Az érintett útszakaszt a Szikszó irányába vezető oldalon a mentés, és a helyszínelés idejére a rendőrök lezárták, a forgalmat Onga, illetve Ongaújfalu felé terelik. Fotó: police.hu
Teljesen megváltozott a Mercedes hangulata a Spanyol Nagydíj után. George Russell a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Lewis Hamilton a defektjét követően az utolsó előtti helyről küzdötte fel magát az 5. pozícióba. Az újításokkal ellátott W13 az egyenesekben már nem delfinezik, viszont a hétszeres világbajnok szerint a kanyarokban még előjö
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 511 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 522 300 forint volt 2022. márciusban.
Az Airbnb ma bejelentette, hogy július 30-tól felfüggeszti a Kínában való működést, ezzel csatlakozva azon nyugati internetes platformok hosszú listájához, amelyek kivonultak a kínai piacról - adta hírül a Reuters.
Oroszország rövid távon akár jobban is járhat az újabb uniós szankciókkal, mert az embargónak árfelhajtó hatása is van – mondta a posztszovjet térség szakértője.
Rendkívüli növekedési szakaszban van a magyar technológiai cég, amelynek tavalyi árbevétel több mint a duplájára emelkedett, 2,3 milliárdról 5 milliárd forintra, áprilisban pedig új részvények kibocsátásával 355 millió forint értékben emeltek tőkét. A tőke nagy részét stratégiai akvizíciókra fordítják, amely a növekedés egyik motorja, de egyetemekk
A brit királyi család tagjainak sok szabályt kell betartaniuk, de úgy tűnik, Harry herceg és felesége, Meghan Markle ezeket is lazábban veszi a Megxit óta.
Az ifjúság európai éve keretében az Európai Bizottság legújabb digitális eszközével a magyar fiatalok is nyíltan kifejezhetik véleményüket és aktívan alakíthatják azzal az Unió jövőjét. A „Hallasd a hangod” 3D-s digitális platform az ifjúság európai évének egyik központi elemeként biztosít olyan interaktív felületet, ahol a fiatalok elmondhatják sz
Limitált példányszámban tűzálló kiadást készített a Penguin Random House A Szolgálólány meséjéből. Az elégethetetlen példányokat a cenzúra és a könyvégetések elleni küzdelem szimbólumának szánják és aukcióra fogják bocsájtani.
Elérhetővé vált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján a növényvédelmi drónpilóta képzőintézmények nyilvántartása. Az adatbázisban azok az engedéllyel rendelkező felnőttképző intézmények találhatók meg, amelyeket a hatóság pilóta nélküli légijárműves növényvédelmi
Az szja-bevallásokat május 20-ig lehetett benyújtani, addig 75 milliárd forint családi adóvisszatérítést igényeltek vissza az érintettek – tájékoztatott Tállai András.
Az emberek jelentős része vesz fel valamilyen hitelt élete során, ám ha a törlesztést nem tudjuk megfelelően ütemezni hosszabb távon is, könnyen meggyűlhet a bajunk a végrehajtóval.
Amber Heard ügyvédjei a rágalmazási per során ezúttal egy pszichiátert szólaltattak meg, aki ismertette a bíróval a tudatmódosító szerek pontos listáját, melyen azok a drogok szerepelnek, amiket Johnny Depp használt az Amberrel való házassága során.
Az már most biztos, hogy Sharon Stone viselte az egyik leggyönyörűbb ruhát a cannes-i filmfesztiválon eddig. A sztár egy szexi zöld darabban lépett a vörös szőnyegre.
A műsorvezető azt mondja, párjával abszolút nyitottak a baba érkezésére, de előbb meg kell oldani az egészségügyi gondjait, hogy ez biztosan teljesüljön.
A WRC gyártói sürgős lépést remélnek az FIA-tól, azt követően, hogy a Rally1-es autók kipufogója miatt veszélyesen felmelegedett az utastér. A Rally1-es autók esetében a kipufogó nem hátul engedi ki a gázt, hanem a navigátor oldalán, a jobb oldalon. Mindez pedig felmelegíti az utasteret, ami szinte már kibírhatatlan a bent ülő versenyzők számára.
Új állomásához érkezett a Digitális Agrárakadémia megvalósítása. A Kormány 2019-ben fogadta el Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját (DAS), melyben meghatározásra került a Digitális Agrárakadémia. A Digitális Agrárakadémia célja a precíziós technológiák használatának elterjesztése, a termelők felkészítése a precíziós agrár-megoldások, a precízi
Az egy négyzetméterre jutó olimpiai bajnokok száma itt lesz a legnagyobb, ígérik a kultikus rendezvény szervezői. A Nagy Sportágválasztón az érdeklődők nemcsak megnézhetik, de ki is próbálhatják a számukra izgalmas sportokat. Igazi családi programmal készülnek, ahol az sem kizárt, hogy nemcsak a gyermek, hanem a szülő is megtalálja a számára ideáli
A magyar vállalatok számlázási gyakorlata még többnyire az évtizedekkel ezelőtt kialakított számviteli szabályokon és mindennapos rutinon alapszik, amit ma kiegészít a szkennelés és a PDF számlaképek e-mailen történő továbbítása a Grant Thornton globális üzleti- és adótanácsadó cég magyarországi irodájának tapasztalatai szerint. Az e-számlázás tová
A Feleségek luxuskivitelben egykori sztárja, Csősz Talu-Csősz Boglárka és török milliárdos férjének a kapcsolata válságba került a Blikk információi szerint. Bár a pár próbálta megmenteni a kapcsolatát mégis úgy döntöttek, hogy lezárják a kapcsolatukat. Ami minden idők legdrágább sztárválása lehet hazánkban.
