2022. május 29. vasárnap

máj. 29
9:32
Az indiaiak szerint Kína szép csendben elfoglalt több száz négyzetkilométernyi indiai területet (Mandiner)
Kína riválisai szerint szinte szemtelenül építkezik az indiai területeken, hidakat, falvakat épít – vajon mikor sokall be a másik nukleáris nagyhatalom, India?
máj. 29
9:36
„Idejössz két szar kérdéssel. Két negatív kérdés. Le se tagadhatnád, hogy német vagy” – Toni Kroos beszólt egy újságírónak a BL-döntő után (SzMo)
A Real Madrid sokszoros BL-győztes futballistája a győzelem után nem kekeckedő kérdéseket várt volna. Ki is fakadt.
máj. 29
9:36
Így terjeszkedett Oroszország az idők során – Nagy Péter színrelépése (Mandiner)
Rettegett Iván után hosszú anarchiába süllyedt Oroszország – hogy egy évszázaddal később Nagy Péter idején lépjen ki modernizált nagyhatalomként a világpolitika színpadára. Cikksorozatunkban bemutatjuk, hogyan kalapált világbirodalmat Moszkva vérrel és vassal a torzsalkodó szláv fejedelemségekből az évszázadok alatt.
máj. 29
9:36
Nyolc kilométeren hét lassító (Racing)
Óriási küzdelemben továbbra is Velenczei Ádám vezet a Dunakanyar Rallyn Vincze Ferenc és Turán Frigyes előtt a nagyon gyors pályákon.  Két vasárnapi szakasz után Velenczei Ádám és Vincze Ferenc is egy szakaszgyőzelemmel áll, összetettben azonban 1,4 másodpercre csökkent a Velenczei Ádám–Vánsza Zsolt előnye a 2019-es bajnok és navigátora, Németh Ger
máj. 29
9:42
Győztes avatnak ma a Girón és a hoki-vb-n is – sport a tévében (Infostart)
Félidejéhez érkezik a Roland Garros.
máj. 29
9:42
Napi horoszkóp: Ma keményen megküzdesz mindenért - Május 29. (Glamour)
A mai gyermeknapon a Mars találkozik a Jupiterrel a rámenős Kos jegyében, mely fényszög még a következő napokban is működik: minden, amit elhatározol, amihez fizikai, szellemi erőre és kockázatvállaló hajlamra van szükség, megkönnyíti érdekeid érvényesítését. Ez az időszak nyereséget hozó döntést ígér, amire büszke lehetsz. De mivel ez az együttáll
máj. 29
9:42
Jöhet az IndyCar valódi hibrid tesztje (Racing)
Június 27-étől három napra lefoglalta a széria az indianapolisi épített pályás nyomvonalat a hibrid tesztek miatt.
máj. 29
9:42
Ismét egy magyar csapat kápráztatott el mindenkit a brit tehetségkutató műsorban (rtl.hu)
Az Attraction kilenc évvel korábbi győzelme után ezúttal a juniorok mutattak be árnyékszínházat.
máj. 29
9:48
Ezeken a vonalakon ismét emeletes járatokkal utazhatunk a vasúton: visszatértek a motorvonatok! (Pénzcentrum)
Május 30-tól az újszászi vonalon már 30 hétköznapi és 31 hétvégi járatot szolgál ki KISS. A ceglédi vonalon pedig 33-ra nő munkanapokon az emeletes járatok száma, szombat-vasárnap továbbra is napi 36 vonatban közlekedik KISS. Eddig összesen 34 új járművet vett át a MÁV-START, melyek az elővárosban öt vasútvonalon közlekednek, továbbá az előszezoni
máj. 29
9:48
Járványügy: a módszertan már megvan (Mínuszos)
A járványügyi intézkedések hatásainak közvetlen mérését segítő kutatásokról közölt cikket a Scientific Reportsban Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusa munkatársaival – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A koronavírus-világjárvány radikális változásokat idézett elő az emberek viselkedési szokásaiban:
máj. 29
9:48
Az orosz olaj mentette meg Srí Lankát, legalábbis egyelőre (Helló Magyar)
Az ország korrupt kormánya teljes csődbe vitte az országot, állandósult az élelmiszer-, a gyógyszer- és az üzemanyaghiány
máj. 29
9:54
Putyin figyelmeztette Macront és Scholzot – ezek a háború legfrissebb hírei (Menedzsment Fórum)
Az orosz elnök burkolt fenyegetést küldött a német kancellárnak és a francia elnöknek a fegyverszállítások miatt, ugyanakkor engedékenyebb hangot ütött meg a velük egyeztetve az ukrán gabonaszállítmányok kapcsán.
