2022. október 3. hétfő

okt. 3
10:18
Reménysugár: négy napja esik a tőzsdei gázár! (Privátbankár)
A rotterdami tőzsdén a gáz most 4 százalékkal olcsóbban cserél gazdát a novemberi szállításra, mint pénteken.
okt. 3
10:18
Visszább vesz a látványos adócsökkentési tervéből a brit kormány (Piac és Profit)
Részlegesen visszavonják a hatalmas piaci és politikai viharokat kavaró adócsökkentési terveket.
okt. 3
10:18
Szlovákia V4-es segítségnyújtást javasol Magyarországnak a szerb határ védelmében (Infostart)
Roman Mikulec szlovák belügyminiszter szerint a schengeni belső határokon bevezetett ellenőrzések nem oldják meg a migráció kérdését, legfeljebb az útvonalak megváltozását eredményezik.
okt. 3
10:18
Több ezer magyar szülő rontja el így a gyerekét: vigyázz, nehogy elkövesd ezt a hibát (Pénzcentrum)
Nehezen beszélünk pénzügyeinkről, főleg gyerekeink előtt, akiknek, ha tehetnénk, mindent megadnánk. Azonban a pénzügyeinkhez való hozzáállásunkat a gyerekeink is eltanulhatják tőlünk. Mi, magyarok nem vagyunk a legjobbak, ha pénzügyi tudatosságról van szó, pedig fontos lenne, hogy jó példával járjunk gyermekeink előtt is.
okt. 3
10:18
Fény derült a rejtélyre: előkerült a magyar énekes titkos hagyatéka (Femcafe)
Hónapokig nem lehetett tudni, kinél van Komár László rejtélyes öröksége, ám nemrég végre sikerült kideríteni az igazságot…
okt. 3
10:21
Globális versenyt robbantott ki Európa LNG-kereslete (Igényesférfi.hu)
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant.
okt. 3
10:21
Fizetős lesz az RTL? Már idén bevezethetik az előfizetéses szolgáltatást (Promotions)
Kiderült, mit tervez az RTL: fizetős lesz.
okt. 3
10:21
Világ nyomozói, egyesüljetek! (Magyar Hírlap)
Budapesten tartják a Magánnyomozói Szövetségek Nemzetközi Föderációja XIII. Kongresszusát.
okt. 3
10:21
Végre összefognak a kisemmizett csoportok: Támogatókat kaptak a pedagógusok (Nyugati Fény)
Szolidaritás.
okt. 3
10:21
Ózd Rally 2022 – Rajtszámos nevezési listák (Racingline)
Megjelent a hétvégi Ózd Rally rajtszámos nevezési listája. A versenyen a Rally1, Rally2 és Historic mezőnyök mellett a Just4Fun kategória indulói is rajthoz állnak. Nevezési listák
okt. 3
10:21
Tarr Béla lett a Freeszfe elnöke (rtl.hu)
Új elnökséget választottak.
okt. 3
10:24
Több mint 15 ezer sms-sel és hívással zaklatta kiszemeltjét egy budapesti férfi - most a rendőröknek kell beszámolnia mániájáról (Blikk)
A budapesti rendőrök most fejezték be a nyomozást egy férfival szemben, aki kéretlen üzenetekkel és hívások ezreivel zaklatott egy nőt.
okt. 3
10:24
Még egy pofon az energiaválság mellé – a téli időjárás nem lesz segítségünkre (Agroinform)
Az európai időjárás-előrejelző ügynökség szerint a szokásosnál hidegebb lesz a tél Európában. Sajnos esőből az átlagosnál kevesebbre számíthatunk.
okt. 3
10:24
Botrány: Meghan Markle véráztatta fülbevalóval sokkolta az embereket (Femcafe)
Sorra jelennek meg a brit királyi családról szóló könyvek, melyekben rendre lehull a lepel a família legféltettebben őrzött titkairól is – most ismét Meghan Markle volt a soros, akiről kiderült, hogy nem akármilyen fülbevalóval mutatkozott több alkalommal is…
okt. 3
10:27
Staff on demand: a vállalati aglitás egyik kulcseleme lehet a rugalmas foglalkoztatás (Bitport)
A vállalatoknak egy-egy speciális feladatra, új projektre bizonyos esetekben gazdaságosabb és eredményesebb külső erőforrásokat bevonni, mint a főállású munkatársakra bízni a munkát.
okt. 3
10:27
Tovább zöldített az IKEA (MMonline)
Az IKEA Magyarország ma bejelentette, hogy 60,1 százalékkal csökkentette a termelésből származó élelmiszer-pazarlást, amivel 353 311 étkezésnek megfelelő ételmennyiséget spórolt meg és 607 tonna szén-dioxid kibocsátást került el az elmúlt négy évben.A világszerte megtermelt és betakarított élelmiszerek körülbelül egyharmada kerül kidobásra, ami a g
okt. 3
10:27
Egy év alatt 16 ezer sms-sel és telefonhívással zaklatott egy nőt egy ötvenéves férfi (rtl.hu)
Egy könyv eladása kapcsán kezdtek levelezni, majd a férfi kéretlenül is folytatta a kapcsolattartást.
