2022. május 12. csütörtök

máj. 12
8:12
Binotto megerősítette: a Ferrari fejlesztésekkel készül a Spanyol Nagydíjra (Racing)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megerősítette, hogy a Scuderia frissítéseket tervez a Spanyol Nagydíjra, mivel célja, hogy fenntartsa a bajnoki címért folytatott harcukat. A maranellói alakulat egy olyan küzdelemben áll, amely úgy tűnik, hogy egy évig tartó bajnoki küzdelem lehet a Red Bull-lal, és a rajongók már előre készülnek arra, ami rá
máj. 12
8:12
Videó: pokoli tűzvész pusztít az amerikai hírességek luxus lakóhelyén (rtl.hu)
Legalább 20 millió dollárnyi a kár, a lángokat még nem sikerült megfékezni.
máj. 12
8:12
Ragyogtak a Reggeli műsorvezetői: a BÁV ART Aukciósház ékszereit próbálták fel élő adásban (rtl.hu)
Megújult a több mint hetven éves múltra visszatekintő aukciósház a Szent István körúton. Szongoth Gergely óra, ékszer és drágakőszakértő szerint egy valódi élményközpont jött létre. Ebben a térben azonban kiemelten fontos a biztonság, hiszen van olyan nyakék, aminek az árából akár egy garzonlakást lehetne venni Budapesten. A kiállítótér megújítása
máj. 12
8:14
Oroszország energiahordozóinak elég vásárlójuk akad (Demokrata)
Energiahordozóinknak elegendő vásárlójuk akad és velük fogunk dolgozni – közölte Szergej Lavrov.
máj. 12
8:18
Spanyol "Nobelt" kap Orbán Viktor hangos lengyel kritikusa (Menedzsment Fórum)
A lengyel földalatti ellenzék ikonikus tagjának ítélték oda az Asztúria hercegnője-díjat.
máj. 12
8:18
Brunner Márta elárulta, mi a probléma a mai világgal (Metropol)
Brunner Márta, a Kilépőkártya című színdarab főszereplője szerint minden ember kicsit magára ismerhet az emberi kapcsolatokat feldolgozó előadásban.
máj. 12
8:18
Megvan, milyen pozíciót kaphat Lázár János (Portfolio)
Mégis miniszteri posztot kaphat Lázár János az új kormányban - értesült az ATV. A friss információ változást jelent a korábbi hírekkel szemben, miszerint Lázár a vidékfejlesztési posztot szerette volna, ám mivel ezt nem kapta meg, kiszorul az új kabinetből.
máj. 12
8:18
Reméljük idén nem fagy meg körülöttük a levegő! (Agroinform)
Nem véletlenül tartunk évszázadok óta ezektől a napoktól.
máj. 12
8:18
Csaknem tízezer ukrajnai menekült érkezett szerdán Magyarországra (ATV)
Magyarországra szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5246 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4382-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 12
8:18
Drága az uborka? Mutatjuk, hogy kezdd el idén a kovászolást (Ripost)
Ez a zsenge zöldség kovászolva is mennyei!
máj. 12
8:18
Már több mint 519 millió koronavírus-fertőzött van a világon (Hírklikk)
A világon 519 360 289 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 258 272 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján.
máj. 12
8:18
Karbonsemlegességi célok megvalósításán ötletelhettek a csapatok a budapesti esettanulmányi versenyen (NRGreport)
Idén negyedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a régió egyik legnívósabb nemzetközi üzleti esettanulmányi versenyét, a Central European Case Competition-t (CECC). A rendezvény egyik esetadó partnere a Schneider Electric volt, a győztes melbourne-i csapat a vállalat beszállítóinak szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, valamint az EcoStruxure
máj. 12
8:18
Gyakornoki programot indít a Nők Lapja (Márkamonitor)
Pályakezdő tehetségeket és akár többéves szakmai gyakorlattal rendelkező kollégákat keres gyakornoki programjába a magazin szerkesztősége.   Olyan jó tollú, széles látókörű újságíró-jelölteket vagy újságírókat, illetve kreatív vizuális, videós és social media szakembereket várnak, akik július 1. és szeptember 30. között legalább heti 16 órában bele
máj. 12
8:18
Hosszú Katinka már a családalapításra gondol (BorsOnline)
Kemény és izgalmas hónapok várnak a Hosszú családra. Katinka például a hazai úszó világbajnokságon próbálja tovább gyarapítani érmei számát, majd bekötik a fejét, férjhez megy a bajnoknő. De nem csak rá vár esküvő, három menyegző előtt áll a família.
máj. 12
8:18
A Bayer mezőgazdasági üzletága jól kezdte az évet (Agrofórum)
A Bayer mezőgazdasági és gyógyszeripari vállalat negyedéves kiigazított eredménye a vártnál jobban, 27,5%-kal nőtt a vetőmag- és növényvédőszer-üzletágának erőteljes növekedése miatt.
