2022. február 10. csütörtök

febr. 10
12:09
Sok német nagyvárosban jelentős energiaár-emelés történt, aggódik a lakosság többsége a rezsiválság miatt (Portfolio)
Miután számos német nagyvárosban vezettek be külön áram-, vagy gáztarifát az újonnan csatlakozó fogyasztóknak, ami jelentős áremeléseket takar, felmérést készített a fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (VZBV) arról, hogy a lakosság mekkora aránya aggódik az energiaár-válság miatt. Kiderült, hogy az emberek többsége, 62%-a tart attól, h
febr. 10
12:09
Az Amundi Alapkezelő 4,4 százalékra módosította a jövő évi növekedést (Biztosító Magazin)
A gazdasági növekedés Magyarországon idén 4,5 százalék lehet, jövőre azonban a korábban jelzett 4,1 százalék helyett 4,4 százalékkal bővülhet a Gdp - közölte az Amundi Befektetési Alapkezelő online sajtóeseményén csütörtökön.
febr. 10
12:09
Kulcsár Edina: Bizonyos emberek próbálnak minket minden erejükkel tönkretenni (SzMo)
Az egykori szépségkirálynő azt mondja, új párjával igyekeznek békét teremteni maguk körül, mindent kizárni, és megélni a szerelmük első heteit, de még mindig forrnak az indulatok körülöttük.
febr. 10
12:11
Európai Bizottság: Idén nem jön enyhülés az inflációban, és a gazdaság is lassul (Portfolio)
Közzétette téli előrejelzését az Európai Bizottság: a testület az idei évre lassabb növekedést vár, mint az őszi előrejelzésében, az inflációs prognózist viszont jócskán felfelé módosították. Eszerint idén az egész év átlagában bőven a jegybanki cél felett lehet az infláció az eurózónában, amely csak 2023-ra mérséklődhet cél alá.
febr. 10
12:11
Az adathalászat veszélyeire figyelmeztet a rendőrség online kereskedőkkel közösen (Biztosító Magazin)
A napokban indított kommunikációs kampány apropóján csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) és az Adevinta Hungary képviselői.
febr. 10
12:15
Ön szerint jó, ha az asszony kezeli otthon a kasszát? Szavazzon! (Blikk)
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Varga Mihály egy fórumon elmondta, a felesége kezeli a család pénzét, mivel ő szigorúbb e tekintetben.
febr. 10
12:15
Tovább nő az infláció Magyarországon (Adózóna)
A tavalyi 5,2 százalékról 5,4 százalékra nő Magyarországon az átlagos infláció az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint. A gazdasági növekedés lassul, 5 százalék lehet, a múlt évi 6,5 százalék után – írja a Portfolio.hu.
febr. 10
12:15
Bővíti magyar beszállítói körét a Schneider Electric (ProfitLine)
Jelentős mértékben növeli beszállítói körét a Schneider Electric Magyarországon, és a kelet-európai régióban, ezzel több tízmillió eurónyi üzleti lehetőség nyílik meg a helyi vállalkozások számára - közölte az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén működő multinacionális vállalat csütörtökön az MTI-vel.
febr. 10
12:15
Kimondták a tudósok: halálos betegségeket okozhat a koronavírus a fertőzés után egy évvel is (Portfolio)
Az újonnan kialakuló szívproblémák kockázata sokkal magasabb a koronavírus okozta betegségből való felgyógyulás után – állítja egy nagyszabású, még lektorálás előtt álló amerikai tanulmány
febr. 10
12:15
Élőben még nem láttuk, de rendelhető a Citroën C5 X – 11 milliótól indul (Auto Pult)
Ugyan áprilisban már egy éve lesz, hogy a Citroën bemutatta rendhagyó zászlóshajóját, a C5 X-et, a klasszikus középkategóriás szedánok és kombik vonásait a crossoverekkel vegyítő modellt azóta sem próbálhattuk ki. Az ára azonban már ismert, és a konkurenciához mérten nem is túlságosan ijesztő – persze önmagában vizsgálva sajnos mostanra minden új n
febr. 10
12:15
Stohl András és felesége gyermeket várnak - megmutatta gömbölyödő pocakját a gyönyörű Vica (Femcafe)
Az 54 éves magyar színésznek két korábbi párkapcsolatából összesen négy gyermeke született, hamarosan azonban ötödik csemetéjének örvendhet.