máj. 29
9:54
Még mindig víz alatt a falu, amit elárasztottak Kijev védelem érdekében (Infostart)
Az ukrán főváros felé tartó orosz tankoknak állták útját egy gát felrobbantásával.
máj. 29
9:54
Nyaralás 2022-ben: külföld, avagy itthon? Ön mit tervez? Lássuk, milyen válaszok születnek a nagy nyaralós szavazáson! (Blikk)
Nyakunkon a nyár, és hamarosan elkezdődik a nyaralások időszaka. Az utóbbi 1-2 évben, koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések - és alapból a vírusveszély - miatt egyre kevesebben terveztek utazást. De ez vajon idén is így van?
máj. 29
9:54
Rossz hír érkezett az idei dinnyetermésről (ATV)
A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szerint várhatóan kevesebb lesz az idei termés.
máj. 29
9:54
„Volt rá 90 perced, hogy értelmes kérdéseket találj ki, erre ilyen szarságokkal jössz” (444.hu)
Toni Kroos, a Real Madrid középpályása teljesen kiakadt a német riporterre a győztes Bajnokok Ligája-döntő után.
máj. 29
9:54
Vasárnap még esős, borús idő lesz, de jövő héten érkezik a kánikula (SzMo)
Csütörtökön már több helyen 30 fok felett lesz a hőmérséklet.
máj. 29
9:54
Tényleg Vin Diesel Hollywood legnagyobb s*ggfeje? (Promotions)
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Vin Diesel csak mesterien tetteti, hogy milyen jó arc.
máj. 29
9:54
Ismét tilos burkinit hordani Franciaországban (Mandiner)
Marine Le Pen iszlamista propagandaviseletnek tartja a teljes testet és hajat eltakaró fürdőruhát.
máj. 29
9:54
Elkészült a Nébih útmutatója az élelmiszerek kettős minőségének vizsgálatához (Magyar Mezőgazdaság)
Mintegy nyolchónapnyi folyamatos, konstruktív párbeszédet követően elkészült az Útmutató az élelmiszerek kettős minőségének vizsgálatához. A kulcsfontosságú kiadvány összeállításához a Nébih széleskörű iparági és kereskedelmi egyeztetéseket folytatott, ezáltal is biztosítva, hogy a dokumentumban minden érintett szempontjai érvényesülhessenek és rel
máj. 29
9:54
Az immerziós bányászat egyre nagyobb trend a bitcoin bányászok körében is (BitcoinBázis)
Az immerziós hűtőrendszereket használó bitcoin bányászok száma az elmúlt két évben gyorsan nőtt, és semmi jele annak, hogy ez a
máj. 29
9:54
Ismét bizonyított az szja-bevallási rendszer (Üzletem)
Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége május 21-én hivatalos bevallássá vált. Idén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások negyede az utolsó héten érkezett be.
máj. 29
10:00
Szavazzon! Ön támogatná, ha 2036-ban Magyarország rendezné meg az olimpiát? (Blikk)
Ahogyan azt a Blikk is megírta Magyarország megpályázhatja a 2036-os olimpiát.
máj. 29
10:00
Észak-Korea szerint javult a járványhelyzet az országban (HírTV)
Észak-Korea a második egymást követő napon nem jelentett újabb halálesetet a lázas betegek között.
máj. 29
10:00
A baloldal most is a multik oldalára állt (Demokrata)
A magyar emberek azonban 2013-ban, majd a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es választáson is megvédték az idén tízéves rezsicsökkentést.
