2022. október 4. kedd

okt. 4
9:57
38 százalékkal nőhet Oroszország energiaexport bevétele 2022-ben (Növekedés)
Hiába korlátozták az uniós országok az orosz energiahordozók behozatalát, az árak emelkedése miatt jóval többet fizetnek érte. Az OecoGram infografikájából kiderül, hogy akár 38 százalékkal nőhet Oroszország energiaexport bevétele 2022-ben, legfőbb patnerük pedig az Európai Unió.
okt. 4
9:57
Orbán Viktor: Át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra (Mandiner)
A keresztyén embernek éppen az a felelőssége, hogy ne csak az áradást lássa, hanem a célt, a túlsó partot is.
okt. 4
9:57
Videó: Egyre merészebb Észak-Korea, most rakétakísérletet hajtottak végre Japán felett (Helló Magyar)
Ebből baj lesz!
okt. 4
9:57
Videón a horrorkonyha: betonkeverővel keverték a tésztát a XI. kerületben (rtl.hu)
Több mint 95 kilogrammnyi nem igazolható eredetű, illetve lejárt élelmiszert vontak ki a forgalomból.
okt. 4
9:59
Lendvai Ildikó: Végre! Ez nagyon kellett már (Mandiner)
Az ellenzéki jelölt fölényesen, több, mint 60%-kal nyerte meg az időközi választást a 2. kerületben.
okt. 4
10:00
Háború Ukrajnában: Friss helyzetjelentés Kárpátaljáról (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán háború eseményeit elemeztük.
okt. 4
10:00
Orbán új Európáról álmodik, Rogán pusztító kampányra készül (444.hu)
A szankció az új kvóta, de ki lesz a „háborúpárti brüsszelizmus” megtestesítője a nyilvánosságban? Válság elől kommunikációs invázióba menekül a Fidesz.
okt. 4
10:00
Rónai Egon: Örülök, hogy a sikeres nők előtérbe kerülnek! (Femcafe)
Idén negyedik alkalommal, hét kategóriában díjazza a Femcafe.hu a leginspirálóbb női teljesítményeket. A jelölőbizottságban helyet kapott Rónai Egon, az Atv népszerű műsorvezetője is. Az esemény fotózásán elárulta, hogy miért örült a felkérésnek és mi alapján döntött a jelöltek között.
okt. 4
10:03
Orosz lap: Soros tervei szerint írták újra a történelmet a négy annektált megyében (Mandiner)
A Duma elnöke szerint „elfeledtették a kultúrát és a tradicionális értékeket” az ott élőkkel.
okt. 4
10:03
Áll a bál: Fellázadtak a kukások, balhé van a budapesti központjuknál (Nyugati Fény)
Forró a hangulat.
okt. 4
10:06
Sajnálja a királynő, hogy unokáit megfosztotta uralkodói címüktől (Blikk)
II. Margit dán királynő nem mérte fel megfelelően a családja várható reakcióját a döntése kapcsán, amit ugyan sajnál, ám mégsem vonja vissza azon elhatározását, amellel megfosztotta négy unokáját a királyi címeiktől – derül ki a koppenhágai királyi udvar hétfő esti közleményéből.
okt. 4
10:06
Japán fölé lőtt rakétát Észak-Korea, 2017 óta nem történt ilyen (Infostart)
Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött. 2017 óta az első atomkísérletére készülhet Phenjan.
okt. 4
10:06
Itt van a segítség a precíziós szolgáltatások útvesztőjében való eligazodáshoz (Agroinform)
Digitális átállás – szolgáltatással könnyebb. Hogyan építhető be a precíziós szemlélet a gazdálkodásba?
okt. 4
10:06
Szijjártó: minden adott a magyar-üzbég gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez (ATV)
Stabil, előremutató partnerség és barátság van Magyarország és Üzbegisztán között, s minden feltétel adott a kétoldalú gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez - közölte hétfőn a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 4
10:06
Megérkezett a téli jelentés: váratlan mínuszok jöhetnek, kemény lesz az idei rezsiemelés (Pénzcentrum)
Az idei fűtési szezon nem lesz egyszerű sem Európában, sem itthon: a brutális árak és az esetleg gázhiány miatt szó szerint a legrosszabbra kell készülnünk. Most viszont újabb rossz hír érkezett az idei téllel kapcsolatban: a szokottnál is hidegebbre számíthatunk a következő hónapokban írja az RTL.hu.
