Kedd délután gomolyfelhős, napos idő várható, inkább már csak a déli megyékben fordulhat elő zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők összeesnek, majd fátyolfelhők sodródnak fölénk.
Immár egy éve az aktuális inflációs mérték alatti kamatszint mellett tudnak lakáshitelt felvenni az ügyfelek a bankoktól – ilyen helyzet még nem fordult elő az újkori banktörténetben a money.hu szakértői szerint. Azt, hogy a bankok között komoly verseny folyik az ügyfelekért, mindennél jobban mutatja, hogy amikor legutoljára a mostani kamatok melle
Kijev korábbi bejelentésének megfelelően szerdán leállt a gázszállítás a szohranyivkai mérőállomáson keresztül - derült ki az ukrán gázszállító rendszert üzemeltető vállalat adataiból az MTI tudósítása szerint.
A munkaerőpiac hullámzásainak kiküszöbölői a munkaerő-kölcsönzők. Eredményes toborzással, megfelelő rugalmasságot és költséghatékony működést biztosítanak.
Az 51 éves, kelet-jeruzsálemi Sirín Abu Akla az utóbbi két évtizedben az izraeli és ciszjordániai Al-Dzsazíra hálózat jól ismert riportereként dolgozott.
Nem lettek olcsóbbak az egyetemi félévek, így ha valakit felvesznek a legnépszerűbb szakokra, mélyen zsebbe kell nyúlni. Nagy eltérések vannak a budapesti és vidéki egyetemek közt is, de olyan szak is van, ami a legnépszerűbb egyetemeken mind ugyanannyiba kerül - ez viszont egyben az egyik legdrágább is.
Az ukrán GTS-operátor tájékoztatása szerint az orosz ellenőrzés alatt álló Szokhranivka kompresszorállomáson és a Novopszk kompresszorállomáson vis maior körülmények léptek fel, amelyek lehetetlenné teszik a gázszállítás folytatását.
Nem kevesebb mint 50 milliárd forintos keretszerződést kötött a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal a feladatra. A győztes Moonlight Event Kft. már eddig is fürdött az állami megrendelésekben. Ami egyáltalán nem véletlen. A cég tulajdonosa ugyanis az a Balásy Gyula, aki Rogánék jóvoltából lett sokszoros milliárdos – írja a 444.h
A 10 százalékot közelítő infláció nyomában sincs annak, amennyivel egy év alatt a lakáshitelek drágultak Magyarországon. Az újabb kamatemelések hatására egy húszmilliós kölcsönnek már több mint 30 százalékkal magasabb a törlesztőrészlete, mint tavaly májusban – számolta ki a Bank360.hu.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint az év negyedik hónapjában is Magyarországon voltak a legalacsonyabb energiaárak az EU-ban. A földgáz lakossági átlagára 2,79 eurócent/kWh volt, amely a felmérésben szereplő fővárosok között a legolcsóbb, a villamosenergia átlagára pedig a másod
Az Európai Bizottságnak nincs olyan javaslata, amely kezelni tudná egy esetleges orosz olajembargó negatív hatásait, ezért a kormány az eredeti álláspontját fogja képviselni, miszerint ezen tilalom alól a csővezetékes szállításnak kivételt kell képeznie - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Malagából a közösségi oldalán.
Igazi vendéglátóhoz méltó udvariassággal méltatta a francia államfő javaslatát egy új európai államszövetség létrehozására a német kancellár. Emmanuel Macron Strasbourgban ismertetett, és néhány órával később Berlinben is megerősített vízióját Olaf Scholz meglehetős tömörséggel mindössze "érdekesnek" minősítette, ami nem feltétlenül egyetértésre u
Magyarország azt javasolja, azok az országok kapjanak felmentés a tervezett EU-s, az energiahordozókat érintő teljes szankció alól, amelyek kizárólag csővezetéken kapcsolódnak az orosz energiaszállításhoz, és a embargó csak a tengeri szállításra vonatkozzék
Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat a tőzsdéken, az USA-ban főleg az aggasztja a befektetőket, hogy a jegybank az infláció elleni harcban a monetáris politikai szigorítással recesszióba taszíthatja a gazdaságot. Emellett Ázsiában elsősorban a kínai gazdaság lassulása jelent kockázatot, főleg a koronavírus miatti szigorú lezárásokkal összefügg
Az eurót szerdán 10 óra előtt 379,62 forinton jegyezték, ami 0,14 százalékos forintgyengülést jelezett az előző napi árfolyamhoz képest. A dollár 359,51 forintos árfolyama ugyanakkor 0,26 százalékos erősödést mutatott.
