2022. május 10. kedd

máj. 10
19:06
A királynő beszédét küldte maga helyett az idénynyitóra (Infostart)
Csaknem hat évtizede először kezdődött II. Erzsébet királynő távollétében az új brit parlamenti évad.
máj. 10
19:06
Putyin fél, hogy megégeti magát, ezért utasítást adott ki (Portfolio)
Nem szabad megengedni, hogy megismétlődhessen a tavalyi helyzet, amikor augusztus közepére több, mint 17 millió hektárnyi szibériai erdő égett le - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy keddi, az oroszországi régiókban pusztító erdőtüzekkel foglalkozó online tanácskozáson.
máj. 10
19:06
50 milliárd forintos szerződést kötöttek Rogánék az udvari rendezvényszervezővel (444.hu)
Annak a Balásy Gyulának az érdekeltségei nyertek, aki letarolta már az állami kommunikációs piacot is.
máj. 10
19:06
Franciaországban az Isis fenyegetése miatt megerősítették a zsidó közösségek védelmét (444.hu)
Az Iszlám Állam azt kérte a híveitől, hogy az orosz-ukrán háborút kihasználva hajtsanak végre újból merényleteket Európában.
máj. 10
19:06
Szijjártó Péter: erősíteni kell a terrorellenes felkészülést Európában (Demokrata)
Erősíteni kell a határok védelmét és a terrorellenes felkészülést Európában, mondta Szijjártó Péter Málagában.
máj. 10
19:06
Ricciardo: Olyan volt Miamiban vezetni, mint otthon a farmunkon (Racing)
Daniel Ricciardo azzal viccelődött, hogy a Miami International Autodrome olyan kavicsos volt, mint az ausztráliai farmjuk. A versenyzők már pénteken aggodalmukat fejezték ki az aszfalt minősége miatt. Lewis Hamilton egyenesen a brit B&Q barkácsáruház parkolójához hasonlította a felületet. Az ausztrál szerint a panaszkodásuk miatt azt szűrhetik le a
máj. 10
19:06
Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech és az Automotive Hungary ipari „szakkiállítás-csokor” (Üzletem)
Május 10-én megnyílt és 13-áig tart nyitva az „Ipar Napjai” nemzetközi ipari, a „Mach-Tech” nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az „Automotive Hungary” nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
máj. 10
19:06
Az Európai Bizottságtól várja a megoldást a magyar kormány, hogyan függetlenedjen az orosz olajtól (rtl.hu)
Amíg az Európai Bizottság nem kínál megoldást arra, hogy a magyar gazdaság hogyan függetlenedjen az orosz olajtól, addig a kormány nem támogatja az embargót – erről beszélt kedden Szijjártó Péter külügyminiszter annak kapcsán, hogy hétfőn Orbán Viktorral tárgyalt Budapesten Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A kormányfő telefonon ke
máj. 10
19:06
44 halott civil került elő a romok alól egy oroszok által elfoglalt városban (rtl.hu)
Az ukránok szerint az épületet teljesen lerombolták a megszállók.
máj. 10
19:06
A kormány 82 milliárdot már odaítélt az unió helyreállítási alapjából, pedig annak folyósításáról még döntés sincs (rtl.hu)
Már több mint 82 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg felsőoktatási intézményeknek a kormány az unió helyreállítási alapjából úgy, hogy annak folyósításáról még döntés sincs. Az Európai Bizottság ugyanis kifogásolta, hogy a fejlesztési pénzek elköltése nem átlátható az alapítványi fenntartásba került egyetemeknél. A kormány arra a kérdésünkre ne
máj. 10
19:12
Alapjaiban változik meg a Bajnokok Ligája 2024-től: íme, a részletek a 36 csapatos főtábláról (Blikk)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága kedden jóváhagyta a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idénytől hatályba lépő reformját, és döntött arról, hogyan osztják szét a 32-esről 36 csapatosra emelt BL-főtábla plusz helyeit.