okt. 3
10:30
Drágul minden energiahordozó, így a cseppfolyós gáz is (Infostart)
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent.
okt. 3
10:30
Tóth Gabi teljesen megvadult: a közönség közé hajította a jegyzeteit (Blikk)
A Sztárban sztár leszek! vasárnapi epizódja is emlékezetesre sikerült. Az ítész Tóth Gabi majd kiugrott a bőréből.
okt. 3
10:30
Külkereskedelmi termékforgalmi adatokat közölt a KSH (Adózóna)
2022. júliusban a kivitel volumene 1,3 százalékkal kisebb, míg a behozatalé 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 1,3 milliárd euró volt, az egyenleg 1,1 milliárd euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Júniushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,1 százalékkal csökken
okt. 3
10:30
Oda a forint erősödése, 1 egységre a történelmi mélypont (Portfolio)
Hétfő reggel kis erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, miután múlt héten új mélypontra ment, délelőttre viszont már a pénteki szintre gyengült vissza. Az euró/forint jegyzés még mindig magas szinten jár, és a nemzetközi környezet sem változott meg, a történelmi mélypont nagyon közel van.
okt. 3
10:30
Dráma egy kaposfői buszmegállóban (ATV)
Életmentéssel indult a kaposvári mentők napja, a bátor járókelők mentettek életet.
okt. 3
10:30
Hankook: az egyik legmodernebb abroncsgyár a rácalmási (autopro)
Min Sung Won, a Hankook Tire Budapest Kft. ügyvezető igazgatója nemrég az abroncsok fejlődéséről és a Hankook hazai termelőüzeméről beszélt egy interjú során.
okt. 3
10:33
Mit él át egy hegymászó felesége, ha a férje nem tér vissza az expedícióról? - Megnéztük Erőss Zsolt életéről szóló filmet (Könyves Magazin)
Múlt héten debütált Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amiben egészen új perspektívából közelítette meg Erőss Zsolt eltűnését és halálát, mivel az eseményeket a hegymászó felesége, Sterczer Hilda szemszögéből látjuk. A filmet A Hópárduc felesége című interjúkötet inspirálta, amely most a filmes borítóval újra megjelent. A közönségtalálkozóval egybe
okt. 3
10:33
Washington: a két amerikai elengedése nem befolyásolja az iráni vagyonok befagyasztását (Magyar Hírlap)
Elhagyhatja Iránt a 85 éves Baquer Namazi iráni–amerikai kettős állampolgár, fiát Siamakot pedig kiengedték a börtönből.
okt. 3
10:33
Bekérették a varsói külügyminisztériumba az orosz nagykövetet (Demokrata)
A találkozó során ismertetik a nagykövettel az orosz lépéseket elutasító lengyel álláspontot.
okt. 3
10:33
The New York Times: Orbán a jobboldal mintaképe lett világszerte, beleértve az USA-t is (Mandiner)
Az amerikai lap szerzője úgy véli, világszerte érzékelhető a demokrácia hanyatlása.
okt. 3
10:33
Tűzifaprogram: átcsoportosítják a készleteket (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
okt. 3
10:33
Jelentősen drágul a benzin és a gázolaj október 5-én a magyar kutakon (Üzletem)
A benzin és a gázolaj ára is nő a magyar kutakon szerdán.
okt. 3
10:36
Hiába a borsos kamatok, nem csökken a hitelfelvételi kedv (Privátbankár)
Átlagosan 1,8 millió forint személyi kölcsönt vesznek fel felújításra vagy autóra a K&H ügyfelei.
okt. 3
10:36
Tudta? A tudomány szerint ezzel az étellel fogyhatunk a leggyorsabban (Blikk)
Aki kipróbált már néhány fogyókúrát, az pontosan tudja, hogy nem minden diéta működik százszázalékosan. Ráadásul csak kevés olyan létezik, amelynek a hatékonyságát komoly tanulmányok igazolják – írja a grazia-magazin.de. Azonban van egy olyan módszer, amely a szakértők szerint garantáltan működik, nézzük, melyik ez!
okt. 3
10:36
Megmutatták az atlétikai világbajnokságra készülő budapesti stadiont (Infostart)
A létesítmény tervezője szerint most már csak a befejező munkákra várnak, ami jó ütemben halad.
okt. 3
10:36
Még annál is pocsékabb a magyar külkermérleg, mint ahogy eddig látszott (Portfolio)
Az előzetes adatokhoz képest közel 150 millió euróval nagyobb lett a külkereskedelmi mérleg hiánya júliusban a KSH most közzétett, részletes adatai alapján. Az energiaszámla drasztikusan rontja a hazai külkereskedelmet, ebben az évszázadban még csak a közelében sem járt havi deficitadat ennek az értéknek, de szinte biztosan mondhatjuk, hogy még sos
okt. 3
10:36
Ugye, a gazdának nem kell térinformatikusnak lennie? (Agroinform)
Dr. Mesterházi Péter Ákos a mezőgazdasági térinformatika evolúciójáról beszélt.