máj. 29
10:00
Még mindig víz alatt áll az elárasztott ukrajnai település (Demokrata)
A helyi erők leromboltak egy gátat és elárasztották a területet.
máj. 29
10:00
Szilágyi János: Nem tudtam megfejteni a hisztérikus siker okát (rtl.hu)
„Te is hülye vagy, csak nem telefonálsz” – vágott vissza Szilágyi János azoknak a barátainak, akik a nagy sikerű Halló, itt vagyok című rádióműsora betelefonálóit hülyézték le. A legendás rádiós-tévés újságíróval a Freeszfe másodéves hallgatója, Hegyi Vivien beszélgetett szakmai gyakorlatán, az interjút az rtl.hu-n is megnézhetik.
máj. 29
10:00
Rózsa György őszintén vallott felesége elvesztéséről, és hogy mivel rontotta el a későbbi kapcsolatát (rtl.hu)
Rózsa György a Magyar Televízió fénykorában volt képernyős, 40 év alatt közel 2800 adást készített. Ötvenhárom éves koráig a tenyerén hordozta az élet, akkor azonban minden megváltozott. A 74 éves tévéssel Lutter Imre beszélgetett.
máj. 29
10:06
Nagyon sok szja-bevallás érkezett az utolsó pillanatban (Menedzsment Fórum)
Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége május 21-én hivatalos bevallássá vált. Idén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások negyede az utolsó héten érkezett be - tájékoztatott Tállai András.
máj. 29
10:06
Még mindig víz alatt áll az elárasztott ukrajnai település (HírTV)
A fővárostól mintegy 35 kilométerre északra fekvő faluban legalább 50 ház maradt elárasztva hónapok óta.
máj. 29
10:06
Haumann Péter fia szívszorító részletet osztott meg édesapjáról (ATV)
Haumann Máté elárulta, hogy apja mit mondogatott sokat halála előtt.
máj. 29
10:06
Zséda: „Sajnálom, hogy nincs még egy gyerekem” – Az énekesnő elárulta, milyen kapcsolatot ápol kamasz fiával, Nimróddal (Femcafe)
Az énekeső büszkén állítja: igazi fiús anyukának tartja magát, kamasz fiával rendkívül jó kapcsolatban van, de már készül az elengedésre.
máj. 29
10:06
Több mint 11 ezren érkeztek szombaton Ukrajnából (Demokrata)
A rendőrség 289 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 29
10:08
Olajembargó: Orbánnak kedvező fordulat jöhet? - Az EU-csúcshoz Zelenszkij is csatlakozik, ez derül ki Charles Michel leveléből (ATV)
Orbán Viktor számára kifejezetten kedvező lehet az olajembargó kérdésében, hogy az EU-csúcs előtti levelében Charles Michel az uniós egységről mint “kincsről” ír, és a 27-ek versailles-i megállapodását tekinti alapnak. Zelenszkijt is meghívták az EU-csúcsra, videós bejelentkezéssel.
máj. 29
10:12
Időjárás ma: zivatarokkal zárul a hétvége, ráadásul komoly veszélyek is leselkedhetnek ránk (Blikk)
Helyenként előfordulhatnak napos periódusok, de borult időre lehet számítani vasárnap.
máj. 29
10:12
Így alakult a héten a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 38 644,57 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 3134,91 ponttal, 7,50 százalékkal alacsonyabban.
máj. 29
10:12
A diabétesz gyógyszeres kezelése (WebBeteg)
A cukorbetegség gyógyszeres kezelését akkor érdemes elkezdeni, ha az életmód-változtatás és az étrendi tanácsok betartása mellett nem következett be javulás a kóros laborértékekben.
máj. 29
10:12
Dua Lipa extrán dögös szettje lehet a nyár slágere (Glamour)
Elképesztően jól áll neki ez a szett, amiban a portofinoi szálloda teraszának az erkélyén megmutatott. És a környezet sem utolsó, ami felbukkant a háttérben.
