„A kormánypártok a teljes felsőoktatást kisajátították, így járt az SZFE is, amelynek diákjai és tanárai ezután megalapították a Freeszfe Egyesületet” – olvasható a 444 cikkében.
Továbbra is jóval alacsonyabb az újonnan bejelentett rosszindulatú daganatos megbetegedések száma, mint a járvány megelőzően. Viszont amíg az új betegek száma csaknem 12 százalékkal csökkent, a rosszindulatú daganatok következtében elhunytak száma 2019-ről 2020-ra mindössze 1,2 százalékkal, 2020-ról 2021-re pedig 3,3 százalékkal lett kevesebb. Éves
Bemutatta Magyarországon új zászlóshajó okostelefonját a Huawei. A HUAWEI Mate 50 Pro-t vadonatúj kameratechnológiával szerelték fel, amely a világon elsőként tíz fokozatú, változtatható rekeszértékű kamerával rendelkezik. Most debütált hazánkban a nova sorozat legújabb képviselője, a HUAWEI nova 10 okostelefon is, amely stílusos dizájnnal, és úttö
Az FIA világbajnokságon elért kiváló eredménye után a WSK Open Cupon bizonyíthatott Molnár Martin. Az időmérőn szerencsétlen szituációba került, a két esős előfutamon azonban szárnyalt a HUMDA Academy versenyzője. Az előfutamokban az utolsó előtti sorból indulva küzdötte fel magát a 4. és a 2. helyre. Vasárnap, amikor megjött a tapadás a pályán, ak
Elhunyt 75 évesen Sacheen Littlefeather színésznő és kisebbségi jogi aktivista, akit azután ismert meg a nyilvánosság, hogy 1973-ban Marlon Brando nevében visszautasította az Oscar-díjat, melyet A keresztapa című filmben nyújtott alakításáért ítéltek a színésznek - közölte az amerikai filmakadémia.
Nemrég derült ki, hogy a 2023-as Met-gála témája nem más lesz, mint a pár évvel ezelőtt elhunyt Karl Lagerfeld munkássága, a bejelentés pedig heves felháborodást váltott ki a közösségi médiában – nem véletlenül.
Megnyílt ugyan a gabonafolyosó, azonban az Ensz szeptember 29-i adatai szerint 238 szállító konténerhajó indult el az ukrán kikötőkből, és 5,5 millió tonna gabonát szállít. Az áru nagy része a közepes és a magas jövedelmű országokba megy.
Az energiaköltségek emelkedése természetűleg csökkenti a hiteltörlesztésre rendelkezésre álló jövedelmet. Az energiaválság terebélyesedésével ennek megfelelően csökken a hitelkereslet a magyar bankoknál, de a ma megjelent augusztusi hitelstatisztikák szerint nyár végén még szó sem volt a hitelezésben satufékről. 19%-kal kevesebb lakáshitelt és 0,4%
Felgyorsíthatja a növényvédő szerek engedélyezését az, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködési megállapodást kötött a Nevex Institute Kft.-vel.
Nem elképzelhetetlen, hogy 6-12 hónapon belül ismét a munkáltatók lesznek előnyben a munkavállalókkal szemben a bértárgyalások során – mondta az Üzletemnek Gál Balázs, a Mazars Kft. pénzügyi tanácsadási üzletágának vezetője.
300 milliárd értékben vásároltak Bónusz, illetve Prémium Magyar Állampapírt a pénteki kibocsátás során. Mindkét befektetés magasabb hasznot ígér, mint az eddigi államkötvények.
Szakmai programokkal, klipvetítéssel és díjátadóval közeledik a Hajógyár x 06. Magyar Klipszemle, ahol közösen nézhetjük meg a legfrissebb hazai videóklipek legjavát, és együtt koccinthatunk a Hajógyár első születésnapjára is.
Felfüggesztették tisztségéből az orosz Távol-Kelet egyik régiójának toborzásért felelős katonai vezetőjét, amiért több ezer embernek tévesen küldött behívót a részleges mozgósítás keretében - közölte hétfőn egy helyi tisztségviselő.
A hitelköltségek emelkedése és a magas infláció változást hozott abban is, hogy mire vesznek fel az emberek személyi hitelt. Egyre népszerűbb a lakásfelújítás, autót viszont kevesebben vesznek hitelből.
Mi lett volna ha? Valószínűleg ilyen gondolatokkal feküdt le Ryan Blaney a talladegai verseny utolsó köre, és befutója után. Persze Blaney nem volt nagyon feldúlt, hiszen szakaszt is nyert, és fontos pontokat szerzett második helyével. Ettől függetlenül keserédes lesz ez a futam a Team Penske versenyzőjének, hiszen a befutónál a különbség 0,04 máso