okt. 4
10:09
Idegen tárgy ragadt a Nasa Mars-helikopterére (Hamu és Gyémánt)
A Nasa Ingenuity helikoptere furcsa szemetet talált, amely rövid időre úgy lógott le az egyik leszálló lábáról, mint egy marsi WC-papírdarab – de azt még mindig nem tudjuk, honnan származik.
okt. 4
10:09
Berettyán Nándor: Az értelmiség válságáról (Mandiner)
A sok nem helyett szükségünk lenne valamire, amire végre igent mondunk. Nem megkérdőjelezni, hanem állítani. Legalább önmagunkat.
okt. 4
10:09
Most érkezett: Megdöbbentő bejelentést tett Pottyondy Edina - Ennek sokan nem fognak örülni (Nyugati Fény)
Betelt nála a pohár.
okt. 4
10:09
A dühös Red Bull perrel fenyegeti a rágalmazó riválisokat (Racing)
A Red Bull a riválisoktól érkező rágalmak miatt már vizsgálja a jogi lehetőségeit. Pénteken még csak az olasz és a német sajtó dobta be a kavicsot az álló vízbe a Bikák esetleges túlköltekezése kapcsán. Toto Wolff viszont számszerűsítette is az állításokat, amin az osztrák csapat meglepődött. Helmut Marko szerint az adatok az FIA kezében vannak,
okt. 4
10:09
Schobert Norbi: „Zalán szépen lefogyott, Norbika talán jobb is tud lenni, mint én!” (rtl.hu)
Két éve még nyugdíjba akart menni Schobert Norbi, ám az energiaválság miatt tovább dolgozik. Arra készülnek, hogy új termékcsaládot dobnak a piacra, amely nagyobbik fia nevét viseli majd. Az is kiderült, hogy Rékával ötévente megújítják a házasságukat – az idei lagzin két nagyobb gyerekük fantasztikus ajándékkal lepte meg őket.
okt. 4
10:11
A magyar állatvédelem hőse, aki Afrikában hunyt el – Gyöngyi Krisztián emlékezete (Mandiner)
Magyar ökológust ölt meg az orrszarvú Ruandában – 2017 júniusában a magyar közvélemény e száraz mondaton keresztül értesült a negyvenhárom éves kiskunhalasi Gyöngyi Krisztián tragikus haláláról. Most kötet született a matrózból lett állatvédőről. Az orrszarvúk hajnala egyszerre élet- és természetrajz, kalandregény és Afrika-könyv, amelyben Balogh B
okt. 4
10:12
Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai tőzsdék hétfőn emelkedő lendülettel indították október hónapot.
okt. 4
10:12
Nyugdíjkatasztrófa széléről kellett visszarántania a jegybanknak a briteket – Mi történt? (Portfolio)
Majdnem nyugdíjkatasztrófa lett a vége a brit államkötvény-hozamok elszállásának, amit részben a nyugdíjalapok saját maguknak köszönhettek. A brit jegybank időben közbe tudott lépni, de még mindig nem lélegezhetnek fel a brit nyugdíjalapok.
okt. 4
10:12
A való életben kötögető édes srác Evan Peters, Jeffrey Dahmer-sztori színésze (Glamour)
Evan Peters nevét leginkább az Amerikai Horror Storyban ismerte meg a világ, most pedig Jeffrey Dahmer sorozatgyilkost alakítja a Netflix sorozatában, a sajtó pedig arról beszél, hogy tökéletesen visszaadja azt, milyen is volt Dahmer: egy kegyetlen szörnyeteg, aki brutális kegyetlenséggel ölt. Bár úgy tűnik, Peters megrázó pontossággal alakítja a r
okt. 4
10:15
Minden eddiginél sportosabb: íme, az új BMW Z4 (Igényesférfi.hu)
Hamisítatlan roadster, minden korábbinál sportosabb kvalitásokkal és még látványosabb kiállással: ez a 2023-as modellévre aktualizált BMW Z4.
