A 24.hu szerint a Bombardier Global 6000-as luxusgép április 18-án indult el, majd öt amerikai város érintése után április 30-án tért vissza Magyarországra.
A K&H kibocsátotta első, 15 milliárd forintos zöld jelzáloglevelét. A K&H célja, hogy a jövőben újabb zöld jelzáloglevelekkel jelenjen meg a piacon, a beérkező forrást pedig olyan lakossági jelzáloghitelek refinanszírozására fordítsa, amelyekhez tartozó lakóingatlanok megfelelnek a szigorú energiahatékonysági elvárásoknak.Sikeres aukciót tartott a
A Fidesz Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára úgy fogalmazott: „a momentumos egyéni országgyűlési képviselő hagyja abba a bohóckodást és a parlamenti ellenzék tagjaként tisztelje meg választóit azzal, hogy képviseletükben bemegy a munkahelyére, részt vesz az Országgyűlés alakuló ülésén!”
A 24.hu szerint a Bombardier Global 6000-as luxusgép április 18-án indult el, majd öt amerikai város érintése után április 30-án tért vissza Magyarországra.
Az egekben az ingatlanárak, és nem látni a végét. Az elmúlt két-három év történései teljesen felborították a piacot. Ha valaki ma Budapesten szeretne lakást bérelni, átlagosan 170 ezer forintot fizethet érte. A Reggeli vendége Balogh László ingatlanszakértő volt.
Az Európai Unió szabályozó hatóságainak több hatáskört kellene kapniuk a megtévesztő online pénzügyi hirdetések elleni fellépéshez - közölte pénteken a közösség értékpapír-felügyelete.
Bencsik János független országgyűlési képviselő a felnevelt gyermekek számát és iskolai végzettségét figyelembe vevő szülői nyugdíj bevezetését kezdeményezi az újonnan alakuló parlamentben.
A klímaváltozás elleni harc és a fenntartható gazdaság kialakítása kötelező feladat ma már mindenhol, a nagyvállalatoknak, így a bankcsoportoknak a finanszírozási oldalon is ehhez megfelelő működést kell kialakítaniuk. A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például a
Új technológiával, a víz alatt termesztene növényeket egy olasz cég. A Nemo’s Garden egy különleges startup. Bár 2022-ben már nem egyedi az, hogy szokatlan helyszíneken és körülmények között termesztenek növényeket, a vállalat ötlete mégis újdonságnak számít. Az alapítók víz alatti üvegházakkal kísérleteznek, amelyekben egészséges növényeket neve
Az elmúlt időszakban negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken, a befektetőket a magas infláció mellett az ukrajnai háború és az elszálló energiaárak is aggasztják, ráadásul a kamatkörnyezet is egyre emelkedik. Pénteken durva mozgásokat láttunk az amerikai tőzsdéken, jelentősen estek a vezető indexek és az előjelek alapján ma Európa is ezeket a mozgá
A peszticidek 2021. évi nettó árbevétele a beérkezett adatok alapján 128,2 milliárd forint volt, amely 2020-hoz képest 2 százalékos növekedést mutatott.
A KSH adatai szerint az egészségügy alapjáraton való működtetéséhez már 2020-ban is valamivel több mint 3,5 ezer szakdolgozó hiányzott, és a helyzet állítólag az elmúlt két évben csak rosszabb lett.
A Szöul és Phenjan közötti feszültség csökkentését sürgette helyi idő szerint vasárnap kezdődött szöuli látogatásán Kína dél-koreai ügyekét felelős különmegbízottja.
A volt ellenzéki miniszterelnök hiányolja a látványos ellenzéki akciókat, és szerinte vannak olyan pártok, amelyek nem akarják Orbán Viktor leváltását.
