2022. október 13. csütörtök

okt. 13
5:45
Szoftverfejlesztés: Szegeden bővít a Continental (Mínuszos)
A vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó egységgel bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental Szegeden – jelentette be Keszte Róbert. A Continental magyarországi vezetője a Szegedi Tudományegyetemen rendezett eseményen elmondta, a cég budapesti, kétszáz szakembert foglalkoztató Mesterséges Intelligencia Fejlesz
okt. 13
5:45
Harvard: Kína brutális előnyre tehet szert, ha hidrogénre vált (newtechnology.hu)
A dekarbonizáció nagy nyertese lehet az ipari óriásállam, ha követi a most felvázolt stratégiákat. Erre egyébként megvan a szándék, hiszen jó ideje hangoztatják, hogy Kína 2060-ra karbonsemlegessé akar válni. Kérdés, hogy ez mennyire lehetséges egy olyan nehéziparral, mint az övék: a világ legnagyobb vas-, acél-, cement- és építőanyag-előállítójáró
okt. 13
5:45
Mechanikus óra-különlegességek Louis Vuitton, Edox & Bulgari módra I Őszintén: Órákról (Kronometer)
Csontvázasított? Építészet-inspirált? El Primero-val hajtott? A világ egyik legnagyobb luxusmárkájától vagy egy kisebb svájci márkától? Elképesztően széles spektrumot fedünk le mindössze három órával — változatosabbat, mint ahogy étkezünk ebben a…
okt. 13
5:45
Jcb-bemutató Mezőkövesden (Agrárágazat)
Mezőkövesden tartották meg a Jcb és Kite Zrt. közös szervezésű vevőtalálkozójával egybekötött gépbemutatóját.
okt. 13
5:45
Agrár-pénzügyek: amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra! (Mezőhír)
Mezőgazdaság, pénzügyek: mi vár a pénztárcánkra, a kukoricánkra holnaptól…?
okt. 13
5:45
A lehetőségek földje? Az amerikaiak majd harmada nem tudja időben fizetni számláit (Helló Magyar)
Az amerikai lakosság mintegy ötöde pénzügyi nehézségek miatt nem tud minden számlát időben fizetni, derül ki egy felmérésből.
okt. 13
5:45
Az ázsiai méhatka elleni küzdelem – új eszköz a fertőzöttség méréséhez (Magyar Mezőgazdaság)
A méhészet ősi hagyomány, Európában évezredek óta tartanak mézelő méheket. A méhek kritikus fontosságúak a természeti környezetben; fenntartják a biológiai sokféleséget azáltal, hogy alapvető beporzást biztosítanak számos kultúrnövény és vadon élő növény számára.
okt. 13
5:48
Tudta, hogy a redőnnyel is spórolhat energiát? Mutatjuk hogyan! (Alternatív Energia)
A nyílászárók cseréjével csökkenthetjük a rezsit, ám nagyon nem mindegy, miként valósítjuk meg a beruházást.
okt. 13
5:48
104 pontos takarékossági csomag jön Pécsen (ATV)
104 pontból álló takarékossági csomagot jelentett be a pécsi önkormányzat. A listán több intézményt és városi céget érintő korlátozás szerepel, de arról is döntenek, hogy a város szimbólumának számító tv-torony díszkivilágítását hétköznapra lekapcsolják. A csomagtól másfél milliárd forint megtakarítást remélnek.
okt. 13
5:48
A bevásárlókocsik királya: teszten a Toyota Aygo X (Autónavigátor)
Túlteljesíti a tervet a Toyota Aygo X, főként a kategóriája hazai vevőkörét elnézve. Mindent tud, amit egy átlagos városi kisautónak
okt. 13
5:57
Minimalista kerti bútor kül- és beltérre (Spa Trend Online)
A modern kültéri bútoroknál megfigyelhető trend, hogy nemcsak kényelmükben, hanem már megjelenésükben is nagyon hasonlítanak a nappalik bútoraira. Bár még mindig népszerű a polyrattan, a fa vagy a fémváz, egyre jobban hódít a szövet, a sok párnak és vendégmarasztaló kényelem. Ennek minimalista változata a Bluff szett, ami mindkét világból a legjobb
okt. 13
5:57
Macron: ezeknek a hiányoknak semmi köze a háborúhoz (Növekedés)
Emmanuel Macron francia államfő szerint a következő hét folyamán helyreállhat az üzemanyag-ellátás Franciaországban. Az ellátási gondokat az olajipari dolgozók fizetési követelések miatt indított sztrájkja okozza.