okt. 4
10:15
A magyar kormány megbecsüli a honvédelem területén dolgozókat (Magyar Hírlap)
Szalay-Bobrovniczky: Megkapták megemelt illetményüket a magyar katonák.
okt. 4
10:15
Gábor György: Ezt így tartod helyesnek, kedves Magyarország? (Mandiner)
Ezek a gengszterek – a miniszterelnöktől a rendőrminiszteren át a fegyverhordozókig – nem az oktatási rendszert teszik tönkre, azt már rég lenullázták.
okt. 4
10:15
Menő elektromos járművet terveztek magyar egyetemisták (Autószektor)
Fotó: A Neumann János Egyetem Facebook-oldala A projekt résztvevői a MOME Design Intézet járműtervező hallgatói és oktatói, valamint az NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar Innovatív Járművek Tanszékének kollégái és hallgatói voltak - közölte az MTI-vel hétfőn a Neumann János Egyetem. Mint a közleményben kiemelték, a teljes egészében elektromos meg
okt. 4
10:17
Észak-Korea támogatja az ukrán területek orosz annexióját (Magyar Hírlap)
Észak-Korea a világon harmadikként ismerte el Donyeck és Luhanszk ukrajnai területek oroszbarát szakadár népköztársaságainak függetlenségét.
okt. 4
10:17
Szalma György: A brazil választás megmutatta, hogy a jobboldaliak továbbra sem merik vállalni a véleményüket (Mandiner)
A rejtőzködésük globális jelenség, amely egyaránt igaz Brazíliára, az Egyesült Államokra és Magyarországra.
okt. 4
10:18
Elon Musknak elmentek otthonról: Twitter-szavazásban zárná le az orosz–ukrán háborút (Blikk)
Elon Musk elkezdett tweetelgetni az orosz-ukrán háborúról: egy laza Twitter-szavazáson keresztül kérdezte meg, hogy követői helyeslik-e a konfliktus lezárását célzó négypontos béketervét.
okt. 4
10:18
Megjelentek a tűzifahiénák: mutatjuk, hogyan védekezzen az átverés ellen (Blikk)
Ebben az évben az energiaválság miatt jóval kelendőbb a tűzifa, mint korábban: mindenki tart attól, hogy télen nem lesz mivel fűtenie, így nagyon hamar elkapkodták a fát. Mint ahogy az lenni szokott válsághelyzetekben, felbukkantak az élősködők, akik ott verik át a szorult helyzetben lévőket, ahol csak tudják. Szerencsére van ellenszer.
okt. 4
10:18
Az Ftx nyerte a Voyager eszközeiért folyó árverési párharcot (Kripto Akadémia)
Két hete még szinte döntetlenre állt a Binance és az FTX közti árverési párharc. A WSJ forrásai akkor a Binance esélyeit találták jobbnak, a célegyenesben azonban az FTX nyert.  Az FTX mintegy 1,4 milliárd dolláros ajánlatával megnyerte a csődbe ment hitelező, a Voyager Digital és eszközeinek árverését – jelentette be múlt héten a Voyager. Az […]
okt. 4
10:18
Így csökkentheti Magyarország az orosz energiafüggést (Portfolio)
Magyarország az elmúlt években ugyan az energetika több területén előrelépést ért el, de további jelentős intézkedéseket kell tennie az energiabiztonság, a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentése és az elérhető energiaárak biztosítása érdekében - áll az OECD keretein belül létrejött Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) Magyarországról s
okt. 4
10:18
Végleg leáldozott ezeknek a hiteleknek? Rengeteg pénzt bukhat rajta, aki most rosszul választ (Pénzcentrum)
Folytatódott a csökkenés a személyi kölcsönök piacán augusztusban - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett jelentéséből. A babaváró és a lakáshitelek minimálisan, de növekedést mutatnak, de még mindig nem tudni, hogy magához tér-e a hitelpiac. Megnéztük a számokat közelebbről, és a legjobb banki ajánlatokat is megmutatjuk a személyi köl
okt. 4
10:18
Demeter Szilárd az Indexre írt véleménycikkben magyarázkodik, mert úgy tudja, hogy jobbról készül róla „leleplező” videóriport (444.hu)
A fideszes kultúrpolitikus szerint „jobboldali kultúrharcosok” fogják betámadni, mert liberálisoknak is osztott pénzt.