A mesebeli házasságból minden idők legdrágább magyar sztárválása lehet: állítólag a Feleségek luxuskivitelben egykori sztárja és férje, a milliárdos építési vállalkozó kapcsolata romokban hever.
Emelkedtek az orosz búzaexport árai a múlt héten a párizsi magasabb búzaárakat követve – közölték elemzők, hozzátéve, hogy az ország exportja a szezonális tényezők miatt tovább lassul.
A BitMEX, a világ egyik legnagyobb kripto-kereskedő platformja bejelentette a BitMEX Spot Exchange szolgáltatás indulását, amely lakossági és intézményi kereskedők számára is egyszerűen elérhetővé teszi az azonnali kriptovaluta-kereskedést. A BitMEX európai kriptokereskedők körében végzett kutatása alapján a megkérdezettek több mint felének (55%) j
A WRC gyártói sürgős lépést remélnek az FIA-tól, azt követően, hogy a Rally1-es autók kipufogója miatt veszélyesen felmelegedett az utastér. A Rally1-es autók esetében a kipufogó nem hátul engedi ki a gázt, hanem a navigátor oldalán, a jobb oldalon. Mindez pedig felmelegíti az utasteret, ami szinte már kibírhatatlan a bent ülő versenyzők számára.
Párjával olyan programokat találnak ki, mint amit a filmekben látunk, árulta el Horváth Gréta a Reggeliben. Sok részletbe azonban nem bocsátkozott, de arról biztosított mindenkit, hogy nagyon boldog. Szerinte „karmikus találkozás” a kettejüké. Horváth Gréta nehéz időszakon van túl, mélyen volt, de miután összekaparta magát és jól lett, be tudta fog
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok GDP-je az első negyedévben 0,1 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, amikor még 1,2 százalékos bővülést jegyeztek fel.
Egy pekingi irodán kívül mindenét felszámolja a cég a távol-keleti országban, mégpedig a véget nem érő járványügyi korlátozások miatt, amit a Covid miatt tartanak fenn.
Az idei első negyedévben – tette közzé a KSH – a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 21 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig közel 22 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Márciusban már 18 százalékos volt a növekedés.
Balatonfüreden és környékén kérték átlagosan a legtöbbet a használt lakásokért a Balaton környékén tavaly, négyzetméterenként átlagosan csaknem 640 ezer forintot, és a használt lakásokra jellemző árszint is itt volt a legmagasabb, majdnem 50 millió forint, derült ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásábó
A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Június 1-től lép hatályba az az új uniós szabályozás, amelyik többek között az online szálláshelyközvetítőket is korlátozza olyan megállapodások megkötésében, amelyek előírják, hogy például a hotelek kötelezően náluk hirdessék szobáikat a legkedvezőbb áron. A rendelet nemcsak a turisztikai szektort érinti, hiszen általánosan a beszállító és vevő kö
Az első negyedévben a cégek osztalékfizetése 11 százalékkal 302,5 milliárd dollárra emelkedett, ami új rekordnak számít. Ebben elsősorban a bányászati és olajcégek kifizetései játszottak szerepet, hiszen ezeknél nőtt a leginkább az osztalék. A vállalatoknak azonban egyre több kihívással kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban, ami a jövőbeli k
Az észak-koreai hatóságok kedden összesen mintegy 3 millió "lázas betegről" számoltak be, megerősítve a széles körben koronavírusos fertőzésnek tartott, de a vizsgálati lehetőségek hiánya miatt nem azonosított kór további terjedését - számolt be az MTI.
A Halak jegyében lévő Mars és a Bika-Merkúr harmonikus fényszöge kedvez a szellemi tevékenységeknek, és lehetővé teszi, hogy ötleteinket megvalósítsuk a gyakorlatban, lecseréljük régi járgányunkat egy új modellre, kifejtsük álláspontunkat és meggyőzzük tárgyalópartnerünket nézeteink helyességéről. Ez a konstelláció fokozza szellemi és fizikai teher
Három emberöltővel előbb írták a turmixról: „már használtatik oly jelenségekre, dolgokra is, melyeknek jellemzője, hogy a legkülönfélébb összetevők keveredéséből, összeállításából jöttek létre”. Talán nem véletlen, ha éppen e zsendülő hónapban megbolydul a világ. A Nefelejts 1866. május 13-i szerkesztői Galambpostájában olvassuk: „Örömimnek rózsafá
Alig kezdtünk el kilábalni a járvány okozta gazdasági visszaesésből, egy újabb krízishelyzet alakult ki, ráadásul a szomszédban. Az orosz-ukrán fegyveres konfliktusban Magyarország nem vesz részt, de a háború várhatóan hosszabb távon is hatással lesz a tőzsdére, a forintárfolyamra, a nyersanyagokra és úgy általában a világgazdaságra.