Megállapodtak a romániai koalíciós pártok a jövő évi nyugdíjemelésről: a nyugdíjpont 12,5 százalékkal emelkedik januártól, a kisnyugdíjasok pedig további támogatásban részesülnek - közölte hétfőn közösségi oldalán Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke.
Daniel Ricciardo nem lesz ott a jövő évi rajtrácson, miután az idény végeztével távozott a McLaren csapatától. Állítólag közel van egy megállapodáshoz a Red Bullal, akiknél tartalékversenyző lehetne. Utóbbit Christian Horner is megerősítette, és elvileg már csak egy aláírásra várnak az ausztráltól, aki szintén igen biztosra veszi a megegyezést. „Ne
A Big Picture 2023 konferencia előtt számos kisinterjút készítettünk, amelyek először a Márkamonitor magazin októberi számában jelentek meg, most pedig online is közöljük őket. Mai (kis)interjúalanyunk Nagy Andrea, Amc Networks International. A Saatchi & Saatchi New York-i irodájába szó szerint az utcáról mentél be, hogy ott szeretnél dolgozni
A féregpete- és parazitavizsgálati székletteszt (angol rövidítése O&P) egyszerű módja az esetleges parazitafertőzés kimutatásának. A teszt egyaránt alkalmas a bélrendszerben előforduló féregpeték, valamint a kifejlett élősködők kimutatására is.
Elküldte a kormány az Európai Bizottságnak a magyar jogállamisági vállalások teljesítéséről szóló levelet. Ez is feltétele volt, hogy Magyarország hozzájuthasson az uniós forrásokhoz. Közben Európai Parlamenti képviselők szólítják fel az unió döntéshozóit arra, hogy mindaddig ne hagyják jóvá a Magyarországtól visszatartott támogatásokat, amíg be ne
Szabálysértési büntetést is kaphat az az autós, aki tiszta időben használja a ködfényszóróját – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti főosztályvezetője.
Romániában az alkalmazottak kevesebb mint harmada részesült idén béremelésben, amelynek mértéke többnyire nem fedezte a 15 százalék körüli éves inflációt - derült ki egy friss felmérésből, amelynek eredményeit a Mediafax hírügynökség ismertette hétfőn.
Már csak gyalog lehet megközelíteni Bahmut városát, a hidakat ugyanis felrobbantották – ezt mondta Híradónknak Olekszandr Kacsura háborús tudósító. A kelet-ukrajnai várost brutális ostrom alatt tartja az orosz hadsereg. Ha a megszállók elfoglalnák, akkor tüzérségi támadást indíthatnának a Donbász utolsó nagyvárosai ellen.
A kormányzati propaganda és a megszólaló vezető politikusok unalomig ismételgették az utóbbi időszakban, hogy az Oroszország elleni szankciók nem működnek. Amikor az állítást alá kellene támasztani, akkor rendre bajba kerül a kormány. Egyes adatok ráadásul az oroszbarát kommunikáció más elemeit is cáfolják.
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Polgárok Házában, hogy néhány nyugat-európai kollégája és az Európai Unió főképviselője lehazugozta őt. A diplomaták között merőben szokatlan hangvétel azt mutatja, hogy Magyarország és az EU viszonya mélypontra érkezett.
Hosszas hercehurca, illetve többszöri halasztás után az Európai Bizottság az elmúlt hetekben véglegesítette az Euro 7-es környezetvédelmi szabályokra vonatkozó javaslatát,
A Yettel idei ünnepi kampányában a klasszikus tárgyi ajándékozás helyett a személyes gesztusok fontosságára hívja fel a figyelmet. Neves illusztrátorokkal együttműködve, egy 25 kártyából álló karácsonyi kollekciót mutat be, amelyek közös élmények ajándékozásához adnak ihletet és ezáltal még személyesebbé teszik az ünneplést. A magyarok harmada sz
A téli tüzelőről való gondoskodás nem ér véget pusztán a faanyag megvásárlásával, hanem megfelelő mértékig ki kell szárítani, és meg kell találni az optimális tárolási helyét. Hol, hogyan és mennyi ideig tárolhatjuk a tűzifát amellett, hogy megőrizzük a minőségét? Milyen kritériumai vannak a jó fatárolónak?
