2022. október 3. hétfő

okt. 3
16:39
A táblagéppé szétnyitható telefon még mindig nagy ötlet, de a Samsung most kicsit ráült a babérokra (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 3
16:39
Pintér Sándor: A külső határok védelme elengedhetetlen a biztonsághoz (Demokrata)
„Meg kell védeni a külső határainkat ahhoz, hogy béke legyen a schengeni határokon belül.”
okt. 3
16:39
Szándékosság nélkül ütközött a Ganassi két Cadillacje (Racingline)
A Petit Le Mans késői szakaszában jónak tűnt a Ganassi extra kiállásos stratégiája, végül azonban nem az ellenfelek, hanem a csapattársak fosztották meg egymást a győzelmi esélytől. Earl Bamber már a verseny korai szakaszában is vezette a mezőnyt, a verseny végén pedig éppen egy kerékcsere után a harmadik helyen haladt. A célegyenesben ki kellett k
okt. 3
16:39
Megszavazta a parlament a korrupció elleni „csodafegyvert”: jön a vádkikényszerítés (rtl.hu)
Magánemberként is felléphetünk majd olyan ügyekben, ahol közvagyon vagy közhatalom gyakorlása a tét, de az állami szervek nem indítottak eljárást.
okt. 3
16:42
Tóth Andi nagyon rosszul lett a koncert után: a barátnőjének kellett a segítségére sietni (Blikk)
Tóth Andi nemegyszer bizonyította már be, milyen szívós és kitartó. Ezúttal ismét egy nem túl kedvező helyzetbe került, ugyanis a szerelme születésnapi fellépésén pont megbetegedett, de minden erejét összeszedte, hogy támogatni tudja az eseményen Marics Petit. A koncert után azonban még rosszabbul lett, a barátnője sietett a segítségére.
okt. 3
16:42
Fordulat várható a munkaerőpiacon, a mértéke viszont még nem látható (ProfitLine)
Idén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, de még nem érzékelhető igazán markáns fordulat a munkaerőpiacon. Kevesebb volt az álláshirdetés idén a júniustól augusztusig tartó időszakban, mint a tavalyi év azonos időszakában, a munkakeresők viszont az eddigieknél aktívabbak a munkaerőpiacon. A bérfejlesztések mértékének emelkedé
okt. 3
16:45
Cristiano Ronaldo valószínűleg majd felrobbant mérgében, de megvolt az oka, hogy háttérbe szorult (Promotions)
Rég történt már ilyen dolog Cristiano Ronaldóval.
okt. 3
16:45
Dráma az egészségügyben: Csak a magyarok 10 százaléka hisz benne, hogy megfelelő ellátást kap (Nyugati Fény)
Lesújtó eredmények.
okt. 3
16:48
Atyaég, mi folyik a pesti tőzsdén? 9,6 százalékos bukóban a BUX (Pénzcentrum)
Amellett, hogy a tőkepiacok globális visszaesése a budapesti parketten is jelentősen éreztette hatását, a szeptember rendkívül mozgalmas hónapnak bizonyult a Budapesti Értéktőzsde életében. A BÉT három új társaságot Biggeorge Property, Naturland Holding, Navigator Investments is köszönthetett középvállalati piaca, a BÉT Xtend kibocsátói között. A r
okt. 3
16:48
Olcsóbb lenne a hatósági áras gázolajjal fűteni? (Agroinform)
A jelenséget elnevezték fordított olajszőkítésnek.
okt. 3
16:48
Megvan az idei év első Nobel-díjasa (ATV)
A díjak nyerteseit hétfőtől kezdődően jelentik be naponta.
okt. 3
16:50
Mennyi mezőgazdasági pótkocsit vásároltak a gazdák? (Agroinform)
Megérkeztek a friss mezőgazdasági pótkocsi-eladási adatok! Nézzük a statisztikát!
okt. 3
16:51
Bajban lehetett az MVM: halasztott fizetésről egyezett meg a Gazprommal, és átalakítja tárolókapacitásait (SzMo)
A halasztott fizetéssel „a társaság finanszírozásának optimalizálása a cél: a lehetőség időleges szerződésbe foglalása növeli az MVM csoport finanszírozási mozgásterét, illetve likviditási biztonságát.”
okt. 3
16:51
Az orosz parlament alsóháza megszavazta a négy ukrajnai régió annektálását (Demokrata)
„Az Oroszországi Föderációnak immár 89 közigazgatási egysége van.”
okt. 3
16:51
Magyar-osztrák-szerb csúcs – a partnerséget hangsúlyozta a szerb elnök és az osztrák kancellár Budapesten (Mandiner)
Magyarország, Ausztria és Szerbia közös akciótervet dolgoz ki a három ország rendészeti erői számára.
okt. 3
16:51
Európa energiatérképe megváltozott a görög-bolgár összekötő vezetékkel, Magyarország is jól jár! (Helló Magyar)
Európa újabb fontos lépést tett, hogy az orosz gáz helyett egy másik földgáz nagyhatalomtól vezetéken kapja a szükséges energiát:
okt. 3
16:53
Ujhelyi István: A munka csak most kezdődik! (Mandiner)
Adjunk egy esélyt a szociáldemokrácia újjászületésének!
