Az Oscar-gála kezd visszatérni a rendes kerékvágásba: a pandémia két éve alatti szabályváltozások után az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) szerdán bejelentette, hogy az Oscar-díjra pályázóknak ismét be kell mutatniuk filmjeiket a mozikban.
A kiégés a leggyorsabb módja annak, hogy tönkre tedd a jövőképedet, az egészségedet, a kapcsolataidat és az anyagi helyzeted. Mutatunk egy négy szempontot felsorakoztató protokollt, amivel csírájában el tudod folytani a kiégést.
- Évek óta mondták neki, hogy ideje lenne megmártóznia az országos politikában, de végül csak szabadúszó pályája legelején, egy váratlan pillanatban adta be a derekát. Hivatásnak tekinti a politikát és korántsem bánta meg, hogy újra elővette a kockás lapot. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjeként a másik oldalról még magától Orbán Vik
Hét éves kora óta szinte családtag volt a magyar tévénézők életében Kovács Róbert, a színész, akire még azt is rásütötték kicsiként, hogy bizony ő a világ legrosszabb gyereke.
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára a kormányhivatalok honlapjára feltöltött videójában.
Húsz éve annak, hogy lelkes szakemberek lerakták a mentálhigiénés segítő képzés alapjait a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetében. Azóta már Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban is évről évre indulnak újabb évfolyamok, a végzett hallgatók pedig szakmai hálózatba tömörülve segítik egymás munkáját határon innen és t
Victor Martins magabiztos előnnyel nyerte a Formula 3 spanyol fordulójának főversenyét, ezzel a teljesítménnyel pedig az élre is állt a bajnokságban. A pole pozíciót Roman Stanek szerezte meg pénteken, mellőle indulhatott Martins, a második sorba pedig Szmoljar és Hadjar állhatott fel, majd következett két Premás, Leclerc-Bearman sorrendben. A rajt
A jövő héten érkezik a részletes tájékoztató az államháztartás április végi helyzetéről, és kereseti, valamint foglalkoztatottsági adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ukrán-magyar határszakaszon 6092 ember lépett be az ország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5484-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A BKK közleménye szerint az autóbusz azon az útvonalon jár majd, ahol az első útjait is megtette: Kőbánya alsó vasútállomás és Rákoskeresztúr városközpont között, Rákoscsaba érintésével az N62-es vonalon próbálható ki. A járatra nosztalgiajeggyel lehet felszállni, amely a helyszínen is megváltható. Mint a közleményben felidézik, az ötvenes évek ele
Bármilyen hihetetlen, már egy éve nincs közöttünk az egykoron háromszor a világ legjobbjának választott futballbíró. A halála előtt készült utolsó nagyinterjúval tisztelgünk előtte, melyben - többek között - szó esik a kezdetekről, könnyekről, az egészséges exhibicionizmusról és a szerencséről is…
A lex Ukrajna néven emlegetett törvény legfontosabb módosítása, hogy a háború sújtotta országból érkező, de európai uniós állampolgársággal is rendelkező személyek ezentúl nem jogosultak semmiféle védelemre és segélyekre Csehországban. A kormány közben azt is bejelentette, hogy 15 Leopard típusú harckocsit kapnak Németországtól, amiért intenzíven s
1985. május 22-én a Real Madrid megnyerte az UEFA Kupát. A legendás Santiago Benrabeu stadion zsúfolt népe azonban mégsem az övéit ünnepelte állva tapsolva. Egy kis közép-európai klub előtt tisztelgett hihetetlen sportszerűen a madridi tábor, a Videoton háromnegyed éves menetelés után Madridban koronázta meg győzelemmel az egész szezonbeli sikerét.
Halála előtt néhány órával Paul Walker meglepő döntést hozott, ám akkor még senki sem sejtette, hogy hamarosan bekövetkezik egy mindent megváltoztató tragédia.
A jogosítvány megszerzése mindenki számára mérföldkőnek számít. A legtöbben fiatalon kapják meg a a vezetői engedélyüket, bár az sem ritka, hogy valaki idősebb korában tanul meg vezetni, mert például autóval kell munkába járnia, vagy a gyerekeket szállítja kocsival. Magyarországon a vezetői engedély megszerzésének napjától számítva két évig kezdő
A felnőtt magyar lakosság körülbelül negyven százaléka szenved visszérbetegségtől. Az esetek kb. fele elsősorban esztétikai probléma, a másik fele azonban egészségügyi szempontból is kockázatot jelent – mondja dr. Szeberin Zoltán.
Az „Esély-kupont” azért vezetnék be, mert Ujhelyi úgy gondolja, hogy „szűk esztendők jönnek,” és ezeket „plakátokkal és jól hangzó mondatokkal nem lehet majd elfedni.”
Véget ért a 20 perc őszintén második évadja is, amely ezúttal is hatalmas népszerűségre tett szert nektek köszönhetően. Összegyűjtöttük az összes epizódot, ha esetleg lemaradtál volna egyes részekről!
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára a kormányhivatalok honlapjára vasárnap feltöltött videójában.
Összeütközött egy lakóautó és egy személygépkocsi Szany térségében. Az ütközés következtében az autó az árokba borult, amelybe egy ember beszorult. A csornai hivatásos és a szanyi önkéntes tűzoltók feszítővágó segítségével kiszabadították a gépkocsi utasát és átadták őt a mentőknek. A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességéb
Az államháztartás április végi helyzetéről, valamint a keresetekről és a foglalkoztatottságról is érkeznek a héten új adatok. Februárban a bruttó átlagkereset 546 ezer forint volt Magyarországon – legalábbis hivatalosan.
A miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy a kormány számára a legfontosabb, hogy meg tudja állítani a családokra ható negatív gazdasági erőket, amelyeket a háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika idézett elő.