máj. 10
19:12
Az első 3 év szerepe az allergia és cukorbetegség megelőzésében (WebBeteg)
Dán kutatók megfigyelései szerint az anyatej hozzájárul a gyermek egészséges bélflórájának kialakulásához, a jótékony tejsavbaktériumok megtelepedéséhez; ezzel is támogatva az immunrendszer fejlődését, a betegségek megelőzését.
máj. 10
19:12
15 tippünk is van, hogy milyen módon védheted meg a csigáktól a kertedet! (Agroinform)
15 öltetünk is van, hogyan húzza el a csiga mihamarabb a csíkot a kertedből!
máj. 10
19:12
Máris belengették a novemberi nyugdíjemelést: annyira elszállt az infláció, hogy muszáj lépni? (Pénzcentrum)
2022-ben évközi nyugdíjemelést hajt végre a magyar kormány a tartósan magas infláció miatt júliusban, melynek mértékét 3,9 százalékban határozták meg. Ez ugyanis az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelés, és a 8,9 százalékos várható infláció különbözete. Legalábbis ez volt, ugyanis a legfrissebb, mai inflációs statisztikák alapján az elemzők már 9-9,5
máj. 10
19:12
Újra befagyasztották az üzemanyagárakat Szlovéniában (ATV)
A szlovén kormány ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik - közölte a szlovén gazdasági minisztérium kedden.
máj. 10
19:12
Depp-Heard-per: kinek jött jobban az egy hete tartó tárgyalási szünet? (SzMo)
Szakértők szerint bármelyik fél előnyt kovácsolhat a hosszúra nyúlt szünetből. Sok múlhat azon, mennyire hiszik el a tizenegy nap alatt az esküdtek Amber Heard vallomását.
máj. 10
19:12
Csehország szeretné, ha Magyarország felgyorsítaná az ellenőrzést (Demokrata)
A cseh belügyminiszter a magyar partnerével tárgyalna az ukrajnai kettős állampolgárságú romákról.
máj. 10
19:18
Ahogy kitette a Giro a lábát Magyarországról, máris baj történt (Infostart)
Az egyik kísérő motoros bukása magával vitte a mezőny egy részét is.
máj. 10
19:18
Az erőszak néha álruhában érkezik – Megnéztük az Egy botrány anatómiáját (WMN)
Egy botrány anatómiája, és nemcsak egy botrányé, hanem a nemi erőszak vetületeié is.
máj. 10
19:18
Csehország szeretné, ha Magyarország felgyorsítaná az ellenőrzést (Demokrata)
A cseh belügyminiszter a magyar partnerével tárgyalna az ukrajnai kettős állampolgárságú romákról.
máj. 10
19:18
Franciaországban dzsihadista fenyegetés miatt kell megerősíteni a zsidó közösségek védelmét (Mandiner)
Gérald Darmanin francia belügyminiszter elrendelte kedden a zsidó közösségek által látogatott helyek fokozottabb védelmét az Iszlám Állam nyílt fenyegetése miatt.
máj. 10
19:18
Horvát botrány: Reagált Menczer Tamás a magyar nagykövet bekéretésére (Nyugati Fény)
Orbán a "magyar tengerpart" emlegetésével felkavarta az indulatokat.
máj. 10
19:18
Köbméterenként több mint kétszáz forint a vesztesége az államnak az orosz gázon (rtl.hu)
Négyszer többe kerülhetett az orosz gáz áprilisban az államnak, mint amennyit be tudott szedni érte a családoktól a rezsicsökkentés miatt – írta meg a Portfolio. A gazdasági portál számításai szerint köbméterenként több mint kétszáz forint a veszteség, így a rezsicsökkentés fenntartása havonta akár több tízmilliárd forintba is kerülhet.
máj. 10
19:20
Hont András: Szóljatok a köpcösnek, hogy teljesen el van szigetelődve (Mandiner)
Nem is érdekli őket más, csak a saját vágyaik és félelmeik.
