2022. október 6. csütörtök

okt. 6
19:29
„A bezárkózó, hidegháborús logikára visszaálló világ nem érdekünk!” – Orbán Balázs a Partizánnak (Mandiner)
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az oroszokkal való együttműködés egy stratégiai dilemma. Szó volt emellett a szankciókról, a háborúról és a nemzetstratégiai kérdésekről. Összefoglalónk!
okt. 6
19:30
Pilótasztrájk miatt több száz járatot törölt a Eurowings (Adózóna)
Több száz járatot törölt csütörtökön a Eurowings német légitársaság a pilótákat képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC) sztrájkja miatt.
okt. 6
19:30
Hernádi Zsolt egyetért a benzinársapkával (Portfolio)
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója az Északi Áramlat kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a II. világháború óta nem akadt arra példa, hogy bármely ország alapinfrastruktúráját megtámadták volna Európában – írja az Infostart.
okt. 6
19:30
Eldőlt a pedagógusok sorsa: mégis megkaphatják a nekik járó pótlékot (Pénzcentrum)
Az alacsony osztálylétszámok miatt majdnem össze kellett vonni néhány osztályt az egyik I. kerületi általános iskolában. Bár a problémát megoldották, a fenntartó középbudai tankerületi központ szeptemberben mégis arról értesített szóban 5 pedagógust, hogy az alacsony osztálylétszám miatt csökkentik pótlékukat. Az RTL Híradó most a pedagógus szaksze
okt. 6
19:31
Pilhál György: Tóni bácsi harminc ezüstje egy zsidóktól elzabrált szemlőhegyi villa lett (Mandiner)
Az Apró-villa ma a Gyurcsány-Dobrev árnyékpár rezidenciája.
okt. 6
19:32
Új koronavírus-hullám fenyegeti Európát, felkészületlenül nézünk vele szembe (Portfolio)
A hűvösebb idő beköszöntével egy új koronavírus-hullám készülődik Európában, a közegészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vakcinafáradtság és a rendelkezésre álló vakcinák típusai körüli zűrzavar valószínűleg korlátozni fogja az emlékeztető oltások felvételét – összegzi a Reuters.
okt. 6
19:33
Magyar Nemzet: titkosszolgálati vizsgálatot rendeltek el az ellenzék amerikai kampánytámogatása miatt (SzMo)
Márki-Zay Péter azt mondja, nincs miért aggódnia, szerinte minden törvényt betartottak.
okt. 6
19:33
Hidegrázó: Kossuth Lajos mennydörgő hangjától megfagy benned a vér, az első magyar hangfelvételtől garantáltan elönt a hazafiasság október 6-án (Promotions)
Kossuth Lajos eredeti hangján hallgatni a híres torinói beszédet egészen elképesztő.
okt. 6
19:33
Potápi: A birodalmi törekvések a magyarok szabadságvágyát mindig veszélyesnek ítélik (Magyar Hírlap)
Potápi Árpád János a felvidéki Dunaszerdahelyen beszédett mondott az október 6-án a nemzeti gyásznapon.
okt. 6
19:33
Ukrajna államadóssága több mint 98 milliárd dollár (Demokrata)
Az ukrán pénzügyminisztérium adatai szerint Ukrajna államadóssága 1,24 milliárd dollárral nőtt augusztusban.
okt. 6
19:33
Elkezdődött a 19. Budapest Design Week (Üzletem)
Október 6-án lkezdődött a 19. Budapest Design Week. A központi kiállításnak, illetve számos programnak helyet adó Néprajzi Múzeum mellett Budapesten és több vidéki városban mintegy 150 program várja az érdeklődőket.
okt. 6
19:36
Így is lehet: a fehérorosz elnök a mai naptól betiltotta országában az áremelést (Blikk)
Aljakszandr Lukasenka egyúttal figyelmeztette is az ország üzleteit, hogy ha esetleg be akarnának zárni, akkor „felelősségre fogják vonni őket”.
