A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és K. Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
Hazánkban a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente akár 40 ezer vadgázolás történhet. Ezt a számot hivatott csökkenteni a Vionn GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A fejlesztők egy mégis bekövetkezett vad által okozott baleset esetén a keletke
A nyári, kora őszi fagylaltbevételek „tartják még a lelket” számos cukrászdában, amelyek bíznak egy erős adventi megrendelési hullámban. Ezzel együtt drámaian emelkedtek ezeknek az üzleteknek is az energiaköltségei. Míg tavaly a bevételük 5-6 százaléka ment el az energiaszámlák kifizetésére, addig év végére, de jövő év elejére mindenképp elérheti e
A gimnázium 16 tanára hétfőn két órát sztrájkolva fejezte ki szolidaritását a budapesti Kölcsey gimnázium öt kirúgott tanárával szemben – írja az rtl.hu.
Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.
Már csak néhány nap, és kezdetét veszi 8 vakmerő sztárpáros életének talán egyik legnagyobb közös kalandja, a Párharc! Küzdelem az idővel és a többi párral, óriási felismerések a saját határaikat illetően, olyan szituációk, amelyek egy nagy párkapcsolati teszttel is felérnek. Elképesztően látványos pályák, soha eddig nem látott kihívások, a cél ped
Mártogatósokba, sörkorcsolyák tetejére, zöldségfélék közé, levesbe sajtchips-nek, erre-arra szórva: a sajt mindenhova illik és bármit feldob. Bizony, még a száraz kenyeret is. Kéksajt, kecskesajt, parmezán, brie, cheddar, feta – vannak ám ötleteink!
Szeptember 29-én heves esőzések és jégeső pusztított Baja, Tompa, Zákányszék, Battonya és Domaszék térségében, olvastuk a FruitVeB honlapján. A vihar letarolta, ami az útjába esett, erről kérdeztük Vass Károly zákányszéki termelőt, szaktanácsadót.
Nem kapkodja el a pilóta kérdést a Williams istálló. A briteknél két dolog biztos, egyrészt Alex Albon lesz az egyik pilótája, akinek nem Nicholas Latifi lesz a csapattársa, a kanadai ugyanis az év végén távozik a csapattól. Jelöltekből nincs hiány Grove-ba, hiszen az Albont remekül helyettesítő Nyck de Vries mellett, Mick Schumacher neve is képben
Miért akarja egy politikus az íróasztalnál ülve megfejteni a hazai pártrendszer változásainak dinamikáját, miért érzi feladatának kiókumlálni a trendeket?.
Szerda délelőtt megint gyengült a forint az euróval szemben, és koradélután megközelítette a 426-os szintet. A háttérben főként makrogazdasági és egyensúlyi kockázatok állnak.
Szülők tiltakoznak amiatt, hogy egy I. kerületi iskolában csökkentették egyes tanárok bérét. A fizetéscsökkentésben érintett öt pedagógusban, az iskola vezetésében és a szülőkben is felmerült a kérdés, hogy nem büntetésről van-e szó a Klebelsberg Központ (Klik) részéről azért, mert az iskola korábban a Facebookon keresett tanárokat és gyerekeket.
Egy újszülöttet helyeztek el kedd hajnalban a Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) Réthy Pál Tagkórházának babamentő inkubátorában Békéscsabán - értesült szerdán a beol.hu.
Az Auchan visszahívta a 100 grammos kandírozott gyömbér termékét aflatoxin szennyezettség gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Hivatalosan nem sztrájkolhatnak, ezért meghosszabbított ebédszünettel álltak ki a tanárokért a közszolgálati dolgozók. Tiltakoznak az ellen a rendelet ellen is, amely energiamegtakarítási célból a téli időszakban maximum 18 fokot ír elő a közintézményekben.
A magyarok és a németek szerint is nagyon fontos a két ország jó kapcsolatq az Európai Unió (EU) jövőjének szempontjából. Egyebek közt ez is kiderült a Nézőpont Intézet által készített felméréséből.
Az Apollo Funds által történt felvásárlás sikeres befejezését követően az Ingenico, a fizetési- és kártyaelfogadási megoldások globális piacvezetője ma bejelentette, hogy független vállalatként folytatja működését, és új felügyelőbizottságot nevezett ki. A bizottság feladata, hogy segítse a menedzsmentet az Ingenico ambiciózus üzleti stratégiájának
Veled is gyakran előfordul, hogy az újonnan vásárolt ruhákat egyből felkapod, még mielőtt kimostad volna? Ha a válaszod igen, sürgősen olvass tovább, mert pár nappal később akár korházban is kiköthetsz emiatt.
A kiberbiztonsági vállalat új jelentése szerint a médiatartalom előállítását és terjesztését támogató, kulcsfontosságú szolgáltatók közel harmadát fenyegetik biztonsági kockázatok a nyilvánosan hozzáférhető felületeik sebezhetősége miatt.A médiaipar ökoszisztémája az egyik legösszetettebb, ami komoly kihívást jelent a vállalatok számára a tartalmak
Idén október 20-23. között Békéscsabán, a Gyulai úton, a CsabaParkban rendezik meg a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivált. A legnagyobb attrakciók idén is a különböző gyúróversenyek lesznek, ugyanakkor a szórakoztatásban is a csúcsra törnek a szervezők. Már a nyitónapon ajándékkal kedveskednek mindenkinek, ugyanis október 20-án, csütörtökön ingye