Akár a vállalat jövője is múlhat egy jó beszéden, érdemes tehát alaposan felkészülni az ilyen alkalmakra. Szakértők szerint a gyakorlás mennyisége egyenes arányban áll az eredményességgel, egy alaposan átgondolt nyilvános megszólalás pedig nyomot hagy a hallgatókban.
Új forgalmi csúcsot hoztak az eMAG Black Friday egyetlen napon át tartó akciói, az idei kampány megmozgatta a hazai online vásárlóközönség több mint kétharmadát. November 18-án reggel hét óra után kezdődött, és másnap hajnali két óráig tartott az eMAG 2022-es Black Friday kampánya, amely során több mint 166 ezer vásárló
A webáruház újonnan leleplezett eszköze minden jel szerint képes elvégezni a legtöbb raktári feladatot. Ez a Sparrow, a cég legújabb és legfejlettebb robotja, ami rég nem látott aggodalmat keltett a munkásokban. Meg is van rá minden okuk. Az Amazonnál jó ideje nyílt titok, hogy fokozatosan szeretnék automatizálni a lehető legtöbb logisztikai felada
„A chili nem csupán csodálatos ízélményt nyújt, hanem a sok tévhit ellenére – bár természetesen mérsékletes fogyasztással – egyfajta gyógyszer is” – vallja Nagy Gergő celldömölki kistermelő. A fiatalember hat esztendeje döntött úgy, hogy Chilidise márkanéven elkezdi forgalmazni chilis termékeit. Mint elmondta, a legtöbb munkát ő maga végzi, de a cs
Pekingnek három év alatt sem sikerült felkészülnie egy elkerülhetetlen tömeges járvány kitörésére és kezelésére, mivel pusztán annak visszaszorítására összpontosított. Ez megakadályozza, hogy kilépjen a zéró-covid politikából.
A faszenes grillek,kemencék és kandallók begyújtása sosem volt még olyan könnyű, mint manapság. Az egykor komoly nehézséget okozó folyamatot olyan technológiai innovációk segítik, mint pár perc alatt fehéren izzó faszenet adó Looft Lighter.
Az elmúlt egy évben 13 százalékos hozamot realizálhatott az, aki a The Economist címlapjai ellen fogadott a piacokon. De vajon merre megy a legutóbbi címlapon temetett eszköz? Vendégszerzőnk írása.
Nemcsak a pályán, azon kívül is ünnepelt Dzsudzsák Balázs. A Debrecen labdarúgója 109. alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, és ezzel csúcstartó lett. A meccs után Kis Grófóval ünnepelt.
A három szexmunkás nőt kegyetlenül kivégző Giandavide De Pau korábban sörétes puskával lőtt prostituáltakra. De a hétköznapokban Róma egyik legrettegettebb maffiafőnökének dolgozott.
– Lehet, hogy kevésbé vagyunk hangosak vagy szervezettek, mint az ellenoldal, de mi vagyunk többen: mi vagyunk a csendes többség – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila.
Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a vállalkozók a 2023-as év nehézségeire, a cégek 25 százaléka azonban fejlesztéssel "előre menekülne" - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából, amelyet az MTI-nek hétfőn juttattak el.
Van, aki konkrétan kikészül attól a gondolattól, hogy a fodrász egy pár centinél is többet vág a hajából. Az, hogy mikor és hogyan vágatod le a hajadat, az személyes preferencia, viszont azt fontos tudni, hogy bizonyos stílusok több ápolást igényelnek.
Charles Leclerc szezonja pozitív szájízzel fejeződött be, miután Abu Dhabiban szoros csatában sikerült bebiztosítania a bajnoki második helyét Sergio Pérezzel szemben. A szezon elején, amikor 3 futamon 2 győzelemmel kezdett, aligha elégedett volna meg ennyivel, ám annak fényében, ami a szezon második felében történt, mégis tekinthető ez pozitív ere
Bujdos Eszter úgy látja, a MOL-nak komoly problémái lehetnek az ellátással, amíg az importőrök nem kerülnek vissza a piacra. Lajkó Ferenc szerint a fuvarozóknál a 100 literes korlátozás ellátási gondokat is okozhat.
A téli időjárás már a múlt hét végén megérkezett az ország egyes tájaira. Mostantól az ország több pontján készülnie kell az autósoknak a fagyokra, adott esetben havazásra.