2022. október 15. szombat

okt. 15
8:21
Több életműrekord is született a Kieselbach Galéria őszi árverésén (Márkamonitor)
Czóbel Béla, Kontuly Béla és Klie Zoltán művének leütési ára is életműrekordot döntött a Kieselbach Galéria péntek este tartott őszi árverésén Budapesten.   A legmagasabb áron, 85 millió forintért kelt el Czóbel Béla több alkalommal kiállított és reprodukált, még az 1958-as velencei biennálé magyar anyagába is beválogatott Párizsi Szajna-part című
okt. 15
8:21
Apáti Bence: A ballib sajtó hamis semlegessége (Mandiner)
Húsz évvel ezelőtt a baloldali és a liberális újságok még nyílt lapokkal játszottak.
okt. 15
8:24
Most a jelzáloghiteleseknek dobott mentőövet a kormány (Privátbankár)
Kamatstoppal menti az ötéves kamatperiódusú jelzáloghiteleseket is a kormány az új rendelete szerint. Ebben hivatalossá tette a kamatstop meghosszabbítását jövő június végéig - írja a Bank360.hu.
okt. 15
8:24
Varga Mihály: nem akarunk rászorulni az IMF pénzére (Portfolio)
Magyarország már nem tartozik és nem kíván azon országok közé tartozni, amelyek rá vannak szorulva a Valutalap forrásaira – hangsúlyozta a szervezet és a Világbank őszi közgyűlésén Washingtonban Varga Mihály a közmédiának nyilatkozva.
okt. 15
8:24
Parragh szerint az MNB döntése borítékolja a válság kialakulását (444.hu)
Az iparkamarai elnök élesen ment neki a jegybank kamatemelésének, szerinte recesszióba lökik a magyar gazdaságot.
okt. 15
8:27
Van egy hely, ahol kokainon, Xanaxon, ketaminon és váliumon élnek a garnélák (Promotions)
Az egész történet egy ártatlan kutatásnak indult, ami hajmeresztő véget ért.
okt. 15
8:27
Az IMF odafigyel a magyar válságkezelésre (Demokrata)
Magyarország ma már egyfajta mintát is jelent a sikeres válságkezelésre – jelentette ki Varga Mihály Washingtonban.
okt. 15
8:27
Egyre nő a mezőgazdaságban dolgozó nők pozitív megítélése (Agrárágazat)
A Corteva kiemelt értéknek tekinti a nők jelenlétét a mezőgazdasági szakmában
okt. 15
8:27
Nehéz év után újra szárnyal a francia bortermelés (Magyar Mezőgazdaság)
A tavalyi, fagykároktól tizedelt eredményhez képest 18 százalékkal több, 44,6 millió hektoliter bort állítanak elő Franciaországban az idei szezonban. A száraz nyár miatt korán indult a szüret és az egyes régiók nagyon eltérő képet mutatnak.
okt. 15
8:27
A Fülöp-szigetektől Magyarországig – hogyan segíthet a bitcoin a szegénységen és a korrupción? (BitcoinBázis)
Hogyan segíthet a bitcoin a Fülöp-szigetek tízmillió bank nélküli polgárának? Az ország korrupciós és gazdasági problémái a fejlődő világ nagy
okt. 15
8:30
Megszűnik Michelisz Norbert kedvenc versenysorozata (Infostart)
Megszűnik a túraautó-világkupa (WTCR) a sezon végén. Még két futamot rendeznek meg. A WTCR versenyeit szervező Discovery Sport Events másképpen képzeli el a túraautó-versenyzés jövőjét.
okt. 15
8:30
További bővülést tervez Budapesten a Morgan Stanley (Portfolio)
További növekedést tervez Budapesten a Morgan Stanley, miközben a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat globális kockázatkezelési személyzetének már negyede Budapesten dolgozik - mondta Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley kockázatkezelési igazgatója az MTI-nek adott interjújában.
