2022. október 4. kedd

okt. 4
8:42
Az MVM halasztott fizetésről egyezett meg a Gazprommal (ProfitLine)
A téli időszakra halasztott fizetésben állapodott meg a Gazprommal az MVM csoport, amely tárolókapacitása átalakításáról és energetikai fejlesztésekről is döntött: egyebek mellett növelnék a Magyar Földgáztároló Zrt. (Mfgt) zsanai tárolójának kapacitását, a hajdúszoboszlói tárolóban 800 millió köbméter párnagázt termelnek le és vizsgálják a szén-di
okt. 4
8:42
Ott folytatja a forint, ahol tegnap abbahagyta, tovább erősödik a magyar deviza (Portfolio)
Kedd reggel folytatta a hétfőn indult erősödését a forint az euróval szemben, már 417 alatt jár a jegyzés. Ez persze még bőven lehet korrekció az utóbbi napok intenzív forintesése után, egyelőre úgy tűnik, hogy az orosz földgázbeszerzések halasztott fizetése rövidtávon kedvező hatással van a forintra.
okt. 4
8:42
Az iskola spórol, de a család nyögheti a rezsit: kiakadtak a szülők a hosszabb téli szünet miatt (Pénzcentrum)
Két nagy negatív hatása is lehet a hosszabb szünet nélküli őszi időszaknak, valamint a hosszabb téli szünetnek. Míg a szünet nélküli időszak a diákok számára lesz megterhelő, addig a hosszabb téli szünet a családok rezsiszámláit növelheti - emelte ki a Szülői Összefogás Kozösség képviselője. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint a lépés nem volt vá
okt. 4
8:45
Halálra gázoltak egy kerékpárost (Magyar Hírlap)
Soltvadkert közelében történt a hajnali tragédia.
okt. 4
8:45
Gyurcsány Ferenc: A mi szerencsétlen Törpénk mentegeti a gyilkost (Mandiner)
A rongy magyar kormányfő pár forintért eladná a magyar nemzet lelkét, Ukrajna becsületét.
okt. 4
8:45
Pontverseny: Kettős redbullos siker lehet egyéniben (Racing)
A Szingapúri Nagydíjon Max Verstappen csak a 7. helyen végzett, így még nem sikerült bebiztosítania 2022-es bajnoki címét. 104 pont az előnye most Charles Leclerc előtt, miközben Sergio Pérez múlt hétvégi győzelmével 2 pontra közelítette meg a monacói második helyét. George Russell is kivételesen gyenge versenyt teljesített, melynek eredményeként S
okt. 4
8:48
Nagyot újítanak az utasszállító gépeik gyártásán az oroszok (Infostart)
Muszáj lépniük, mert a szankciók miatt már nem tudnak úgy repülőket készíteni, mint a háború előtt.
okt. 4
8:48
Van, ahol tényleg ez lesz a mezőgazdaság sikernövénye (Agroinform)
A cirok sok helyen jóval biztonságosabban termeszthető, mint a kukorica, és mostmár piaca is van, hiszen kiváló takarmányalapanyag.
okt. 4
8:48
Súlyos lépésre szánta el magát a budapesti pláza (ATV)
Az Etele Pláza nemrég ünnepelte az egy éves születésnapját, népszerűsége és látogatottsága pedig a nyitás óta folyamatosan növekedett, különösen a villanyautósok körében.
okt. 4
8:48
Ha Putyin ledobná az atomot, az USA megsemmisítené a hadseregét, állítja a CIA volt igazgatója (444.hu)
David Petraeus nyugalmazott tábornok szerint Putyin "kétségbeesett", ami persze nem csoda, mert szerinte a fronthelyzeten már biztosan nem tud fordítani.
okt. 4
8:48
Bikinis fotót posztolt nyaralásáról Iszak Eszter: mindenki a műsorvezető tökéletes alakját csodálja (Femcafe)
A híresség Törökországban pihente ki az elmúlt időszak fáradalmait.
okt. 4
8:50
Többen szavazták meg az ukrán megyék elfoglalását az orosz parlamentben, mint ahány képviselő jelen volt (444.hu)
A házelnök szerint technikai hiba történhetett, de egy-két plusz-mínusz szavazat nem kéne, hogy zavarjon senkit.