febr. 10
12:15
Marko Kloos hőse a káosz és pusztítás kellős közepében találja magát (Könyves Magazin)
Marko Kloos hőse a káosz és pusztítás kellős közepében találja magát
febr. 10
12:15
Webber: Gyógyulniuk kell még a sebeknek (Racing)
Mark Webber a 2021-es idényzáróval kapcsolatban szólt néhány szót, szerinte az ott szerzett sebek még nem gyógyultak be. A világbajnokságot végül drámai körülmények közt elvesztő Lewis Hamilton is eltűnt a nyilvánosság elől egy hosszabb időre, a napokban jelentkezett be újra. „Nehéz ez, azt hiszem, szükségünk van egy év szünetre. Nekik is kell egy
febr. 10
12:15
Nincs szükség közvetítőre az állatjóléti támogatásokhoz való hozzájutáshoz (Üzletem)
A baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez nincs szükség közvetítőre vagy harmadik fél közreműködésére – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium csütörtökön.
febr. 10
12:17
Szilasi László: Jó lenne szemérmetlen könyveket írni (Könyves Magazin)
Szilasi László Tavaszi hadjárat című regényét az őszi Margón mutatták be, a szerzővel a kötet szerkesztője, Turi Tímea beszélgetett. Akkori beszámolónkat Itt olvashatjátok, most pedig a teljes beszélgetést visszahallgathatjátok. Kedvcsinálónak kiemeltünk néhány érdekes megállapítást.
febr. 10
12:17
Még Ken Blockot is lenyűgözte az Audi (Racing)
A Zell Am See-ben rendezett GP Ice Race-en próbálta ki Ken Block azt az Audi RS Q e-tront, amivel a márka a Dakaron négy szakaszgyőzelmet szerzett. Az ausztriai Zell am See-ben (meglehetősen titokzatos körülmények közt) megtartott GP Ice Race során az Audi prototípusa először jelent meg a Dakar Rally után. Az Audi RS Q e-tron,
febr. 10
12:18
Jövő keddig lehet jelentkezni a felsőoktatási képzésekre (Demokrata)
Díjmentesen három helyre lehet jelentkezni, egyenként 2000 forintért további három hely jelölhető meg.
febr. 10
12:18
Sértődött hangvételű posztban fakadt ki Hodász András (Mandiner)
A „nem politizáló” pap amúgy jól van – derül ki a posztból.
febr. 10
12:18
Kutatás: Kiakadtak a magyarok a megfizethetetlen benzináron, nem jött be Orbán módszere (Nyugati Fény)
Toronymagasan az európai átlag felett fizetünk a benzinért.
febr. 10
12:18
Mekkora hatótávot vesz el az összkerékhajtás? (Villanyautósok)
A norvégok összehasonlították hat típus összkerekes és kétkerekes változatának valódi hatótávolságát. A teljes anyag Mekkora hatótávot vesz el az összkerékhajtás? címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
febr. 10
12:19
Rosenqvist nyerte a virtuális indianapolisi IndyCar-megmérettetést (Racing)
Rosenqvist és a többi IndyCar-versenyző az online térben csapott össze a Pro Challenge keretein belül. A helyszín Indianapolis volt. Az IndyCar versenyzői két előfutamon és egy főfutamon vettek részt az INDYCAR Pro Challenge keretein belül. Ezen egy jótékonysági pénzdíjért küzdhettek. A tényleges szezon majd St. Petersburgben kezdődik február 27-én
febr. 10
12:20
Dr. Apáti István: Tisztelt Főpolgármester Úr! (Mandiner)
Azzal vádolt minket, hogy a budapesti emberek békés hétköznapjait zavartuk meg.
febr. 10
12:24
Megrázó és döbbenetes: magyarok csinálták az első Csernobil-filmet, amely 31 évvel előzte meg az HBO csúcsprodukcióját (Promotions)
1987-et írtunk, amikor a magyar tévében már ment a film.
febr. 10
12:24
Amanda Seyfried híres milliárdos csaló bőrébe bújt (Hamu és Gyémánt)
Elizabeth Holmest a következő Steve Jobsnak kiáltották ki egykoron, de kiderült róla, hogy szimplán csak egy ügyes csaló.
