett össze a mai nap leghosszabb szakaszán, ráadásul mindhárman a bal első kerékre. Összetettben Kalle Rovanpera közelebb került Sébastien Ogier-hoz. Azt követően, hogy reggel Pierre-Louis Loubet és a WRC2-es bajnoki címért küzdő Emil Lindholm is defektet szedett össze a 22.6 km-es szakasz
Szolgálati autóval, sofőr viszi munkába minden nap a Szigetvári Tankerületi Központ igazgatóját – állítja Hadházy Ákos országgyűlési képviselő. A politikus szerint Bognár Lászlónak ugyanis nincs jogosítványa. Péntek reggel az RTL kamerája előtt szállt be az autóba, miután a sofőr nagyjából fél órát várt rá. A tankerületi igazgató otthona csaknem öt
A franciák szerint elkövetett néhány hibát az EU Kínával szemben, de lehet javítani, utóbbiban "körülbelül" egyetért Németország is. Charles Michel Iránnak üzent hangsúlyosan, az EB-elnök pedig Ukrajnának küldött biztató híreket a brüsszeli EU-csúcs utáni sajtótájékoztatón.
A Honda Motor japán autógyártó a dél-koreai LG Energy Solution vállalattal közösen 3,5 milliárd dollárért akkumulátorgyárat épít elektromos járművekhez az amerikai Ohio államban.
Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke az államfővel tartott újabb találkozón, a kormány szombat délelőtt teszi le esküt – közölte az elnöki palota főtitkára pénteken.
Hiába hullott átlag feletti csapadék szeptemberben, csupán néhány centiméterrel mutatnak többet a vízmércék a Balatonnál. A Keszthelyi Túravitorlás Club kikötőjében is jól látható az oszlopokon, milyen kevés a víz a Balatonban. Az itteni tagok még szerencsések, tavasszal kotorták a kikötőt. Mindenhol tapasztalják a vízhiányt. A szerencsésebb horgás
Közzétette az FIA a Japán Nagydíjon történt incidensekről készített részletes jelentését. Elismerték, követtek el hibákat a darus kocsi pályára küldésekor, de más problémákat is beazonosítottak, és ajánlásokat is megfogalmaztak a jövőre nézve.
Az Európai Unió vezetői egyelőre nem tudtak megállapodni a gázárak felső határáról, úgy döntöttek, hogy tovább vizsgálják a költségplafon megállapításának lehetőségeit. Ha lesz is ársapka, Magyarország mentességet kap.
Az őszt ünnepelni kell! Az évszak legjavából kaphatsz ízelítőt ezeken a programokon: ünnepeld az életet musttal és óborral Etyeken, gyönyörködj a természet csodás színeiben az apci tengerszemnél, vagy öltsd magadra a dirndlt, és hagyd, hogy elragadjon az Oktoberfest hangulata!
Fotó: Vaymo A Waymo azt tervezi, hogy a jövőben Los Angelesben kínálja majd robottaxi szolgáltatását. A Google testvérvállalata, a Waymo a torlódásoktól sújtott Los Angelest célozza meg robottaxi szolgáltatásának következő városaként. A Waymo szerdán bejelentette, hogy a következő hónapokban az autonóm járművek kezdetben a 13 milliós metropolisz né
A 2010 utáni magyar kormányok családpolitikai intézkedései közismertek. A termékenységi rátában bekövetkezett radikális fordulat szintén ebbe a körbe tartozik. A gyermekek életkörülményeinek drasztikus javulása azonban kevésbé köztudott.
Minden évben emberek milliói tűnnek el az egész világon. A mai modern technológia korában hihetetlen, hogy ez meg tud történni, hogy nyomtalanul eltűnhetnek még emberek. De mi a helyzet abban az időben, amikor nem tartottunk egy számítógépet a zsebünkben,
1911. október 21-én került sor „Európa utolsó nagy esküvőjére”: ekkor tartották Habsburg‑Lotharingiai Károly és Bourbon-Pármai Zita, a leendő magyar királyi pár menyegzőjét. Hogyan érkezett az esküvőre Ferenc József császár, mit ajándékozott az ifjú párnak Ferenc Ferdinánd trónörökös és X. Pius pápa? Mit viselt az esküvőjén a menyasszony, Zita herc
Andrei Mandra és Rubint Réka voltak a Dancing with the Stars első kiesői. Réka és a profi táncos ennek ellenére sokszor találkoznak, jó barátok lettek.
A nemzetközi utazások statisztikái az utóbbi időszakban jó számokat produkálnak. Ezt bizonyítja a légi közlekedés biztonságáért felelős szervezet, az Eurocontrol 2022-től 2028-ig terjedő előrejelzése is. Az iparág újra növekedésnek indulhat, bár nem lehet felhőtlen az öröm. Mint kiderült, 2022 áprilisáig a jegyárak reálértéken nem emelkedt
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Uniós Vámkódex munkaprogramjának megfelelően, a nemzeti importrendszer korszerűsítésnek eredményeképpen, a jövő évtől kezdődően a vám-árunyilatkozatokat feldolgozó rendszer (CDPS) behozatali vám-árunyilatkozatokat kezelő modulját felváltja a továbbfejlesztett e-VÁM, amelyet eddig csak az e-kereskedelemben beérkező áruk vám-árunyilatkozatainak fe
Tavaly decemberben szabadult kilenc éves büntetéséből a Hős utcai gyilkosság gyanúsítottja. Akkor fegyveres rablásért ítélték el. A hét elején halálra késelt egy 67 éves asszonyt, aki többször kisegítette pénzzel. A férfi élettársa ellen is indult már eljárás. Csalás és ittas vezetés miatt. Az ügyészség mindkettőjük letartóztatását kezdeményezte.
Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke az államfővel tartott újabb találkozón, a kormány szombat délelőtt teszi le esküt - közölte az elnöki palota.
Mennyei húskészítmények, fenséges állatok, precíz terelőkutyák és egy kolosszális apaállat, aki imádja, ha simogatják. Az Agrotime második adásában az NPK Charolais Farmra látogattunk.
Elviselhetetlenné vált a levegő minősége az egyik Somogy megyei településen. Nemesdéden sokan bármit elégetnek a kályhában, hogy ne fázzanak. Ezért esténként sűrű fekete füstbe borul a település. A faluban sokan mélyszegénységben élnek, tűzifára sem telik, így szerintük ez az egyetlen megoldás, hogy ne fagyjanak meg. Az ATV Híradójának riportja.
Törőcsik Dani és szerelme, Bíró Bea az RTL Reggeli műsorában meséltek többek között arról, hogyan érintette őket, hogy másodikak lettek az idei Nyerő Párosban.