okt. 3
10:36
Alaposan drágul az üzemanyagok piaci ára szerdától (Auto Pult)
A múlt heti kisebb mértékű áremelkedések után úgy tűnik, hogy ezen a héten alaposan meglódul a drágulás az üzemanyagok piaci árát tekintve. Mindez egészen pontosan azt jelenti, hogy akire nem vonatkoznak a 480 forintos hatósági árak – amelyek az idei évben még biztosan maradnak –, azoknak szerdától bruttó 25 forinttal kell majd többet fizetniük a 9
okt. 3
10:36
Képtelen hibázni! Zendaya áttetsző szettje mindenkit megigézett (Joy)
Zendaya ma már nemcsak az Eufóriában nyújtott elképesztő és egyben zseniális alakítása miatt híres, hanem hibátlan, már-már földöntúli tökéletességgel kiválasztott ruháiról is.
okt. 3
10:39
Eva Longoria elegánsan villantotta meg a melltartóját Párizsban (Promotions)
A Született feleségek sztárja, Eva Longoria egyszerre volt dögös és elegáns.
okt. 3
10:39
Budapest legújabb ÉGköve (MMonline)
Figyelmeztetés: A következő szöveg tartalmazhat olyan kifejezéseket, jelzőket, amelyeket néhányan túlzónak vagy fellengzősnek ítélhetnek. A helyzet viszont az, hogy a 2022 nyarán megnyílt White Raven skybar & lounge-ról nagyon nehéz úgy beszélni, hogy az ember nem használ felsőfokú jelzőket. És abban is biztosak vagyunk, hogy aki fellátogat a Mátyá
okt. 3
10:39
A drámai végjáték után még édesebb a győzelem az Msr-nek (Racingline)
A Meyer Shank Racing (MSR) lett a DPi éra utolsó bajnoka, miután fantasztikus versenyzéssel megnyerték a Petit Le Mans-t, Persze sok minden kellett ehhez a bajnoki címhez. Például az, hogy a két Chip Ganassi Racing Caddy elintézze egymást a végén, valamint a Wayne Taylor Racing ütközése egy lekörözött GT autóval. Lesipuskásként érkezett az egész év
okt. 3
10:39
Még annál is pofátlanabb csomagtolvajok: tehénszarral álltak bosszút, mert a lakóknak nem tetszett, hogy mindig meglopják őket (rtl.hu)
Bevetették a nehéztüzérséget.
okt. 3
10:42
Európa LNG-kereslete felhajtotta a világpiaci árakat (ProfitLine)
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) hétfőn publikált negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globá
okt. 3
10:42
NMHH: rohamosan terjednek a gyermekeket veszélyeztető online kihívások (ATV)
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
okt. 3
10:42
Kilenc év alatt hatszor újult ki a rákja: megdöbbentő, hogy néz ki ma az X-Men-mozik sztárja (Femcafe)
Hugh Jackman megjárta a hadak útját: körülbelül egy évtizeddel ezelőtt diagnosztizálták bőrrákkal, azóta pedig hatszor újult ki a betegsége. Az ausztrál származású színészlegenda ennek ellenére rendíthetetlenül dolgozik, sőt nemsokára ismét magára öltheti legikonikusabb szerepét.
okt. 3
10:45
Amerikai pénzek ömlöttek Bajnaiék cégébe (Magyar Hírlap)
Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött külföldi erők és finanszírozók állnak.
okt. 3
10:45
Dudálással áll ki a BKV-s szakszervezet a sztrájkoló pedagógusok mellett (rtl.hu)
Ők is követelik, hogy vegyék vissza a kirúgott tanárokat.
okt. 3
10:48
Itt a fordulat a munkaerőpiacon: több az álláskereső, kevesebb a meghirdetett munka (Portfolio)
Idén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, csökken az álláshirdetések száma, miközben egyre több az álláskereső – derül ki a Profession.hu adataiból és kutatásából. Júliusban közel 30, augusztusban pedig 40 százalékkal többen kerestek munkát a portálon, mint tavaly ilyenkor.
okt. 3
10:50
Létrejöhet a Chip-4: a világ számára nélkülözhetetlen félvezetők ügyében tárgyalnak Tajvan partnerei (Portfolio)
Az Egyesült Államok összehívta a kelet-ázsiai országok munkacsoportjának első ülését, ahol a fő tárgyalási téma az elektronikai eszközökben nélkülözhetetlen félvezetők ellátási láncának biztosítása - írta meg a Reuters.
okt. 3
10:51
Öten meghaltak, amikor egy részeg sofőr a buszmegállóba hajtott Pozsonyban (SzMo)
Az eset vasárnap éjszaka történt a pozsonyi óvárosban.
okt. 3
10:51
Bekérették a varsói külügyminisztériumba az orosz nagykövetet (Magyar Hírlap)
Przydacz: Álnépszavazásokról van szó, Ukrajna területének elcsatolására tett kísérletről.
okt. 3
10:51
Stefka István: Niedermüllerék hűségesküt tettek az amerikai nagykövetnek (Mandiner)
Ez a fotó kísértetiesen emlékeztet egy 42 évvel ezelőtti (1990) fogadásra.

Keresés