Szombaton végre oltár elé áll Horváth Cintia és focista szerelme, Batik Bence. A Miss Balaton mentora gyermekkori álmát váltja valóra, így kétszer mondja ki a boldogító igent. Hagyományos és tengerparti esküvője is lesz, pedig alig néhány hónapja volt megszervezni mindent.
Csaknem harmincezer jégkrémet ettek egyidőben csütörtökön a gyerekek az ország félszáz iskolájában. A fagyikat a helyi Rotary klubok adományozták a közelgő gyermeknap alkalmából. A jégkrémes akcióval világrekordot is felállítottak: egyszerre ennyi gyerek még soha nem evett fagyit a világon. A számokat összesítik, hitelesítik, péntekre derül ki, hog
A szlovák kormányfő a davosi Világgazdasági Fórumon arról beszélt, hogy Ukrajna győzelmén múlik Szlovákia sorsa. „Ha Ukrajna elbukik, Szlovákia lesz a következő” – fogalmazott Eduard Heger a világ legfontosabb gazdasági szereplői előtt. A szlovák miniszterelnök elmondta, az Európai Unió várja azokat az országokat, amelyek képesek teljesíteni a csat
A csütörtöki Kormányinfón elhangzott bejelentések további részleteiről számolt be háttérbeszélgetésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Pénteken megkezdődnek a Sajó szlovákiai szakaszán a szennyezés megállítását célzó munkálatok - írta a ma7.sk felvidéki magyar hírportál Ján Budaj, szlovák környezetvédelmi miniszter bejelentésére hivatkozva csütörtökön.
A vis maior pályázati forrás igénybevételére kérte a szerdai viharkárokban érintett települések önkormányzatait a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón.
Izrael elismerte az amerikai kormánynak, hogy az izraeli hadsereg felelős Szajjád Hodaji iráni ezredes haláláért, aki az iráni Forradalmi Gárda külső műveletekért felelős titkos katonai elit egységének, az al-Kudsznak volt a tagja- jelentette a The New York Times (NYT) szerda este.
A választás előtt még visszakoztak, de most már nem látták akadályát a januárig visszamenőleges béremelésnek. Baranyi Krisztina polgármester szerint viszont jogszerűtlen volt a döntés.
Csökkennek az amerikai nyersolajkészletek, indul az autós szezon és közben az EU továbbra is olajembargót tervez. A Brent kőolaj március óta ma zárt a legmagasabb szinten.
Az alvási apnoét napjainkban súlyos betegségnek tartják, amely a mindennapokra és a párkapcsolatra gyakorolt káros hatása mellett számos szövődményt idézhet elő, illetve megnöveli más betegségek kockázatát.
Milyen gyakorlati nehézségekre kell felkészülnie a betegnek a betegség progresszív típusaiban, és milyenekre a betegség relapszáló-remittáló formájában?
A spanyol kormány szigorítja a hírszerző központ (CNI) bírósági ellenőrzésére vonatkozó jogszabályt, és új törvényt dolgoz ki a minősített adatok védelméről - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Madridban a parlament ülésén, ahol ellenzéki pártok kezdeményezésére számolt be a néhány hete kipattant kémkedési botrányról.
Ma már korszerű gyógyszeres és pszichoterápiás lehetőségek állnak rendelkezésre, melyek akár teljes értékű életvezetést is lehetővé tehetnek, nélkülözhetetlen azonban a beteg együttműködésének megnyerése, valamint fontos szerep jut a hozzátartozóknak is.
Az MKB Bank Nyrt. megállapodást írt alá a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forint kitettségű hitelportfóliójának megvásárlásáról – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakciónak köszönhetően mintegy 35 000 lakossági és mintegy 3 000 vállalati ügyféllel bővül a bank ügyfélköre.
Az Allianz Csoport bejelentette a 2022. első negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalatcsoport 3,2 milliárd euró működési eredményt ért el, és jó úton halad az év egészére vonatkozó céljai teljesítése felé.
Az egyik legzöldebb és legfotogénebb horvát sziget Korčula, ami biztosan lenyűgöz majd meseszép strandjaival, dalmát hangulatával, finom ételeivel, kristálytiszta vízével és gazdag történelmével. Csak meg kell látogatnod ezen a nyáron, és máris részese leszel e csodának!
Az orosz–ukrán konfliktus, valamint a háború következményeként hozott szankciós intézkedések hatására kiugró márciusi árak után áprilisban alacsonyabb áringadozások mellett 100 €/MWh közelében stabilizálódtak az árak a másnapi földgáz piacokon. Az orosz szállítások csökkenése ellenére Európa ugyanannyi gázt importált áprilisban, mint egy évvel korá
A Skorpiónak most spórolásba kellene fognia a közelgő hétvége előtt és közben, ami nem lesz könnyű, a Baknak pedig el kell engednie valahogy a múltat, hogy haladni tudjon.
