Ahogy arról a Blikk már korábban beszámolt, Solti Ádámnak van egy két éves kisfia, ám nem a feleségétől: szeretője szült neki gyermeket, bár a színész azt szerette volna, ha a nő nem tartja meg a gyermeket.
Idén jubilál, 25. alkalommal kerül megrendezésre a Pápai Expo és Agrárpiknik, május 13-14-én. A nagyszabású esemény – melynek főszervezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – programjában most is kiemelt hangsúllyal jelenik meg a pályaorientáció és a generációváltás. A fókuszban az agrárszakmák, a mezőgazdasági, élelmiszeripari innovációk és sikertör
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk (aki nemrég kötött 44 milliárd dolláros üzletet a közösségi médiaplatform felvásárlásáról) kedden a Financial Times Future of the Car konferenciáján tartott beszédében kijelentette, hogy feloldaná a Twitteren Donald Trump volt amerikai elnök tiltását – számolt be a Reuters nyomán a 168.hu.
Pár év múlva a Holdon lesznek, utána pedig nem sokat várna Elon Musk cége a Mars meghódításával sem. Előbb azonban szükség lesz a nagy utazásra tervezett Starship sikeres tesztjeire a következő hetekben.
A Belügyminisztérium fejlesztésének eredményeképpen keddtől elektronikus úton bárki lekérdezheti saját közúti közlekedési előéleti pontjait a Személyre Szabott Ügyintézési Felületen - közölte a tárca az MTI-vel kedden.
Bekérették a horvát külügyminisztériumba Magyarország zágrábi nagykövetét kedden, hogy adjon magyarázatot Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésére, miszerint "Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle" - jelentette a Hina horvát hírügynökség.
Márciusban nőtt az Európába érkező orosz földgáz mennyisége, bár az továbbra is elmaradt a tavaly márciusban szállított mennyiségtől – áll a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) márciusi földgázpiaci elemzésében. A részletekről Scherer Zsoltot, a hivatal szóvivőjét kérdeztük.
Lewis Hamilton egy sor rekordot köszönhet a Mercedes elmúlt évekbeli remeklésének, de a jelek szerint a német márka Forma–1-es istállójának idei kínlódása egytől meg is foszthatja.
12 órás váltásban, éjjel-nappal dolgoznak a segélyszervezetek munkatársai a BOK Csarnokban. Több mint fél millió ukrán menekült érkezett eddig hazánkba, de nem csak itthon, hanem Ukrajnában is aktívak. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója beszélt a Növekedésnek arról, hogyan segítik az Ukrajnából érkező menekülteket
A szlovén kormány ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik - közölte a szlovén gazdasági minisztérium kedden.
Magyarország nem fogja megakadályozni Ukrajna belépését az Európai Unióba, ha annak eljön az ideje - jelentette ki Íjgyártó István kijevi magyar nagykövet az Eszpreszo ukrán televízió egyik műsorában elhangzott interjújában, amelyet a Jevropejszka Pravda hírportál kedden szemlézett.
Hatalmas botrány kerekedett abból Romániában, hogy a román nemzeti jégkorong-válogatott magyar nemzetiségű játékosai a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt – számolt be Facebook-oldalán a műsorvezető.
Az UEFA végrehajtó bizottsága ma Bécsben jóváhagyta a nemzetközi kupasorozatok 2024–2025-ös idényére vonatkozó végleges formátumot. Eldőlt, hogy az eddigi csoportszakasz helyett bevezetésre került az úgy nevezett svájci rendszert.
Bankkártya-mentes, biztonságos és gyors, a mobilegyenleg terhére történő fizetési megoldások népszerűsítésére a Yettel Pay ernyő alatt ajánlja a kényelmi szolgáltatásokat és a digitális tartalmakat elérő fizetési megoldásokat a Yettel.
Kína jelenlegi Covid-stratégiája fenntarthatatlan, tekintettel mindarra, amit a koronavírusról tudunk - jelentette ki keddi genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Elon Musk, a Twitter mikroblog-szolgáltató új tulajdonosa visszavonja Donald Trump volt amerikai elnök letiltását a közösségi médiaplatformról - ezt maga Musk közölte.
Hat nappal élte túl Fehéroroszország első elnökét, Sztanyiszlav Suskevicset, akivel együtt Borisz Jelcin mellett aláírták a Szovjetunót megszüntető dokumentumot.
Hat éve küzd a daganatos betegséggel Deborah James, mostanra fogyott el minden remény. A haldokló újságíró azonban a közeledő vég ellenére sem adta fel.
A magyarok túl lassan ellenőrzik a kárpátaljai roma menekültek adatait, a csehek viszont nem akarják segélyezni az ukrán-magyar kettős állampolgárokat.
Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma Magyarországon; a 2021-ben eltiltott 4076 magánszeméllyel együtt számuk 60 ezerről 40 ezerre csökkent - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel kedden.
Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiákkal képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit - mondta az ezzel egy belvárosi helyiségben foglalkozó startup alapító-társtulajdonosa az MTI-nek.
Akár 10 éves börtönbüntetéssel is sújtható, ha egy orvos pubertáskori hormonális fejlődést gátló gyógyszereket ír fel 19 év alatti, nemet változtató tizenéveseknek.
A szlovén kormány ismét rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik – közölte a szlovén gazdasági minisztérium.
Jelentős drágulás látható az országos albérletpiacon. Egy év alatt a fővárosban 35 százalékkal 175 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj. a megyeszékhelyek többségében pedig 8-33 százalékos volt az emelkedés. A jelentős bérletidíj-emelkedés részben a kínálat jelentős visszaesésével magyarázható, idén májusban alig több mint 10 ezer kiadó lakásb
A II. világháborúban szovjet mesterlövész, ejtőernyős diverzáns volt az egykor orosz állampolgárságú Olha, aki később a moszkvai kémelhárításnak is dolgozott, mégpeig KGB ügynökként.