A csütörtöki kormányinfót követően Nagy Márton és Rogán Antal egy háttérbeszélgetés keretében fejtette ki a kormány által extraprofit-adónak nevezett intézkedések részleteit. Összefoglalónk.
Két turbulens év után a Mastercard Economics Institue új kutatása azt mutatja, hogy mind az üzleti- mind a szabadidős repülőjegy foglalások száma túllépte a világjárvány előtti szintet, valamint az utasszállító hajók, vonatok és buszok szektorában is erős fellendülés tapasztalható. A nemrég kiadott Travel 2022: Trend and Traditions kutatás 37 orszá
A kormány úgy döntött, péntektől csak a magyar rendszámú autók számára teszik lehetővé, hogy a 480 forintos hatósági áron tankolhassanak a magyarországi benzinkutakon. Mit gondol erről a kormánynak erről az intézkedéséről?
Az Országos Kereskedelmi Szövetség friss közgyűlésén áttekintette a magyar kiskereskedelem aktuális kérdéseit, így a különadó-emelés ügyét is - derül ki a szervezet közleményéből.
A 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok szerint alakulhat a nettó jövedelmük, ha diákmunkát vállalnak. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.
A HVG által megszerzett levél szerint Márki-Zay Péter azt írta a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségének, hogy Kész Zoltán saját érdekből támadja őt a kampánypénzek elszámolásával.
Az LMP azonnali, 50 százalékos pedagógusbér-emelést követel, valamint azt, hogy a tanárbérek igazodjanak a minimálbérhez, így az utóbbi évenkénti emelésével automatikusan növekedjenek - számolt be az MTI.
Szünet nélkül folytatódik a Forma-1-es szezon, méghozzá a legendás Monacóban. Ezúttal is számtalan érdekesség, statisztika is van a futam kapcsán, illetve rekordok is megdőlhetnek. Verstappen Vettel nyomdokaiba léphet Zsinórban a harmadik győzelmének, és Leclerc drámai kiesésének köszönhetően idén először vezeti ő maga és a csapata is a világbajnok
A Magyar Orvosi Kamara kongresszusának vendégeként először szólalt fel nyilvánosan az új egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter. Bemutatkozása után jelezte, hogy mire készül a Belügyminisztériumhoz került ágazatvezetés.
A csecsen háborúk idején merült fel egy erős páncélzatú harcjármű ötlete, amely képes magas csőemelkedésű fegyvereivel a magasabb szinteket is tűz alatt tartani. De mire jutnak most az oroszok a BMPT Terminatorral?
Az új Urban Collection-nel a BMW Motorrad a meglévő Black Collection mellé most a tanktáskák, a hátizsákok, valamint az oldalsó és hátsó táskák újabb generációját mutatja be. Kiváló minőségű és könnyen ápolható anyagokból (külső anyag 100% PA TPU bevonattal, bélés 100% PES) készültek, és a nagyfokú tartósságot és funkcionalitást vagány dizájnnal öt
Egy friss kutatásból derült ki, hogy Magyarország a sereghajtók közé tartozik a tekintetben, hogy a 25-34 év közti fiatalok hány százalékának van felsőfokú végzettsége.
Ma reggel írtuk meg a legfrissebb közlöny alapján, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium alatt megalakul a Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zrt. (NKK). A listán nem szerepelt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) így vélelmezni lehetett, hogy a BFK feladatait Vitézy Dávid vezetésével az új szervezet veszi át. Most megérkezett a hivatalos kö
A Nemzeti Közlekedési Központ feladata a MÁV-Volán-csoport, a GYSEV és más közszolgáltatások állam nevében történő megrendelése, a közlekedési menetrendek összehangolása, a tarifarendszerek egységesítése és az utasok még színvonalasabb kiszolgálása.
A 2022. május 25-én ismét szupercellák okoztak néhol jégesőt Magyarországon. Határainkon túl jóval nagyobb károk keletkeztek, mint hazánkban, néhol autók szélvédőit törte be a jég.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet megdöbbenéssel olvasta azokat a több magyar sajtómédiumban megjelent cikkeket, melyek szerint az európai, illetve a magyar gyümölcsök káros növényvédő szerekkel, vegyszerekkel szennyezettek. Ezzel szemben a valóság, hogy az EU növényvédelmi előírásai a legszi
Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, amelynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok sz
A BUX esése szelídült, miközben Európában emelkedés van. A forint ma sem lett sokkal erősebb, miközben a térségi devizák erősödtek a napokban. Mekkora lesz a különadók hatása a Mol-ra, OTP-re, Telekomra, Richterre? Hogy teljesített az AutoWallis? Mennyire épülnek be a fogyasztói árakba a különadók?
A 19 gyerek és két tanárnő halálával végződő mészárlás után egyre több kérdés merült fel a rendőrök munkájával kapcsolatban. Leginkább amiatt, hogy miért nem tettek semmit majdnem egy órán keresztül
A gazdaság újraindítása érdekében fizetendő kiegészítő bányajáradékról szóló kormányrendelet helyébe új rendelkezés lép - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Legutóbb tavaly év végén foglalkoztunk a kérdéssel, a mostani változás viszont az ilyen irányú tevékenységet folytató cégeken keresztül az építőiparban is éreztetheti hatását. Íme a font
Szeptemberben indul a forgalmazás, Magyarországon először a régióban. A teljes anyag Ezekkel az autókkal tör be Magyarországra a nagy sikerű kínai márka címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Külföldön élő nagyobbik fia kezdetben a járványhelyzet miatt nem tudott hazajönni, majd egy sérülés hátráltatta abban, hogy repülőre üljön. Apa és fia három év után most újra megölelhetik egymást.
A Ford Magyarország és Csehország ügyvezető igazgatói posztját június elsejétől Kővágó-Laky Andrea veszi át Szabó Attilától - közölte a Ford Európa csütörtöki döntését a Ford Magyarország az MTI-vel.
A magyarok közel kétharmada agressziónak tartja az Ukrajna elleni orosz támadást, 40 százalékuk visszaállítaná a sorkötelezettséget, és 900 ezer ember elhagyná az országot, ha ideérne a háború – derült ki a Tarjányi Péter megbízásából készült Závecz Research kutatásból, amit először az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ismertetett a biztonságpoliti
Nem túl rózsás az autóipar helyzete, mint amire a gyártók főbb gazdálkodási mutatói alapján következtetnénk, derült ki az EY (Ernst&Young) tanácsadó cég tanulmányából.
A tegnap bejelentett, mától már hatályos rendelet szerint ezentúl a hatósági ár nélkül árakat is ki kell írni, és csak fizetésnél csökken majd az összeg a nyomott árra.
A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek – egyebek közt ez derül ki a Yettel és az Xplora közös, reprezentatív kutatásból, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a szülők miként oldják meg gyermekük elhelyezését a nyáron. A válaszok alapján az is kiderült: a mai szülők gyerekkoruk