okt. 6
19:36
Pécs, Siófok is Nagykanizsa is bajban – így fognak spórolni (ATV)
A rezsiárak drasztikus megemelkedése miatt az összes tanuszoda bezár Pécsett – így sok kisdiáknak le kell mondania arról, hogy megtanuljon úszni. Siófoknak pedig újabb rezsinövekedéssel kell számolnia a megemelkedett távhőköltségek miatt. Nagykanizsát is elérte a bezárási hullám: több intézmény már ki sem nyit, vagy csökkentett nyitvatartással műkö
okt. 6
19:38
A svéd hatóságok bejelentették: bizonyítékaik vannak arra, hogy robbanások történtek az Északi Áramlat vezetékszálain (Blikk)
A helyszíni szemle alapján bizonyítékai vannak a svéd hatóságoknak arra, hogy robbanások történtek az Északi Áramlat vezetékszálain – közölte csütörtökön az ország nemzetbiztonsági hivatala.
okt. 6
19:39
Tüdőfertőzése van Chris Martinnak, nyolc koncertjét lemondta a Coldplay (SzMo)
A jövő év elejére halasztják az elmaradt fellépéseiket.
okt. 6
19:42
Újraindul a szemétszállítás Pécsen – tárgyalnak a sztrájkolókkal (Menedzsment Fórum)
Holnaptól ismét járnak a pécsi kukásautók.
okt. 6
19:42
Hamarosan jön a baba: Dudás Miki is ott lesz Szigligeti Ivett mellett a szülésnél (Blikk)
Dudás Miki és párja, Szigligeti Ivett egy hétvége alatt költöztek át új otthonukba, mivel hamarosan négytagúra bővül a családjuk. Kislányuk, Nara után egy kisfiú érkezik hozzájuk. A kismama elmesélte, milyen szülésre készülnek a kedvesével.
okt. 6
19:42
Mínuszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék.
okt. 6
19:42
Rengeteg magyar munkahely kerül veszélybe a rezsiemelés miatt: már ez is óriási segítség lenne (Pénzcentrum)
A cégeknek olyan költségugrást kellene kigazdálkodni az elszálló rezsiköltség miatt, ami egyik hónapról a másikra legtöbbször megoldhatatlan feladat. Sok vállalkozásnak már az is óriási segítség lenne, ha néhány hónapos haladékot kaphatnának, amely idő alatt legalább kezelhető megoldást találhatnának a helyzetre - írja új cikkében a Bankmonitor.
okt. 6
19:45
Nem vicc: egy „gyönyörű kezű" pincér szőlővel fogja etetni a vendégeket ebben az étteremben (Hamu és Gyémánt)
Az állásajánlat komoly, hogy a munka jó lesz-e, kérdéses. Az ókori római és görög ábrázolásoknál a luxus csúcsát legtöbbször az jelentette, ha valakit kézzel etetnek szőlővel, ideális esetben úgy, hogy közben gyönyörű, erős férfiak tartják a magasba (mert a gyaloglás és az önellátás csak a parasztok tevékenysége). Ezentúl a fantázia első f
okt. 6
19:45
Hernádi Zsolt: Új energiarend születik (Magyar Hírlap)
Európa komoly versenyhátrányba kerülhet az Északi áramlat–1 és –2 elleni szabotázs miatt.
okt. 6
19:48
IndyCar: Újra teljes szezonos versenyző lesz Santino Ferrucci (USAracing)
Az Aj Foyt Racing bejelentette második teljes munkaidős versenyzőjét a 2023-as szezonra. Az már korábban...
okt. 6
19:51
Minden, amit tudni kell a dán királyi család jelenlegi botrányáról (Hamu és Gyémánt)
Elmondható, hogy a brit királyi családra szegeződik a legnagyobb médiafigyelem, ám ez nem jelenti azt, hogy a világ más királyi dinasztiáiban nem történnek botrányok. Ugyanis az elmúlt napokban a dán királyi család körüli dráma egyre csak fokozódik.
okt. 6
19:51
Novák Katalin: Európa célja az energiafüggetlenség (Magyar Hírlap)
A háborúnak minél előbb véget kell vetni.
okt. 6
19:51
IndyCar: Újra teljes szezonos versenyző lesz Santino Ferrucci (Racing)
Az Aj Foyt Racing bejelentette második teljes munkaidős versenyzőjét a 2023-as szezonra. Az már korábban...
