A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közlése szerint csütörtökön olyan helyszínen volt jégkár, ahol a nyári halálos fenyegetés miatt nem kapcsolták be a jégkármérséklő rendszer generátorait.
Szingapúr - Nagyon közel van második világbajnoki címéhez a Forma–1-ben a holland Max Verstappen, akár már a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon megnyerheti az idei sorozatot. Mindenki a sikert, a csillogást látja a Red Bull Racing pilótája körül, de nagyon kemény, rögös út vezetett számára a győzelmekig, a csúcsra.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7534-en léptek be pénteken Magyarországra, a román-magyar szakaszon belépők közül pedig 6505-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Amíg Pakson a földmunkák zajlanak, addig Oroszországban megkezdődött az atomerőmű bővítéséhez szükséges reaktortartályok gyártása – közölte Szijjártó Péter.
A patinás cseh Aero Vodochody katonai cég felvásárlását amúgy is komoly összegekkel támogatta a magyar állam, most a Mol-vezér érintésével került állami tulajdonba.
Bár a vágtató infláció hatásait már az év eleje óta saját pénztárcájukon érzik a nyugdíjasok is, a kormányzat mégsem hozza előrébb a nyugdíj-kiegészítés kifizetésének időpontját, ez derül ki Orbán Viktor miniszterelnök friss Facebook-videójából. A nyugdíjprémiumot is november 10. és 15. között várhatják az idősek.
Sokak szerint a királyi család nyerészkedik a látogatókon a válság közepén. Több brit is kiakadt II. Erzsébet végső nyughelyének látogatási költségei miatt, mivel a windsori kastélyban a gyászolóknak általános belépőt kell fizetniük, hogy láthassák a néhai királynő sírját.
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.
Korányi Dávidhoz köthető az Action for Democracy nevű amerikai szervezet, amely 1,8 milliárd forintot fektetett Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül a baloldal kampányába.
Bár Max Verstappen minden bizonnyal megnyeri idén második bajnoki címét – akár már ezen a hétvégén, Szingapúrban -, és a Red Bull is jó eséllyel bajnok lesz idén, a csapat öröme nem lehet felhőtlen. Nagy az aggodalom ugyanis a Red Bull tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek az egészségével kapcsolatban. Már egy ideje olyan pletykák keringenek, hogy
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia „AA/A-1 plusz” szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
Katasztrófát katasztrófára halmoz maga után a Ian hurrikán. Florida után Kubán is végigsepert a vész. A több száz kilométer per órás szélvész nem csak fákat csavart ki, hanem városokat is megtizedelt. Kuba az USA-tól vár segítséget, mert igen nagy a baj.
November 10-15-e között kapják kézhez a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítést - jelentette be közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában Orbán Viktor miniszterelnök.
A relaxáció pihenést, ellazulást jelent. A mindennapokban relaxáló hatású lehet egy séta, zenehallgatás, egy film megnézése. Bármi, ami kiszakít az addigi megfeszített tevékenységből.
Floridában már legkevesebb 42 halálos áldozatot találtak meg a pusztító hurrikán után a mentőegységek - közölték az állam hatóságai pénteken az esti órákban.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország jelentős részére figyelmeztetést adott ki. A tájékoztatás szerint záporok, zivatarok várhatóak több helyen, amiket viharos szél és esetenként jégeső is kísérhet.
A kínai asztrológia szerint egy teljes napot 12 napszakra oszthatunk fel. Az pedig, hogy melyik napszakban láttuk meg a világot, hatással van a személyiségünkre. Kíváncsi vagy, rólad mit árul el a születésed órája? Akkor olvass tovább!
Sok nő nem meri kipróbálni a frufrut arcformája, vagy a vele járó macera miatt. Az alábbi színésznők, énekesnők azonban bevállalták, és milyen jól tették!
„Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket” – fogalmazott a miniszterelnök az idősek világnapján.
A rendőrség tájékoztatása szerint ismét fedélzeti kamera felvételei alapján indult szabálysértési eljárás egy sofőrrel szemben, aki 2022 augusztusában az előtte haladó autót a menetirány szerinti jobb oldalról, a járdára felhajtva előzte meg a Range Rover Velarjával, megrémítve egy szabályosan közlekedő gyalogost. További autós tartalmakért köve
Vétek lenne a szezonális tökdömpinget kizárólag a pitékre és a pumpkin spice lattékra korlátozni. Ezek a receptek bizonyára még azokat is felvillanyozzák, akiket egyébként hidegen hagy a szokásos őszi-téli sütőtökmánia.
Tüzérségi támadás ért egy járműoszlopot péntek reggel a dél-ukrajnai Zaporizzsja város külterületén, több mint húszan meghaltak, 28-34-en megsebesültek.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Bika legyen óvatos, a Rák figyeljen jobban a számára fontos dolgokra, a Mérlegnek rá kell ébrednie, hogy a pénz nem tarthat össze egy kapcsolatot. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Giorgia Meloni lehet Olaszország első női miniszterelnöke. A kampányban központi téma volt Magyarország. Az olasz baloldal még Dobrev Klárát is bedobta.
A Facebook és az Instagram, a közösségi média nagyágyúi, a kriptoszektorban tevékenykedő felhasználóiknak igyekeznek kedveskedni. A Meta örömmel jelentette be,
Nikita Mazepin továbbra is bízik abban, hogy részt vehet a Dakar Rallyn. A Kamaz bejelentése után az orosz versenyzők helyzete kétségessé vált, de Mazepin abban remlnykedik, hogy változik az FIA álláspontja. Miközben az orosz versenyzők továbbra is kihátrálnak a 2023-as Dakar Rallyról, kifogásolva az FIA politikáját, amely elítéli országuk ukrajnai
Az ukrán–magyar határszakaszon 7534-en léptek be pénteken Magyarországra, a román–magyar szakaszon belépők közül pedig 6505-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
Van jobb érzés a világon annál, mint amikor kisétálunk a szépségszalonból frissen készült frizurával, ami csak úgy lobog a szélben, van súlya, de tartása is, és úgy tűnik, mintha sokkal nagyobb hajtömegünk lenne, mint előtte? Egy karnyújtásnyira vagy ettől az élménytől, csak ismerned kell az otthoni beszárítás lépéseit.