okt. 15
8:30
Pedagógus bértábla 2022: mutatjuk, mennyit keresnek idén a tanárok! (Pénzcentrum)
Az elmúlt időszakban minden korábbinál nagyobb figyelem irányult a pedagógusok alulfizetettségére, akiknek az alapbére idén is csak a garantált bérminimum emelésének, illetve a bérpótlékok emelésének köszönhetően változott. Mutatjuk, a pedagógus bértábla 2022 Magyar Közlöny információi alapján mennyit keresnek a pedagógusok 2022 évében. Hogyan vált
okt. 15
8:30
Rendkívüli döntést hozott a kormány a kamatstopról (ATV)
Péntek este jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb száma, amiben a kormány kihirdette a kamatstop rendelet módosítását. Ebből kiderült, hogy a legfeljebb 5 éves kamatperiódusú hitelekre is alkalmazni kell a kamatstopot.
okt. 15
8:30
Ha tetszik, ha nem, maradnak az autós előfizetések (autopro)
A kezdetben nagy visszhangot kiváltó modell azonban egyre elfogadottabbá válik.
okt. 15
8:30
FemAnyu-interjú: „A mozgás a kiegyensúlyozott gyerek kulcsa” (Femcafe)
A barátnőm mesélte, miután kiköltöztek a nagyvárosi kislakásból vidékre, hogy az addig kezelhetetlen, „hisztis” óvodásából egy önfeledt, kiegyensúlyozott gyerek vált. Bár az ő esetükben szembeötlő a kontraszt a metropolisz szűkös élettere és a dél-törökországi narancsültetvény között, annál beszédesebb a példájuk arról, hogy a mozgástér meghatározz
okt. 15
8:33
Növelték a termelési kapacitásaikat az állami erdőgazdaságok (Magyar Hírlap)
A tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés.
okt. 15
8:33
Apache As önjáró permetezők – Made in America (GépMax)
Innovatív permetezőgépek a mezőgazdaságban: itt az új Apache As.
okt. 15
8:33
A nap tojásai (Transpack)
A portugál Kadmusz projektje egy vállalati márka tervezéséről és különböző méretű dobozokkal történő szállításra alkalmas csomagolásról szól,
okt. 15
8:33
Gazda-molnár-pék adatbázis (Mezőhír)
Ha két vagy több üzleti partner egyesíti készségeit és képességeit, az eredmények lenyűgözőek lehetnek.
okt. 15
8:35
Jövőre még több szója lesz (Mezőhír)
Ami gazdákat illeti, rajtuk biztosan nem múlik a jövő évi termés.
okt. 15
8:36
Putyin mégsem akar találkozni Bidennel - ezek történtek az elmúlt órákban (Menedzsment Fórum)
Orosz tengeralattjárót észleltek a francia partoknál, Herszon kiürítése az ukránok szerint valójában deportálás, Putyin mégsem akar találkozni Bidennel. Az elmúlt órák dióhéjban.
okt. 15
8:36
Isteni lencsés-tojásos burgonyasaláta: Fásy Ádám receptje (Blikk)
Egészséges és laktató, elkészítése egyszerű. Próbálja ki!
okt. 15
8:36
Időjárás: mutatjuk, milyen nap vár ma ránk (Blikk)
Az északnyugati országrészben zömmel felhős idő várható, a déli, kora délutáni időszakban szemerkélő eső is előfordulhat, de jelentős csapadéktól nem kell tartani. A déli és keleti tájakon a hajnali párásság eloszlását követően bujkáló, szűrt napsütés valószínű.
okt. 15
8:39
Az olajóriások Putyint választották, és ennek mi fizetjük meg az árát (rtl.hu)
Tovább drágul a kőolaj, a befektetők mégis dörzsölhetik a tenyerüket. Szaúd-Arábia és az olajkartell sokak szerint Putyin oldalára állt azzal, hogy szándékosan lecsavarta a termelést, míg ők állítják, hogy csupán ésszerű, piaci döntés történt. Kinek higgyünk?