máj. 12
8:18
Ezt a lányt szereti Vastag Csaba: Evelinnel most először mutatkozott nyilvánosan (Life)
Sokáig kereste a nagy szerelmet, de végre Vastag Csaba is megtalálta az igazit, azt a nőt, akivel el tudja képzelni a jövőjét.
máj. 12
8:18
Borrell: Bosznia-Hercegovina szuverenitását nem lehet aláásni (Demokrata)
„A nyugat-balkáni régió közös európai jövőjéről nyílt stratégiai eszmecserét kell folytatni.”
máj. 12
8:18
Csődvédelmet kér a Tungsram (Forbes)
Csődvédelmet kért szerdán a Tungsram, hogy fizetni tudja dolgozói bérét és az adókat, végrehajthassa reorganizációját. Inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira a Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, az Eximbank Zrt. szerdán– írja az Indexhez eljuttatott közleményében a Tungsram. Ez azt jelenti, hogy minden, a már a bankszámlákon lévő é
máj. 12
8:18
Multikulti: ötven ország polgárai dolgoznak a Tesla német gyárában (Autószektor)
A brandenburgi tartományi kormány szerint az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó a megcélzott létszám körülbelül egyharmadát foglalkoztatja első európai gyárában, a Berlin melletti Grünheidében. "Eddig valamivel több mint 4000 alkalmazottat vettek fel" - mondta Jörg Steinbach (SPD) gazdasági miniszter a parlament gazdasági bizottságában. 50 nemzet
máj. 12
8:20
220.000 egy éjszaka - Luxusszállodában kérték meg a magyar műsorvezető kezét (Life)
A lánykérésnek minden férfi szereti megadni a módját, a sztárok pedig külön gondoskodnak arról, hogy luxusból és fényűzésből semmiképp se legyen hiány. Néhány hazai celeb mindent megtett annak érdekében, hogy igazán emlékezetessé tegye a nagy pillanatot.
máj. 12
8:24
Saját videójával emlékeznek Gál Szabolcsra, a balesetben elhunyt ejtőernyős honvédre (rtl.hu)
A Magyar Honvédség szerint szívvel-lélekkel szolgálta hazáját.
máj. 12
8:30
Dolly: „Sokan elfordultak tőlem, a férfiak is” (Blikk)
Dolly az egész életét a zenélésnek szentelte, sok mindent feláldozott azért, hogy az együttese formában maradjon. A koncerteket különösen fontosnak tartja.
máj. 12
8:30
Tokió az azonos nemű párok számára kedvező döntést hozott (Infostart)
Októbertől elismerik a bejegyzett élettársi kapcsolatukat.
máj. 12
8:30
Elromlott a hangulat, masszív eséssel indulhat a nap az európai tőzsdéken (Portfolio)
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, most elsősorban az infláció aggasztja a befektetőket a tegnapi amerikai inflációs adat után. Az amerikai indexek sokhavi mélyponton zárták a szerdai kereskedést és az esés folytatódott az ázsiai részvénypiacokon is ma reggel, jelentősebb mínuszokkal. Az európai határidős indexek szintén komoly eséseket jelezne
máj. 12
8:30
A belügy közleménye szerint nem figyelték meg Hadházyt, Alekoszt viszont megfigyelték a Blikk szerint (444.hu)
„Országgyűlési képviselőt a rendőrség – így a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya – nem figyelhet meg, tehát nem figyel meg.”
máj. 12
8:30
Finnország csütörtökön jelentheti be csatlakozását a NATO-hoz (444.hu)
Nem sokkal utána pedig Svédország is.
máj. 12
8:30
Zápor és zivatar zavarhatja meg a nyárias napunkat (vg.hu)
.
máj. 12
8:30
Megalázott, és megvert egy vásárlót a bevásárlóközpont biztonsági őre (BorsOnline)
A férfi nem vásárolt semmit, és tévesen azt hitte az őr, hogy lopott.
máj. 12
8:30
A Filmintézet beviszi az Alapfilmeket az iskolákba (Könyves Magazin)
A Filmintézet beviszi az Alapfilmeket az iskolákba
máj. 12
8:30
Kacsáknak köszönheti a karrierje legnagyobb sikerét: ma ünnepli születésnapját Emilio Estevez (Life)
60. születésnapját ünnepli Emilio Estevez, aki Martin Sheen fiaként és Charlie Sheen bátyjaként futott be a családtagjaihoz mérhető karriert a kamerák előtt, és náluk ért el náluk is nagyobb sikereket a kamerák mögött. A pályafutása és élete pedig számos olyan érdekességet rejt, amit talán te sem tudtál róla.
máj. 12
8:30
Mi kell a nőknek? Sáfrány Emese erre is tudja a választ (Promotions)
Sáfrány Emese szerint erre van szüksége a nőknek. Egyetértesz vele?
máj. 12
8:30
Egy maréknyi dollárért is odaadjuk digitális énünket (Bitport)
Egy amerikai kutatás szerint a felhasználók jó része némi kuponért boldogan osztja meg személyes adatait. Igaz, többségük szerint nem is létezik az online magánélet fogalma.