máj. 10
19:22
Perjés Zoltán: Tésztaképű Putyler Lenincárnak hiszi magát (Mandiner)
Vén komcsik agyonjelvényezve parádéznak.
máj. 10
19:24
Furcsa döntés: le kell játszani a teljesen tét nélküli brazil–argentin futballmeccset (Blikk)
Minden idők legbotrányosabb brazil–argentin futballmérkőzése, a két együttes 2021. szeptember 5-én rendezett világbajnoki selejtezője mindössze néhány percig tartott, s a pótolt találkozó is felettébb furcsának ígérkezik.
máj. 10
19:24
A Borussia Dortmund már be is jelentette Haaland utódját (ATV)
Néhány órával azt követően, hogy a Manchester City bejelentette Erling Haaland várható érkezését, a Borussia Dortmund már meg is találta a sztárcsatár utódját Karim Adeyemi személyében.
máj. 10
19:24
Átadták a felújított gúthi vadászházat (Demokrata)
A fenntartható vadászat fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az átadáson.
máj. 10
19:24
Diszkriminációval vádolták meg a Lufthansát, miután megtagadták a felszállást egy ortodox zsidó csoporttól (Mandiner)
A cég elnézést kért, és vizsgálja a történteket.
máj. 10
19:24
A Hortobágyon az állatok megmentésével ünneplik a madarak és fák napját (rtl.hu)
Elütött, megmérgezett, meglőtt madarak a Hortobágyi Madárkórházban. Május 10-én van a madarak és fák napja, a szakemberek szerint még bőven van mit tanulni az élővilág védelméről. 1902 óta próbálják minden évben ezen a napon felhívni a figyelmet arra, hogyan kell a természettel összhangban élni.
máj. 10
19:26
Az orosz külügyminiszter szerint lopás, amire az EU készül (Mandiner)
Lavrov azt az EU-s javaslatot kommentálta, miszerint Oroszország befagyasztott vagyonát Ukrajnának utalnák.
máj. 10
19:30
Elege lett! „Nekem nem célom a párt szétszakítása” – mondja Stummer János, aki ma jelentette be, kilép a Jobbikból (Blikk)
Stummer János volt országgyűlési képviselő kérdésünkre elmondta, bár kilépett a Jobbikból, nem fordít hátat a politikának.
máj. 10
19:30
Nem akárhonnan gratuláltak Novák Katalinnak (Infostart)
A washingtoni külügy első számú vezetője, a magyar felmenőkkel is bíró Antony Blinken.
máj. 10
19:30
A feljutásért küzdő Kecskemét vezetőedzője: „Nem gondoltunk ennyire sikeres szezonra” (Blikk)
Szabó Istvánt, a labdarúgó NB II-ben meglepetésre a feljutás küszöbén álló Kecskemét vezetőedzőjét kérdeztük a csapat minden várakozást felülmúló szerepléséről.
máj. 10
19:30
8 stílusos film, amit minden divatrajongónak látnia kell (Glamour)
A filmtörténet divatklasszikusaiból a csillogó glamúr, a luxus és persze a dizájnerdarabok sem hiányozhatnak. Neked melyik a kedvenced?
máj. 10
19:30
Varga Judit úgy értesült, csak a veszélyhelyzet garantálja a magyar családok biztonságát (Nyugati Fény)
Ezért sebtiben intézkednek az új szabályokról.
máj. 10
19:30
Gondozóik mindennap simogatják a szibériai tigriskölyköket (rtl.hu)
Egyre többször merészkednek ki a kifutóba a 6 hetes szibériai tigriskölykök. A felsőlajosi Magán Zooban születtek, mindkettő nőstény. Bár a kölyköket gondosan neveli anyjuk, gondozóik is mindennap simogatják őket, hogy szokják az embereket.
máj. 10
19:36
Gáspár Bea: „Ha Győző velem van, nem történhet semmi különös” (Blikk)
Győzike és felesége, Gáspár Bea elindultak szerencsét próbálni az Ázsia Expresszbe, a kalandok rajtja előtt azonban még volt lehetőségük egy kis városnézésre.
