2022. május 12. csütörtök

máj. 12
18:36
Sosem volt még ilyen drága a dollár (444.hu)
Történelmi mélyponton a forint az amerikai valutához képest.
máj. 12
18:36
Komoly tartozásokat is örökölhetnek Berki Krisztián lányai? – megszólalt egy ismerős (SzMo)
„Albérletben lakott, a luxusautókat bérelte, vagy csak odaállt melléjük egy-egy fotó erejéig, és a sokak által irigyelt életvitele nagy része reklámszerződések és céges megállapodások eredménye” - mondja az ismerős.
máj. 12
18:36
Putyin: globális válságot váltanak ki az Oroszország elleni szankciók (Demokrata)
Az Oroszország elleni nyugati szankciók sújtják az őket bevezető országok gazdaságát és egyben globális válságot idéznek elő – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
máj. 12
18:36
Jakobsen nyerte a hajdúszoboszlói sprintet (Demokrata)
A holland Fabio Jakobsen nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amelyen legjobb magyarként Karl Ádám zárt.
máj. 12
18:36
Verhofstadt szerint Orbán vétója miatt nem lehet megállítani a háborút (Mandiner)
„Ha együtt, EU-ként szállnánk szembe Putyinnal, senki sem lenne kicsi és kiszolgáltatott” – fogalmazott a liberális képviselő.
máj. 12
18:36
Brutális baleset, szinte átszakította az épületet ez a Tesla (Racing)
A múlt héten az USA beli Columbus-ban történt brutális autóbalesetről készült új videófelvételek alapján csoda, hogy senki sem sérült meg súlyosan. A Tesla típusú jármű a hatóságok szerint körülbelül 70 km/h sebességgel áthajtott a piros lámpán, miközben gyalogosok, autók és buszok haladtak át a közeli High Streeten egy munkanapon ebédidőben. Az új
máj. 12
18:36
Változott a permetező drónok típusminősítésének határideje (go2fly)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket – különös tekintettel a permetező drónokat – gyártó és/vagy forgalmazó vállalatokat, hogy 2021. december 1-jén hatályba lépett az Agrárminisztérium új rendelete (a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendeletet módosító 45/2021. (XII. 1.)
máj. 12
18:36
Felgyújtotta a főnöke garázsát, a tűz átterjedt a szomszéd házra, ahol egy idős pár élt unokájukkal (rtl.hu)
Legkorábban 30 év múlva szabadulhat a börtönből az a férfi, aki még 2020 novemberében felgyújtotta a főnöke garázsát. A tűz átterjedt a szomszédos házra, ahol egy hatvan év körüli házaspár élt a 12 éves unokájával. A nagypapa még kisegítette a tetőre a gyereket, de ő és felesége már nem tudott kimenekülni a lángoló házból. Mindketten meghaltak. A g
máj. 12
18:38
Elfogták a tapétavágóval fenyegetőző trafikrablót (rtl.hu)
Elfogták a trafikrablót, aki tavaly novemberben tapétavágóval fenyegetőzve akarta megszerezni egy dunakeszi dohánybolt bevételét. Zsákmány nélkül menekült el, de a közelben megtalálták a nyomait, azok alapján jutottak el hozzá, egy Heves megyei faluba. Hétfőn vette őrizetbe a rendőrség. A 39 éves férfit fegyveres rablással gyanúsítják, a bíróság má
máj. 12
18:42
400 millió embert bezártak: Kína túltolja a Covid-politikát a WHO szerint (Menedzsment Fórum)
Már az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint is túlzás Kína Covid-politikája. Szerinte szemléletváltásra van szükség az ázsiai országban, mivel jelenleg mintegy 400 millió emberről feltételezik, hogy valamilyen bezárás alatt él országszerte. A nagy kínai Covid-dilemma.
máj. 12
18:42
Finomításra szorulnak a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó részletszabályozások (ProfitLine)
A jogszabályok egyértelműen megkövetelik a fenntarthatósági követelmények figyelembevételét az uniós forrásokból támogatott beruházások megvalósítása során, míg a tisztán költségvetési forrásokból támogatott beruházásokra vonatkozó szabályozások előírnak ugyan a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó elvárásokat, de a részletszabályozások további k
máj. 12
18:42
5 százalékponttal csökkentik a személyi jövedelemadót Lengyelországban (Portfolio)
Megszavazta a lengyel szejm csütörtökön azt a kormány által benyújtott törvénymódosítást, amelynek értelmében július 1-jétől 12 százalékra csökkenne a jelenleg 17 százalékos személyi jövedelemadó.
