A befektetőknek valószínűleg az nem tetszett, hogy a kormányfő jelezte, a piac működésébe továbbra is beavatkozik majd, méghozzá kemény árszabályozó eszközökkel.
Szakértők szerint a múlt héten bejelentett nagy járványkitörésnek beláthatatlan következményei lehetnek az országra nézve, melynek nincs oltási programja és gyógyszerekkel is elég rosszul áll.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) szerint az adófizetési kötelezettséget meghatározó általános szabály, hogy a magánszemély tevékenysége során felmerült kiadások – így többek között a hivatali, üzleti költségei – nem képeznek adóalapot. Cikkünk a külföldi kiküldetések esetén elszámolható elismert költségekre vonatkozó tudnival
„Az orosz nagy nemzet, nagy kultúra és hagyomány, a világ kultúrájának közkincse. És sosem azonos a politikai vezetőivel” – Ókovács Szilveszterrel beszélgettünk kollektív bűnösségről, cancel culture-ről és orosz művészetről. Az Opera igazgatója elárulta: szerinte beteg hektikusság jellemzi ma a nyugati művészéletet.
Jacky Ickx szerint az új generáció már vadászik Lewis Hamiltonra. A hétszeres világbajnok nemcsak az autójával küzd, hanem csapattársával is. Honfitársának ugyanis jobban jött ki a lépés az elmúlt versenyeken, így több pontot gyűjtött a 37 éves versenyzőnél. Mindemellett az idősebbik brit még “háborúba” is keveredett az FIA-val. Monacóig adtak hala
A sérült katonákat orosz ellenőrzésű településekre szállították. Zelenszkij hősnek nevezte az acélgyár védőit, akiket elfogott orosz katonákra akarnak kicserélni Moszkvával.
Áll a bál az Egyesült Államok hatalmas hírszerző apparátusában. Ki a felelős azért, hogy a sok-tízmilliárd dollárért fenntartott, 18 szervezetből álló amerikai hírszerzőközösség nagyágyúit, mindenek előtt a CIA-t és a Pentagont egy év alatt két súlyos, kulcsfontosságú amerikai érdekeket érintő melléfogás terheli?
Bár a Paris Saint-Germain – annak ellenére, hogy visszaszerezte a francia bajnoki címet – nem zár sikeres szezon, egyebek mellett azért sem, mert nem tudta megnyerni a Bajnokok Ligáját, bevételei meredeken emelkedtek.
Egyelőre nehezen tudunk szabadulni a múlt csütörtökön elért 25 300-as mélypont vonzáskörzetéből. A kitörni próbáló árfolyam rendre visszatér az aznapi kereskedés által meghatározott szintek közé. A grafikonon szabad szemmel is jól látható üresség tátong az árfolyam jelenlegi tartózkodási helye és a kialakult mélypont között. Az esetek többségében a
New York régióban esett a feldolgozóipar termelése májusban. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i részlege hétfőn azt közölte, hogy az Empire State feldolgozóipari index mínusz 11,60 pontra zuhant az áprilisi 24,60 pontról.
Megkapta az építési engedélyt hazánkban az első kerékpáros Duna-híd Dunabogdány és Kisoroszi között. Már tavaly májusban megkezdődtek a környezetvédelmi egyeztetések, amelyek alapján a kisoroszi oldalon a Hajós utcánál haladó nyomvonalat, a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választo
A The Athletic című portál biztosan jelentette ki, hogy Kylian Mbappé és a Real Madrid mindenben megállapodott egymással, a Paris SG 23 éves francia támadója a spanyol bajnokcsapatnál folytatja a pályafutását.
Az idei első negyedévben folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe javulása, de ez a mutató még mindig a 2019-es szint alatt van. Az év további részében viszont romlás várható. Még Orbán Viktor miniszterelnök is vészt jelzett elő.
Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jóminőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton, Szolnokon, a másik miskolci áruházban és Solymáron is elérhető lesz az Új élet by Auchan kollekció. A használt ruhák értékesítése március 16-án indult hét Auchan áruházban: Budaörsön,
A szelídgesztenyével ellentétben a vadgesztenyéről többnyire a parkok jutnak csak eszünkbe, pedig sokféle felhasználási módja lehet a vadgesztenyének is. Kihasználva értékes összetevőit még a háztartásban is bevethető!
Több tízmillió forintos ösztöndíjprogramot indított a Huawei Technologies Hungary az Óbudai Egyetemen — közölte a társaság. A Huawei SEEDs Kiválósági Ösztöndíj célja, hogy ösztönözze a napenergia hasznosításához, valamint az 5G ipari felhasználásához kapcsolódó egyetemi-hallgatói kutatási projekteket. Az ösztöndíjprogramban hallgatók, hallgatói csa
A gyógynövényes hevítőrudak, a nikotintartalomtól függetlenül, kizárólag dohányboltban forgalmazható termékké válnak a tervek szerint - közölte a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága hétfőn az MTI-vel.
A fehérek lassú népirtás áldozatai, kihalás fenyegeti őket – egyre többen hiszik el ezt a korábban szélsőségesnek számító teóriát, ami a Buffalóban tíz embert lemészároló rasszista tinédzsert is motiválta. A lakosságcseréről szóló elméletet egy francia író öntötte formába, azóta politikusok és jobboldali véleményformálók sulykolják – eredményesen.
A Hydro Foam hab egy rendkívül sokoldalú termék, ami segít, hogya felszíni vízhiányos bőrpillanatok alatt sima, puha és húzódástól mentes bőrré változzon. A Qms orvoskozmetikai termékcsalád adu ásza, amely a hétköznapokon ugyanolyan hatékonyan bevethető, mint egy nyaralás során, leégés alkalmával!
A budapesti Rumour by Rácz Jenő nyerte a magyarországi gasztronómia egyik legjelentősebb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megtartott díjátadón.
A gyógynövényes hevítőrudak, a nikotintartalomtól függetlenül, kizárólag dohányboltban forgalmazható termékké válnak a tervek szerint - közölte a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága hétfőn az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A budapesti Rumour by Rácz Jenő nyerte a magyarországi gasztronómia egyik legjelentősebb elismeréseként számon tartott Audi – Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megtartott díjátadón.
Sokan attól tartanak, megszűnhet a Budapest Fejlesztési Központ jelenlegi formájában. Lázár János ugyanis a múltban többször is kijelentette: a vidék fejlesztése sokkal fontosabb, mint a fővárosé.
Hosszú utat járt be az elmúlt években Janicsák Veca énekesnő. A siker és a csillogás mellett egészségügyi és párkapcsolati problémák árnyékolták be a mindennapjait, majd ezek a megpróbáltatások világították rá, hogy ideje szembenéznie önmagával. Exkluzív interjúnkban beszél a nehézségeiről is.