2022. október 5. szerda

okt. 5
13:51
Ingyen „Palyaburgert” kínált a kirúgott tanároknak egy hamburgerező, de feljelentették (SzMo)
Az étkezde a Kölcsey Ferenc Gimnázium polgári engedetlenség miatt kirúgott tanáráról nevezte el a burgerét.
okt. 5
13:51
„Az EU újabb szankciós intézkedései nem sértik Magyarország érdekeit” (Demokrata)
Sikerült elérni, hogy az olajársapka-mechanizmus alól kivételt kapjon a csővezetés szállítási mód.
okt. 5
13:51
Tornázva állnak ki a köztisztviselők a pedagógusok mellett (rtl.hu)
Szerdán sok helyen meghosszabbították 20 perccel az ebédidőt, és a képernyő-pihenőidőből elvett idő alatt tornáztak. Azt tervezik, hogy folytatják a tiltakozásnak ezt a formáját.
okt. 5
13:54
A Fehér Ház elmondta, hogy készül-e atomfegyver bevetésére Vlagyimir Putyin: A szóvivőjük közölte a hírt (Femcafe)
Az orosz elnök napok óta újra nyíltan fenyegetőzik atomfegyverek bevetésével.
okt. 5
13:57
Rendkívüli segítségnyújtás (Magyar Hírlap)
Százezer forintos rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport.
okt. 5
13:57
Most érkezett: Feljelentettek egy éttermet, mert ingyen adott ételt a kirúgott tanároknak (Nyugati Fény)
Ők csak segíteni szerettek volna.
okt. 5
13:57
Breen navigátora visszavonul Spanyolország után (Racing)
Paul Nagle 18 év rally pályafutás után szögre akasztja a sisakot, a RallyRACC Catalunya után nem indul több WRC futamon. Nagle 5 világbajnoki győzelmet szerzett, Craig Breen mellett Kris Meeke-vel versenyzett a legtöbbször. A 44 éves navigátor a 102. WRC futamával zárja le a pályafutását Spanyolországban. Az öt győzelem mellett 18 alkalommal állt a
okt. 5
14:00
Varga Mihály bejelentése: 300 milliárd forintot kap Magyarország (Infostart)
Az uniós pénzügyminiszterek tanácsán úgy határoztak, Magyarország 700 millió eurónyi forrásból erősítheti energiabiztonságát.
okt. 5
14:00
5 aranyszabály az ápolt kézért (Vital)
Hiába a jólápoltság, a csinos, fiatalos külső, kezünk elárulja korunkat. A kéz bőre ugyanis nagyon vékony és érzékeny. Negyvenéves korra jelentősen elvékonyodik a hámréteg, később szinte papírszerűvé válik, és gyakran foltosodik. Hogyan védjük, ápoljuk kezeinket?
okt. 5
14:00
Elképesztő átalakítás előtt az egészségügy? – Megyénként egy kórház maradna, járásonként pedig egy háziorvosi ügyelet (Blikk)
Elképesztő lépésekre szánhatja el magát a kormány az egészségügyet érintő egyre nagyobb problémák orvoslására. Egy tervezet szerint megyénként csak egy kórház maradna, járásonként pedig mindössze egy háziorvosi ügyelet. Ezáltal ezernél is több háziorvosi praxis szűnhet meg.
okt. 5
14:00
Az EU tárgyalna a gázársapkáról (Infostart)
Mivel korlátozni kell a gáz elektromos áramra gyakorolt inflációs hatását, az Európai Bizottság kész megvitatni a villamosenergia-termelésre használt gáz árának felső határának megszabását. Ezt Ursula von der Leyen, az uniós testület elnöke jelentette be Strasbourgban.
okt. 5
14:00
Mégis megvenné a Twittert Elon Musk (Adózóna)
Átmenetileg felfüggesztették a Twitter-részvényekkel való kereskedést a New York-i értéktőzsdén 2022. október 4-én, miután Elon Musk milliárdos üzletember bejelentette, hogy mégis megvásárolná a közösségi médiavállalatot az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron, ha az eladó eltekint a peres eljárástól.
okt. 5
14:00
Belement a magyar kormány az új oroszellenes szankciókba, mert fontos könnyítéseket kapott! (Portfolio)
Megszületett a szerda délelőtti uniós tagállami nagyköveti ülésen a politikai alku a nyolcadik oroszellenes szankciós csomagról, benne az orosz kőolajra vonatkozó ársapkával – közölte a cseh soros elnökség a Twitteren. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány is támogatta az újabb oroszellenes szankciós csomagot, jórészt valószínűleg amiatt, mert ment
okt. 5
14:02
A Mészáros Csoport dolgozói rendkívüli pénzt kapnak a rezsire (Infostart)
A megemelkedett rezsiköltségek és a növekvő infláció okozta terhek enyhítésére szánt összeget október 15-től december végéig fizetik ki a vállalatcsoporthoz tartozó cégek.
okt. 5
14:03
Steiner Attila: Szeptemberben tovább csökkent az ország villamosenergia-felhasználása (Magyar Hírlap)
A hazai gazdaság működéséhez és a háztartások számára szükséges energiahordozók rendelkezésre állnak.
