Egy új hangfelvétel kezdett el keringeni a világhálón. A rádióbeszélgetés Jonathan Wheatley, a Red Bull sportigazgatója és Michael Masi, versenyigazgató között zajlik, s arra enged következtetni, hogy a későbbi győztes, Verstappen csapatának utasítására indították újra a futamot Abu Dzabiban, amely aztán a holland világbajnoki címéhez vezetett.
A hazai cégek 29 százalékánál dolgozik IT szakember, az uniós tagállamok közül Dániával és Máltával holtversenyben ez a második legmagasabb arány. Az Eurostat összehasonlító adatai szerint hazánkat csak Belgium és Írország előzi meg 30 százalékkal.
Betiltotta a párizsi prefektúra a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő francia szabadságkonvoj elnevezésű mozgalom hétvégére tervezett tüntetéseit a fővárosban, a közrend megzavarásának kockázatára hivatkozva.
Február 15-én este tartják a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, illetve a századforduló irodalmi miliőjét ábrázoló irodalmi televíziófilm díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő éppen a napokban erősítette meg Magyarország államadósságának BBB, tehát befektetésre ajánlott osztályzatát. A londoni székhelyű
A Red Bull tegnapi autóbemutatóján nyilvánosságra hozta új névadó szponzorának kilététér. Az Oracle állítólag 500 millió dolláros szerződést kötött az energiaitalos csapattal. Azonban nem csak náluk áll pénz a házhoz, hanem a McLaren fiatal pilótája, Lando Norris is szép summával gazdagodik. A hírek szerint azzal, hogy tegnap bejelentették, hogy a
Egy friss tanulmány szerint a YouTube és a TikTok több személyes adatot gyűjt be a felhasználóiról, mint bármelyik más közösségi média alkalmazás, ráadásul a TikTok esetén teljes rejtély, hogy hogyan használják fel az adatokat – írja a Fox Business.
A cég 4 éves megbízást kapott az intelligens rendszerekkel felszerelt gépjárművek és az érintett eszközök közötti kommunikációs technológia biztosítására. Mint írták, a statisztikák szerint már több mint fél millió olyan autó közlekedik Európa útjain, amely a környezetével intelligens kommunikációra képes. Ezt a kommunikációt nevezik összefoglalóan
Egy friss tanulmány szerint a YouTube és a TikTok több személyes adatot gyűjt be a felhasználóiról, mint bármelyik más közösségi média alkalmazás, ráadásul a TikTok esetén teljes rejtély, hogy hogyan használják fel az adatokat – írja a Fox Business.
Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több százezer szülő kapja meg a bankszámlájára a családi adóvisszatérítést, amely akár több százezer forintos összeg is lehet szülőnként.
Hamarosan kábeleken függő kabinokban lehet majd Párizs fölött suhanni egy új tömegközlekedési projektnek köszönhetően. A párizsi "libegő" 4,5 kilométer hosszú pályán kötné össze a déli külvárosokat a belvárossal. A kabinok zéró-kibocsátással üzemelnek majd és jelentősen lerövidítik az utazási időt is (a buszozáshoz képest).
A forgatókönyvet az Oscar-díjas Gladiátort is jegyző John Logan írja. A film "az összetett személyiség mély ábrázolására törekszik, hogy bemutassa, hogyan vált belőle a pop királya".
Vegyes elmozdulásokkal várják a ma délutáni inflációs adatot az irányadó nyugat-európai indexek, a BUX fél százalékos esésével a gyengébben teljesítők közé tartozik.
A Magyar Kupa-forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója, a Vasas – Ferencváros rangadó simának tűnő vendéggyőzelmet hozott. Más kérdés, hogy valószínűleg egészen másképp alakul a végeredmény, ha ezen a mérkőzésen is alkalmazzák a videóbírós rendszert…
Addig is egy tájékoztató-edukáló kampányt indított közösen az ORFK és számos magyarországi márka, hogy ne essenek annyian áldozatául a csalóknak. Komplett törvénymódosító javaslatcsomag készül az Országgyűlés számára.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A hozamok az előző aukciókhoz képest alacsonyabbak voltak, ám a tegnapi referenciahozamokhoz képest emelkedést láthattunk. A 15 éves (amúgy sem túl likvid) papírra nem érkezet elegendő ajánlat.