2022. október 2. vasárnap

okt. 2
12:42
Túl drága a bolti és még az íze is mű? Készítsd el magadnak a nachoshoz a sajtszószt házilag, pofon egyszerűen (Femcafe)
A sajtszósz sosem tartozott a legolcsóbb dolgok közé, de az utóbbi időben ennek is lényegesen feljebb ment az ára. Nem kell azonban emiatt lemondanod róla, hiszen gyorsan és egyszerűen elkészítheted magadnak otthon is, talán még finomabb is lesz.
okt. 2
12:45
Csákovics Lajos: A tragikus halálhír az egész stábot mélyen megrázta (BorsOnline)
A tavaly elhunyt Kossuth-díjas rendező, Jankovics Marcell büszke lenne arra, ahogy a terveit követve, a Kecskemétfilm 100 alkotója befejezte a Toldi, a mozifilm, egész estés animációt. Az utolsó simítások végeztével, idén október 20-án mutatják be a kész alkotást. Ebből az alkalomból beszélgettünk a Toldi társrendezőjével, Csákovics Lajossal és a
okt. 2
12:45
Gáspár Laci és Bye Alex rosszul tűri, hogy végre van egy női mentor, aki nem hagy rájuk mindent (SzMo)
Az új szabálytól vontatott lett a műsor, a mentorok szkanderezése a versenyzőkért inkább volt kínos, mint érdekes.
okt. 2
12:45
Ötven fölé emelkedett az Ian-hurrikán halálos áldozatok száma (Life)
Az Ian-hurrikánhoz köthető halálesetek száma Floridában meghaladta az 50-et, Észak-Karolinában szombaton négy halálos áldozatot követelt a trópusi ciklon.
okt. 2
12:45
Megvétózta a paraguayi elnök a kriptotörvényt, de a szenátus nem hagyta annyiban (BitcoinBázis)
Júliusban a dél-amerikai Paraguay törvényhozásának felsőháza jóváhagyta a tavaly nyáron előterjesztett törvényjavaslatot, mely adózási és jogi keretet biztosított volna a
okt. 2
12:48
Hibátlan teljesítménnyel lett csoportelső a Vasas a férfi vízilabda BL-selejtezőben (m4sport.hu)
Legszorosabb meccsüket is hárommal nyerték.
okt. 2
12:51
Zajra figyelmeztetnek egy nemzetközi helikopteres harcászati oktatótanfolyam miatt a Balaton környékén (SzMo)
A tanfolyam részeként a különböző típusú magyar és külföldi helikopterek speciális helikopter-harcászati feladatokat hajtanak majd végre alacsony magasságban és lakott területek közelében.
okt. 2
12:51
Perecünnep Hármasmalomban (Magyar Hírlap)
Csodaszép környéken majszolhatunk.
okt. 2
12:51
Megkéseltek egy férfit, megölték a kutyáját Csepelen (Demokrata)
A rendőrség adatai szerint vasárnap 1 óra után két társaság összeszólalkozott a kutyáik miatt.
okt. 2
12:51
Kamala Harris előnyben részesítené a „színes közösségeket” a hurrikán károsultjainak támogatásakor (Mandiner)
Az alelnök kijelentése nagy port kavart konzervatív körökben.
okt. 2
12:54
Ez már a jövő: Október 1-től 4 napos munkahetet vezetett be a Libri! (Blikk)
Ahogy a koronavírus a home office áldásos elterjedését hozta, az energiaválság a 4 napos munkahét tesztelését szorgalmazza egyre több nagyvállalat körében. Október 1-től egy magyar könyvpiaci cég is bevezeti a rövidebb hét lehetőségét, melyet 5 hónapig tesztelnek, de elvárásaik igen nagyok.
okt. 2
12:57
Gyász: Hajnalban hunyt el a Kossuth-díjas zenész (BorsOnline)
80. életévében hunyt el a Kossuth-díjas művész
okt. 2
12:57
Liz Truss magyarázkodik (Demokrata)
A brit miniszterelnök szerint jobban is elő lehetett volna készíteni a szeptember végén bejelentett adócsökkentési intézkedéseket.
okt. 2
13:00
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla (ATV)
Vasárnap hajnalban, 80. életévében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja.
okt. 2
13:03
Gáspár Laci és ByeAlex rosszul tűri, hogy végre van egy női mentor, aki nem hagy rájuk mindent (SzMo)
Az új szabálytól vontatott lett a műsor, a mentorok szkanderezése a versenyzőkért inkább volt kínos, mint érdekes.
okt. 2
13:03
Illegális migránsok tömegei áramlanak be Németországba (Magyar Nemzet)
Az országba irányuló migráció Szerbiában és Belaruszban szerveződik, ahol kiterjedt embercsempész-hálózatok működnek.
okt. 2
13:03
Óriási bajban Szombathely: Gigantikus áremeléssel sújtotta a kormány a várost (Nyugati Fény)
Tizenkétszer kell többet fizetnie.
