Vonzó lehetőségek kezdenek felbukkanni az amerikai részvénypiacon a Goldman Sachs szerint annak ellenére, hogy az S&P 500 indexet még mindig drágának tartja a bank részvénypiaci stratégája – írja a Bloomberg.
Yuki Tsunoda és Pierre Gasly ismét alkotott, ezúttal a méretekkel voltak problémáik. A két versenyző jó barátságot ápol egymással, bár jövőre már külön csapatnál folytatják pályafutásukat. A japán pilóta marad az AlphaTaurinál, míg a francia az Alpine-hoz szerződik. A legutóbbi veresenyhétvégén magán busszal közlekedtek a versenyzőket, ám Tsunoda
Facebook, ár-összehasonlító portálok, intelligens reklámozás – mind olyan technológiai fejlesztés, amely ma a mindennapi életünk része. 1999-ben a legtöbben ezeket teljesen sci-finek gondolták, de a Microsoft alapítója, Bill Gates már látta a jövőt.
Az elnök úgy fogalmazott, elrepült mellettünk az idő az elmúlt évtizedben, mindent újra kell gondolni. Az ANK arról szeretné meggyőzni a szülőket és a gyerekeket, hogy szeressék meg az autót, szeressék meg a járműveket, s autószerelőként a mobilitást segítsék, vagy éppen mérnökként új autókat álmodjanak meg. Az országos tanulmányi versenyen negyven
Egy Hollandiához tartozó karibi sziget, Bonaire peres úton akarja elérni, hogy a hágai kormány megmentse a klímaváltozástól, amely miatt területének akár egyötöde is víz alá kerülhet
Korábban egyértelműen az volt a legbiztonságosabb, ha egy cég az informatikai rendszerét felhőalapúra helyezte, azonban ez rengeteg plusz költséggel járhat. Azonban ha újra gondoljuk a kérdést, akár milliókat is spórolhatunk.
November 1-jétől a 3 és 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelekre is kiterjeszti a kormány a kamatstopot, és 2023. június 30-áig meghosszabbítja az intézkedést – jelent meg a péntek esti Magyar Közlönyben. A Portfolio becslései szerint 68 ezer érintettből nagyjából 50 ezer jelzáloghitel-szerződést és 250 milliárd forintnyi tartozást érint rövid távon
A megemelkedett energiaárak miatt sokan a fával fűtés mellett döntenek, azonban egyfelől a környezetet is súlyosan terheli, de az egészségünkre is káros.
Hailey Bieber és Selena Gomez között már hosszú évek óta feszültnek tűnt a hangulat, ami az elmúlt időszakban nemcsak enyhülni látszott, de úgy tűnik, egyenesen barátivá alakult.
Liam Neeson először két évvel ezelőtt beszélt arról, megkeresték a Csupasz pisztoly rebootjának ötletével, azóta viszont nem sokat lehetett hallani a produkció részleteiről.
A védett természeti területeink, a Natura 2000 területeink, illetve az itt található természeti értékek megőrzése érdekében az elmúlt tíz évben mintegy 85 milliárd forint összértékben valósítottak meg természetvédelmi beruházásokat a magyarországi nemzeti park igazgatóságok - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca termés
A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, amelyek segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg.
A Morgan Stanley közismerten borúlátó stratégája szerint amennyiben nem kerül hivatalosan recesszióba a gazdaság és nem térnek el a nagyvállalatok bevételei jelentősen az elemzői várakozásoktól a következő gyorsjelentési szezon során, akkor az amerikai részvénypiacon jöhet egy rövid távú tartó rali.
Az olaj ára csökkent, és múlt héten a forint is erősödött, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy szerdától ne dráguljon ismét a gázolaj – igaz, a benzin ára ezúttal nem emelkedik majd. Egészen pontosan 10 forintos emelésről beszélhetünk, amivel átlépte a 850 forintos határt is a dízel piaci átlagára.
Megújul az Indamedia Network prémiumkiadványa, a napi.hu. A cégcsoport gazdasági lapjának átalakítását az InfoRádiótól érkező szakember, Illisz László irányítja majd.Az Indamedia Network lehetőségeket lát a gazdasági környezet átalakulásában, ezért kiadványai megújításával, akvizíciókkal reagál az elmúlt hónapok piaci változásaira. Ebbe a folyamatb
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke az USA Nagydíj előtt kerek-perec kimondta: Mick Schumachernek pontokat kell szereznie a szezon hátralevő részében ahhoz, hogy megtarthassa az ülését. Hónapok óta tartanak már a találgatások Mick Schumacher jövője körül. Volt időszak, amikor úgy tűnt, a hétszeres világbajnok fia az idei szezon elején produkált ké
Miközben több robotikai cég – köztük a Boston Dynamics – megfogadta, hogy nem fegyverzi fel robotjait, a kínai cégeket ez az okos, erkölcsös gesztus egyáltalán nem hatja meg: olyan drónt alkottak, amely egy gépfegyverrel felszerelt robotkutyát cipel.
Miután Rúzsa Magdi megtudta, hogy hármasikrei lesznek, tisztában volt vele, hogy koraszülöttek lesznek a picik és a legnagyobb nyugalomban kell töltenie terhességének utolsó hónapjait, ám voltak dolgok, amikre így sem tudta felkészíteni magát.
Oroszország egyre inkább elszigetelődik, erkölcsileg, politikailag és katonailag el fogja veszteni az ukrajnai háborút - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt hétfőn.
Oroszország egyre inkább elszigetelődik, erkölcsileg, politikailag és katonailag el fogja veszteni az ukrajnai háborút – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt hétfőn.
A kínai XPeng elektromos járműgyártó nyilvános repülésen mutatta be a jövő taxijának szánt, könnycsepp alakú autóját, a Xpeng X2-t Dubaiban. A nagyratörő terveket dédelgető és jól finanszírozott cég további, ambiciózus fejlesztéseket jelentett be a repülő autók körében - írta meg a New Atlas.