Kihúzták az Ötöslottó 2022/21. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 21. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 1 milliárd 515 millió forint lesz a tét.
Eszterben és Dávidban sok minden közös. Például az, hogy mindketten 21 évesek és egyetemisták. Hasonlóság még az is, hogy idén nyáron mindketten először lesznek önkéntesek a Bátor Táborban, és a sorsuk abban is egyezik, hogy kamaszkorukban kétszer is részesei lehettek az élményterápiának, ugyanis krónikus vastagbélgyulladást diagnosztizáltak náluk.
Kínai kutatók azt vizsgálják, hogy miképp lehetne hatástalanítani vagy akár megsemmisíteni a SpaceX Starlink műholdjait, ha azok valaha is fenyegetést jelentenének a nemzetbiztonságra.
A közhiedelemmel ellentétben még bőven kisebbségben vannak azok az országok, amelyeket mindenféle korlátozás nélkül látogathatunk. Az egyikben oltást, a másikban maszkot, a többiben tesztet kérnek. Ezért számolok be arról, ha…
Az új honvédelmi miniszter még meghallgatását „az egyik legfontosabb nemzeti kincsünknek” nevezte a KNBSz-t, amely professzionális, kiválóan kiképzett és felkészült emberekből álló titkosszolgálat. De mit csinálnak?
Vasárnap második alkalommal várja a képernyők elé a wellness rajongókat a SpaTrend Wellness és Életmód magazin, a nyári aktív és passzív időtöltés legizgalmasabb témáival 11:30-tól a Life Tv-n!
Már csak egyet kell aludni, és jön a 106. Indy 500. A szerkesztőségünkben nem volt nagy egyetértés arról, hogy ki fogja nyerni a versenyt. Ami biztos, hogy a véleményütközés jó, még akkor is, ha egy szerkesztőségen belül történik. Valakinek csak igaza lesz, nemigaz? Roós András főszerkesztő mellett Módos János, Molnár Dávid, Jámbor Máté, és –
Bár valószínűleg nem ezt a hatást akarta kiváltani az edző azzal, hogy belájkolta Szabó Zsófi édesanyjával közös fotóját, most sorra kapja a hasonló kommenteket.
Vonulás a balatonfüredi utcán Fotó: Boros Jenő Már a neve is fenséges megjelenést sugall, miközben a Concours d'Elegance-nak hagyománya van, az elsőt 17. századi francia arisztokraták inspirálták, hogy nagy tömegek előtt villoghassanak hintóikkal, melyeket külön erre az alkalomra építtettek. A benzingőzös korszakban már automobi
A Red Bull mindössze a második sort tudta megszerezni a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ez csalódást okozott nekik. Az eredményben közrejátszott Sergio Pérez balesete, hiszen emiatt idő előtt leintették az edzést piros zászlóval. A pole pozíciót így Charles Leclerc szerezte meg, aki végig gyors volt a hétvégén, és még az utolsó, megszakított köréb
A magyar kormány kész elállni az Oroszországgal szemben bevezetendő uniós olajembargó vétójától, amennyiben az a csővezetékes szállításra nem vonatkozik – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az RTL híradóval.
A lány csak viccnek szánta, mert ő maga is abban az iskolában fog érettségizni hétfőn. Figyelmeztették, hogy rémhírterjesztés miatt akár meg is gyanúsíthatják.
Ha arra gondolsz, mi izgatja fel a pasikat, mi jut elsőre eszedbe? Pornó, nagy mellek, kerek popsi, gyengéd nyögdécselés, meztelen testek, egymáson, egymás mellett, önmagukban… a lista végtelen, és szinte minden egyes pontjának köze van a pucérkodáshoz. Míg ez így elég egyértelmű, addig vannak olyan apróságok is, amikről biztosan nem tudtad, hogy n
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a sztrájkjog érvényesüléséért minden jogi lépést megtesz, beleértve azt is, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul - közölte az érdekképviselet szombaton az MTI-vel.
A három luxusautóban az a közös, hogy mindegyiknek a Dräxlmaier Group érdi fejlesztőközpontjában, magyar mérnökök tervezték meg a műszerfalát, melyeket meg is tekinthetnek az érdeklődők az AMTS „E” pavilonjában. Lucid Air A Lucid Air 2021 októberében mutatkozott be, mint az egykori Tesla-menedzserek által alapított, kaliforniai Lucid Motors legels
A Lélekmadár Táborban a gyász feldolgozásában segítik a családokat. A tábor eddig hét éven keresztül több mint száz családot látott vendégül. Mindannyian arra keresték a választ, hogyan lehet a tragédia után tovább élni és továbblépni, lehetnek-e boldogok, vidámak bűntudat nélkül. Két család megrázó történetét mutatja be a Fókusz riportja.
Nincs meglepetés az összeállításokban, mind a két oldalon felépültek az előző napokban sérüléssel bajlódó futballisták a párizsi BL-döntőre. Jürgen Klopp Konatét választotta Matip helyett.
Szülőnek lenni nem a legegyszerűbb dolog, mégis vannak, akiknek úgy megy, mintha tényleg erre születtek volna, másoknak komoly küzdelem, hogy megszokják az apaszerepet.
A Magyar Honvédség vadászgépeit azért riasztották, mert egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.
A párizsi Stade de France-ban került sor a Bajnokok Ligája 1993 óta íródó sorozatának harmincadik fináléjára. Élő közvetítésünkben nyomon követheti, miként nyerte meg a királyi gárda tizennegyedszer a díszes trófeát.
Több nagy benzinkúthálózatnál ismét akadozik az üzemanyag-ellátás azután, hogy a kormány csütörtökön bejelentette a külföldiek számára piaci árra emelt üzemanyagot, az ugyanis felhajtotta a keresletet, illetve akár több tízezer pert is maga után vonhat – számolt be az RTL szombat esti Híradója.
Ebben a vodkalimonádé receptben opcionálisan egy csipetnyi bazsalikomos egyszerű szirup emeli és feldobja a koktélt, és ellensúlyozza a limonádé savasságát.