okt. 15
8:42
Felháborító: kirabolták a legendás magyar tévést (ATV)
Endrei Judit műsorvezető Spanyolországban nyaralt, amikor kirabolták. A hátizsákját vitték el, benne a nagy értékű fényképezőgépével.
okt. 15
8:45
Megvizsgálták, hogy hülyül-e az emberiség: nincs ok a vidámságra (Mínuszos)
A Lenovo közzétette első Think Reportját, amelyben kritikai szempontok szerint vizsgálja, hogyan befolyásolják a társadalmi kihívások a globális termelékenységet és viselkedést. A jelentés szerint napjainkban a gondolkodás gátolt, és a válaszadók saját bevallása szerint világszerte naponta nagyjából két óra termelékenységveszteséget jelent az, hogy
okt. 15
8:45
Visszatértek a Földre a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai (Magyar Hírlap)
A SpaceX a múlt héten vitte az ISS-re az őket váltó személyzetet.
okt. 15
8:45
Németh Péter: Mert a törpe nem tudja megregulázni az óriást (Mandiner)
Ezen a szeánszon nagyon laza volt a kormányfő.
okt. 15
8:45
Az óbudai rendőrök is meglepődtek, mennyiszer villant a traffipax (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága október 12-én szerdán ismét sebességmérési akciót tartott a kerületben a gyorshajtók megfékezése érdekében. Nyolc és fél óra alatt, három óbudai helyszínen – a Bécsi úton, a Szentendrei úton és a Dózsa György utcában – összesen 65 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax. A sebe
okt. 15
8:45
Rovanpera: Egy pillanatra sincs megállás (Racingline)
Kalle Rovanpera már világbajnokként állhat rajthoz Spanyolországban, ahol egy újabb jó eredménnyel szeretné a Toyotát közelebbé vinni a gyártók vb címéhez.  Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen már az Új-Zéland Rallyn megszerezte az idei egyéni világbajnoki címet, azonban a Toyota számára még nincs meg a gyártók címe, ezért a munka nem állhatott meg.
okt. 15
8:47
Varga Mihály: A magyar válságkezelés mintát jelent, amire az IMF is odafigyel (Mandiner)
A pénzügyminiszter szerint Magyarország ma már a „segítő országok” közé tartozik, és így tárgyalt a Világbank alelnökével is.
okt. 15
8:48
Az Egyesült Államok újabb katonai segélyt ígért Ukrajnának (Infostart)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter közleményében megjegyezte: Joe Biden amerikai elnök hatalomba lépése óta az Egyesült Államok több mint 18,3 milliárd dollár katonai segélyt nyújtott Ukrajnának.
okt. 15
8:48
Kiszélesedhet a sztrájk a franciáknál (HírTV)
A két reformer francia szakszervezet, a Cfdt és a CFE-CGC képviselői pénteken megegyeztek a TotalEnergies olajipari csoporttal a béremelés és a bónuszok mértékéről is.
okt. 15
8:48
Elindult a fűtési szezon, biztosított az ország energiaellátása (Portfolio)
Magyarország készen áll a téli fűtési időszakra, a magyar gazdaság és a családok működtetéséhez szükséges energiahordozók biztosítottak – hangsúlyozta Steiner Attila. A Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára a fűtési szezon kezdete kapcsán arra is emlékeztetett, hogy a magyarországi gáztárolók töltöttsége jelenleg már
okt. 15
8:51
Megbízható és nélkülözhetetlen partner, ha életmódváltásra készülsz: a magnézium (WMN)
Csak egy kicsi mozgás és egy picivel több tudatosság kellene ahhoz, hogy ne rozsdásodjunk el idő előtt. Miért olyan nehéz ezt megtenni magunkért?!