máj. 12
18:42
Nyugdíjszakértő: Szinte biztos, hogy a júliusi után újabb nyugdíjemelés jön (ATV)
A tovább gyorsuló áremelkedési ütem miatt Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója írt erről.
máj. 12
18:42
Orbán befeszítette a stratégiai bicepszet (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 12
18:42
Ötmillióval lehetnek kevesebben az olaszok 2050-re (Demokrata)
Mintegy 5 millióval csökkenhet Olaszország lakossága 2050-re az ország statisztikai hivatala szerint.
máj. 12
18:42
Az amerikaiaknak lövésük sincs, mi történik az Ukrajnának adott fegyvereikkel (Mandiner)
A Biden-kabinet olyan tempóban és mennyiségben szállít fegyvert Ukrajnának, ami már a Kongresszusban is kérdéseket vet fel, többek között arról, marad-e egyáltalán elég haditechnika az USA-ban a védekezési potenciál szinten tartásához. Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban kerül szóba az is, mi történik az amerikai fegyverekkel Ukrajnában. Utóbbira n
máj. 12
18:42
A Citadel, BlackRock és Gemini társaságokat vádolják mint az UST összeomlásának okozóit (BitcoinBázis)
Egy összeesküvés-elmélet kezdett el keringeni a 4chan közösségi médiaplatformon az UST összeomlásának okáról, amelyet a Cardano alapítója, Charles Hoskinson is
máj. 12
18:42
Budán alig tudnak alkudozni az ingatlant vásárlók (Üzletem)
Az elmúlt tíz év második legerősebb évkezdése után csendesebb áprilist mutatnak az elmúlt hónap értékesítési adatai az ingatlanpiacon. A Duna House becslése szerint 11 911 adásvétel bonyolódott hazánkban, ez tavaly áprilishoz hasonlítva 12 százalékos csökkenésnek felel meg.
máj. 12
18:42
Megvédte barátnőjét a részeg molesztálóktól, ezért megverték (rtl.hu)
Barátnőjét akarta megvédeni, ezért vertek meg egy 24 éves férfit egy oroszlányi munkásszálló udvarán még 2020-ban. Az esetről videófelvétel is készült. Az ügyészség most emelt vádat a 4 támadó ellen. Azért rontottak rá a fiatalra, mert el akarta vinni a barátnőjét, amikor részegen molesztálták a nőt. A fiú csak könnyebben sérült meg, a támadók pénz
máj. 12
18:44
Sajtóhírek szerint vasárnap Svédország is bejelentheti csatlakozási szándékát a NATO-hoz (Mandiner)
Követnék a szövetségbe a szomszédjukat.
máj. 12
18:44
Saját erejéből szállt ki a felismerhetetlen roncsból (rtl.hu)
Balra kanyarodó kisteherautóba csapódott egy kocsi Tiszaföldvár határában szerdán délután. Csodával határos módon nem történt tragédia. Az autós épp előzött, amikor keresztbe fordult előtte a teherautó. A kocsi az ütközés után előbb megpattant a vasúti töltésen, majd a tetejére fordulva állt meg az úton. A sofőrje mégis saját erejéből szállt ki a f
máj. 12
18:46
A brüsszeli elit továbbra is a saját elefántcsonttornyában él – konferencia Európa jövőjéről Budapesten (Mandiner)
Lesújtó véleményt fogalmaztak meg a fideszes európai parlamenti képviselők az unió által elindított, Európa jövőjéről szóló konzultációsorozatról, derült ki a Polgári Magyarországért Alapítvány pénteki konferenciáján. Pedig a magyarokat kifejezetten érdekli a közösség és a kontinens jövője, sőt, számos reformjavaslatot is megfogalmaztak.
máj. 12
18:48
Újabb szigorításokat jelentett be a BKK: már ezeken a buszokon is keményen ellenőriznek (Pénzcentrum)
A hétvégétől a BKK több járatára is csak az első ajtón lehet majd felszállni, adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
máj. 12
18:48
Hétvégén újra kirajzanak az autócsodák Balatonfüreden (Autónavigátor)
Május 13. és 15. között ismét megrendezik Balatonfüreden a régió egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjét. A veterán, vintage, classic
máj. 12
18:48
Békésen falatozott a vaddisznó a csónakázótónál, a horgászok sem zavarták (rtl.hu)
Vaddisznót videóztak a napokban a szombathelyi Csónakázó-tónál. A felvételt a nyugat.hu egyik olvasója készítette. Az állattal a horgászok is találkoztak, egyikük a Híradónak azt mondta, közelről fürkészték egymást. A vadászkamara helyi elnöke szerint nem kell tartani a vaddisznóktól, amíg nem ingerlik fel őket.