okt. 4
10:20
Készen áll a Bizottság további gázpiaci beavatkozásra, akár gázárplafonra is (Portfolio)
Az idei Energy Investment Forum első előadójaként Zsigri Mónika, a globális keresletért és nemzetközi tárgyalásokért felelős energiaügyi akciócsoport vezetője beszélt az uniós válságkezelés kilátásairól, a rövid és a hosszú távú tervekről.
okt. 4
10:21
Új közvetlen járat indul Budapestről, fizetőképes turistákat hozhat Magyarországra (Spabook)
Dél-Korea nemzeti légitársasága, a Korean Air a téli menetrendben heti 2 közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között. Az új járattal tovább nő a kapacitás a két világváros között, ahová…
okt. 4
10:21
Béres Anett végre megmutatta a sérült lábait, így néz ki most a valóságshow-szereplő műtéti hege (Promotions)
A nyári balesetéből szerencsére elég gyors a felgyógyulása.
okt. 4
10:21
Fizettetne a 4K-s videókért a YouTube? (Bitport)
Egyes felhasználóktól származó információk szerint a videós platform a legnagyobb felbontás élvezetét az előfizetők privilégiumává teheti.
okt. 4
10:21
Észak-Korea támogatja az ukrán területek orosz annexióját (Demokrata)
Észak-Korea Moszkva oldalán áll az Ukrajnához tartozó területek Oroszországhoz csatolásának ügyében.
okt. 4
10:21
Észak-Korea támogatja az ukrán területek orosz annexióját (Mandiner)
A Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja megyék területén tartott népszavazások Phenjan szerint „összhangban vannak az ENSZ alapokmányával”.
okt. 4
10:21
Pottyondy Edina felmondja a Donáth Annával kötött szerződését és kiszáll a politikából (Nyugati Fény)
Betelt nála a pohár.
okt. 4
10:21
Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.
okt. 4
10:21
Lappi: 10 éve elmentem Rovanperát tanítani, majd jött a döbbenet (Racing)
Esapekka Lappi, Kalle Rovanpera honfi – és csapattársa bízik benne, hogy Rovanpera ugyanolyan sztár lesz a WRC-ben, mint amilyen az F1-ben Max Verstappen.  Esapekka Lappi idén testközelből figyelhette, ahogy Kalle Rovanpera a csúcsra ér, 11 versenyből hatot nyerve, ötöt pedig elsőként indulva az első napon.  A 31 éves versenyző, aki idén a harmadik
okt. 4
10:21
Rúzsa Magdi: Vészesen merülnek a tartalékaim (rtl.hu)
Ám közben az énekesnő szipkázza is az élményeket, „mintha ledobták volna egy másik bolygóra”.
okt. 4
10:21
Megszólalt a kirúgott kölcseys tanárok igazgatója: Diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó (rtl.hu)
Öt tanárt rúgott ki a tankerület a pedagógusok polgári engedetlenségéhez való csatlakozása miatt.
okt. 4
10:23
Fekete és fehér cicával ünnepli az állatok világnapját Orbán Viktor (Mandiner)
„Vigyázzunk rájuk!” – írta Facebook-oldalán a miniszterelnök.
okt. 4
10:24
Az olcsó paksi áram ellenére szálltak el az árak, de miért? (Menedzsment Fórum)
Hiába termel olcsón a Paksi Atomerőmű, ez sem a lakossági, sem a közületi piaci árakban nem tükröződik. A piaci folyamatok ugyanis jóval bonyolultabbak, mint ahogy azt laikusok elképzelik.
okt. 4
10:27
Lecsapott Mexikó csendes-óceáni partvidékére az Orlene hurrikán (Magyar Hírlap)
A part menti városokban felfüggesztették a tanítást, és óvóhelyeket állítottak fel.

Keresés