máj. 29
10:12
2022 legjobbjai eddig: 4+1 sorozat, amit mindenképp látnod kell! (Hamu és Gyémánt)
A 2022-es esztendőre sorozatok terén eddig enyhén szólva sem lehet panaszunk: szinte minden héten megjelenik valamelyik jól ismert franchise új évada, vagy egy teljesen új széria, ami garantáltan levesz minket lábunkról. Az alábbi cikkben 4+1 olyan remek sorozatot mutatunk be, ami az idei évben jelent meg.
máj. 29
10:12
Még mindig víz alatt áll Gyemidiv, az elárasztott ukrajnai település (Mandiner)
A helyi erők romboltak le egy gátat és árasztották el a területet még februárban, hogy megakadályozzák az oroszok előrenyomulását.
máj. 29
10:12
Az Audi elhozta Győr büszkeségeit az Amts-re (Autószektor)
A győri Audi-gyár arról is híres, hogy a TT otthona. A Bauhaus stílusú kompakt kupét ugyanis kizárólag ebben az üzemben készítették és készítik a világpiac számára, az elsőtől az utolsó generációjáig.   Audi TT első generáció Az első TT a középső motorral, a 180 lóerős, 1,8 literes, hengerenként ötszelepes benzinessel volt kiállítva az AMTS-en. A
máj. 29
10:12
Alonso: Nincs értelme kivenni Monacót a naptárból (Racing)
A Monacói Nagydíj jövője bizonytalannak tűnik, hiszen a verseny promóterének még nem sikerült szerződést kötnie a Forma-1-el az idei éven túlra. A hercegségben a versenyek gyakran fulladnak vonatozásba, illetve sokszor merül fel kritikaként az is, hogy az autók már kinőtték a szűk pályát, illetve túl gyorsak lettek. Ugyanakkor a Forma-1-es pilóták
máj. 29
10:18
Több menekült érkezett Ukrajnából szombaton, mint pénteken: 5617-en Románia felől (Pénzcentrum)
Magyarországra szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5886  ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5617-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap.
máj. 29
10:18
Korszerű szarvasmarha-takarmányt fejlesztettek ki (Agrofórum)
A tejelő szarvasmarhák számára fejlesztett ki korszerű, a pálmazsírt kiváltó, nagyüzemi körülmények között is használható takarmányt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (Szte), a termék bevezetésére gazdaságossági okok miatt azonban csak később kerülhet sor - tájékoztatta a cég az Mti-t.
máj. 29
10:18
Száraz borszakértő (Magyar Mezőgazdaság)
Az Egyesült Államokbeli Dartmouth College kutatói kifejlesztettek egy számítógépes algoritmust, amely képes véleményt formálni borokról és sörökről, méghozzá olyan stílusban, ahogyan a valódi sommelier-k szokták.
máj. 29
10:24
A kislányát is megmutatja Janicsák Veca az új klipjében, amihez családi videókat használt fel (Blikk)
Elkísér címmel saját gyereknapi dallal jelentkezett Janicsák Veca.
máj. 29
10:24
Rezsibiztosként tért vissza Németh Szilárd (444.hu)
Találtak neki egy feladatot, amivel továbbra is államtitkári fizetést kaphat. Már rá is jött, mi a rezsire leselkedő legnagyobb veszély: a baloldal.
máj. 29
10:24
A Titanic elfeledett hangjai: így értesültek a harmadosztályú utasok a balesetről (Femcafe)
A Titanic katasztrófájának éjjelén a harmadosztályú utasok még megvacsoráztak. A számukra felszolgált étel jóval kellemesebb volt, mint amihez hozzászoktak. Sokan ezután még a közösségi helyiségbe mentek, majd aludni tértek. A családok nagy része kisgyerekekkel utazott, így ők a tragédia idején már aludtak.
máj. 29
10:24
Szabó Győző a függőségéről vallott (Promotions)
Szabó Győző őszintén beszélt heroinfüggőségéről.
máj. 29
10:24
A gyermek az első (Demokrata)
2010 és 2022 között csaknem 4 ezermilliárd forint adó- és járulékbefizetés maradt a gyermeket nevelő családoknál.

Keresés