okt. 15
8:51
A dollár erősödésével zuhant a búza ára (Agrofórum)
Jellemzően csökkentek az árak a terménypiacokon pénteken a tengerentúlon és Európában is. Chicagóban a búza 3,4 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb. A repce kivételt jelentett a maga 0,7 százalékos áremelkedésével. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt. A rep
okt. 15
8:51
Micsoda változás: így néz ki most a Logan fiatal sztárja, aki Hugh Jackman mellett aprította a gonoszokat (Promotions)
Dafne Keen a Logan - Farkas című filmmel robbant be a köztudatba, és azóta is a lábai előtt hever Hollywood.
okt. 15
8:51
Az USA újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának (Demokrata)
A csomag tüzérségi lövedékeket, páncéltörő fegyvereket és járműveket is tartalmaz.
okt. 15
8:51
Bezár a mezőkövesdi Zsóry Fürdő egy része, valamint a szegedi Anna Fürdő is (rtl.hu)
Továbbra is működik viszont a zalakarosi fürdő, a település szállodáiban jelentős áremelés várható.
okt. 15
8:54
A Morgan Stanley tovább terjeszkedik Magyarországon (Menedzsment Fórum)
További növekedést tervez Budapesten a Morgan Stanley, miközben a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat globális kockázatkezelési személyzetének már negyede Budapesten dolgozik.
okt. 15
8:54
Elmaradt a pénzosztás: ezen a hétvégén nincs szerencséjük a magyaroknak (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/41. hetének pénteki nyerőszámait. Mivel tegnap sem született telitalálat, így a jövő héten 29,9 millárd forint lesz a várható főnyeremény. A legmagasabb nyerőosztályban bruttó 523 155,70 eurót vihetett haza négy játékos az 5+1 találatért. A magyaroknak ezen a héten nem volt szerencséje, a legmagasabb magyar
okt. 15
8:57
2–1 (Magyar Hírlap)
Fricska. Ilyenkor – óhatatlanul – az elmúlt tíz év „független” (értsd: balliberális) média kampányaira, ócska heccelődéseire, a tornából felmentett politikusok és romkocsmalakó értelmiségiek „stadionozásaira” gondolok.
okt. 15
8:57
Így terjesztette ki a kormány még több hitelre a kamatstopot (Forbes)
Nemcsak a jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstop idejét, de azok körét is kiterjesztette a kormány, akikre vonatkozhat.
okt. 15
9:00
Rengetegen akarnak tűzifát venni, átcsoportosításokat kellett végrehajtani az állami erdőgazdaságokban (Portfolio)
A Tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés, amely egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért növelték a termelési kapacitást, valamint átcsoportosítanak az állami erdőgazdaságok a lakossági igények kielégítése érdekében – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
okt. 15
9:00
Meghalt a legendás magyar ultrafutó (ATV)
Sallai Zsuzsanna ultrafutó halálhírét a lánya, Dóra tudatta a Facebook-oldalán péntek este.
okt. 15
9:03
„Amikor mesélés közben az jár a fejedben, odaérsz-e a boltba az akciós párizsiért, az elég szomorú” (SzMo)
Eddig példátlan akciót jelentettek be a XV. kerületben: jövő pénteken az összes óvoda zárva marad, közel 400 dolgozó vesz részt polgári engedetlenségben. Az egyik intézmény vezetőjével beszélgettünk.
okt. 15
9:03
Ezrek emlékeztek meg Pozsonyban a két emberről, akiket egy melegbár előtt gyilkoltak meg (Mandiner)
Szerdán dördültek el a lövések a fővárosban, gyűlöletből követhették el a bűncselekményt.
okt. 15
9:03
Éjszaka még több hitelre kiterjesztették a kamatstopot (Forbes)
Nemcsak a jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstop idejét, de azok körét is kiterjesztette a kormány, akikre vonatkozhat.
okt. 15
9:03
Negyedmilliárdos uniós támogatással fejlesztett a Profi Tető (Üzletem)
A kaposvári Profi Tető Kft. több mint félmilliárd forintos eszköz- és munkaerő-fejlesztést hajtott végre, amihez 258 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi 2020 programban – tájékoztatott a tetőfedő anyagok kereskedelemével és tetőszerkezet-gyártással foglalkozó vállalat.

Keresés