2022. május 4. szerda

máj. 4
13:54
Recesszióba lökheti a gazdaságot az embargó (vg.hu)
Beláthatatlan következményei lennének egy azonnali leválásnak az orosz olajról. Elszálló infláció, gazdasági visszaesés és áruhiány is benne van a pakliban, ha Európa átlépi a vörös vonalat.
máj. 4
13:54
Orosz reakció az uniós olajembargóra: Így is meg fogják vásárolni, csak sokkal drágábban (SzMo)
Egy orosz tisztviselő szerint az európai vezetők „kissé megőrültek”, és szerinte ugyanazt az olajat fogják megvenni az európaiak, csak egy harmadik félen keresztül.
máj. 4
13:54
Ismertette az Európai Bizottság elnöke az olajembargós csomagot (Demokrata)
A Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt ma ismertette a hatodik szankcióscsomag részleteit.
máj. 4
13:54
A Mazsihisz elnöke szerint külföldi fiatalok gyalázták meg a zsinagógát (Mandiner)
Heisler András szerint Európában az antiszemitizmus elleni zérótolerancia még nem működik.
máj. 4
13:54
Elnézést kérnek a Giro rendezői a nagy budapesti útlezárások miatt (Magyar Nemzet)
„Kétévnyi közös szenvedés és gyötrődés után végre itt vagyunk” – mondta Mauro Vegni versenyigazgató.
máj. 4
13:56
Több ukrajnai vasútállomást is megsemmisítettek az orosz erők (vg.hu)
Az elmúlt nap folyamán az oroszok több száz csapást mértek ukrán katonai célpontokra, köztük támaszpontokra és lőszerraktárakra.
máj. 4
13:56
Bódi Ábel: Lehet-e harmadik világháború az ukrán helyzetből? (Mandiner)
Minden háború a nüanszok eszkalációja, kevés az olyan lépés, amely önmagában elég egy világégéshez.
máj. 4
14:00
Nagyot ugrik a román hadiipar, nem fogja majd az atom (Piac és Profit)
Romániában készül SkyCeptor elfogó rakétákat gyártani a Patriot rakétavédelmi rendszert is kifejlesztő amerikai Raytheon vállalatcsoport - erről kötöttek megállapodást a Ploiestiben az Elecromecanica SA, a Romarm román védelmi ipari tröszt és a Raytheon vezetői.
máj. 4
14:00
Berki Krisztián megmutatta: „Minden férfi ilyet érdemelne” (Blikk)
Az izomceleb nem akármilyen járgánnyal rója az utakat.
máj. 4
14:00
Ékezetek nélküli sms-t kapott egy rendelésről egy ismeretlen weboldal linkjével? Legyen óvatos! (Blikk)
Az utóbbi években az sms üzenetek útján terjedő adathalász kísérletek száma jelentősen emelkedett. Ha nem akar áldozattá válni, fogadja meg a rendőrség tanácsait!
máj. 4
14:00
Újabb Gazprom-tag halt meg: Andrej Krukovszkij leesett egy szikláról (ATV)
A Gazprom tulajdonában lévő Krasznaja Poljana síközpont igazgatójának halálát hivatalosan egyelőre balesetnek tekintik, de az eset körülményeit a nyomozók vizsgálják.
máj. 4
14:00
A Településfásítási programban két év alatt 36 ezer sorfát ültettek el (Demokrata)
A rendszerváltozás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a településfásítás.
máj. 4
14:00
Fordulópont a Chelsea eladásában: Abramovich kihátrálhat a korábbi ígéretéből (Eurosport)
Egészen mostanáig úgy tűnt, nem jelent problémát a Chelsea 1,6 milliárd fontos tartozása, a tulajdonos ugyanis elengedi azt. Most viszont úgy tűnik, Roman Abramovich mégis azt szeretné, ha a megállapodás részét képezné az adósságrendezés, ami több szempontból nehezítheti a klub értékesítését. Márpedig a május 31-i határidő vészesen közeleg.
máj. 4
14:00
Mit is jelent az, hogy Aldi? (Magyar Nemzet)
A multinacinális gigacégek immáron nem pragmatikus, profitvezérelt cégek, hanem ideológiai agytrösztökké váltak?
máj. 4
14:06
Erste-előrejelzés: emelkednek a lakáshitelkamatok, de befektetni is jobb most (Infostart)
Jelasity Radován bankvezető az InfoRádióban arról beszélt, hogy hűteni kellene a gazdaságot.
máj. 4
14:06
A legszegényebbek helyzete csak romlik a háborúk és válságok miatt (Menedzsment Fórum)
Félelmetes ütemben növekedett tavaly az éhezők száma.
máj. 4
14:06
Megdöbbentő hibák az orosz hírszerzésben: ez lehet az oka az elhúzódó háborúnak (Blikk)
Oroszország ukrajnai inváziójának kudarcáról beszélt a brit fegyveres erők egyik vezetője. Szerinte az orosz hírszerzés hihetetlen hibáinak köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin, orosz elnöknek nem sikerült elérnie az offenzíva kezdeti célját.
máj. 4
14:06
Készüljön: Alig van megye, ahol nincs viharjelzés egészen szombatig (ATV)
Szerdára Zala megye kivételével az egész országra egyes fokozatú veszélyjelzést adtak ki, csütörtökön kicsivel több megye úszhatja meg.
máj. 4
14:06
Fődíjat nyert az első magyar horrorfilm (vg.hu)
A Bergendy Péter rendezésében készült Post Mortem elnyerte a svájci Brugggore Horrorfilm Fesztivál fődíját. Az első magyar horrorfilmként számon tartott alkotás főszerepeiben Klem Viktor és Hais Fruzsina látható.
máj. 4
14:06
SAP: nem csak vesz, időnként el is ad (Bitport)
A német vállalat egymilliárd dollár körüli áron keres vevőt tréningplatformjára, a Litmosra.
máj. 4
14:06
Kemény verseny folyik a fizikai munkásokért (MMonline)
Évről évre fokozódik a fizikai munkaerőért folytatott verseny, ezért mind a toborzás, mind a megtartás egyre nagyobb problémát jelent a hazai cégeknek. Az elmúlt 5 évben a fizikai dolgozók jövedelme dinamikusan, stabilan az átlagbér-emelkedés feletti ütemben növekedett. Van olyan nagyvállalat, ami 2018 óta 67 százalékkal emelte a kékgallérosok munk
máj. 4
14:06
Hamilton: Elképesztő látni, hogy az F1 meghódította Amerikát (Racing)
Lewis Hamilton szerint nagyszerű, hogy a Forma-1 megvetette a lábát az Amerikai Egyesült Államokban is. A hétvégén a Forma-1 történetének első Miami Nagydíja következik, ami egy az idei két államokbeli futam közül. Sőt jövőre a tervek szerint már háromra növekszik az itteni versenyek száma, hiszen Las Vegas is csatlakozik a versenynaptárhoz. A Form
máj. 4
14:09
A Citinél már valós időben fizethetnek az európai ügyfelek (Portfolio)
A Citi csatlakozott a Single Euro Payments Area (Sepa) azonnali fizetési rendszeréhez, amivel ügyfelei valós időben indíthatnak, illetve fogadhatnak fizetéseket 36 Sepa tagországban.
máj. 4
14:12
Megtámadták a Radar riporterét (Metropol)
A Hír TV riportere, Kovács Ildikó 11 éve tanít önvédelmet.
máj. 4
14:12
Bitcoin történelem: a legjobb sztorik ma este (Kripto Akadémia)
Ma reggel a történelem írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák, este pedig ugyancsak a történelem lesz a témája a BlockChange legújabb előadásának. Fontos különbség persze, hogy Kádár és Árpád vezér helyett itt már a Bitcoinnal kapcsolatos történetek kerülnek majd előtérbe, így ha vevő vagy néhány izgalmas sztorira, mindeképp csatlakozz be a
máj. 4
14:12
Vadonatúj szerepben tűnik fel Bereczki Zoltán (Femcafe)
Új szerepben debütál hamarosan Bereczki Zoltán. A színész életében először ül a rendezői székben egy nagyszabású zenei produkcióban, amelyben nem kisebb nevek lépnek a színpadra, mint Miklósa Erika és Tóth Vera. A három sztár izgatottan várja a The Michel Legrand Songbook május 19-i, Művészetek Palotája-béli bemutatóját.
máj. 4
14:12
Az olaj 10 éve nem mért magasságokba repítette a szaúdi GDP növekedését (NRGreport)
Az Al Jazeera beszámolója szerint Szaúd-Arábia az elmúlt évtized leggyorsabb gazdasági fejlődési ütemét könyvelheti el, miután az első negyedévben az olajágazat 9,6 százalékos növekedést eredményezett.
máj. 4
14:12
Döntő fontosságú, új bizonyítékot találtak Madeleine McCann ügyében (BorsOnline)
A német ügyészség nyomozása újabb mérföldkőhöz érkezett. Ezzel végleg lebuktathatják Christian Bruecknert.
máj. 4
14:12
Gyász: elhunyt a Forma-1 legendája (Life)
Kilencvenéves korában elhunyt Tony Brooks Forma-1-es autóversenyző, aki az 1950-es és az 1960-as években hat futamgyőzelmet aratott.
máj. 4
14:12
Nyíltan toboroz informátorokat a Cia Oroszországban (Magyar Nemzet)
Az ügynökség útmutatók segítségével mutatja be, hogyan tudnak kapcsolatba lépni velük a kiábrándult oroszok.
máj. 4
14:12
Visszatér a Balatonfüred Concours d’Elegance (Autószektor)
A pandémia következményeként két éven át nélkülözniük kellett a klasszikus járművek rajongóinak a Balatonfüred Concours d’Elegance-t, de idén visszatérnek az autócsodák a festői Tagore sétányra május 13. és május 15. között. Az évek óta sokezer látogatót vonzó, a FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi
máj. 4
14:12
Nők a drónszakmában találkozó 2.0 (go2fly)
Az április elején lezajlott nagy sikerű találkozót követően, júniusban folytatódik a “Nők a drónszakmában” kezdeményezés! A találkozó célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a szakmában dolgozó hölgyeket: megismerhessék egymást, megoszthassák tapasztalatainkat, tanulhassanak egymástól. “A szakmában a tapasztalatok szerint kevés nő van jelen – a 3500 t
máj. 4
14:12
Halász Bertalan: nincs trendforduló a használtautó-importban (Üzletem)
2022 januártól áprilisig a DataHouse adatai szerint 45 973 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 40 727 járműhöz képest 12,9 százalékos növekedést jelent.
máj. 4
14:12
10 ok, amiért szükségünk van az esszenciális olajokra (Nőiváltó)
Az esszenciális illóolajok sokkal szélesebb körben segíthetik az életünket, mint azt gondolnánk. Íme 10 terület, ahol hasznukat vehetjük.
máj. 4
14:14
Idén is több mint 50 pozícióban várja a frissdiplomások jelentkezését a MOL (NRGreport)
Elindult a jelentkezési időszak a MOL-csoport frissdiplomás programjára, a Growww-ra.
máj. 4
14:15
Már 50 ezer lakossági ügyfél nyitott online értékpapírszámlát a Magyar Államkincstárnál (Portfolio)
Meghaladta az 50 ezret azon lakossági ügyfelek száma a Magyar Államkincstárban, akik elektronikus úton, a www.magyarország.hu honlapról, saját ügyfélkapus bejelentkezésük segítségével nyitottak értékpapírszámlát - közölte az MÁK szerdán az MTI-vel.