Zalacsány – Szerelmével üldözte, valósággal pokollá tette az életét egy idős római katolikus papnak egy középkorú nő Zala megyében. Renáta a hívásaival és az üzeneteivel is bombázta az atyát, akit személyesen is többször zaklatott: a visszautasítás ellenére azt követelte, vallja meg érzéseit a pap is neki őszintén.
Az MRI (Magnetic Resonance Imaging) vizsgálat (MR-vizsgálat) szó szerint mágneses rezonanciás képalkotást jelent. Az elvek és a végleges készülék kifejlesztői között több, Nobel-díjjal jutalmazott tudós szerepel.
Génszerkesztés segítségével a kutatóknak sikerült kikapcsolniuk egy bizonyos molekulát a paradicsom növény genomjában, ezzel pedig elérték, több D3 provitamint termelt mind a levelében, mind a termésében. Az elővitamin UVB sugárzás hatására pedig D3 vitaminná alakult.
Az USA-ban három OEM-et és egy beszállítójukat olyan robbanásveszélyes gázgenerátorok értékesítésével vádolják, melyekből több tízmillió van forgalomban.
Életének 61. évében meghalt Andrew Fletcher, a Depeche Mode együttes alapító tagja, billentyűse - tette közzé a hírt a zenekar a hivatalos Facebook-oldalán és a Twitteren.
A Kormány rendelete azt jelenti, hogy minimum 4000 forinttal megdrágulnak a repülőjegyek, ami az olcsó fapados utazások árát jelentős mértékben emeli. A check-in, avagy felszállási adó egyébként más országokban már…
Megérkeztek Magyarországra a Waterdrop termékei. A vízben oldódó waterdrop kockák olyan gyengéden kiszárított, majd formába tömörített gyümölcsökből és gyógynövényekből állnak, amelyek megőrizték természetes tápanyagaikat és csak úgy dúskálnak a vitaminokban. Dobj egy waterdrop kockát jó fél liter vízbe, várj egy percet, amíg feloldódik, és máris k
A zsarnokság, az erőszak és a szociopátia nem kizárólag a hatalmon lévő férfiak sajátossága. Irma Grese hogyan vált tinédzserből a történelem egyik legszadistább felügyelőjévé, aki valaha koncentrációs táborban dolgozott? Minden előkészítve a tökéletes tragédiához Irma Grese 1923. október 7-én született a németországi Wrechenben, Alfred és
Nyakunkon a nyári időszak, amikor a hordozható hangszórók gyakran praktikus elemei egy szabadtéri, közösségi eseménynek, ráadásul a készülékek népszerűségét az egyes zenei streamingszolgáltatók egyre elterjedtebb használata is növeli– mutat rá a MediaMarkt. A műszaki áruházlánc a közkedvelt, vezeték nélküli hangszórókat gyártó JBL-lel közösen ismer
A Corvinus, az ELTE és a BME együttműködésében készült közös magyar tanulmány szerint az európai gabonatermés jelenleg Északkelet-Európában nő a legdinamikusabban. Az északi térség gabonaféléi ugyanis viszonylag kevéssé érzékenyek az éghajlatváltozásra, a keleti régió korábban viszonylag elmaradt gazdaságai pedig gyorsan tudnak növekedni. Az elemzé
A vírusokról általában nem sok kellemes dolog jut eszünkbe, pedig mindennek van pozitív és negatív vetülete is. A közelmúltban derült fény arra, hogy a vírusokkal való együttélésből a gazdaszervezetnek is származhat előnye. Hiszen még szimbiózis is létrejöhet köztük, ami ugyebár az élőlények közötti kapcsolatok legpozitívabb és legbarátságosabb for
Továbbra is Mészáros Lőrinc vezeti "A 100 leggazdagabb" listáját. Az üzletember becsült vagyona 480 milliárd forint, 25 milliárddal több, mint tavaly. Az első 10 helyen nincs nagy változás, a kiadvány főszerkesztője szerint a gazdagok még gazdagabbak lettek. A befolyás-barométer változása egyértelműen összefügg az országgyűlési választás eredményév
Új kerékpáros útvonalak jöhetnek létre a XI. kerületben; a kivitelezési munkákra vonatkozó ajánlati felhívás már megjelent - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A megrendelő megnevezésének és a megkülönböztető figyelemfelhívás hiánya miatt rótt ki több mint kétmillió forintos bírságot a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. A tanács helytelenül közvetített virtuális reklám miatt is figyelmeztette a szolgáltatót.
A csütörtökön bejelentett különadó sem veszélyezteti a kedvezményes hatósági üzemanyagárat, vélte a Klasszis Klub legutóbbi vendége, Holoda Attila energiapiaci szakértő. Szerinte az olcsóbb orosz olajárak mellett a Mol ki tudja gazdálkodni a 300 milliárd forintos pluszterhet. Sőt, az üzemanyagok ára akár még olcsóbb is lehetne.