okt. 3
16:54
Nem, továbbra sem lesz szankció a gázra (Privátbankár)
Az Európai Unió újabb szankciós csomagra készül, amely annak ellenére, hogy a magyar kormány ezekből itthon belpolitikai gumicsontot alkotott, továbbra sem érinti azokat a területeket, amely miatt magyar vétó fenyegetne. Többek között erről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában.
okt. 3
16:54
Csúnya helyzetkép az amerikai gazdaságról: beütött a félve várt a recesszió? (Portfolio)
Kedvezőtlen képet fest az amerikai gazdaságról a frissen közölt ISM beszerzési-menedzser index, ezek közül is különösen a foglalkoztatottsági alindex mutat kedvezőtlen képet.
okt. 3
16:55
Zelenszkij megerősítette két település visszavételét Herszon megyében (Mandiner)
Az ukrán jelentések szerint a déli fronton változatlanul feszült és dinamikusan változó a helyzet.
okt. 3
16:57
Az r-time mától RTL Saleshouse (Márkamonitor)
Az RTL idén ünnepli 25. születésnapját  és ez alkalomból a médiavállalat brandje és arculata megújul, az új arculat megegyezik az anyavállalat arculatával. Ennek részeként az RTL média-kereskedőháza, az r-time 2022. október 3-tól új névvel és arculattal, változatlan hirdetési portfólióval, RTL Saleshouse-ként folytatja tevékenységét. A kereskedőház
okt. 3
16:57
Lázár János: Magyarországnak fel kell készülnie az új világra (Mandiner)
Egy új világgazdasági helyzet tőlünk is újratervezést igényel.
okt. 3
16:57
Cseh adományokból kap egy tankot Ukrajna (rtl.hu)
Tomáš, a tank most már tényleg odacsap Putyinnak.
okt. 3
17:00
Oroszország: A NATO terjeszkedése miatt tört ki a háború (Infostart)
Megszólalt Oroszország azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna kérvényezte a gyorsított felvételét a NATO-ba.
okt. 3
17:00
Bomba formában várja a Bl keddi rangadóját a rekorddöntő Lewandowski vezette Barcelona (Blikk)
Bomba formában várja az olasz Inter elleni rangadót a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörében a Robert Lewandowski vezette Barcelona. A nyári sztárigazolás a hét végén parádés találattal lőtte a spanyol bajnoki tabella élére együttesét, amely így önbizalommal telve készülhet a keddi milánói vendégjátékra (M4, 21).
okt. 3
17:00
Felgyorsulhat a növényvédőszerek engedélyezési folyamata (Adózóna)
Felgyorsíthatja a növényvédőszerek engedélyezését az, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködési megállapodást kötött a NEVEX Institute Kft.-vel – közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
okt. 3
17:00
Új elnök a Nemzeti Választási Bizottság élén (ATV)
Sasvári Róbertet választották elnöknek a testület hétfői alakuló ülésén, az elnökhelyettes Lehel Zoltán lett.
okt. 3
17:03
Most először vette le a maszkját a YouTube legrejtélyesebb videósa, akit 30 millió ember követ (SzMo)
A Dream néven műsort gyártó férfit eddig csak maszkban lehetett látni. Elmondta, miért vette le.
okt. 3
17:03
Öt év börtönre ítélték a tanárát egy győri iskolában megkéselő diákot (Demokrata)
A vádlott és védője enyhítésért és a minősítés megváltoztatásáért fellebbezett.
okt. 3
17:03
Bezárnak a miskolci fürdők (Mandiner)
A zárás határozatlan időre szól.
okt. 3
17:03
Friss: Petíciót visznek Pintér Sándornak a Kölcsey gimnázium tanárai és diákjai (Nyugati Fény)
Kiállnak a kirúgott tanárok mellett.
okt. 3
17:03
„Őszi fáradtság” jeleit mutatja az ingatlanpiac (Üzletem)
A második negyedévtől érezhető lassulást a Duna House szakemberei szerint a változó gazdasági helyzet és az ennek következtében dráguló hitelkamatok okozzák.
okt. 3
17:05
Nagy Márton: Enyhítjük a forintra nehezedő nyomást! (Mandiner)
Mint ismert, az MVM Csoport halasztott fizetési lehetőséget kapott a Gazpromtól.
okt. 3
17:06
Tiszta apja: kész férfi lett Rékasi Károly és Détár Enikő közös fia (Blikk)
Rékasi Károly és Détár Enikő a rengeteg elfoglaltságuk és projektjeik ellenére igyekeznek annyi időt együtt tölteni a gyerekeikkel, amennyit csak tudnak. Bár a két színész már évekkel ezelőtt elvált, azóta is jó kapcsolatban maradtak. A művésznő most megmutatta, mennyit változott az elmúlt időszakban közös fiuk, Zsigmond, aki már 21 éves.