okt. 13
5:57
Autóipari beszállítók: Már itt vannak az első fizetésképtelenségek (newtechnology.hu)
Nehéz idők az autóipari beszállítók ágazata számára Fizetésképtelenségi hullám fenyeget? Vagy mégsem? És kit fog érinteni? Ezt nehéz előre megjósolni, mivel a fejlemények számos tényezőtől függnek. Bármilyen tragikus is: Minden fél hasznot húz a sikertelen cégeknél való kiárusításból. A vállalatok alacsony költséggel vásárolhatnak jó állapotú haszn
okt. 13
6:03
Hatalmas pluszpénzeket hozott a magyar gazdáknak a látványos forintgyengülés (Növekedés)
Körülbelül 70-80 milliárd forinttal több uniós agrártámogatást kaphatnak az idei évre a hazai gazdálkodók, mert a látványos forintgyengülés miatt az euróban meghatározott brüsszeli források átváltási árfolyama jelentősen növekedett. Magyarország az elmúlt évekhez hasonlóan október közepétől támogatási előleget is fizet a termelőknek, de ennek össze
okt. 13
6:06
VOSZ: "Nagyon meg kell gondolni, hogy a bérfelzárkóztatást ebben az ütemben gondolja-e folytatni a gazdaságpolitika" (ATV)
Elkezdődtek a jövő évi bértárgyalások. A minimálbér és garantált bérminimum emelése nagyjából egymillió embert érint közvetlenül. A Liga Szakszervezetek elnöke a 20 százalékos emelést sem tartja kizártnak.
okt. 13
6:09
Nicki Minaj-zsal énekelt együtt a népszerű brit versenyző (Racingline)
Lando Norris is dalra fakadt a Call of Duty Modern Warfare 2 legújabb videójában. A népszerű játék újabb fejezetet add hozzá a franchise-hoz, amit már előrendelhetnek a rajongók. A CoD a versenyzők körében is népszerű, Norris mellett Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Alex Albon és Pierre Gasly is előszeretettel pergeti a játékot. Norris mellett Nick
okt. 13
6:15
Oroszlán Szonja és Szabó Győző már a gyerekvállalásról vitatkozik (Márkamonitor)
Október 17-én, hétfőn 19:30-tól újra képernyőn láthatjuk Oroszlán Szonja és Szabó Győző párosát, hiszen húsz év után a VIASAT3 csatornán térnek vissza kedvenc karaktereinkkel a Brigi és Brúnó című vadonatúj szituációs komédiában. A négy héten át futó szórakoztató sorozatot Herendi Gábor és Ipacs Gergely rendezi.   A hétköznaponként 19:30-tól jelent
okt. 13
6:15
Opitz Barbi és Görög Zita csodás mellei is főszerepbe kerülnek – válogatás (Promotions)
A végén pedig érkeznek Carolina Samani bevállalós képei.
okt. 13
6:15
Járvány előtti szinten pörög az utószezon, Olaszországba megy a legtöbb magyar (Bank360 blog)
Az utasbiztosítási keresések alapján szeptemberben megmaradt a magyarok külföldre utazási kedve. Az idei nyár után az első őszi hónap is a 2019-es számokat hozta. Az utószezont újra Olaszország nyerte.
okt. 13
6:15
Valutaalap: Ukrajna havi finanszírozása 3-4 milliárd dollár (Növekedés)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) külön csoportot hoz létre annak érdekében, hogy folyamatosan nyomon kövesse Ukrajna gazdasági szükségleteit - közölte a szervezet ügyvezető igazgatója.
okt. 13
6:15
Kws. Az első számú alternatíva. (Agrárágazat)
Kukoricahibridek a mezőgazdaságban: A Kws hibridjei válasz a jelen és a jövő kihívásaira.
okt. 13
6:15
Vadgesztenyét ne együnk: de használjuk azt sok minden másra! (egy.hu)
Elérkezett az igazi ősz, és vele együtt a gesztenyeszezon is, ezért nem árt idejében tisztába tenni, hogy mi is a különbség vad- és szelídgesztenye között. Sok mindenben hasonlítanak, könnyű összekeverni őket, de míg az egyik fogyasztásra alkalmas, a másik nem. Jó viszont megannyi másra – lássuk, mire is pontosan!
okt. 13
6:15
Drasztikusan átalakítja a kínálatot a Volkswagen (Villanyautósok)
Háromszor gyorsabban kell autót gyártani, mint eddig.
okt. 13
6:18
Nem úgy tűnik, mintha nukleáris csapásra készülne a Kreml (Infostart)
A GCHQ, az egyik brit titkosszolgálati szerv vezetője szerint Vlagyimir Putyin fenyegetéseinek ellenére sem mutatkozik jele annak, hogy Oroszország nukleáris taktikai fegyvert tervezne bevetni.