okt. 5
14:03
Fantasztikus videó: Egy felvételen látszik a teljes, több kilométer hosszú élőlánc (Nyugati Fény)
Felemelő látvány.
okt. 5
14:03
A walesi bárdokkal tüntettek (rtl.hu)
Arany János A walesi bárdok című versét szavalták együtt az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákjai és tanárai szerdán. A verssel a véleménynyilvánítás szabadságára akarták felhívni a figyelmet.
okt. 5
14:06
Giorgia Meloni: le kell törni a spekulációt és segíteni kell a családoknak (Infostart)
Az újonnan választott olasz miniszterelnök megerősítette, hogy kormánya első intézkedése a rezsidrágulás kezelése lesz.
okt. 5
14:06
Államtitkár: az állam a "rezsiszankciók" ellenére is eleget tesz kötelezettségeinek a gyermekvédelemben (ATV)
A magyar állam az orosz-ukrán háborúra válaszlépésként adott "tragikus rezsiszankciók" következményei ellenére is eleget tesz kötelezettségeinek a gyermekvédelemben és a szociális szférában - jelentette ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Kaposváron szerdán.
okt. 5
14:06
Menczer Tamás: a gáz áránál fontosabb, hogy van! (ATV)
Száz százalékos kapacitással egyedül a török áramlaton keresztül jön gáz az országba, jelenleg ez felel a magyar gázellátásért - hangsúlyozta Menczer Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
okt. 5
14:06
Újabb csokor drága fotót lőttek a rendőrök, íme a legdurvábbak! (Autónavigátor)
A borsodi rendőrök a napokban a 37-es számú főúton mértek, majd megmutatták a három legfelháborítóbb eset fotóját. Jól látszik, hogy
okt. 5
14:09
Briatore brutálisan beleszállt az FIA-ba (Racing)
Flavio Briatore nem volt elégedett a versenyigazgatók és a stewardok sebességével. A Szingapúri Nagydíjon először Sergio Pérez szelte át a célvonalat, ám túlságosan lemaradt a SC fázisok alatt a biztonsági autó mögött, így büntetésre számíthattak. Ám az ítélet csak jóval később született meg, így a leintést követően még nem lehetett tudni, hogy meg
okt. 5
14:12
Jó hír: megmenekülhetnek a bezárásra ítélt posták (Blikk)
Átvenné a Budapesten bezáró posták nagy részét a Mail Boxes Etc. nevű, független postai és üzleti szolgáltatás hálózata. A cég szerint ez jó lehetőség lehet mindkét vállalat számára, ezért már fel is vették a kapcsolatot a Magyar Postával.
okt. 5
14:12
Medvepiaci rally volt csupán az elmúlt két napi nagy tőzsdeugrás? (ProfitLine)
A piaci szereplők nagy része egyetért abban, hogy az elmúlt napokban (kb. két nap) látott emelkedés, azon belül is a tegnap látott jelentős ugrás inkább egy medvepiaci ralinak tekinthető, mint tartós fordulatnak.
okt. 5
14:12
Helyreállhat a rend a gáz- és árampiacon? (Portfolio)
Az elmúlt időszakban szinte minden megváltozott a földgáz- és árampiacokon, a korábban elképzelhetetlen árak megjelenése alapvetően írta át az energiakereskedői és –beszerzési stratégiákat. Ma még nem lehet megmondani, hogy az új helyzetnek mi lesz a kifutása, de a problémák ellenére nincs ellenérdekeltség a fogyasztók és a kereskedők között, és kö
okt. 5
14:12
Ezzel a ruhadarabbal lepte meg először Tatár Csillát a férje (Glamour)
Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Tatár Csilla műsorvezető, producer ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
okt. 5
14:14
SPB: van egy befektetés, amely az inflációkövető állampapírral is versenyezni tud (Portfolio)
Jelentősen átalakultak a befektetési portfóliók azzal, hogy év eleje óta minden eszközosztály jelentős esést produkált. Most a kezelt vagyon nagy részét alacsony kockázatú, készpénz-közeli eszközökben tartjuk, míg a kisebb része kifejezetten nagy árfolyamváltozásra képes instrumentumokból áll – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Zakár Tivad
okt. 5
14:15
Öt év alatt háromszorozná félvezetőgyártási kapacitását a Samsung (Bitport)
Ha ez összejön, 2027-re szorosabbá teheti a versenyt a TSMC-vel.
okt. 5
14:15
Nyitottak egymással szemben a németek és a magyarok (Magyar Hírlap)
Bemutatták a két nemzetet vizsgáló barométer 2022-es eredményeit.
okt. 5
14:15
Indul a harc a budapesti albérletpiacon (MMonline)
Rekordmértékű 26 százalékra nyílt az árolló szeptemberben a keresleti és kínálati bérleti díjak között a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Míg a bérbeadók átlagosan 4,5 százalékkal emelték a bérleti díjakat augusztushoz képest, vagyis átlagosan 201 ezer forintért kínálták lakásukat a múlt hóna
okt. 5
14:15
Elfogadhatatlan a hollandiai menekültszállások helyzete (Demokrata)
A körülmények különösen a Ter Apel-i regisztrációs központban és menekültszálláson kritikusak.