máj. 10
19:36
Üzent a WHO Kínának: a jelenlegi Covid-stratégia fenntarthatatlan! (Portfolio)
Kína jelenlegi Covid-stratégiája fenntarthatatlan, tekintettel mindarra, amit a koronavírusról tudunk - jelentette ki keddi genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
máj. 10
19:36
Az uniós helyreállítási pénzeket kérheti a kormány az olajembargóért cserébe? (ATV)
Továbbra sincs megállapodás Magyarország és az Európai Bizottság között az olajembargó kapcsán. Ursula von der Leyen bizottsági elnök tegnap Budapesten tárgyalt a magyar miniszterelnökkel. Brüsszeli információk szerint az egyeztetésen az embargó elfogadásáért cserébe végül nem kerültek szóba a helyreállítási alap Magyarországnak járó pénzei.
máj. 10
19:36
Novák Katalin átvette a köztársasági elnöki hivatalt Áder Jánostól (SzMo)
A leköszönő és az új köztársasági elnök a Sándor-palotában találkozott kedd reggel.
máj. 10
19:36
Tovább terjed a madárinfluenza Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében (Agrofórum)
A Nébih laboratóriuma Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye újabb területein igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. A fertőzéssel érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztat a Nébih.
máj. 10
19:36
ENSZ: több mint nyolcmillió belső menekült van Ukrajnában (Demokrata)
Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete szerint Ukrajnában már 13 millió 686 ezer ember kényszerült elhagyni lakóhelyét.
máj. 10
19:42
Kiderült, mikor kezdődik a holdfogyatkozás (Infostart)
Május 16-án, hétfőn hajnalban teljes holdfogyatkozás kezdődik, amit hazánkból is megfigyelhetünk napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron.
máj. 10
19:42
Uefa - Berlinben lesz a 2024-es Eb-döntő (HírTV)
Többek között erről is döntés született kedden Bécsben, az Európai Labdarúgó Szövetség kongresszusán.
máj. 10
19:42
Pesti alsó rakpart: Online konzultációt indít a vállalkozók körében a Bkik (ProfitLine)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) osztja a Magyar Autóklub a pesti alsó rakpart végleges lezárását ellenző véleményét, ezért online konzultáció keretében vonja be a fővárosi vállalkozásokat az egyeztetési folyamatba.
máj. 10
19:42
Nagy mérföldkövet jelentett be a Lidl: sok autós örülhet, ez már nagyon kellett (Pénzcentrum)
A Lidl Magyarország fenntarthatósági intézkedéseinek keretében folyamatosan bővíti elektromos autótöltő hálózatát, melynek eredményeképpen a vásárlók már 100 áruháznál vehetik igénybe a szolgáltatást. Az üzletek parkolóiban összesen 183 töltőállomáson, 417 töltőpont várja a villanyautósokat, akik a bevásárlás ideje alatt gyorsan és kényelmesen tölt
máj. 10
19:42
Hazánk nem fogja megakadályozni Ukrajna EU-csatlakozását, ha eljön az ideje (Demokrata)
Erről beszélt Íjgyártó István kijevi magyar nagykövet egy interjúban.
máj. 10
19:42
Hont András nem hagyta szó nélkül Jakab Péter posztját (Mandiner)
A Jobbik elnökének posztja alatt ironizált a publicista.
máj. 10
19:42
Alexander Rossi döntött jövőjéről (Racing)
Alexander Rossi egy IndyStarnak adott interjúban megerősítette, hogy minden jövőjével kapcsolatos kérdés lezárásra került. Rossi vasárnap az IndyStarnak elmondta, hogy eldöntötte, hol lesz ez a jövő, bár — egyelőre — nem osztja meg az úti célját. “Minden eldőlt a jövő évre vonatkozóan, és ezt a hamarosan be is fogjuk jelenteni” – mondta Rossi az In

Keresés