A sanghaji Fudan Egyetem kutatói szerint Kína a koronavírus-fertőzések "cunamiját" kockáztatná a zéró Covid politika feladásával, az ugyanis 1,6 millió ember halálát eredményezné a rendkívül fertőző omikron változat ellenőrizetlen terjedése miatt.
Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.
Közel harminc év után elválnak az Electronic Arts és a FIFA útjai, közölte nemrég a New York Times. A világ egyik legsikeresebb, 1993-ban indított videojáték franchise-a a termékeny időszak alatt több milliárd dolláros forgalmat bonyolított le.
Ma van a közlekedési kultúra napja; idén a gyalogosok védelme, a gázolások elkerülése a központi téma - közölték a szervezők. Az apropó pedig: a lakott területen belül zebrán elütött gyalogosok aránya az elmúlt öt évben 41 százalékról 44 százalékra nőtt.
Bejelentést kapott az ügyészség arról, hogy engedély nélkül figyelhettek meg embereket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának nyomozói az elmúlt években.
Nárcisztikus személyiségvonásokhoz vezethet, ha egy gyereket nem tanítunk meg az önállóságra. Az elkényeztetés gyakran a szeretet és a jószándék álcájába van csomagolva, de ez inkább csak a látszat - mondja Dr. Szántó Szilvia, mentálhigiénés szakember.
Nagyon nagy pénzektől esnénk el, úgyhogy biztosan nem lesz Huxit. De az oroszpárti fideszes tábor egyben tartása fontosabb, mint a külpolitikai igazodás – ilyen a sajátos hazai politikai logika.
Putyin rövid távon teljesen el akarja foglalni a két keleti megyét, Donyecket és Luhanszkot, „meg akarja semmisíteni” a térségért felelős ukrán erőket, el akarja foglalni a herszoni régiót, valamint ellenőrzése alá akarja vonni a Krím vízkészletét.
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió egyik ismert újságírója halt meg, a palesztin egészségügyi minisztérium az izraeli hadsereget vádolja a gyilkossággal.
A havivérzés elmaradása kétségbeejtően figyelmeztet a múló időre, arra, hogy fiatalságunk végérvényesen elmúlt. Megfelelő életmóddal ragyogó formában maradhatunk a menopauza idején is.
Noha a hivatalos bejelentés még várat magára, megszületett a megállapodás a klubok és a játékos között: a norvég csodacsatár a nyáron a Borussia Dortmundtól a Manchester Cityhez igazol.
2022. május 22-ig lehet jelentkezni az AWE Hungary elnevezésű, kifejezetten női vállalkozókat ösztönző programra. A kiválasztott 25 résztvevő a vállalkozása létrehozásához és növekedéséhez szükséges támogatást kapja meg egy nemzetközi tapasztalatok alapján, a magyar vállalkozói környezetre szabott 10 hónapos program során. A végén pedig a legígéret
Jelentős profitcsökkenésre számít a Toyota az áprilisban kezdődött pénzügyi évében a költségek példátlan mértékű emelkedése következtében. Az autógyártó, amely a chiphiány időszakát eddig viszonylag jól átvészelte, már nem immunis az elhúzódó válságra és a kínai járványügyi korlátozásokra – írja a Reuters.
Teljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban, amely Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint, május 16-án, egy viszonylag hosszú teljes holdfogyatkozás várható. A jelenség magyarázata, hogy egy-két évente pontosan egy egyenesbe esik a Nap, a
Azok a gazdálkodók, akik Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben ezt külön igénylik, akár 70 százalékát is visszakaphatják idén befizetett agrárbiztosításai díjaiknak. A szankciómentes igénylésre idén a hétvégére tekintettel május 15 helyett május 16-ig van lehetőség, ezt követően késedelmi szankcióként a támogatási összeg
A PwC friss jelentése szerint a tőzsdén kereskedett alapok (ETF) által kezelt vagyon 2026-ra több mint 20 ezermilliárd dollárra nőhet globális szinten, ezzel az ETF-piac elmúlt öt évben látott lendülete folytatódhat – számol be a hírről a Financial Times.
Az Azonnali.hu információi szerint pénteken jelenik meg a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat, akkortól lehet biztosat mondani majd az új kormány szerkezetéről, amivel kapcsolatban a tervek az elmúlt hetekben is sokszor változtak.
Öt hónap alatt ötmillió Ft-ot gereblyézett be Nikola Gruevszki, a Magyarországon menekültstátuszt élvező, hazájában hét év börtönre ítélt volt északmacedón miniszterelnök magyar cége.
„Befejeződött a Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed és a Kálvin tér metróállomások felújítása, akadálymentesítése, ezért szombattól a Kálvin térig jár az M3-as metró a vonal déli szakaszán” – írta meg Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
Az építőipar a 2021-es évben ismét bővülni tudott, a piac szinte minden szegmensében aktív megrendelőkkel, számos építési projekttel találkozhattunk. Ezzel párhuzamosan a Market Építő Zrt. is közzétette számait, a cégcsoport a tavalyi évben 289 milliárd forint forgalmat realizált.
Kína kitart a koronavírus terjedésének teljes felszámolását célzó, szigorú járványügyi intézkedések alkalmazása mellett, Sanghaj után Pekingben is egyre több korlátozással igyekezve útját állni a fertőzésnek.
Csatlakozott a harmadikként felbocsátott Tiencsou-4 (Mennyei hajó-4) teherszállító űrhajó kedden a kínai űrállomáshoz, biztosítva a tervek szerint a jövő hónapban érkező legénység ellátását - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A Waberer’s negyedéves számait követően friss elemzéssel jelentkezett az Equilor, az elemzőház ezek alapján nem tartja indokoltnak a célára felülvizsgálatát, az ajánlása pedig továbbra is vétel.
A Budapest Airport 176 elektromosautó-töltőállomást telepít a repülőtér területén a következő 3 évben a földi kiszolgálók, egyéb repülőtéri járművek, valamint az ott dolgozó partnervállalatok kiszolgáló járművei számára, európai uniós támogatás felhasználásával és saját forrásból. A 176-ból 134 töltőállomás finanszírozását európai uniós támogatás f
Ezt kérte Zelenszkij, egyúttal köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket, konkrétan repülőgépeket és helikoptereket kért az ukrán elnök a pozsonyi parlamentben videókonferencia keretében elmondott beszédében kedden.
Hétfőn Odessza városára három ilyen rakétát is kilőttek: nem először használta a Kinzsalokat Oroszország az ukrán háborúban, de ritkán nyúlnak ehhez az eszközhöz.
Csaknem 519 millió hivatalos koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a világon a reggeli adatok szerint, miközben Kína zéró Covid politikájáról egyre aggasztóbb hírek érkeznek. Szerdai járványhíreink egy helyen.
„Kis késés nem tragédia, ha ennek árán sikerül megőrizni az unió egységét a szankciók kérdésében” – fogalmazott Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Július 22. és 31. között több mint 2000 programmal csalogat a Balaton-felvidékre a Művészetek Völgye. Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok, kiállítások várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántp