Csányi úgy gondolja, neki mindig többet kellett bizonyítania szakmáján belül származása miatt, erre pedig a főiskola alatt jött rá, ám korábban édesanyja is hangoztatta, hogy fiának jóval többet kell majd teljesítenie, mint másoknak.
Új műsorvezető érkezik az ATV-hez Bodacz Balázs személyében. “Júniusban érkezik Bodacz Balázs a Nap híre című műsorba Krug Emília mellé, valamint indul egy új hírháttérműsor maiTÉMA címmel, melynek műsorvezetői Lampé Ágnes és Bodacz Balázs lesznek. A heti háromszor jelentkező műsorban mindig egy-egy fontos és aktuális közügyet beszél át a műsorve
Könnyen elvesztheti reálértékét a fizetésünkhöz képest a nyugdíjra spórolt megtakarításunk, ha annak összegét nem növeljük az inflációval és a béremelésünkkel arányosan.
A Gazdasági Versenyhivatal és az OECD közös oktatóközpontja versenyjogi szemináriumot rendezett az Európai Unió és Albánia bírái számára. A kétnapos képzésre összesen 15 országból érkeztek bírósági szakemberek.
A járvány alatt nem volt kiugró forgalomnövekedés, a pluszbevételt a folyamatos ellátás fenntartására fordították. A gyógyszercéget emiatt meglepte, hogy a kormány szerint extraprofitot bezsebelő vállalatok közé került.
“Egy darabig most az utolsó RTL Reggeli volt a mai. Köszönök mindent!” – írja új posztjában Nádai Anikó. A 24.hu szerint vélhetően terhessége miatt vonul pihenőre a reggeli műsorban való munkától. Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a Házasodna a gazda című párkereső realityvel, mindenesetre a mai volt az utolsó Reggeli egy ideig, amiben szerepelt. N
Zsiday Viktor szerint hónapok óta nyilvánvaló, hogy komoly költségvetési kiigazításra lesz szükség Magyarországon. Az is egyértelműnek tűnt, hogy ennek jelentős részét különadók fogják kitenni. Pont úgy, mint 2010 után.
A Reuters birtokába jutott a legutóbbi megállapodástervezet. Josep Borrell szerint a "problémás" országok nem fogják megakasztani a szankciós csomag elfogadását.
Csütörtökön ünnepélyes keretek között nyitották meg a budapesti Origo Filmstúdióban a világ első olyan múzeumát, amelyet Zsazsa Gabor színésznő emlékének ajánlanak. A látogatók mások mellett a művésznő bútorait, ruháit, kitüntetéseit, személyes tárgyait és fotóit is megtekinthetik ezentúl a magyar filmtörténelem fontos helyszínén.
A férfi 2022. január 12-én délután Salgótarján lakott területén ittas állapotban vezette a beépített gépi meghajtású, 1600 W teljesítmény leadására képes elektromotorral felszerelt elektromos rollerét. Ittassága miatt egy járdaszegélynek ütközött, a járdára esve nyolc napon belül gyógyuló koponya- és arczúzódásos sérüléseket szenvedett. Szervezetéb
Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára és Park Csul Min, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete koszorút helyeztek el, és néma főhajtással emlékeztek a tragédia során elhunyt dél-koreai és magyar áldozatokra.
Az idei első negyedévben a beruházások volumene 8,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva és 3,2 százalékkal az előző negyedévhez képest - ismertette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Babát tervezel, vagy már úton is van a jövevény és azon aggódsz, hogy felesleges kilók tömkelege fog rádrakódni a következő hónapokban? Néhány egyszerű trükk betartásával garantálhatod, hogy a súlygyarapodás ne csússzon át az egészségtelen kategóriába.
A kutatások szerint a férfiak elkerülik a női szerzők könyveit. A The Guardian éppen ezért arra vállalkozott, hogy segítsen javítani az arányokon. Férfi írókat kértek fel, hogy ajánljanak műveket női íróktól.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség 2022. május 27-i közgyűlésén áttekintette a kormány részéről egy nappal korábban bejelentett extraprofit adó bevezetésének várható következményeit a kereskedelemben.
Alig egyéves működés után búcsúzik Gianniék tabáni étterme, a Terra, ám a jó hír, hogy társával, Haraszti Zsolt executive cheffel már tudják is, hogy hol folytatják.
A Németországba tartó Cessna 182 típusú repülőgép vasárnap 11 óra 25 perckor tűnt el a horvát légiirányítás radarjáról a Plitvicei-tavaktól nem messze.
Sokaknak fájt a feje a hétvégén, a fronthatás pedig még hétfőn is kitartott. A migrénes panaszok, a fejfájás pedig a lakosság zömét érinti, hiszen jelenleg is mintegy 1 millió ember szenved tőlük hazánkban. A migrénes panaszokra, fájdalomra pedig rengeteg gyógyszert be is szedünk, hiszen mindenki szabadulna a fájdalomtól, lehetőleg gyorsan. Sokan a
A 2021-es évben, amikor hirtelen négy százalék fölé emelkedett az amerikai infláció, a Fed döntéshozói hónapokon át az „infláció átmeneti” mantrával, egyfajta ráolvasással próbáltak meg küzdeni a jelenséggel. A sikertelenséget követően az idei év egészen a múlt hétig a technológiai papírok vezetésével masszív részvénypiaci zuhanáshoz vezetett, amit
A távol-keleti országban pár hete lépett életbe az informatikai vállalatokra komoly terheket rakó, a kritikusok szerint több szempontból is betarthatatlan új szabályozás.
Pénteken arról számolt be az Országos Meteorológiai Szolgálat, hogy érkezik az év első hőhulláma, a hőmérséklet akár 35 fok fölé is emelkedhet. Ezt azonban most cáfolták egy újabb bejegyzéssel.
A Bitcoin ármozgása egy lényegében teljesen eseménytelen hetet zárt, úgy történt meg a napos charton a Bollinger mean reversion, hogy nem az ár nőtt, hanem a medián SMA20 zuhant neki a vízszintesen mozgó árfolyamnak. A tavaly november óta tartó medvepiac trendjét a fenti grafikon szerint tudom szemléltetni. A medvepiac indulásától számított trendvo
Az AutoWallis múlt pénteken tette közzé legfrissebb számait, amelyeket a Concorde friss elemzésében értékelt. Az elemzőház továbbra is vételre ajánlja a részvényt, míg a célára változatlanul 182 forint.
Cserna-Szabó András új regényében (olvass bele) a főszereplő Zerkó lényegében egy irodalmi alibi, de annak nagyon jó. Hiszen miközben olvasóként egy nagypofájú és nagyfarkú berber törpe kalandjait követjük nyomon, egy kis tivornya meg némi orgia között, a hatalmi felemelkedések és bukások árnyékában, hadjáratok, színházi előadások és bizarr szertar
Egy adománygyűjtő műsorban tette világossá, hogy Magyarország „megfelelő büntetést kér azokra, akik ezeket az emberiség elleni barbár tetteket elkövették.”
Újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk legnagyobb taxitársasága: 45 új, tisztán elektromos Kia modellel bővült a Főtaxi járműparkja. Ezzel már a teljes flotta harmadát környezetkímélő autók alkotják, hiszen az utasokat több mint 130 elektromos és több mint 250 hibrid taxi várja, ezek pedig közvetlenül is rendelhetőek a Főtaxi mobiltelefonos applikációj
Mattia Binotto elismerte, hogy a csapat rossz döntésein ment el Charles Leclerc győzelme a Monacói Nagydíjon, ugyanakkor felhozott néhány dolgot, amelyek szerinte igazságtalanok voltak velük szemben. A monacói pálya sajátosságai miatt a pole pozícióból rajtoló pilóta a legtöbbször félig már a futam előtt győztesnek érezheti magát. Az pedig, ha egy
Májusban egy évvel korábbi alacsony szinten stagnált a gazdasági hangulatindex az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) havi rendszeres felmérése alapján.