Március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál - olvasható a gazdaságfejlesztési mi
Belgium olyan sok kokaint állít le, hogy nem győzi megsemmisíteni. A hulladékégetők már nem tudnak lépést tartani a belga vámhatóság által az antwerpeni kikötőben lefoglalt "kokainheggyel".
Akik eddig nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, pótösszeírás keretében november 21. és 28. között, a települési jegyzőt felkeresve tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet.
Az Európai Bizottság úgy véli, ha az unió aggályainak eloszlatására bevezetni tervezett intézkedéseket helyesen, maradéktalanul és hatékonyan hajtja végre Magyarország, akkor azok képesek a szóban forgó problémák megoldására - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban.
Elhunyt Mészöly Kálmán válogatott labdarúgó, edző, aki játékosként 61-szer ölthette magára a címeres mezt, szövetségi kapitányként pedig 1982-ben kivezette a válogatottat a világbajnokságra.
Idén 5. alkalommal szervezik meg Magyarországon az ENSZ égisze alatt kezdeményezett, a világ 144 országára kiterjedő, Vállalkozó Nők Világnapja (Women’s Entrepreneurship Day – WED) globális kampány hazai eseményét.
Véget ért az X-Faktor 2022-es évada: a győztes ByeAlex mentoráltja, Solyom Bernadett lett. Alexnek ez már a negyedik győzelme, amivel rekordernek számít Magyarországon.
Katar nemrégiben jelentős előrelépéseket ért el a munkavállalói jogok területén, az öböl menti országok közül például elsőként törölte el a diszkriminatív munkaerő-alkalmazási rendszerét, amely a külföldi vendégmunkásokat teljes mértékben kiszolgáltatta a munkaadóknak - jelentette ki Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos hétfőn az
A migrén a leggyakoribb önálló fejfájás kórkép. Az aurás migrén (MA) és az aura nélküli, közönséges migrén (MO) ugyanabban a betegben keveredhet egymással. Egyértelmű genetikai háttér egyikben sem ismert, azonban az aurával járó típus eltérő panaszokkal jellemezhető.
A magyarországi vállalkozások az inflációtól elmaradó, átlagosan 8,3 százalékos árbevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedéssel számolnak a következő egy évben - közölte a K&H a kis- és közepes vállalkozások (kkv) körében végzett kutatása alapján hétfőn az MTI-vel.
Tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazták Michael J. Foxot. De nemcsak a Vissza a jövőbe című filmek sztárja, hanem Diane Warren dalszerző és két filmrendező, Euzhan Palcy és Peter Weir is kapott díjat.
Akár 19 százalékkal is emelkedhet jövőre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) azoknak az ügyfeleknek, akik saját biztosítójuknál maradnak - közölte a CLB biztosítási alkuszcég hétfőn az MTI-vel.
A nyugdíjrendszer hat legégetőbb gondját sürgősen, lehetőleg már 2023-ban meg kell oldani - érvel honlapján a Nyugdíjguru, azaz Farkas András nyugdíjszakértő.
Nem csak a pályán, azon kívül is ünnepelt Dzsudzsák Balázs. A Debrecen labdarúgója 109. alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, és ezzel csúcstartó lett. A meccs után Kis Grófóval ünnepelt.
Vajon mennyit fogyaszt egy átlagos hűtőszekrény, és hogyan csökkenthetjük az üzemeltetési költségeit? Ezek a kérdések aktuálisabbak, illetve többeket foglalkoztatnak, mint valaha. Szerencsére tudatos döntésekkel és némi odafigyeléssel jelentősen csökkenthetjük az áramfogyasztásukat.
Idén november 10-én a romániai akkumulátorgyártó, a Prime Batteries Technology befektetési megállapodást írt alá az EIT InnoEnergy-vel. Ezzel az EIT InnoEnergy hivatalosan is a vállalat részvényese lett, abban támogatva őket, hogy elérjék a növekedési céljaikat és bővítsék a humán erőforrásaikat.
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.
Ausztrália azon kevés országok közé tartozik, ahol a méhészek eddig nem ismerték a varroa-atka kártételét. Azonban idén júniusban az új-dél walesi Port of New Castle-ban varroa-atkára bukkantak, annak is a háziméhekre veszélyes fajára, a Varroa destructorra.
Több mint 230 ezer POS terminálnál fizethettek a magyar vásárlók idén a második negyedévben; három év alatt megduplázódott a magyarországi kártyaterminálok száma - közölte a fizetéstechnológiai cég az MTI-vel hétfőn.
Nyáron vásárolt tulipánfám csúcsa elhalt. Visszavágtam, és a vesszőben járatot találtam, barna színű morzsalékos anyagot, az alján egy lárvát is, ami a vágás során kissé megsérült. Megállapítható, hogy mi volt az? Mit tudok tenni, védekezhetek-e ellene?
Nagy többséggel jóváhagyta a bukaresti képviselőház hétfőn, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) átvizsgálja Daniel Tudorache informatikai eszközeit, a képviselőt bűnrészességgel gyanúsítja a vádhatóság egy – a világjárvány idején lebonyolított – túlárazott közbeszerzéssel kapcsolatban. A DNA október 21-én közölte, hogy bűnvádi eljárást kezdemén
Az Audi a „Haladás technikája” és az innovatív mobilitás megtestesítője. Ezen ígéreteket a négy karikának is ki kell fejeznie progresszív dizájnjával. Most alapjaiban dolgozták át a márka modelljeinek jelzésrendszerét. Interjúnkban André Georgi formatervező és Frederik Kalisch márkastratéga fejti ki, mit jelentenek az Audi számára a modelljein megj
Idén 50 éve rendezték a müncheni nyári olimpiát. Minden óramárka szeretne valamilyen sport hivatalos időmérője lenni, melyek közül az olimpia a legelőkelőbb. 1972-ben a Junghans a Longines-el közösen osztozott ezen…
Hétéves kora óta nem látta az édesapját a budapesti Kiss Renáta. A most 34 éves pesterzsébeti nő direkt nem költözött el a szülőházából, hogy ha az édesapja keresné, akkor megtalálja őt ott, ahol 1995-ben utoljára látta. Öt éve kezdett bele az apa keresésébe, s mint kiderült, többször is előfordult, hogy egymással szemben állhattak egy utca két old
Honnan tudod, hogy mikor van vége a kapcsolatodnak? Sosem könnyű beismerni, hogy kiégett a kapcsolatod, különösen akkor nem, ha sok időt és energiát fektettél abba, hogy működjön. Persze nem kell könnyelműen döntened. Azonban nem számít, hogy a szüleid, a barátaid, vagy akár a párod részéről mekkora nyomás nehezedik rád, hogy működjön a dolog, néha