A következő hónapokban az inflációs környezet, az ellátási nehézségek és az ukrajnai háború ellenére sem várható jelentősebb visszaesés a régió divat webáruházainak forgalmában – derül ki a Glami kuatásából. A nemzetközi felmérés alapján a fogyasztók többsége az eddig tapasztalt áremelkedést csak kismértékű drágulásnak tekinti, és idén legalább ugy
Három uniós ország is visszavonta a vétóját az Európai Unió hatodik szankciós csomagjával kapcsolatban, amely magában foglalja az orosz olaj- és gázembargót. A ZDF szerint az egyik közülük Magyarország.
A forint egyelőre alig mozdult hétfő reggel az euróval szemben, azonban a dollár piacán már látszik, hogy további erősödés jöhet. Ez pedig a forintnak rossz hír lehet. Ráadásul szerdán jön a Fed kamatdöntő ülése, ami további muníciót adhat az amerikai devizának.
Több százezer tonna gabonát foglaltak le az orosz erők Kijev szerint. Az ukrán mezőgazdasági miniszterhelyettes azzal vádolja Moszkvát, hogy Zaporizzsja, Herszon, Donyeck és Luhanszk régiókból vitték el a gabonát. A két ország a világ búzaexportjának egyharmadát adja.
Rémálomszerűen alakul a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton számára a 2022-es szezon. A Mercedes pilótja eddig egy dobogós helyet tud felmutatni, de a legutóbbi, imolai futam jelentette neki az eddigi mélypontot. Harmadszor fordult elő Mercedeses pályafutása során, hogy önerőből nem szerzett pontot. De nem csak sajt magától van elmaradva, hanem a
Az Európai Bizottság kedden terjeszti be azt a javaslatát, amely év végével tiltaná be az Európai Unióban az orosz olajtermékek importját, tehát a kőszén embargójához hasonlóan lesz egy több hónapos felkészülési idő, és speciális helyzete miatt Magyarország és Szlovákia „bizonyos mentességeket, vagy átmeneti intézkedéseket” kap – tudta meg a Politi
A KBC és a K&H a következő időszakban a kiemelt szektorokban a fenntarthatósági szempontokat követve vállalna egyre nagyobb szerepet a finanszírozói oldalon.
Susan Karolewski 20 év után találkozott újra rég nem látott bátyjával, akivel nem sokkal később szerelmi kapcsolatba kezdett szülőhazájukban, Németországban. A pár, amelynek azóta négy közös gyermeke is született, már hosszú évek óta a vérfertőző kapcsolatok legálissá tételéért küzd.
A klímaváltozás elleni harc és a fenntartható gazdaság kialakítása kötelező feladat ma már mindenhol, a nagyvállalatoknak, így a bankcsoportoknak a finanszírozási oldalon is ehhez megfelelő működést kell kialakítaniuk. A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például a
George Harrison fia örökölte néhai édesapja tehetségét, hiszen ő maga is zenészként keresi a kenyerét. Ám ez még nem minden: Dhani szakasztott úgy néz ki, mint a világhírű zenész.
Idén 30 éves a DIEGO, ez alkalomból pedig nemcsak egy vadiúj TV spottal, hanem egy szülinapi promócióval is készült az áruházlánc, ami május 2. és június 30. között lesz elérhető. “Egy olyan filmmel szerettük volna folytatni a tavaly elkezdett márka újrapozícionálást, ami illeszkedik az előzőhöz, tovább erősíti a brand imidzsét, és széles célcsop
Áprilisban, még a repce virágzása előtt megindult a permetezőgép a rémi Görhöny Kft. területein, hiszen 2022-ben is az Fmc Avaunt rovarölő szerével védekeznek a repce-fénybogarak ellen, amihez már harmadik éve RhizoMagic-et is kevernek. A növénykondicionáló készítmény az 1200 hektár szántóföldet művelő, Bács-Kiskun megyei agrárvállalatnál mostanra
Az agyad azt mondhatja, gyorsabban kellene futnod, hogy még jobb futóvá válj, de a genetikádnak valószínűleg egészen más a véleménye erről. Mégis miért? A kutatók most elárulták!