okt. 6
19:54
Novák Katalin: “ha nincs béke, nincs erő” (ATV)
A köztársasági elnök azért utazott a máltai Arraiolos elnöki csúcstalálkozóra, hogy felszólaljon a béke mellett, és az európai döntéshozókat is a béke mellé állítsa.
okt. 6
19:54
Elutazott Orbán: újabb durva szankciókról dönthet az Unió (Pénzcentrum)
Újabb szankciókról tárgyalnak Orbánék a prágai uniós csúcson. Szijjártó Péter és Orbán Vitkor eközben továbbra is állítják, hogy a brüsszeli híbák és az eddigi szankciók miatt emelkedtek az egekbe az energiaárak. Az RTL Híradó arról kérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy ennek ellenére miért szavazta meg Magyarország a nyolcadik ilye
okt. 6
19:57
Bartus László: Orbán lábon lőtte magát az újabb szankciók megszavazásával (Mandiner)
Amikor ellene szólhatott volna „Brüsszelnek” és a „szankcióknak”, akkor hallgatott, mint a sír.
okt. 6
19:57
Halála után három évvel elárverezték Benkő Dániel hagyatékát (rtl.hu)
Lánya azt szerette volna, hogy a hangszerek olyan helyre kerüljenek, ahol szeretetben és megbecsülésben vannak. Az aukcióra bocsátott hangszereket Benkő Dániel évtizedek alatt gyűjtötte össze, a gitároknak fix áruk volt, 100-150 ezer forint, azokra nem lehetett licitálni, a lantokra viszont igen, kikiáltási áruk 80-100 ezer forintról indult. Komoly
okt. 6
19:59
A villába visszatérő Szabiék szeretnék jobban irányítani a játékot (rtl.hu)
Nem mindenki örült neki, hogy Muri Enikő és Tóth Szabi költözik vissza a Nyerő Páros villájába, ráadásul Zdroba Patrik és Bádoki Betti kiesése újabb váratlan fordulatot hozott. A búcsúzó pár a Fókusznak azt mondta, egy kicsit elbeszéltek egymás mellett a játékok alatt, de büszkék, hogy őket tényleg mindenki nagyon szerette, és ők is a többieket. En
okt. 6
20:00
„Csótányok, a rágcsálók, a lakóközösség felháborodása” – továbbra is áll a szemétszállítás (ATV)
Állnak a teli kukák Budapest utcáin és a házak szemét-tárolóiban, megoldás azonban nem körvonalazódik. Sem a fővárosi önkormányzat, sem a kormányhivatal nem válaszolt arra, hogy mikor szűnik meg az áldatlan állapot. Közben már Pécsről sem szállítják el a szemetet. Itt a kukások 80 százalékos béremelést szeretnének elérni. Az ATV Híradójának riportj
okt. 6
20:03
Itt a vége Meghan Markle-nek? Meglepő fordulat állt be, ami megpecsételheti Harry herceg feleségének sorsát (Promotions)
Lassan nem lesz olyan ember, aki ne támadná Harry feleségét.
okt. 6
20:03
Kormányzó: az ukrán erők felszabadítottak egy települést Luhanszk megyében (Demokrata)
Az ukrán erők felszabadították Hrekivka falut, jelentette be Szerhij Hajdaj.
okt. 6
20:03
Elképesztő: közel száz milliárd dollár Ukrajna államadóssága, drasztikus vezetőváltást csinál a kijevi parlament (Mandiner)
Az ukrán államadósság 42 294 644 000 000 forint.
okt. 6
20:05
Dobrev Klára: Egy álom kezdődött el tegnap! (Mandiner)
Ez az a lecke, amit az ország most tanul, hogy egymásra kell találni.