okt. 2
13:06
Rohantak a mentők: Megkéseltek egy férfit és a kutyáját Csepelen (BorsOnline)
Súlyosan megsérült egy férfi, akit megkéseltek vasárnapra virradó éjjel Csepelen; megszúrták a kutyáját is, az állat elpusztult - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
okt. 2
13:06
Kormányálláspont: a gazdaságnak kell meghatároznia a felsőoktatás követelményeit (Infostart)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára pénteken Tatabányán beszélt erről.
okt. 2
13:09
A 10 legjobb Bill Murray film, amit mindig érdemes újranézni (Hamu és Gyémánt)
Itt az új Bill Murray film, de emlékezetes alakításaira soha nem kár időt szakítani. Van belőlük egy pár.
okt. 2
13:09
Megmentik Franciaország legmagasabban fekvő kápolnáját (Magyar Nemzet)
A hóhatár felett lévő épületet az olvadás veszélyezteti, ezért lebontják és pár méterrel feljebb újra felépítik.
okt. 2
13:09
Márki-Zay Péter Havas Henrikről: „Stílusa egyedülálló a magyar újságírásban” (Mandiner)
Havas Henrik még az I. Mindenki Szabadegyetemén tartott előadást, ahol ez a „stílus” jócskán megnyilvánult.
okt. 2
13:09
Helikopterek intenzív zajától lesz hangos hetekig a légtér (Autószektor)
A közleményben azt írták, az MH Pápa Bázisrepülőtér másodszor ad otthont az Európai Védelmi Ügynökség által szervezett oktatótanfolyamnak. A tanfolyam részeként a különböző típusú magyar és külföldi helikopterek speciális helikopter-harcászati feladatokat hajtanak majd végre alacsony magasságban és lakott területek közelében. (Képünk illusztráció)
okt. 2
13:09
Módosul a rajtsorrend: Russell a boxból rajtol (Racing)
George Russell számára nem sikerült jól a Szingapúri Nagydíj kvalifikációja. Nem jutott be a Q3-ba és csak a 11. helyet szerezte meg. Autójában azonban több motorelemet is kicseréltek. Russell Mercedesébe a 4. Belső égésű motor (ICE), a 4. turbófeltöltő (TC). a 4. hőenergia-visszanyerő rendszer (MGU-H), a 4. kinetikus energia-visszanyerő rendszer (
okt. 2
13:09
Szörnyű tragédia Indiában: tóba borult egy zarándokokat szállító traktor (rtl.hu)
A traktor utánfutóján körülbelül ötvenen utaztak, többségében nők és gyermekek. Egy szentélyből tartottak hazafelé, amikor járművük felborult és egy tóba süllyedt.
okt. 2
13:12
Itt kiskirályként élhetnek a nyugdíjasok 2022-ben: nem kell tartaniuk az inflációtól, rezsitől? (Pénzcentrum)
Rengeteg szempontot meg kell ahhoz vizsgálni, hogy ki lehessen jelenteni, hogy a legjobb a nyugdíjasok helyzete a világon. Egy friss elemzés összesítette, hogy az országok hogy teljesítenek a nyugdíjasok egészségi állapota, életminősége, anyagi jóléte és pénzügyi helyzete alapján. Magyarország a 44 vizsgált országból a nem túl előkelő 32. helyre ve
okt. 2
13:12
Pokol a stadionban: csaknem 200-an meghaltak egy futballmeccsen Indonéziában (Metropol)
Legalább 174-en meghaltak és százan megsérültek egy futballmeccsen Indonéziában, miután a szurkolók elözönlötték a pályát. Több megrázó videó is napvilágot látott a tragédiáról.
okt. 2
13:12
Tüntettek a szankciók és a német kormány háborús politikája ellen Berlinben (hirado.hu)
Ezrek vonultak az utcára Berlinben, amiért a német kormány fegyverekkel segíti Ukrajnát, és mert beleállt a Moszkva elleni szankciós politikába.
okt. 2
13:12
Hamilton beszólt Verstappennek, csalással vádolja (Ripost)
Még mindig a tavalyi vereség fáj neki
okt. 2
13:15
L.L. Junior új kedvese, Kulcsár Edina nyomába lép (BorsOnline)
Újabb sztárszerelem várja a rajongókat a backstage-ben
okt. 2
13:15
Marylin Monroe-ként pózol Kiszel Tünde - Itt az októberi naptárfotója (Life)
Ahogy minden évben, Kiszel Tünde 2022-ben is előrukkolt egy naptárral. Ezúttal az októberi fotóját tette közzé, amelyet Marylin Monroe ihletett.
okt. 2
13:15
Megjelent a pályázat, indulhat a roham a kisvállalkozások rezsitámogatásáért (Bank360 blog)
Már lehet regisztrálni a kis- és középvállalkozásoknak az extra energiatámogatásért. A pályázaton az év utolsó három hónap áram- és gázköltség növekményének 50 százalékát lehet megkapni.
