Ipari és hadiipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt szombaton Zalaegerszegen a technológiai és ipari miniszter és az üzbég miniszterelnök-helyettes, akik megtekintették a járműipari tesztpályát és a Rheinmetall harcjárműgyárát is.
Rocktörténeti esemény volt 1962. szeptember 23-a, ekkor tartotta ugyanis ezen a néven első koncertjét az Omega. Az évforduló alkalmából a Kossuth Rádió Örökzöld című műsora elevenítette fel a 60 éves pályafutás kiemelkedő állomásait, többek között a kezdeteket, és kiderült az együttes névadásának hiteles története is.
Napjaink egyik legégetőbb táplálkozási problémája a túlzott cukorfogyasztás. Szinte mindenhol belebotlunk ebbe az összetevőbe, azonban sokkal több káros hatása van, mint azt gondolnánk. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan pozitív egészségügyi hatást mutatunk be, amit a cukorbevitel csökkentése okozhat.
„Magnus Söderlund azt javasolja nekem így közép- és hosszú távon, hogy egyek embert a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, sőt végett. Nos: nem. Nincs az a nyuszt.” (Hangoscikk-sorozatunk 20. része.)
Osztrák szabályozási problémákra hivatkozva az orosz állami irányítás alatt álló Gazprom szombaton felfüggesztette az Olaszországba irányuló földgázszállításokat, súlyosbítva az európai energiaválsággal kapcsolatos kilátásokat – írja a Bloomberg.
Legalábbis a csapattulajdonos és korábbi pilóta Wayne Taylor szerint ez a DPi éra volt az amerikai sportautóversenyzés három évtizede alatt a legszebb. Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship új, LMDh használó GTP-korszaka már a Petit Le Mans utáni, hétközi közös teszten elkezdődik, és az autók a 2023-as Daytonai 24 óráson mutatkozhatnak be elős
Nagyon furcsa véget ért a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése, a Q3-ban futók közül a körét utolsóként befejezni igyekvő Max Verstappen ugyanis óriási előnnyel vezetett, ám ahelyett, hogy bevette volna az utolsó kanyart, és tönkreverte volna a mezőnyt, káromkodások közepette a bokszba hajtott. A teljesen vizes körülmények között zajló harmadik szabad
A Bulgáriát és Görögországot összekötő gázvezeték kiépítéséhez az Európai Bizottság 250 millió euróval járult hozzá. Ursula von der Leyen szerint az ilyen projekteknek köszönhetően Európának elegendő földgáza lesz télire.
A Bulgáriát és Görögországot összekötő gázvezeték kiépítéséhez az Európai Bizottság 250 millióval járult hozzá. Ursula von der Leyen szerint az ilyen projekteknek köszönhetően Európának elegendő földgáza lesz télire.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
A 24 éves pilótának ez az idei kilencedik és pályafutása 18. pole pozíciója. Leclerc mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője végzett másodikként, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pedig harmadikként. A címvédő és az összetettben nagy előnnyel vezető holland Max Verstappen (Red Bull) csak nyolcadik lett az
A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat bejelentette szombaton, hogy felfüggeszti a gázszállítást Olaszországba az Ausztrián áthaladó vezetéken keresztül, mert az osztrák hálózatüzemeltető nem erősítette meg a szállítási mennyiségeket.
Az Európai Unió Tanácsa által szeptember 30-án elfogadott rendelet újabb elvonással sújtja a megújuló energiát termelő cégeket. Kérdéses azonban egyelőre, hogy a már létező extraprofitadó és ezen új elvonás hogyan fog együtt élni a jövőben. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemzi a helyzetet.
Idén nyáron a tavalyihoz képest 15-20 százalékkal magasabb órabérért dolgozhattak a Job Force Iskolaszövetkezeten keresztül munkát vállaló diákok, a fiatalok átlagosan 1350 forinttól induló bruttó órabérrel számolhatnak, de vannak olyan területek, ahol óránként 3000 forintot is megkereshetnek. A Job Force Iskolaszövetkezet által kiközvetített tanul
Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán szombaton.
A 70-es évek olajválságai ráirányították a fejlett ipari országok figyelmét a kőolaj és kőolajtermékek stratégiai készletezésének szükségességére, míg Magyarországon a rendszerváltást követően merült fel az ellátásbiztonság állami szabályozásának igénye. Röviden bemutatjuk, ki tárolja és hol a hazai biztonsági üzemanyag-tartalékokat, miből finanszí
2021 végén a Toyota mindenkit meglepett, amikor a bejelentette, hogy 2030-ig 30 új, tisztán elektromos autót fog piacra dobni, és az elektromos bZ termékcsalád sokszínűségét bizonyítva Akio Toyoda elnök egyszerre le is leplezett 15 elektromos és elektrifikált koncepcióautót. Ezek között volt az apró városi crossover, a Small SU EV, amely most, majd
Takamoto Katsuta az Új-Zéland Rally szombati utolsó előtti szakaszán hibázott, és balesetet szenvedett, így a Finn Rally óta tartó sorozata szakadt meg. Takamoto Katsuta a tavaly novemberi Monza Rally óta folyamatosan pontot szerzett, ez a sorozat azonban Új-Zélandon megszakadt. A japán versenyző a szombati utolsó előtti szakaszon szenvedett bale