Milyen a magyar oktatás mai állapota? Van-e helye a politikának az iskolában? Hagynak-e a magyar törvények teret az innovációnak? A Budapest School alapítójával beszélgettünk!
Előző cikkeinkben bemutattuk a hallgatói, illetve nagyszülői gyedet, érdemes külön foglalkozni a nevelőszülői gyed részleteivel is, hiszen a hagyományostól eltérő biztosítási jogviszonyról beszélhetünk.
Versenyre kelt egymással az európai és amerikai olajtermékpiac az elérhető készletekért: hajózási nyomkövető platformok tanúsága szerint és piaci tájékoztatás alapján ugyanis amerikai célállomásra váltanak át eredetileg Európába tartó üzemanyagszállító tankerek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó ellen, mivel valószínűleg agresszív és megtévesztő gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben – tette közzé honlapján a GVH.
Pedro Sánchez miniszterelnök egy új, 3 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot jelentett be csütörtökön a parlament előtt. A HírTV-t Spanyolországból Tóth Brigitta tudósította.
Az üzleti folyamatok és a kapcsolódó adminisztráció automatizálása és digitalizálása, a saját adatvagyon kiaknázása nyilvánvalóan versenyelőnyt jelent, gyorsítja a folyamatokat és csökkenti a hibalehetőségeket. A cégek azonban hajlamosak elfelejteni, hogy mindez az előny csak akkor jelentkezik, ha az egyes folyamatok és automatizmusok egymással is
Milyen lehetőségei vannak a szerzőknek publikálásra és bevételi forrásokra a hagyományos könyvkiadás-folyóiratpublikáció tengelyen túl? Koldulás-e ha a szerző az olvasói hozzájárulásra épít? Létre lehet-e új közösségi médiaplatformot hozni úgy, hogy az kiegészítse és ne felülírja a bevett kiadói rendszert? Mit tehet a szerző, hogy megőrizze függetl
Korlátozás helyett hálózatfejlesztést szorgalmaz a napelemszövetség. A szakmai szervezettel nem egyeztettek a kormány új szabályozásáról, amely megtiltja, hogy a jövőben telepített napelemekből nyert áramot az elektromos hálózatba táplálják. A szövetség szerint a hálózat még elbírná újabb napelemes rendszerek csatlakoztatását.
Miért értékelődött le a forint ekkora mértékben az utóbbi hónapokban, s döntögette szinte már naponta a vezető devizákkal szemben a negatív árfolyamrekordokat? Hogyan lehet az, hogy miközben a gázárak már csökkentek, a hazai fizetőeszköz mélyrepülése folytatódott, pedig még kaptunk is halasztást a gázárak kifizetésére? S most már van esély arra, ho
A szlovák miniszterelnök életét is ki akarta oltani az a 18 éves fiatal, aki szerdán este megölt két férfit Pozsony belvárosában, majd maga ellen fordította a fegyverét. Mielőtt végzett volna magával, még azt írta közösségi oldalára, hogy nem bánja a tettét. Eduard Heger szlovák miniszterelnök a gyűlöletkeltés megállítására felszólította fel a lako
Bár folyamatosan nő az érdeklődés a négyévszakos abroncsok iránt, sokan vannak, akik a téli időszakban is a nyári gumik használatát kockáztatják meg. A szakértő szerint ez balesetveszélyes és így nem lehet biztonságosan közlekedni.
Az elmúlt időszakban a gazdasági hírek arról szóltak, hogy rekordmagasságban vannak Európában az élelmiszerárak, az üzemanyagárak, az építőanyagárak, energiahordozó-árak stb. Ez igaz mind, vagy csak úgy érezzük? Gondolkozzunk Béláim!
Végleges két zalaegerszegi frekvencia pályázata.A Médiatanács véglegesítette a Zalaegerszeg 95,1 MHz és 95,8 MHz frekvenciák pályázati felhívásait. Az előbbi frekvencián jelenleg a Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. működtet rádiószolgáltatást, míg a Zalaegerszeg 95,8 MHz-et a Radio Plus Kft. üzemelteti. Mindkét jogosultság egyaránt 2023 júniusá
Bár a grillszezon sztárjai továbbra is a húsok, a növényi alapú „húsalternatívák” piaca a világban egyre növekszik. Ez a növekedés részben a fogyasztók azon meggyőződésnek köszönhető, hogy a növényi alapú termékek egészségesebbek, és híján vannak az olyan kórokozóknak, mint az E. coli, a szalmonella, lisztéria és mások.
A kriptoközösség részéről sok neves személyiség fejezte ki nemtetszését az idei közgazdasági Nobel-díj kapcsán, mivel szerintük a Bitcoin ismeretlen megalkotója,
A WTCR promótere, Francois Ribeiro arra utalt, hogy a sorozat új formátuma akár lehet, hogy csak egy versenyből fog állni. Hasonlóan az egykori makaói FIA F3-as Világkupához vagy a FIA GT Világkupához, évenkénti egyszeri esemény lehet majd a WTCR-ből is. „Tavaly jelentettük be, hogy meghosszabbítjuk az FIA-val való együttműködésünket, és középtávon
Volodimir Zelenszkij elnök pénteken videóüzenetben köszöntötte fel Ukrajna védőit nemzeti ünnepük alkalmából, és kijelentette, hogy Ukrajna biztosan győzni fog, mert tudja, miért és mit képvisel ebben a háborúban.
A dél-ukrajnai Herszon megyét megszálló hatóságok azt javasolták a helyieknek, hogy "egy időre távozzanak más oroszországi régiókba". Aljakszandr Lukasenka, fehérorosz elnök pedig ismét megfenyegette a Nyugatot és Ukrajnát.
Legalább két tartályhajó váltott irányt Európából az Egyesült Államok keleti partja felé, mintegy 90 ezer tonnás dízel és repülőgép-üzemanyag rakománnyal.
Azt biztosan kijelenthetjük, hogy Marilyn Monroe egy igazi ikon volt. Nemrégiben debütált a Netflixen a színésznőről szóló film, amiről igen megosztó vélemények születtek.
A hivatalos indokolás szerint túl sokba kerül a SpaceX-nek az Ukrajnának adott húszezer Starlink terminál üzemeltetése, azt kérik az amerikai kormánytól, hogy vállalja át a költségeket. A harctéri Starlink-terminálok teszik lehetővé, hogy az ukrán egységek hatékonyan harcoljanak az orosz megszállók ellen, és kapcsolatban maradjanak egymással.
Tizennégy százalékkal kevesebb csecsemő született 2021 januárjában, mint a korábbi évek ugyanezen hónapjában; a csökkenő születésszám hátterében a koronavírus-járvány miatti aggodalmak állhatnak - írták a lausanne-i egyetem kutatói a Human Reproduction című szaklapban.
A vidék felemelkedését úgy kell szolgálni a jövőben, hogy a pénzügyi források kihelyezésénél előnyben kell részesíteni a Budapesten és a vonzáskörzetén kívüli régiókat - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 elnevezésű budapesti rendezvényén, pénteken. Felidézte, hogy az elmúlt ny
A Jászai Gellért-féle 4ig újabb cégért, az INNObyte Informatikai Zrt. jelentkezett be. Célja, hogy eddigi 70 százalékos többségi tulajdonosból 100 százalékos tulajdonossá váljon.
Törökország és Oroszország közös gázelosztó központot hoz létre török területen – ezt jelentette be Erdogan török elnök, Vlagyimir Putyin elnök javaslatára reagálva. A két vezető egy kazahsztáni konferencián találkozott, miközben az első nyugati reakció elutasító volt.