febr. 10
12:24
Nyolcmilliárd forintos pályázat indul az élelmiszeripar beszállítóinak (Demokrata)
A támogatási kérelmek március 11. és 31. között adhatók be – közölte György László államtitkár.
febr. 10
12:24
Lavrov: Moszkva kész rendezni viszonyát Londonnal (Mandiner)
Az orosz külügyminiszter szerint az orosz-brit viszony sokéves mélyponton áll.
febr. 10
12:24
Az Európai Bizottság hallja meg végre a sertéstartók hangját! (Magyar Mezőgazdaság)
Az utóbbi több mint egy év folyamán – más ágazatok mellett – talán az uniós sertéságazatot sújtó krízis ad okot leginkább aggodalomra. Bár a probléma a teljes európai ágazatot érinti, az Európai Bizottság elutasította, hogy piaci védőintézkedésekre tegyen javaslatot. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara véleménye szerint nem elfogadható az a hozzáállás,
febr. 10
12:24
Egy parasztcsalád, akik világhírűvé tették az azeri konyhát (egy.hu)
Él Azerbajdzsán észak-keleti részén egy Hil nevű kis hegyi faluban, 788 m magasan egy család, akik a pandémia idején új ablakot nyitottak a világra maguk, de leginkább az egész világ számára. Ezen az ablakon ugyanis bárki betekinthet hagyományos azeri hétköznapjaikba, és rácsodálkozhat a gazdálkodáshoz és a főzéshez kapcsolódó kulturális érdekesség
febr. 10
12:26
Tripla rekordév volt a tavalyi a magyar gazdaság számára (Demokrata)
Szijjártó Péter az olasz Novation Tech szeghalmi beruházásának bejelentésén vett részt.
febr. 10
12:26
Kecskére káposztát? Teljesítés nélkül fizettek ki 150 millió forintnyi közpénzt egy vállalkozónak a DK-s kerületben (Mandiner)
Kormányzati kivéreztetés helyett inkább a forrásbőség a jellemző, Rákospalota, Pestújhely és Újpalota DK-s vezetésének mégis sikerült jogtalanul kifizetnie majd 150 millió forintot egy vállalkozónak, amely a kerületi háziorvosi rendelő felújításával lett megbízva. Helyzetkép Budapest 15. kerületéből.
febr. 10
12:27
Nagy kihívás előtt az olasz autóipar, menteni kell a munkahelyeket (Infostart)
Az olasz kormány egyeztetéseket folytat az autóipar szakmai képviseleti szervezeteivel és a szakszervezetekkel egy olyan támogatási program kidolgozásáról, ami fájdalmas foglalkoztatási következmények nélkül is lehetővé tenné az átállást az elektromobilitásra.
febr. 10
12:27
Szja-visszatérítés 2022: mikor utalják az adóvisszatérítést a családosok számlájára? (Pénzcentrum)
Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést.
febr. 10
12:27
Szijjártó: “Vannak információk, amelyek nem nyilvános forrásból jutottak el hozzám…” (ATV)
Ha az országban működő nagykövetségek “arra szervezkednek, hogy milyen koordinált módon tegyenek nyilatkozatokat, vagy adjanak hangot kételyeiknek, akkor azt beavatkozási kísérletnek tekintem” a választásba - jelentette ki Szijjártó Péter a Mandinernek. Az EBESZ képviselőit hivatalosan meghívták - mondta el az interjúban.
febr. 10
12:27
Vélemény: Állatkínzás a Chanel haute couture kifutóján a ló? (Glamour)
A Peta (People for Ethical Treatment of Animals) szervezet szerint katasztrófával is végződhetett volna a Chanel 2022-es tavaszi haute couture show-ja, ugyanis Charlotte Casiraghi, Grace Kelly unokája végiglovagolt a kifutón a Grand Palais Éphémère-ben tartott divatbemutatón.
febr. 10
12:27
Csütörtöktől érkezik a családi adó-visszatérítés a bankszámlára (SzMo)
Varga Mihály azt ígérte, legkésőbb hétfőig minden család megkapja a pénzt.
febr. 10
12:28
Tétovázva sodródik az új német kancellár a világpolitikában (Mandiner)
Olaf Scholz amerikai látogatásán sem tudott kellő határozottságot mutatni Ukrajna ügyében. Ez az EU többi tagállamának is gondot jelent, de Németország is jól ráfázhat. Szó szerint.