A jelenleg elérhető közösségi oldalak hibáit szeretné kiküszöbölni az a magyar cég által fejlesztett új rendszer, amely sokkal szabadabb hirdetési felületet és tevékenységet hirdet. A SocialQ fejlesztése már elkezdődött, funkciói között lesz a blogírás, a kriptofizetés, sőt még a társkeresés is könnyedén és biztonságosan bonyolítható rajta. Az mind
Ahogyan arról az Autószektoron is beszámoltunk, a 2021-es nemzetközi autószerelőverseny, a Young Car Mechanic (YCM)lengyelországi döntőjét egy magyar srác, Ölbei Zsolt nyerte. A versenysorozat robog tovább, és mint címvédők, idén Magyarország rendezheti majd a nemzetközi döntőt. Ölbei Zsolt a YCM 2021-es győztese a döntőn A versenysorozatról rövid
Bobby Rahal, a Rahal Letterman Lanigan Racing háromszoros IndyCar-győztes résztulajdonosa szívesen tesztlehetőséget adna Sebastian Vettelnek az egyik autójában, miután a négyszeres világbajnok a miami pályát kritizálta. Sebastian Vettel a jelek szerint kisebb lavinát indított el a Miami Nagydíj előtt tett kijelentésével. A négyszeres világbajnok fi
A terület orosz ellenőrzés alatt áll, ezért Ukrajna egy másik csomópontra irányítaná a gázt, hogy ugyanannyi molekula érkezzen Nyugatra. Moszkva szerint ez technikailag lehetetlen.
Enyhén gyengült a forint szerdán délelőtt az euróval és erősödött a dollárral szemben a nemzetközi devizakereskedelemben az előző esti árfolyamhoz képest.
Szakhatósági engedély kell majd a 2,5 tonnánál nagyobb mennyiségű árut szállító kisteherautókhoz is, a mennyiségi határt most vitték le erre a mértékre. A rendelet május 21-én lép életbe, már jó ideje kihirdették a Magyar Közlönyben.
Május 13-tól csatlakozik az ATV csapatához Stohl Luca, aki a csatorna új híradós műsorvezetője lesz Nemes Anna és Gajdos Tamás mellett. Stohl Luca 2016 óta dolgozik a médiában, élő műsorok és sikeres podcastok fűződnek a nevéhez, de kipróbálta magát nagyszabású televíziós show háziasszonyaként is. Több médiumnál dolgozott riporterként kulturális és
Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye újabb területein igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján kedden.
Kijev korábbi bejelentésének megfelelően szerdán leállt a gázszállítás a szohranyivkai mérőállomáson keresztül – derült ki az ukrán gázszállító rendszert üzemeltető vállalat adataiból.
Vlagyimir Putyin veszélyesebb, mint Hitler vagy Sztálin - figyelmeztetett szerdán Lengyelország miniszterelnöke, aki az orosz zsarnok "szörnyű ideológiájának" felszámolására szólította fel a világot.
Kezd minden lecsendesedni Kulcsár Edina körül, szerelmével, G.w.M-mel már is össze is költöztek, és tervezgetik a közös jövőt. Edina azt azért elismeri, hogy mozaikcsaládként ez nem mindig könnyű feladat. A szerelem viszont továbbra is lángol, úgy érzi, Márk az a férfi, akivel leélné az egész életét.
A magyar kormány mindeddig teljesen elutasította a tervezett orosz olajembargót. Most annyiban módosult az álláspont, hogy lehet olajembargó, de az nem vonatkozhat a csővezetéken szállított energiára. A végeredmény Magyarország szempontjából ugyanaz, tehát ránk nem vonatkozna az embargó, mégis a kommunikációt tekintve a politikai-gazdasági elutasít
Romániában 13,8 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta áprilisban a márciusi 10,2 százalékról - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
Karl Kruszenlnicki szerint már nem rejtély többé a Bermuda-háromszög, a tudós állítja, hogy tudja a repülőgépek és hajók eltűnésének okát. Szerinte a magyarázat egyszerű.
Szó szerint ragyogott a színésznő, amikor egy igen fontos eseményre tartott New Yorkban, így garantálta azt, hogy mondandója mellett ruhájával is felhívja magára mindenki figyelmét.
A Floridába tartó kisgépen utazó férfinak fogalma sem volt arról, hogyan kell repülni és leszállni egy repülőgéppel, mégis tökéletesen hajtotta végre a feladatot.
Hétfőn lezárult az Európa jövőjéről rendezett, egy évvel ezelőtt elkezdett konferenciasorozat. Az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács átvette a reformra vonatkozó végső jelentést, mely 49 javaslatot és azokhoz kapcsolódóan 320 intézkedést tartalmaz. A részletekről Szűcs Anitát, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulm
A Land Rover Range Rover sorozatának zászlóshajója – azaz a Range Rover – nemrég újult meg teljesen, ezúttal pedig a „másodikon” volt a sor. A Range Rover Sport immár harmadik generációjába lépett, és folytatja a modellcsalád hagyományait: a forradalmi megújulás helyett lépésről lépésre lesz egyre modernebb, méghozzá minden téren. A legújabb kivite