A TIER üdvözli az elektromos rollerek használatát szabályozó KRESZ-módosítás előkészítését és az ehhez kapcsolódó társadalmi vita meghirdetését. Egy jól kidolgozott rendszabály egyaránt hozzájárul majd a közlekedésbiztonság további javításához és a mikromobilitás hazai terjedésének előmozdításához. A világ vezető megosztott mikromobilitás szolgálta
Hétfő reggel kis erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, miután múlt héten új mélypontra ment, délelőttre viszont már a pénteki szintre gyengült vissza. Az euró/forint jegyzés végül emelkedésnek indult, és pár perccel délelőtt újra történelmi mélypontra zuhant a forint.
Egyetemistának, főiskolásnak lenni felejthetetlen élmény, de számos nehézséggel is jár. Akik ősztől a felsőoktatásban tanulnak, már szembesülhettek a magas albérleti díjakkal, a megemelkedett rezsiköltségekkel. Egyre több diáknak van szüksége extra bevételre az ösztöndíj mellett – azaz olyan munkára, amelyet tanulmányai mellett is végezhet. Van egy
Közel 30 évvel a halála után Jeffrey Dahmer szelleme még mindig ott lebeg Milwaukee városa felett. A hírhedt sorozatgyilkos az utcákon és éjszakai klubokban portyázott, gyanútlan embereket szedett fel és gyilkolt meg brutálisan.
A személyi kölcsönök és a lakáshitelek költségei is jelentősen nőttek augusztusban az MNB adatai szerint. A betétek átlagos kamata is emelkedett, mégis csökkent a bankban lekötött pénzek összege.
Mi az, ami zöld, fából készült és ötven évvel ezelőtt minden falusi házban a konyha lelke volt? Hát persze, hogy a kredenc, amibe minden szükséges konyhai holmi elfért, de egy gombostűvel se több.
Már tavaly is esélyes volt, de azt hittük, idén már biztosan nyer Karikó Katalin kutatóbiológus az mRNS-alapú vakcina kifejlesztéséért. Nem így történt.
Ősemberekkel kapcsolatos genetikai felfedezésért ítélték oda egy svéd tudósnak. Az általa felfedezett információ azt is befolyásolja, hogy ma valaki milyen immunválaszt ad például a koronavírusra.
Egy héttel ezelőtt ismeretlenek felrobbantották az Északi Áramlatot. Azóta több állam is bejelentette, hogy fokozza energetikai infrastruktúrájának védelmét.
Hétfő reggelmég erősödéssel kezdett a forint, de a kedvezőtlen nemzetközi hangulat és a dollár jelentős erősödése végül komoly forintgyengülést váltott ki. Pár perccel dél előtt újra történelmi mélypontra zuhant a forint.
Utcai demonstrációk sorozatával tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom az ellen, hogy a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig az Országgyűlésben.
Befejeződött az Allee felújítása Budapesten, amely a külső és belső terek újrateremtésével egyszerre járul hozzá a vásárlói élmény növeléséhez, a bérlői összetétel és a fenntartható működés fejlesztéséhez. A teljes felújítási költség közel 18 millió euro volt, melynek jelentős részét a karbonsemlegesség elérését célzó fenntarthatósági beruházásokr
Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán hétvégén.
Amíg Kalle Rovanpera a pilóták, addig Jonne Halttunen a navigátorok között szerezte meg a világbajnoki címet az Új-Zéland Rally győzelmével. Jonne Halttunen 1985. december 13-án született és 23 évesen, 2008 környékén kezdte rally pályafutását, és egészen 2011-es WRC debütálásáig finn versenyeken állt rajthoz. Sok más finn versenyzőhöz hasonlóan
1. Helyi célzott injekció A kortikoszteroid injekció a leggyorsabban bevethető és hatékony módszer a fájdalomcsillapításban, így ha így ha gyorsan szeretnénk...
Utcai demonstrációk sorozatával tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom az ellen, hogy a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig az Országgyűlésben.
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) hétfőn publikált negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globá
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
Az ismét népszerűsége csúcsára érő Erzsébet királyné figurája nem véletlenül ihletett operettől Netflix-sorozatig mindenféle alkotást: a világszép asszony tényleg megelőzte saját korát.
A Trend FM-en futó Fintech Világa legutóbbi adásában a befektetési bankóriás ambiciózus vállalásáról beszélget Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető.
A saját bevallása szerint a mai napig megmaradt orvosnak, bár néhány éve felcsapott vállalkozónak az ország egyik legismertebb, vagy ahogyan ő fogalmazott a beszélgetésben, a leghírhedtebb pszichiátere. Vidékre költözött, Egerben és annak közelében nyitott kávézót, valamint közösségi fogadót, ahol bevezette a csütörtöktől vasárnapig tartó négynapos
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak egy furgonban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán.
Szeptemberben a vártnál nagyobb csökkenéssel 2020 júniusa óta a leggyengébb teljesítmény alakult ki az euróövezeti feldolgozóiparban a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) alakulása alapján.
Több magyar előadó is felszólalt a római konzervatív konferencián, ahol korunk nagy kérdéseiről cseréltek eszmét az európai konzervatív gondolat és politikai képviselői.
A hét végén a donyecki régióban nyomult előre az ukrán haderő és sikerült visszafoglalnia Liman városát. Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint ezzel veszélybe került a Vlagyimir Putyin orosz elnök által kitűzött hadicél.
Az Optimus belépője ahhoz képest látványos volt, hogy milyen rövid ideje zajlik a fejlesztése, de az Elon Musk által felvázolt vízió így is valószínűtlenül távolinak tűnik.