okt. 4
8:51
Háy János: A kamasz hamisnak és romlottnak látja a felnőttek világát (Könyves Magazin)
A Könyvfesztivál negyedik napjának délutánján teljesen megtelt a helyiség, melyben Orvos-Tóth Noémi beszélgetett Háy Jánossal. A lépcsőkön is álltak és a folyosón is rekedtek néhányan, azok közül, akik a szerző új kötetének bemutatójára érkeztek. A Völgyhíd című regény pár napja jelent meg és három kamasz, Zsófi, Péter és Deda történetét állítja a
okt. 4
8:51
Vilmos herceg és Katalin hercegné váratlan döntést hozott, az egész világ erről beszél már (Promotions)
Érdekes dolog derült ki a hercegről.
okt. 4
8:51
Az Óbudai Egyetem az IASP tagja lett (Mínuszos)
Csodás szakmai programjával került be a rangos nemzetközi szervezetbe a magyar felsőoktatási intézmények közül az elsők között az Óbudai Egyetem – jelentette be Kovács Levente, az intézmény rektora. Az Óbudai Egyetemet a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) tagjává választották, amelyet kiemelkedő szakmai programjával ért el az intézmé
okt. 4
8:51
Andie MacDowell bebizonyította, hogy ősz hajjal is fel lehet szántani a kifutót (Hamu és Gyémánt)
Andie MacDowell a párizsi divathéten flitterekben és marabutollakban pompázott a L'Oréal Paris Le Define Walk Your Worth kifutóján. A 64 éves modell-színésznő volt a show legnagyobb meglepetése. Gyönyörű, ősz hajkoronája a '90-es évek eleji frizuráját idézték, amikor Carrie-t játszotta a Négy esküvő és egy temetés című filmben.
okt. 4
8:51
Magyar kiállítás nyílt az ENSZ székházában a fenntarthatóságról (Magyar Hírlap)
Az installáció a szelektív hulladékgyűjtésre hívja fel a figyelmet újrahasznosított papírból készült szelektív hulladéktárolók formájában, amelyeket magyar és izraeli fiatalok dekoráltak.
okt. 4
8:51
Putyin leváltotta a Nyugati Katonai Körzet vezetőjét (Mandiner)
Az orosz meghátrálásra reagált az elnök.
okt. 4
8:51
Ide már orvos kell: “Homosze×uális óvodáktól” retteg Menczer Tamás (Nyugati Fény)
Tényleg ezt írta.
okt. 4
8:53
“Pánikhangulat alakult ki” - Az elemző szerint veszélyben van a magyar gazdaság a forint gyengülése miatt (Nyugati Fény)
Komoly következményei vannak.
okt. 4
8:54
Új pályázat elektromos kerékpárok beszerzésének állami támogatásáért (Adózóna)
Október 7-éig ismét igényelhetnek állami támogatást elektromos teherszállító kerékpárok beszerzéséhez az egyéni vállalkozók, a gazdasági társaságok, a civilszervezetek, az egyesületek, valamint az egyházi szervezetek és az önkormányzatok – tájékoztatott közleményben Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a tá
okt. 4
8:57
A mágikus állatok iskoláinak szereplőivel most egy gyerekkórházat lehet támogatni (Könyves Magazin)
Elindult a Babilon Kiadó és a Vadaskert közös adománygyűjtő programja, amelynek keretében a Mágikus állatok iskolája főhőseit viheti most bárki haza hűtőmágnes formájában. A befolyt összeg fontos ügyet szolgál, terápiás kertet alakít ki belőle a kórház, ami az ellátásra szoruló gyermekek sikeres kezelését segíti.
okt. 4
8:57
Meghalt Gábor József (SzMo)
Rengeteg tévés műsor, közvetítés kötődik a nevéhez, de többször szerepelt a képernyőn is világhírű rokonuk miatt.
okt. 4
8:57
“Pár forintért eladná a magyar nemzet lelkét” - Gyurcsány Ferenc alaposan helyrerakta a miniszterelnököt (Nyugati Fény)
Touché.
okt. 4
8:57
Válasz az egészségügy átalakítására: Semmilyen formában nem fogadjuk el (Forbes)
A kamara nem is kapta meg a javaslatokat, és az előkészítésben sem vehettek részt.