máj. 12
8:30
Moszkva 31 energetikai vállalatot sújtott ellenszankciókkal (Demokrata)
A rendelet szerint az érintett vállalatokkal több ügyletet tilos lesz lebonyolítani.
máj. 12
8:30
Kubota: egy név, amiben megbízhat (Agrárágazat)
Munkagépek beszerzésekor döntő érvek a mezőgazdasági termelőnél a megbízhatóság és a biztos szerviz háttér.
máj. 12
8:30
Ukrajna 45%-kal növelte repceterületét – mi lesz itt? (Mezőhír)
Az ukrán repceterület nagysága fontos, de vannak más tényezők is, amik eldönthetik a repce árát. Sorra vesszük őket.
máj. 12
8:30
Vontatott műtrágyaszóró átrakószalaggal szerelve (GépMax)
Kétféle kialakítású rakodószalaggal is felszerelhetők a Bredal vontatott K sorozatú műtrágyaszórógépei.
máj. 12
8:30
Hiány lehet még raklapokból is (Transpack)
A logisztikaipart sújthatja, ha az oroszok háborúja miatt nem jön elég fűrészáru, raklap az ukrán vidékekről.
máj. 12
8:30
Pajari szintet lép Szardínián (Racing)
Sami Pajari a Rally Világbajnokság mezőnyében is bemutatkozik Rally2-es autóval a Szardínia Rallyn, ahol egy Skodával a WRC2-ben áll rajthoz.  A 20 éves Sami Pajari idén a finn Riihimäki-Ralli versenyen már kipróbált egy Ford Fiesta R5-ös autót, mellyel a negyedik helyen ért célba, azonban a finn versenyzőnek idén is a Junior WRC bajnokság a priori
máj. 12
8:30
Méhek szállták meg a rendőrséget (Magyar Mezőgazdaság)
Pontosabban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai Rendőrpalota parkolóját szemelte ki szálláshelynek egy méhraj. Szerencsére szakember segítségével új helyre költözhettek ezek a hasznos kis rovarok, és senkinek sem esett bántódása.
máj. 12
8:30
Az USA már annyi rakétát küldött Ukrajnának, hogy saját maguknak alig maradt (rtl.hu)
Éveking tarthat, amíg feltöltik tartalékaikat, örülhet a Lockheed Martin.
máj. 12
8:30
Rékassy Balázs: Aki nem tud természetes úton teherbe esni, kapcsoljon korábban (rtl.hu)
Nemrég derült ki, hogy a kormány nem veszi állami fenntartásba a két megmaradt magán meddőségi centrumot, az egyik maga döntött a megszűnés mellett, a másikat pedig nem támogatja az állam. A témában Rékassy Balázs volt a Reggeli vendége, aki arról beszélt, hogy az állam célja a meddőségi klinikák központosításával az, hogy minden megyeszékhelyen le
máj. 12
8:32
Június közepén fizeti a Richter az osztalékot (vg.hu)
.
máj. 12
8:32
Egy amerikai iskolakerületben betiltottak 24 könyvet, köztük A Szolgálólány meséjét (Könyves Magazin)
Egy amerikai iskolakerületben betiltottak 24 könyvet, köztük A Szolgálólány meséjét
máj. 12
8:32
Bepánikolt New York polgármestere, mert szerinte szellemek kísértenek a házában (rtl.hu)
Eric Adams arról beszélt, hogy a házban folyamatosan mozognak a tárgyak.
máj. 12
8:34
Soundtrack készült Veres Attila novellájához (Könyves Magazin)
Soundtrack készült Veres Attila novellájához
máj. 12
8:36
Megalázott, és megvert egy vásárlót a bevásárlóközpont biztonsági őre (BorsOnline)
A férfi nem vásárolt semmit, és tévesen azt hitte az őr, hogy lopott.
máj. 12
8:36
A Dunába esett egy tizenéves a Petőfi hídról (Infostart)
Megmentették az életét. Állítása szerint rosszul lett.
máj. 12
8:36
Kiskérődzők állatjóléti támogatása: hamarosan benyújthatók a pályázatok (Adózóna)
Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatóak a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra – olvasható az agrártárca honlapján.
máj. 12
8:36
Megint a gyengülés felé indult a forint, de a 380 még megtarthatja (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így 381 körül indítja a napot. Ezzel továbbra sem távolodott el jelentősen az utóbbi hetekben meghatározó 380-as lélektani szinttől a magyar deviza.
máj. 12
8:36
Mangóval kínálta énektanárát a diák, senki nem számított arra, ami ezután következett (ATV)
Kedd este riasztotta a mentőket az a zuglói énektanárnő, aki légzési nehézségre riadt álmából. Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint a 45 év körüli nő nyelve olyan hatalmasra dagadt, hogy beszélni is alig tudott a segélyhívás alatt.

Keresés