okt. 2
13:15
Dömötör Csaba: Átvertek minket, mert azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni a szankciókat (Mandiner)
Az államtitkár szerint szükség van a szankciós politika felülvizsgálatára.
okt. 2
13:15
Jó irányba haladnak az európai fajvédelmi programok (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyon sok vadonélő állatfaj populációja virágzik, hála az Európa szerte futó visszatelepítési- illetve védelmi programoknak egy tanulmány szerint.
okt. 2
13:18
Üzleti tárgyalásnak hazudta a horrorgyilkosságot egy miskolci férfi (BorsOnline)
A férfi a vád szerint azt hazudta a családjának, hogy üzleti tárgyalásra kell mennie, helyette téglával vert agyon egy idős párt, akiket összekötözve hagyott meghalni.
okt. 2
13:21
„Örökké hiányozni fogsz, szerelmem. Teljesen összetört a szívem.” – így búcsúztak a katonától, aki II. Erzsébet királynő koporsóját őrizte (SzMo)
Jack Burnell-Williams mindössze 18 éves volt, családja és barátai összetört szívvel emlékeznek rá.
okt. 2
13:21
Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza (Magyar Hírlap)
Turisztikai Oscar-díj.
okt. 2
13:21
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla (Magyar Nemzet)
Ma hajnalban, életének nyolcvanadik évében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, érdemes művész.
okt. 2
13:21
Megérkezett az özönvíz Szingapúrba, elhalasztották a rajtot (Racing)
Valamivel több mint egy órával az idei Szingapúri Nagydíj rajtja előtt leszakadt az ég Marina Bay-ben. Az eső olyan intenzitással zuhog, hogy a verseny rajtját máris elhalasztották, és magyar idő szerint fél kettőkör adnak újabb tájékoztatást. Amennyiben előbb-utóbb el tudják indítani a futamot, ilyen körülmények között szinte garantált a kavarodás
okt. 2
13:24
Vajon miért nincs rajta Novák Katalin aláírása ezen a nyilatkozaton? (Menedzsment Fórum)
Született egy határozott nyilatkozat, amiben Közép-Kelet-Európa országainak vezetői határozottan elítélik, hogy Oroszország bekebelezte Ukrajna egy részét. Novák Katalinnak nem szólt senki?
okt. 2
13:24
Egészséges étkezésre nevelés gyerekkorban a franciák szerint (Vital)
A francia gyerekek nem válogatósak, sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, mindent megesznek a spenóttól a cékláig és mindezt örömmel teszik.
okt. 2
13:24
Külföldön is hódít a magyar márka és szépségszalon, a Vintage Beauty (Glamour)
Ismerd meg a díjnyertes Vintage Beauty alapítóját, Szakonyi Esztert, aki a szépség szeretetével teremt értéket.
okt. 2
13:27
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla (Mandiner)
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző 79 éves volt.
okt. 2
13:27
Csercseszov az orosz sajtóban kulisszatitkokat árult el a Fradiról (Magyar Nemzet)
Az orosz szakembert nem lepte meg a magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában.
okt. 2
13:27
Vészriadót fújtak Orbán kedvenc egyetemén: megtiltották az egyetemistáknak, hogy telefont töltsenek (Nyugati Fény)
Akkora baj van.
okt. 2
13:29
Kinek a kazahsztáni olajmezők, kinek az orosz liga (Magyar Nemzet)
A kanadai hokisok a külügyminisztérium felszólítása ellenére sem kívánják elhagyni Oroszországot.
okt. 2
13:30
"Jobban is előkészíthettük volna az adóintézkedéseket" - megszólalt a brit miniszterelnök (Infostart)
Liz Truss brit miniszterelnök szerint jobban is elő lehetett volna készíteni a szeptember végén bejelentett adócsökkentési intézkedéseket. A terv komoly piaci felfordulást okozott és negatív hitelminősítői lépéshez is vezetett.
okt. 2
13:30
Heves harcok dúlnak Ukrajnában (HírTV)
Bár a donyecki régiót Oroszország elcsatolta, a térségben továbbra is heves harcok dúlnak.
okt. 2
13:30
Nem ma kezdték, de Európában újdonság: Amerikából érkeznek az Ariens kerti traktorok (Agroinform)
A házikertekre specializálódott amerikai gépgyártó piacra lép Európában.
okt. 2
13:30
Brit miniszterelnök: "jobban is előkészíthettük volna az adóintézkedéseket" (ATV)
Liz Truss brit miniszterelnök szerint jobban is elő lehetett volna készíteni a szeptember végén bejelentett adócsökkentési intézkedéseket. A terv komoly piaci felfordulást okozott és negatív hitelminősítői lépéshez is vezetett.

Keresés