okt. 13
6:18
Izotóniás italt hívott vissza a Decathlon (ProfitLine)
Izotóniás italt hívott vissza a forgalomból a Decathlon (Tízpróba Magyarország Kft.) ecetes íz és szag miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
okt. 13
6:18
Így lett fegyver a kereken 60 éves Barátság kőolajvezetékből (444.hu)
Kádár János nem ment el a Barátság I avató ünnepségére, éppen Marosán Györgyöt kellett félretennie. Orbán Viktor a csővezeték 2015-ös felújításánál azt mondta: az olcsó energia megszerzéséért folytatott versenyben Európa még mindig a rajtvonalnál ácsorog, ezért gyors, uniós szintű döntésekre van szükség.
okt. 13
6:21
Öt ország nem szavazta meg az Oroszországot elítélő határozat az ENSZ-ben (Növekedés)
Az ENSZ Közgyűlése 143 "igen" és 5 "nem" szavazattal megszavazta az Oroszországot elítélő újabb határozatát.
okt. 13
6:27
„Demokráciavédő” kampánymilliárdok (Mandiner)
Hatalmas összeggel segíthette az ellenzék kampányát egy amerikai nem kormányzati szervezet, amelyet Karácsony Gergely főtanácsadója, Bajnai Gordon korábbi bizalmasa alapított. Az ngo kötődik a Soros-hálózathoz – akárcsak a Partizán csatornáját a választás közeledtével egyre intenzívebben segítő nemzetközi csoportok.
okt. 13
6:27
Az Észt Rallyt tovább támogatja az állam (Racingline)
Az észt kulturális miniszter bejelentette, hogy 2023-ban is jelentős állami támogatásban részesülhet az ország Rally Világbajnoki futama.  Az Észt Rally 2023-ban is 1.5 millió eurós állami támogatást kap Piret Hartman, észt kulturális miniszter bejelentése alapján. Az FIA még nem erősítette meg a jövő évi naptárt, azonban a nyári murvás verseny sze
okt. 13
6:29
Aki életben maradt – ötven éve történt az Andok repülős katasztrófája, megszólal a túlélő (Mandiner)
„Túl kellett lépnünk egy tabun” – emlékezik vissza Antonio Vizintín, az elhíresült 1972-es, Andokban történt repülőkatasztrófa egyik túlélője. Melyek voltak a legnehezebb pillanatok? Volt-e olyan fejezete az életének, amikor segített a tragédiában szerzett tapasztalat? Hogyan viszonyult a társadalom ahhoz, hogy emberhúst kellett enniük a túléléshez
okt. 13
6:30
Vállalkozásidegen és nem vállalkozásidegen célú, ingyenes szolgáltatásnyújtás áfája (Adózóna)
A vállalkozások életében a mindennapokban igen gyakran találkozunk olyan szolgáltatásnyújtásnak minősülő ügyletekkel, amikor – a legkülönbözőbb okok miatt – ellenérték felszámítására nem kerül sor.
okt. 13
6:30
Nagy bajban vannak a menhelyek (ATV)
A budapesti Noé Állatotthon szóvivőjének „fogalma sincs,” hogyan lehetne azt kivitelezni, hogy csak olyan állatokat fogadjanak be, amelyek nem sérültek vagy nem betegek, de a költségek emelkednek, és az ellátandó kutyák száma is nő.
okt. 13
6:33
Csoda kellene a Barcelona továbbjutásához (Magyar Hírlap)
A katalánok nem tudták legyőzni az Internazionalét.
okt. 13
6:36
Totális roham a napelemekért: türelmet kérnek a szolgáltatók is (Infostart)
Hatszorosára nőtt az igénybejelentések száma, ezért egyre lassabban tudják feldolgozni a kérelmeket, a szolgáltatók már online lehetőséget is kialakítanak.
okt. 13
6:36
Baj van a jogállamisággal: teljeskörű ellenőrzés alá vonták Magyarországot (Privátbankár)
A jogállamiságot és demokráciát érintő, régóta fennálló problémák miatt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) arról határozott, hogy teljes körű ellenőrzési eljárás alá vonja Magyarországot
okt. 13
6:36
Óriási késéssel, de megkezdte gyártását a Toyota (autopro)
A mianmari gyártás elindítása a katonai hatalomátvétel miatt több, mint másfél évet késett.
okt. 13
6:42
Közel hetven gambiai gyerek halt bele egy köhögés elleni gyógyszerbe (444.hu)
Egy hét után leállították a termelést a mérgezésért nagy valószínűséggel felelős indiai gyárban.
okt. 13
6:44
Közel egymilliárd dollár kártérítést kell fizetnie a szélsőjobboldali Alex Jonesnak (444.hu)
Több pert is indítottak ellene, miután azt állította, hogy a 2012-es Sandy Hook-i iskolai mészárlás átverés volt, és azt a média találta ki.