okt. 6
20:06
A nők haragja söpörheti el a gyűlölt iszlamista rezsimet (Privátbankár)
A gyűlölt iráni elnök a hidzsáb viselésének szigorításával megpróbálta elterelni a közvélemény figyelmét a gazdaság nehézségeiről és a kormány külpolitikai kudarcairól – de ez csúnyán visszaütött. A forrongó generáció csak hírből hallott az 1979-es forradalomról és különösen a nőknek elege van a rendszerszintű diszkriminációból. Káncz Csaba jegyzet
okt. 6
20:06
Molnár Áron megmondta a tutit a kölcseys tanárokat kirúgó Marosi Beatrixnak: „Hogy nézel tükörbe?” (Blikk)
Molnár Áron nem bírta ki, hogy be ne szóljon Marosi Beatrixnek, aki korábban kirúgta a kölcseys tanárokat, arra hivatkozva, hogy polgári engedetlenségben vettek részt. A pedagógusok – a diákokkal karöltve – egy ideje azt követelik, hogy normális bérezést kaphassanak, ám eddig nem jártak sikerrel. A színművész most megmondta a tutit.
okt. 6
20:06
Megkegyelmezett a francia bíróság az Apple-nek, visszavágták a rekordbüntetést (Portfolio)
A töredékére csökkentette egy francia bíróság az Apple-re még 2020-ban kiszabott rekordösszegű büntetést, amit versenykorlátozó megállapodások miatt kapott annak idején az amerikai technológiai óriás - írja a Bloomberg.
okt. 6
20:09
Nem volt olyan drámai Albon esete, mint azt a legtöbben gondolták (Racing)
A Williams csapatfőnöke, Jost Capito arról számolt be, hogy Alex Albon nem volt olyan rossz állapotban vakbélműtétje után, mint ahogyan azt az emberek gondolták. Albon kénytelen volt váratlanul kihagyni az Olasz Nagydíjat, miután vakbélgyulladása lett. A rutinműtét során fellépő komplikációk miatt légzési nehézségei lettek és az intenzív osztályra
okt. 6
20:09
Ellenzéki kampánypénz: vizsgálatot rendelt el a nemzetbiztonsági bizottság (rtl.hu)
Vizsgálódni fog a testület.
okt. 6
20:12
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
A forint gyengült az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz viszonyítva is csütörtökön este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 6
20:12
Ezért ne hagyd tavaszra a gyümölcsfák ültetését (Agroinform)
A legjobb időszak a gyümölcsfák és a rózsa ültetésére az október eleje.
okt. 6
20:15
Laborczy Szilvia: Kedves Tanár, aki ma felhasználtad a gyerekeket! (Mandiner)
Ha Te használod őt, ő is fog Téged a saját érdekében. Tekintélyednek vége!
okt. 6
20:15
A miniszterelnök is elítélte a szomszédos lánykollégium lakóit fenyegető madridi egyetemistákat (rtl.hu)
Hatalmas ovációval és huhogással fogadták, amikor egy ordibáló társuk kurváknak és nimfománoknak nevezte a mellettük lévő épületben lakó nőket.
okt. 6
20:18
Újabb falut foglaltak vissza az ukránok – tényleg felrobbanthatták a gázvezetéket (Menedzsment Fórum)
Az orosz-ukrán háború 225. napja bővelkedett az eseményekben - esti hírösszefoglalónkba ezekből válogattunk.
okt. 6
20:18
Szijjártó Péter ma este is szurkol (ATV)
Fradi-meccsre ment a külügyminiszter.
okt. 6
20:21
Újraindul a szemétszállítás Pécsen, egyeztetni fognak a kukásokkal (SzMo)
Már pénteken megkezdődnek a tárgyalások, a szemétszállítás pedig folyamatos lesz.
okt. 6
20:21
Másfélszeresére bővülhet az ingatlanadó Romániában (Magyar Hírlap)
Nem lesz szimpatikus a Bukaresti kormány.
okt. 6
20:23
Martonyi Jánost és Ritz Juditot díjazta a Batthyány Alapítvány (Magyar Hírlap)
Idén harmadik alkalommal ítélték oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat.
okt. 6
20:24
Döntöttek a csehek: hozzánk hasonlóan ők is bevezetik az extraprofitadót (Blikk)
Magyarországhoz hasonlóan a csehek is az extraprofitadó bevezetése mellett döntöttek – számolt be a hírről az ország pénzügyminisztere.

Keresés