febr. 10
12:33
Kiszórt GVH-bírságok: mire számíthatnak a cégek idén? (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal közzétette a tavalyi évre vonatkozó tevékenységét összegző gyorsjelentését. A versenyhatóság az előző évinél csaknem 25 százalékkal több, számszerűen 51 versenyfelügyeleti eljárást indított, 124 vállalkozással szemben és 42 eljárás zárult le 2021-ben.
febr. 10
12:33
Újszülöttet találtak a miskolci megyei kórház inkubátorában (Blikk)
Egy egészséges kisfiút találtak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál lévő inkubátorban.
febr. 10
12:33
Janicsák Veca üzenete a nőknek: ne bántsátok egymást! - Nézd vissza az élő beszélgetést (Glamour)
Az énekesnő a GLAMOUR márciusi számában őszintén beszél az elmúlt hét év megpróbáltatásairól. Egészségügyi és párkapcsolati szempontból is nehéz utat járt be. Nőgyógyászati problémái felébresztették, itt az ideje szembenézni önmagával.
febr. 10
12:33
Előkerült a legviccesebb felvétel Erzsébet királynőről, amiben nem is ő a főszereplő (Joy)
Ritkán látni így a királynőt.
febr. 10
12:36
Szijjártó: 2021 tripla rekordév volt a magyar gazdaság számára (Növekedés)
A koronavírus-járvány jelentette globális nehézségek ellenére is tripla rekordév volt a tavalyi a magyar gazdaság számára - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 10
12:36
Az ügyészség jelezte: nem érintett más kormánytag a Völner-ügyben (Mandiner)
Márki-Zay Péter szavaira reagáltak.
febr. 10
12:36
Titokzatos Lotus-modellen dolgozik egy különleges csapat (Autószektor)
A Lotus nemrég jelentette be egy új Advanced Performance részleg létrehozását, amely az autógyártó „speciális műveletek” csoportjaként szolgál majd, és számos előremutató projekten fog dolgozni. A Lotus Advanced Performance felel például az "ultra-exkluzív és egyedi járművek" gyártásáért, amelyek a Lotus portfólióját fogják bővíteni. Emellett a div
febr. 10
12:39
Az EMMI kicsit korrigált a pedagógusok felé: pontosító beadványt nyújtott be (Menedzsment Fórum)
Mégsem vádolja „pártpolitikai tevékenység támogatásával” a január 31-ei tanársztrájkot szervező pedagógus érdekképviseleteket az Orbán-kormány.
febr. 10
12:39
Mindjárt kijön a kulcsfontosságú adat, hatalmas cégek törik fejüket a bitcoinon (Privátbankár)
Pár óra és kijön az amerikai inflációs adat, amitől annyira féltek a befektetők az utóbbi egy-két hétben. Egy nagy amerikai befektetési bank túlértékeltnek tartja a bitcoint, de nem vészesen. Remek gyorsjelentések jöttek, de pár rossz is, és kissé gyengült a forint.
febr. 10
12:39
Moszkva: az orosz–brit viszony sokéves mélyponton áll (Infostart)
De Oroszország kész rendezni viszonyát Nagy-Britanniával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor Moszkvában fogadta brit hivatali partnerét, Lizz Trusst.
febr. 10
12:39
Pegasus-ügy: aktivistákat, újságírókat és politikusokat is meghallgathatnak az EP vizsgálóbizottságában (ATV)
A kémszoftverrel kapcsolatos helyzetet vizsgálja az Európai Parlament. A cél az, hogy európai szinten határozzák meg a jogszabályi keretet, és kimondják, hogyan lehet és hogyan kell ezeket a szoftvereket használni.
febr. 10
12:39
Milliárdos beruházást hozott Békésbe a Novation Tech (autopro)
Ötven munkahelyet termet Szeghalmon az olasz vállalat.
febr. 10
12:42
Donáth Anna: Fel kell számolnunk a Fidesz által kiépített embertelen, milliókat szegénységben tartó rendszert (Mandiner)
Az új kormány az EU-s pénzeket kórházakra, iskolákra költi, nem pedig a kiváltságosokra.
febr. 10
12:44
Szalai Zoltán: A korszellem ritmusa (Mandiner)
A Willkommenskultur 2015-ös meghirdetése is az új idők új dalai­nak adott formát.

Keresés