okt. 13
6:45
Szegeden bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental (Márkamonitor)
A Continental ünnepélyes keretek között bejelentette, hogy a vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti székhelyű üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary új csapatokat hoz létre Szegeden a következő hónapokban.   „A meglévő és folyamatosan bővülő szegedi ContiTech gyár mellett így a Continental aut
okt. 13
6:45
Szabó Magda 12 regényét fordította lettre, aki a Balassi műfordítói nagydíjat kapta (Könyves Magazin)
Szabó Magda 12 regényét fordította lettre, aki a Balassi műfordítói nagydíjat kapta
okt. 13
6:45
Kijavította a tankerület figyelmeztető levelét a Madách Imre Gimnázium magyar tanára (SzMo)
A magyar nyelvben ilyen szerkezet nincs! - írta az egyik részhez Juhász Erzsébet.
okt. 13
6:45
Adottságok és nehézségek a Pécsi borvidéken (Agrofórum)
Lelkes rajongója vagyok Vujicsics Együttes zenéjének… Nem, ne hagyják abba az olvasást, jó helyen járnak, a továbbiakban nem erről vagy a délszláv népzenéről fogok értekezni, hanem a Pécsi borvidékről és egy ottani borászról igyekszem majd Önöknek minél többet elmesélni. De akkor, hogyan is kerül ide a Vujicsics Együttes? Hát úgy, hogy Horváth Zolt
okt. 13
6:45
Kvíz: melyik magyar ételt hívjuk grenadírmarsnak? A nagyi tuti, hogy nem így hívta (Promotions)
Új kvízünkben olyan ételeknek a ritkán hallott másik vagy éppen idegen eredetű nevét olvashatjátok, amelyekről lehet, hogy sosem hallottatok még.
okt. 13
6:45
Átmeneti technikai recesszióra számítanak a Magyar Bankholding elemzői (KKV Magazin)
A vártnál erősebb második negyedéves gazdasági teljesítmény mellett 2022-re 5,3 százalékos, míg jövőre 0,4 százalékos Gdp növekedést várnak a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői. A megemelkedett energia-, valamint élelmiszerárak miatt tovább nő az infláció, ugyanakkor az árkorlátozások fenntartása jelentős ársokkot előzött meg. A kedvező munk
okt. 13
6:45
Megjelent Magyarország Digitális Élelmiszeripari Stratégiája (Mínuszos)
Elkészült és -állítólag- megjelent Magyarország Digitális Élelmiszeripari Stratégiája. Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a stratégia megszületését Magyarország Digitális Agrár Stratégiájához hasonlóan az Agrárminisztérium kezdeményezte és koordinálta. A szaktárca együtt dolgozott a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft.-vel, érdekképviseletekk
okt. 13
6:45
Tarlós István: Valami biztosan nem stimmel a főváros költségvetése körül (Magyar Hírlap)
A jelenlegi városvezetés semmiért sem vállalja a felelősséget.
okt. 13
6:45
A Gebrüder Weiss Kft. 10 milliárd forintos beruházást indít (newtechnology.hu)
Thomas Schauer, a GW Délkelet-európai régiójának vezetője és Varga Bálint, a GW Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elhelyezték a vállalat 10,5 ezer m2 területű új logisztikai létesítményének alapkövét, amivel másfélszeresre növelik a központi telephely kapacitását. A meglévő 23 ezer m2 raktáregyüttes mellett 10 milliárd forintos költséggel felé
okt. 13
6:45
A francia benzinkutakon folyamatosan emelkedik az üzemanyag ára, de Macron szerint jövő hétre enyhülhet a hiány (Mandiner)
Eddig átlagosan három órát kellett várakozni azon töltőállomások előtt, ahol van üzemanyag.
okt. 13
6:45
Világhírű topmodell, mégis Magyarországon hozta létre saját márkáját (Forbes)
Axente Vanessa tizennégy évesen egy zalai faluból indult el, hogy aztán a világot meghódító modellkarrierbe kezdjen. Most Magyarországon indította el saját lifestyle brandjét, az Essa Worldöt.
okt. 13
6:45
A „Nyakas” gyümölcsös üzenete (Magyar Mezőgazdaság)
A közelmúltban a Magyar Bor Akadémia kihelyezett Borklubjába, Tökre voltunk hivatalosak, amelynek házigazdája Nyúlné dr. Pühra Beáta, az "Év Bortermelője Magyarországon 2021-ben" cím nyertese volt. A borásznő pincelátogatással egybekötött borkóstolóra várta a résztvevőket, ám nem csak a pincészet kincseivel, hanem annak filozófiájával, a hagyományo

Keresés