máj. 12
18:54
Gyorsan NATO-tagok lehetnek a finnek, erre az oroszok már pénteken válaszolhatnak – esti háborús összefoglaló (Menedzsment Fórum)
Helyzetkép a háború 77. napjáról.
máj. 12
18:54
Helyzetkép a háború 77. napjáról - esti összefoglaló (Privátbankár)
Gyorsan NATO-tagok lehetnek a finnek, erre az oroszok már pénteken válaszolhatnak.
máj. 12
18:54
Legendás magyar festmény tér haza - kalapács alá is kerül (Infostart)
Aba-Novák Vilmos Róma melletti város (Subiaco) című alkotásáról van szó.
máj. 12
18:54
Németh Szilárd megmutatta, hogyan eszi a Jókai „babletykót” (SzMo)
A politikus fehér ingben ült asztalhoz, a kommentelők között volt, aki aggódott is miatta, de a legtöbben csupa kedves üzenetet küldtek neki.
máj. 12
18:54
Janka néni rendőrautóban pofátlan(tan)ított (Autószektor)
A videót a képre kattintva nézheti meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
máj. 12
19:00
Feldarabolás előtt a Renault, két cégre bonthatják a francia autógyártót (Portfolio)
A Renault jelenleg tanulmányozza a két különálló egység létrehozásának lehetőségét a fosszilis energiahordozóktól mentes járművek felé történő jelentős elmozdulás érdekében, és a tanulmányok előrehaladását egy őszi tőkepiaci napon fogja bemutatni, áll a vállalat közleményében.
máj. 12
19:00
Hadházy a benzinpénz és fizetés miatt tenné le az esküt, de nem járna be a parlamentbe (Mandiner)
A képviselő most saját pénzéből fizeti vidéki útjait. Szerinte ez egy áldozatvállalás a részéről.
máj. 12
19:00
Nem leszek többé senki hazugsága! Egy kijózanodott szerető reménye (egy.hu)
Fiatal, negyvenes nő, jól szituált. Van elég pénze, van munkája, van szabadideje éppen elég. Nincs férjnél – már. Kétszer is vált. Vele beszélgettem.
máj. 12
19:00
Két héten belül ez már a második csontváz, amely előkerült egy kiszáradt tóból (rtl.hu)
Hordóba rejtett emberi maradványokat találtak egy tó kiszáradó medrében az Egyesült Államokban, Las Vegas közelében. Két héten belül ez már a második csontváz, amely előkerült a száraz időjárás miatt egyre alacsonyabb vízállású Mead-tónál. A maffiatörténeti kutatókat lázba hozta a csontvázak körüli rejtély, míg az éghajlatkutatókat egészen más agga
máj. 12
19:00
Egyre több gyermekről derül ki, hogy cukorbeteg (rtl.hu)
Ötezer diabéteszes gyermekről tudnak jelenleg Magyarországon. Ráadásul egyre többnél állapítják meg a cukorbetegség 2-es típusát, amely korábban csak a felnőttekre volt jellemző- mondják a Magyar Diabétesz Társaságnál. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány csütörtökön a gyermekkori cukorbetegségre hívta fel a figyelmet.
máj. 12
19:00
Felrobbant egy vegyi üzem Szlovéniában, a rendőrség arra kérte a helyieket, hogy maradjanak otthon, és csukják be az ablakokat (rtl.hu)
A gyár fölött még mindig sűrű füst gomolyog, de a tüzet már eloltották. A mérések szerint vegyi anyagok nem kerültek a levegőbe.
máj. 12
19:02
80 forintba is kerülhet egy darab tojás (rtl.hu)
80 forint lesz a tojás az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint. Hiába elég a takarmány, már most annyiért adják, mint még soha – a háború okozta bizonytalanság miatt. Ugyanezért a kenyér, a hús és a tejtermékek ára is tovább emelkedhet a következő hónapokban. A tojásért már áprilisban majdnem 15 százalékkal többet kértek a magyar boltokban, mi
máj. 12
19:06
Vlagyimir Putyin: válságot, éhínséget hoznak a szankciók – de nem Oroszországban (Infostart)
Globális válságot okozhatnak az Oroszország elleni intézkedések az orosz elnök szerint, és annak bevezetői lesznek a felelősök a következményekért.