máj. 4
14:18
Hamász-delegáció indult Moszkvába (Infostart)
A Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász terrorszervezet tárgyalódelegációja Moszkvába indult, hogy találkozzon az orosz külügyminisztérium vezetőivel - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
máj. 4
14:18
Megszólalt a külügy: elárulták, ki az a magyar nő, akit a São Pauló-i metrón az utasok lerasszistáztak (Blikk)
Több brazil lap is azt állította, hogy a São Pauló-i magyar konzulátuson dolgozik konzuli asszisztensként az a nő, akit brazil utasok rasszistának nevezte.
máj. 4
14:18
Hamarabb szabadulhatnak a könyveket olvasó rabok Bolíviában (HírTV)
A kísérlettel a bebörtönzöttek körében az olvasást akarják népszerűsíteni, és egyúttal azoknak is reményt akarnak nyújtani, akiknek ügyében még nem született ítélet.
máj. 4
14:18
Megjelent a májusi VálaszAdó (Adózóna)
Májusban megszaporodnak az szja-bevalláshoz, valamint a társasági adózáshoz, illetve a helyi iparűzési adózáshoz kapcsolódó teendők. Szakértőink számos, ezekhez a témákhoz kapcsolódó írással segítik az Adózóna olvasóit az eligazodásban.
máj. 4
14:18
Már 50 ezren nyitottak értékpapírszámlát a Magyar Államkincstárnál online (hirado.hu)
Az elektronikus úton megnyitott számlák száma 2022 első négy hónapjában már meghaladta az előző évi számlanyitások több mint felét.
máj. 4
14:18
A Supra csúcsverziója töltheti be az űrt, amit a GT-R hátrahagy (Autónavigátor)
A Nissan GT-R forradalmi újdonság volt a sportautók piacán, amikor több mint egy évtizede bemutatták. Egyes tesztekben még a Porsche
máj. 4
14:18
A buxusok és a tuják után a kecskerágó van soron: így fékezheted meg a pusztulást (Ripost)
Néhány hét alatt hazavágja a szeretett növényedet.
máj. 4
14:18
Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket (vg.hu)
Emberségből jeles!
máj. 4
14:18
Hailey Bieber egy falat kristály melltartóban ment bulizni a Met gála után - Még több after partis kép (Glamour)
A Met gála pompázatosságát - az idei tematikája az év legfontosabbb divateseménynek az aranykorként emlegetett 19. század második fele és annak csillogó stílusa volt -, a Metropolitan Múzeum vörös szőnyeges jótékonysági bállal egybekötött kiállításmegnyitóját más nem is tudta volna jobban ellensúlyozni, mint az azt követő after partik dekadenciája.
máj. 4
14:18
Most közölték a gyászhírt: újabb legenda adta fel a harcot (BorsOnline)
90 éves korában hunyt el a sportlegenda.
máj. 4
14:18
Antibiotikum mentes, prémium libamáj előállításán dolgozik az Integrál Zrt. (Magyar Mezőgazdaság)
Antibiotikum mentes, prémium libamáj előállításának, és az ehhez szükséges tenyésztés-tartástechnológiának a fejlesztését kezdte meg az Integrál Élelmiszeripari és kereskedelmi Zrt.; a projekt összköltségvetése több mint 1,4 milliárd forint - közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 4
14:24
Kamatemelést hajtott végre az indiai jegybank (vg.hu)
.
máj. 4
14:24
Energiaválságot okoz Indiában a hőhullám (Köpönyeg)
Az energiaválság a napokban jellemzően az orosz-ukrán háború kapcsán kerül elő, többnyire az orosz energiahordozók körüli huzavona
máj. 4
14:24
Oroszország Ázsiába „menekülne” az európai szankciók elől (Magyar Nemzet)
Az Uefa hétfőn bejelentette, hogy a következő idényre is fenntartja az oroszok elleni szankciókat.

Keresés