okt. 4
8:59
A fogadóirodáknál Krasznahorkai László is a Nobel-esélyesek közt van (Könyves Magazin)
Csütörtökön jelentik be Stockholmban, hogy 2022-ben ki kapja az irodalmi Nobelt, így ahogy az lenni szokott, már nagyban mennek a találgatások, hogy idén vajon kinek ítélik oda az elismerést. A fogadóirodáknál már sokan megtették a tétjüket, jelenleg a dobogósok közt van Jon Fosse, Cormac McCarthy, Krasznahorkai László és Michel Houellebecq is.
okt. 4
9:00
A banki hitelek töretlenül drágulnak (Privátbankár)
Az MNB utolsónak szánt kamatemelése óta a nagybankok futószalagon drágították a hiteleiket az elmúlt napokban, és még nem látszik, náluk hol tetőznek a kamatok - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
okt. 4
9:00
A haiti rendőrség könnygázt vetett be a kormányellenes tüntetés feloszlatására (HírTV)
A tüntetés aznap kezdődött, amikor az iskoláknak újra meg kellett volna nyílniuk, miután a gazdasági válság miatt egy hónappal elhalasztották a tanítás folytatását a nyári szünet után.
okt. 4
9:00
Durva recesszióra, tömeges elbocsátásokra számítanak a cégvezetők (Portfolio)
Egyre pesszimistábbak az amerikai cégvezetők az elszabaduló infláció és a Fed kamatemelései közepette – derül ki a KPMG friss felméréséből.
okt. 4
9:02
Hatalmas hullámvasút a Credit Suisse-nél, komolyan aggódnak a részvényesek (Portfolio)
A romló piaci környezetben egyre rosszabbak a Credit Suisse kilátásai arra, hogy sikeres eszközeladásokkal, a részvényesek számára költséghatékony módon hajtsa végre szerkezet-átalakítását, többek között a befektetési banki üzletág esetleges felszámolásával. A nehézségek miatt még a bank csődkockázata is megugrott, a bank árfolyama tegnap 12%-ot zu
okt. 4
9:03
Rangadókkal folytatódik a Bajnokok Ligája (Magyar Hírlap)
Ma este a legnagyobb várakozás talán az Internazionale–Barcelona összecsapást kíséri.
okt. 4
9:03
A metaverzumba kalauzol az Internet Hungary (MMonline)
Mostanában mindenki a metaverzumról beszél, azonban sokaknak még nem volt lehetőségük megtapasztalni azt, hogy milyen érzés belépni a virtuális valóságba. Az idei Internet Hungary konferencián a Lounge Group – Visual Europe Group segítségével bárki átélheti majd ezt az élményt.Előző év decemberében a Facebook Horizon néven megnyitotta saját virtuál
okt. 4
9:06
Erről dönt ma az országgyűlés - szóba került a tanársztrájk és a pedagógusok béremelése is - fokozódik a feszültség a Parlamentben (Blikk)
Tárgyal és határoz is a kormány normakontroll-javaslatáról kedden az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz négy, az Európai Bizottsággal történő megegyezéshez szükséges törvényjavaslatról.
okt. 4
9:06
Bálint gazda özvegyének vallomása. Nagyon komoly, ami elárult most 2 évvel férje halála után (Blikk)
Így van most Antónia, aki 23 évig volt a felesége Bálint Györgynek.
okt. 4
9:06
Barnamedvét kaptak lencsevégre a Bükk nyugati peremén (Infostart)
A példány valószínűleg azonos az Egererdő Zrt. által idén júniusban megfigyelt medvével.
okt. 4
9:06
Na végre: jó hír jött a forintról (ATV)
Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi kereskedelemben az előző esti árfolyamához képest. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal erősödött.
okt. 4
9:09
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei (Növekedés)
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. A jelöltek hagyományosan a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői. Az elismeréseket decemberben vehetik át a díjazottak.
okt. 4
9:09
BREAKING: Elhagyja a Kamion EB-t a topcsapat! (Racing)
A jaramai versenyhétvégével nemcsak a Goodyear FIA Kamion EB idei szezonja ért véget, hanem a Buggyra ZM Racing számára egy korszak is. A bajnokság történetének egyik legsikeresebb alakulata távozik az európai kamionversenyzésből. Stílusos befejezésként Téo Calvet megnyerte a Promoter’s Cup bajnoki címet, Adam Lacko pedig az összesített negyedik he
okt. 4
9:11
Megkezdődött az andalúziai naperőmű projekt kivitelezése (Növekedés)
Ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Puerto Real 3 projekt építése az andalúziai Cadíz régióban. A beruházás közel 130 hektárnyi területen valósul meg, ahol több mint 88 ezer napelemet telepítenek. A MET első spanyolországi napenergia-projektje a tervek szerint 2023 harmadik negyedévében kezdi meg a kereskedelmi működést.