máj. 12
19:06
Gondok vannak a 3-as metró további felújításával? (ATV)
Sorra mondják fel a 3-as metró felújítására kötött szerződéseket a beszállítók a megnövekedett költségekre hivatkozva. A Népszava információi szerint eddig 36 megállapodást bontottak fel az üzleti partnerek. A felújítási munkák a tervek szerint 2023 tavaszán érnének véget. A BKV szerint a beszállítói és gyártói visszajelzések alapján érezhető, hogy
máj. 12
19:06
Az ukrán elnök tanácsadója azonnali európai embargót követel az orosz olajra (Mandiner)
„Ha a vezetők 1938-ban határozottan cselekedtek volna, Európa elkerülhette volna a második világháborút” – írta a politikus.
máj. 12
19:06
Főnöke türelmetlen, de barátja és nagybátyja is megvédte Schumachert (Racing)
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke érezhetően kezd türelmetlenné válni Mick Schumacher teljesítményét illetően, de Ralf Schumacher szerint unokaöccse a jó irányba tart, míg Esteban Ocon kiemelte, nem csak barátja tehetett Sebastian Vettellel történt ütközésről. Hiába volt közel a pontszerzéshez, Mick Schumacher a szezon ötödik versenyét is a legj
máj. 12
19:06
74 és fél év Magyarországon a várható élettartam (rtl.hu)
2009 óta nem volt olyan alacsony a születéskor várható élettartam Magyarországon, mint tavaly. Második éve romlik a statisztika, erre harminc éve nem volt példa. 2021-ben 74 és fél év volt a várható élettartam Magyarországon az Eurostat adatai alapján, amiről a 24.hu írt elsőként. A közép-európai régióban egyébként hasonló tendenciát mértek. A Híra
máj. 12
19:08
Értelmetlen szöveg jelent meg a kormányközeli sajtóalapítványhoz tartozó 8 megyei lapban (rtl.hu)
S B F G J G K H G F D E S S S – ezzel a címmel közölt cikket előbb egy, majd onnan átvéve további hét kormányközeli megyei lap online kiadása. Urbán Ágnes médiakutató a Híradónak azt mondta: ez azért fordulhatott elő, mert a központi szerkesztőséghez tartozó megyei lapokban teljesen leépítették a kontrollt. A lapok kiadója, a Mediaworks csütörtökön
máj. 12
19:12
Gyengültek az európai tőzsdék csütörtökön (ProfitLine)
A jelentős reggeli esés után némileg korrigáltak, de így is gyengüléssel zártak a főbb európai tőzsdék csütörtökön; a forint is gyengült, az eurót este hat órakor 382 forint fölött jegyezték.
máj. 12
19:12
Apró trükkök a jó alvásért (WebBeteg)
Krónikus álmatlansággal küzd? Nehezen alszik el, órákig ébren hánykolódik az ágyban? Szakértőnk segítségével most bemutatjuk azokat az apró változtatásokat, melyek segítségére lehetnek a nyugodt elalvásban, és azt is eláruljuk, mit tegyen, ha mindez kevésnek bizonyul.
máj. 12
19:12
Koronavírus: Európában már több mint 2 millióan haltak meg (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában több mint 2 millió megerősített haláleset történt a Covid-19 miatt, írja a Bloomberg.
máj. 12
19:12
Hétfőn választják meg Orbán Viktort miniszterelnöknek, az esküt is leteszi (SzMo)
Az Országgyűlés május 16-i ülésének napirendjéből az is kiderül, hogy milyen szabályok alapján zajlik a választás és milyen események várhatók még utána.
máj. 12
19:12
Vilmos hercegék megható üzenetben méltatták a BBC halálos beteg, kétgyerekes újságírónőjét (SzMo)
Nem működik tovább a testem - írta búcsúüzenetében a 40 éves családanya. 1,3 milliárd forintot gyűjtött, hogy küzdjenek a betegség ellen, ami hamarosan végez vele.
máj. 12
19:12
Finnország csatlakozni akar a NATO-hoz (rtl.hu)
Hivatalosan is bejelentette Finnország, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz. A hagyományosan független skandináv országban az orosz-ukrán háború óta egyre nagyobb a csatlakozás támogatottsága. Oroszország szerint a finn csatlakozás határozott fenyegetést jelent számukra. A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint az oroszok a szimbolikus lépéseken túl ne
máj. 12
19:12
A Freeszfe hallgatói a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (rtl.hu)
Filmvetítések, beszélgetések és színházi előadások. Változatos programmal készültek az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválra a Freeszfe hallgatói. Ők azok a diákok, akik tanáraikkal együtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása után elhagyták egykori iskolájukat, és az egyesületben folytatják a képzésüket. A május 15-éig tartó Freeszemlén bár

Keresés