A közlemény szerint a cég nosztalgiaflottájának új járművét két Ikarus 280-as buszból készítették el a BKV dolgozói, a munkálatokat 2019-ben kezdték el. A 22,5 méteres, 18 tonnás autóbusz elvileg kétszáznál is több utast képes szállítani egyszerre. Fotók: MTI/Máthé Zoltán A duplacsuklós, hivatalos nevén Ikarus 293 első és egyetlen modelljét 1988-ba
A Műcsarnokban látható Martin Parr: Strand az egész világ/Life’s a Beach című, tespedt és lankadt lelkünket életre keltő, a felfrissülés élményével megajándékozó, felforgató, optimizmusra hívó és egyben elgondolkodtató kiállítása, amely a világszerte ismert brit művész strandfotóiból válogat.
A Hungarikum 2022 pályázaton 391 pályázó 930 millió forintnyi támogatásban részesül három területen - közölte V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa sajtótájékoztatón Budapesten kedden.
Aki nem ismeri azt a választ, hogy „nem”; aki szerint meg kell szüntetni a Twitteren a balos cenzúrát; akitől a demokráciát féltik a demokraták – portrénk Elon Muskról! Brutális gyerekkortól az amerikai álomig, sakk-szakkörtől a Twitter-bevásárlásig, Obama támogatásától Trump visszaengedéséig: ki valójában ez a különc üzletember, a világ jelenleg l
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a figyelmet arra, hogy a tőrösdarazsak az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek, ugyanakkor...
A román lapok botrányként tálalják, hogy a jégkorong-világbajnokságon román színekben játszó székelyföldi játékosok a magyar együttessel közösen énekelték a székely himnuszt.
Profit warningot adott ki a Delta Technologies, melynek keretein belül a 2021/2022-es üzleti évre vonatkozó árbevétel és profitvárakozását is jelentősen felfelé módosította.
Május 21-22-én Nyirádon kezdődik a nemzetközi rallycross szezon. A Rallycross Eb EURO RX1 és EURO RX3 kategóriája érkezik Magyarországra, már a hétvége programja is elérhető. A menetrend az Eb-n megszokott forgatókönyv szerint alakul. Szombaton reggel szabadedzéssel kezdődik a program mindegyik kategória számára. Érdemes már erre is eljönni, hiszen
Az ukrajnai háború valószínűleg bevonul a történelembe. Elvileg komoly emberektől annyiféle értelmezés született e konfliktusról, mint soha korábban világrengető eseményekről. Az információs hadjáratok teljes erővel folynak. Ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a dezinformációkat a valóságtól. Pedig fontos lenne, legalább egy olyan or
Ma leállt az Európába irányuló gázszállítás a szohranyivkai mérőállomáson keresztül – derült ki az ukrán gázszállító rendszert üzemeltető vállalat szerdai adataiból.
A magyar jégkorong-válogatott története során harmadszor jutott fel az A csoportba. A szlovéniai torna után a Budapest Parkban találkozott a szurkolókkal a csapat, illetve ünnepelte a 2023-as vb-részvételt, amelynek talán Budapest lesz az egyik házigazdája.
Az elmúlt napokban mindkét irányban próbált eltávolodni a 380-as lélektani szinttől a forint az euróval szemben, azonban annyira vonzza ez az árfolyam, hogy időről időre visszatér hozzá a jegyzés. Továbbra is elsősorban a dollár árfolyamát érdemes figyelni, az amerikai deviza esetleges erősödése tehet keresztbe a forintnak is.
A 27 éves popsztár olyan szindrómákkal él együtt, amikből akár egy is végzetes lehet, ha nem figyelnek oda rá kellőképpen. Az énekesnő mindezt azelőtt árulta el, hogy ismét turnéra indul.
Az NTT IndyCar Series új elektronikus sportbírói rendszert vezet be a versenyek lebonyolítására, beleértve a digitális zászlós táblákat is. A szombati GMR Nagydíjtól kezdve az Indianapolis Motor Speedway egész területén elhelyezett fényjelző táblák a zászlók kódjait és a helyi marshaloktól és a versenyirányítástól származó információkat fogják megj
A napokban jelent meg egy terjedelmes Reuters-cikk, amely részletezi, hogy a Binance állítólag hogyan épített ki üzleti kapcsolatokat orosz kormányzati
Romániában 13,8 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta áprilisban a márciusi 10,2 százalékról - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
Milos Zeman cseh elnök kinevezte Ales Michlt a cseh jegybank élére, így eldőlt, hogy ő veszi át Jiri Rusnok helyét júniustól. A hírre a korona jelentősen gyengült az euróval szemben, ugyanis Michl közismerten galamb alapállású, így a piac attól tart, hogy véget ér a kamatemelések sorozata.
Németországban áprilisban a fogyasztói árak 7,4 százalékkal emelkedtek éves szinten, ami 40 éve a legmagasabb inflációnak számít; márciusban 7,3 százalékos növekedést jegyeztek fel.
Május 11-én a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünneplik, valamint arra hívják fel a közlekedőket, tartsák tiszteletben egymást: ez
A motivációs juttatáson kívül más extra pénzeket is kiosztottak: 69 dolgozó összesen 29,7 millió forint értékű „munkáltató által adott egyéb juttatást” kapott.
Igencsak hektikusan vezetünk a fővárosban, majdnem minden második fékezésünk, gyorsításunk, vagy kanyarodásunk hirtelen történik, ami balesetveszélyt hordoz magával - mutatnak rá a Cristo autós alkalmazás friss felhasználói adatai. A reggeli órákban Dél-Budán, délután viszont a pesti belvárosi forgalomban kell az átlagosnál jobban figyelni autóveze
A MET Csoport magyarországi naperőműveit finanszírozó, 2021. decemberében kibocsátott vállalati kötvény – a Sustainalytics tanúsítványának megszerzése révén – zöld minősítést kapott. Ennek feltétele az ENSZ fenntarthatósági célkitűzéseivel való összhang volt.
A munkaerőpiac hullámzásainak kiküszöbölői a munkaerő-kölcsönzők. Több évtizedes szakértelmük jelentős segítséget jelent a munkáltatók mindennapi életében.
Mostani második cikkünkben folytatjuk a külföldi kiküldetések témáját, áttekintjük szintén adózási oldalról a legjellemzőbb juttatási és egyéb jövedelemtípusokat, amelyek adott esetben fizikai és szellemi dolgozók széles körének adhatók.
Keddtől elektronikus úton bárki lekérdezheti saját közúti közlekedési előéleti pontjait a Személyre Szabott Ügyintézési Felületen - közölte a tárca kedden.
A MET Csoport magyarországi naperőműveit finanszírozó, 2021. decemberében kibocsátott vállalati kötvény – a Sustainalytics tanúsítványának megszerzése révén – zöld minősítést kapott. Ennek feltétele az ENSZ fenntarthatósági célkitűzéseivel való összhang volt.
Az érettségi eredményekre még várni kell, de a legtöbb végzős gimnazista ilyenkor már a felvételi pontszámaira gondol. Sok szakot államilag finanszírozott és önköltséges formában is meghirdetnek, de mi van akkor, ha a leendő hallgató pontszámai csak a fizetős helyre elegendők? Fél évente több százezer forintos összeget is elkérnek egy-egy szakon.