okt. 5
14:15
Rendkívüli rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport (Demokrata)
Minimum nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport.
okt. 5
14:15
A magyar gazdaságpolitika jövőjének kilencedik pillére: a digitális jólét (Mandiner)
Magyarországot át kell vezetni a digitális jólét korába.
okt. 5
14:17
Giorgia Meloni „rezsimegoldást” keres, újraindult a gáz Oroszországból (Demokrata)
A leendő olasz miniszterelnök kész energiacsomaggal akarja indítani kormánya munkáját.
okt. 5
14:18
Ennyiért kapott haladékot az MVM a Gazpromtól a gázszámla kifizetésére - részletek (Menedzsment Fórum)
A magyar állam 1,9 milliárd eurós gázszámla rendezésére kért haladékot a Gazpromtól, jókora kamatra.
okt. 5
14:18
Tényleg elkezdtek spórolni az árammal a magyarok (Piac és Profit)
Szeptemberben már harmadik hónapja folyamatosan csökken a hazai villamosenergia-felhasználás, amihez nagymértékben hozzájárult a lakosság energia-megtakarítása.
okt. 5
14:18
Igaz lehet? Orgiát terveznek az ukránok a belengetett atomtámadás idejére: 15 ezren vennének részt rajta (Blikk)
Állítólag már több mint 15 ezren tervezik, hogy részt vesznek a tömeges szexpartin egy dombon, ha az orosz elnök úgy dönt, hogy atomtámadást hajt végre Ukrajna ellen. Azt mondják a résztvevőket még arról is megkérdezik, hogy az anális vagy az orális élvezetet részesítik-e előnyben.
okt. 5
14:18
Nemzetközi Energiaügynökség: idén rekordszámú elektromos autót értékesíthetnek világszerte (Alternatív Energia)
Rekordszámú elektromos autót adhatnak el világszerte az idén - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében.
okt. 5
14:18
Sokkoló bejelentést kaptak a magyar autósok: ez vár rájuk péntektől a benzinkutakon (Pénzcentrum)
A benzin beszerzési ára bruttó 7 forinttal emelkedik, a gázolajért pedig bruttó 16 forinttal kell többet fizetni péntektől a Brent típusú olaj áremelkedése miatt.
okt. 5
14:18
Jöhet az gázársapka? Az Európai Bizottság előtt a javaslat (Agroinform)
Emellett megbízható energiaszállító partnerekkel köt megállapodásokat.
okt. 5
14:18
Fontos közleményt adott ki a BKV (ATV)
Füstpróbát tartanak a 3-as metró felújítás alatt álló középső szakaszának Ferenciek tere és Deák Ferenc téri állomásain október 8-tól november közepéig - tudatta a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.
okt. 5
14:21
Harminckettőt megmentetettek a partra vetődött gömbölyűfejű delfinek közül Ausztráliában (Tiszta Jövő)
Harminckettőt megmentetettek az ausztráliai Tasmania nyugati részén partra vetődött 230 gömbölyűfejű delfin közül csütörtökön - mondta el Brendon Clarke helyi illetékes.
okt. 5
14:21
Előrehozott választásokat írtak ki Dániában (Demokrata)
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak november 1-jén Dániában.
okt. 5
14:21
Fidesz: baloldali hárítás szemétszállítás ügyben is (Demokrata)
„Karácsony Gergely a hárítással és a hazugsággal nem szolgálja a budapestiek érdekeit.„
okt. 5
14:21
Megállapodás született a nyolcadik szankciós csomagról (Mandiner)
A négy ukrán régió annektálására válaszul született meg az Oroszország elleni nyolcadik szankciós csomag.
okt. 5
14:21
Volt, ahol a szokásosnál háromszor több eső esett (Magyar Mezőgazdaság)
Az aszályos nyár után a kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
okt. 5
14:24
Nincs megállás a hazai benzinkutakon (Infostart)
Pénteken ismét emelkedik az üzemanyagok piaci ára a hazai töltőállomásokon.
okt. 5
14:24
Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló - Így hat a munkaszervezetre az egyént érő mentális terhelés (ATV)
Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte munkavállalói indíttatások állnak. Minderre a Lounge Group médiaigazgatója, Hidvégi Krisztina hívja fel a figyelmet. A v
okt. 5
14:27
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: felkészülhetünk az őszi lemosó permetezésre (Agrofórum)
A szeptemberi, igen csapadékos időszakot október elején szárazabb és melegebb időjárás váltotta fel. A talajok felső, 100 cm-es rétege kellőképpen feltöltődött nedvességgel, de az alsóbb talajréteg elszívó hatása még most is érvényesül. A növények most nem szenvednek vízhiányban, de a bőséges ellátás nem kedvező a betakarításra váró termés számára.
okt. 5
14:27
Ütköző, „táncoló” galaxisokat fotózott a NASA, ilyen csodát csak ritkán láthat az ember (Promotions)
Ismét elképesztő felvételeket közölt a NASA, csodálatos látvány tárul elénk.

Keresés