okt. 3
17:06
Visszafoglaltak két települést az ukránok Herszonban (ATV)
„Köszönet a szülővárosom, Krivij Rih 129. dandárja katonáinak, akik kitűntek jó eredményekkel, és felszabadították egyebek mellett Arhanhelszkét és Miroljubivkát” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij videóüzenetében.
okt. 3
17:09
Beköszönt a vénasszonyok nyara szerdától, akár 24 fok is lehet (SzMo)
Pár napra végre megint kellemes őszi időnek örülhetünk, reggeli párával, hűvösebb éjszakákkal.
okt. 3
17:09
L.L. Junior megtette a nagy bejelentést, erre senki sem számított (Promotions)
L.L. Junior rendesen meglepte a rajongóit, rengetegen örülnek most.
okt. 3
17:09
Sztanyiszlav Csercseszov kiakadt a VAR-ra a Kecskemét elleni vereség után: Nem tudom, mennyire normális egy ilyen szituáció! (Mandiner)
Az idei szezon legnagyobb meglepetését az újonc Kecskemét okozta azzal, hogy a legutóbbi fordulóban 2-0-ra legyőzte az eddig veretlen, sőt 100 százalékos bajnokot.
okt. 3
17:12
Megszavazták az uniós pénzekért az első törvényt (Menedzsment Fórum)
Az uniós pénzek lehívása érdekében az Országgyűlés elfogadta a Büntetőeljárási törvény módosítását, de a kormány az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollját kéri, melyről kedden dönt a Ház. A javaslatcsomag többi eleméről ugyancsak kedden szavaznak a honatyák.
okt. 3
17:12
Klímatechnológiai befektetési alap jön létre (ProfitLine)
A portugáliai Lisszabonban megrendezett szeptemberi esemény, a The Business Booster keretein belül bejelentették, hogy a Santander Asset Management (Santander AM) és az EIT InnoEnergy összefogásával új kockázati tőkealapot hoznak létre, amelyen keresztül a jövőben az energiaátállást segítő induló vállalkozásokat kívánják támogatni.
okt. 3
17:15
„Az abortusz súlyos krízis, trauma, mely egy életen át elkísér” – Hello, WMN! bemelegítés Hadas Krisztával (WMN)
„Áldassék a gyümölcs!”, azaz készülünk a következő Hello, WMN!-estünkre, amelyen azt a témát járjuk majd körül, köz- vagy magánügy-e a gyerekvállalás. Hadas Kriszta az egyik vendégünk lesz az eseményen, olvassátok el addig is a gondolatait!
okt. 3
17:15
Perintfalvi Rita: Rólam ezerszer leírta már a csicskasajtó, hogy nem vagyok katolikus (Mandiner)
Most bezzeg ezerrel kampányol minden egyház! Az ateizmus meg mióta vallás?
okt. 3
17:15
A Nascar arra kötelezte a versenyzőket, hogy hallgassák el az autó körüli biztonsági problémákat (Racingline)
Kurt Busch, majd Alex Bowman agyrázkódása után a Nascar-pilóták minden eddiginél hangosabban kezdték kritizálni a...
okt. 3
17:18
Nagy Márton elárulta a halasztott gázfizetés részleteit (Infostart)
A gazdaságfejlesztési miniszter rámutatott: a hétfői intézkedések közül az egyik részben úgy működik, mint egy ársapka, a másikkal találtak minimum másfél milliárd eurót.
okt. 3
17:18
Eladási hullám indult az ingatlanpiacon (Piac és Profit)
Szeptemberben több mint 37 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ez ugyanannyi, mint egy évvel korábban, és 4 százalékkal több feladott hirdetést jelent augusztushoz képest. A házak friss kínálata 7 éves szeptemberi rekordot jelent, mert az ősz első hónapjában 2015 óta nem hirdettek meg annyi házat eladás
okt. 3
17:18
Időjárás: Egészen hihetetlen állapotban van most a talaj (Agroinform)
A következő napokban alacsony lesz a csapadékhajlam.
okt. 3
17:18
Megszenvedték a hazai blue chipek a szeptembert, mi lett a tőzsdei forgalommal? (Portfolio)
Csökkent szeptemberben a BÉT forgalma augusztushoz és az előző év azonos időszakához képest is – derül ki a magyar tőzsde ma publikált havi statisztikáiból. A brókercégek versenyében ezúttal is a Wood kerekedett felül, de a Concorde csak minimálisan maradt le szeptemberben a részvényforgalom tekintetében, az Erste pedig tartotta harmadik helyét.
okt. 3
17:21
Szabó Tímea: Szégyellje magát a házmester és az egész fideszes bagázs! (Mandiner)
Kövér László az imént azt mondta, hogy a kockás ingünk nem méltó öltözet a parlamenthez.
okt. 3
17:23
Aristo: A hitetlen (Mandiner)
Perintfalvi szerint céltáblája lett a gyűlölködés legkülönbözőbb formáinak. Szegényke.
okt. 3
17:24
A moszkvai parlament jóváhagyta a hódításokat (Infostart)
Szergej Lavrov szerint Oroszország nem távoli országokban zajló, kitalált történetekre reagál, hanem megvédi határait, és "valódi népirtástól" oltalmazza meg a népét.

Keresés