okt. 4
9:12
Ne szalassza el Early Bird ajánlatunkat: legújabb kiadványunk Ingatlan-bérbeadás c. fejezete, kreditpontos online képzés, a csomagokban a 2023-as HVG… (Adózóna)
Az Adózóna előfizetők 99%-a ismét megrendelné az előfizetői szolgáltatásokat!* Nézze meg különleges ajánlatunkat!
okt. 4
9:12
Közös adóssággal küzdené le az energiaválságot az Európai Bizottság (Portfolio)
Kedden két uniós biztos is arról beszélt, hogy az energiaválság leküzdésére teljes szolidaritás szükséges az európai országok részéről. Ez a gyakorlatban akár hasonló közös kötvénykibocsátás is jelenthet, mint amit a koronavírus-járványban láttunk.
okt. 4
9:12
Nagyítóval kerestük, de megtaláltuk a BMW Z4 friss részleteit (Autónavigátor)
Repül az idő, hiszen a nagy csinadrattával beharangozott, a Toyotával közösen fejlesztett, harmadik generációs BMW Z4 is már 4 éve,
okt. 4
9:15
Krekó Péter a Die Weltben: Orbán Viktor a spin-diktatúra mestere (Mandiner)
Krekó szerint tanulmányozni kell Orbán választási kampányát, így megértjük, hogyan szereznek többséget az autokraták.
okt. 4
9:15
Magyarországon figyelték legtöbben a madarakat (Magyar Mezőgazdaság)
A rendezvényhelyszínek számát és a résztvevők számát tekintve is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napokon - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-t.
okt. 4
9:18
Tovább várat magára a NATO-bővítés magyar ratifikálása (Infostart)
Olyan párt is akad, amely szerint az Észak-atlanti Szövetség skandináv bővítését meg kellene vétózni, mert a NATO további terjeszkedése kirobbanthatja a harmadik világháborút. Magyarországon kívül már csak egy állam nem ratifikálta a csatlakozási dokumentumot.
okt. 4
9:18
Egyre kevesebben engedhetik meg a jogsiszerzést: komoly áremelés a magyar autósiskolákban (Pénzcentrum)
Brutálisan megemelkedtek a vezetési óradíjak Magyarországon, egyre többeknek okozhat gondot a jogsiszerzés. Egy autósiskola vezetője szerint már látható, hogy egyre kevesebben iratkoznak be hozzájuk az emelkedő költségek miatt.
okt. 4
9:21
Szörnyű élmény a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori forgatásán, az egyik alkalmazott azóta is PTSD-től szenved (Promotions)
Bár sokaknak a sorozat is nehezen emészthető volt, volt, aki a forgatáson is rosszul érezte magát
okt. 4
9:21
Még négymillióval tartozhat az MSZP-nek Ujhelyi, aki már elkezdett törleszteni (Mandiner)
Ugyanakkor az EP-mandátumának visszaadására nincs esély, pedig ezt Tóth Bertalan távozó társelnök egyenesen erkölcsi kérdésnek tartja.
okt. 4
9:21
Éjjeli tragédia: lámpa nélkül hajtott, esélye sem volt, hogy észrevegyék (Autószektor)
Halálra gázoltak egy kerékpárost kedd hajnalban a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert és Tázlár között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A világítást nem használó és láthatósági mellényt sem viselő biciklist egy autó ütötte el. A férfi a helyszínen meghalt - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
okt. 4
9:21
Hamilton “soha” nem vonul vissza? – eddig maradhat még a hétszeres világbajnok az F1-ben (Racing)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, mit mondott neki Lewis Hamilton azzal kapcsolatban, hogy mennyi időre tervez még a Forma-1-ben. Lewis Hamilton szerződése 2023 végén lejár a Mercedesszel, és bár arra korábban már utalt, hogy minden bizonnyal ennél tovább fog maradni a Forma-1-ben, azaz meg fogják hosszabbítani a kontraktusát, ennél kon

Keresés